Világgazdaság, 1980. október (12. évfolyam, 187/2941-209/2963. szám)
1980-10-01 / 187. (2941.) szám
1980. OKTÓBER 1." Találgatások az iraki és az iráni olajexport lehetőségeiről Az alkatrészhiány fékezi a harcokat Irak és Irán kölcsönös légitámadásai vesztettek erejükből, s a gyalogsági harcok — alkatrész-utánpótlás hiányában — néhány napon belül kifulladnak — vélik Washingtonban. Javultak tehát a békéltető tárgyalások esélyei. Muskie amerikai külügyminiszter az ENSZ székhelyén a Perzsa-öböl többi országának külügyminiszterével latolgatta a Hormuz-szoros nyitvatartását biztosító lépéseket. Al-Fajszal szaúdi külügyminiszter szerint félő, hogy az USA elragadtatja magát és ez másutt is fellobbanthatja a lángot a Perzsa-öbölben. A két ellenfél kormányfői valószínűleg találkoznak az OPEC bagdadi csúcskonferenciáján. Az olaj szabadpiacán megindult az áremelkedés és sokszorosára nőtt a biztosítótársaságok által felszámított háborús kockázati felár a térségben levő hajókra. A szakértők szerint nagyok a háborús károk, de a harcok megszűnte esetén 1-2 hónapon belül megindulhat az olajexport. Hétfőn a nyugat-európai piacokon felgyorsult az olaj- és a kőolajszármazékok drágulásának üteme. A jó minőségű észak-afrikai fajtáké 33 dollárról 37 dollárra drágult, megközelítve az OPEC hivatalos felső árhatárát. A szaúdi minőségért (amelynek hivatalos árát nemrég emelték 30 dollárral 32—34 dollárt kérnek barrelenként, de csak nagyon csekély tételek cserélnek gazdát és pánikvásárlásról szó sincs. A gázolaj tonnánként 316 dollárba kerül — egy héttel korábban még 280 dollárért volt kapható. Valószínű, hogy az iraki szállítmányoktól elesett Franciaország, Brazília és India előbb-utóbb a szabadpiacra kényszerül és vásárlásaival felnyomja az árakat — mondják Londonban. A Kirkukból a Földközi-tengerhez vezető iraki—török olajvezeték helyrehozatala egy hónapig is eltarthat —, közölte Eris, a török állami olajvezeték-vállalat vezetője. A vezeték sérülését török földön kijavították, de a kiindulóponton, Kirkukban levő berendezés valószínűleg nagyobb kárt szenvedett. Irak és Irán kölcsönösen súlyos csapásokat mért egymás olajfúró és -finomító berendezéseire, de nyugati olajszakértők szerint a harcok azonnali beszüntetése esetén a károk 1—2 hónap alatt helyrehozhatók. A legtöbb sérülés a két legnagyobb olajfinomítót érte: az iráni Abadant és az iraki Basrát. A rendelkezésre álló adatok természetesen nagyon is hozzávetőlegesek, de majdnem biztosra vehető, hogy épen áll Irán két, szupertankhajókat fogadó kikötője, Mina-al-Bakr és Khor-al-Amaya. E kettőben, teljes kapacitás esetén, 4,5 millió barrel szivattyúzható naponta a hajókra. Az olaj viszont Hérából és más, az iráni támadásoknak kitett területekről érkezik, s még nem tudni mekkora károk érték a vezetékeket. Olajipari szakemberek szerint a csővezeték kijavítása „egyszerű hegesztői feladat”, a szivattyú-berendezések pedig egymástól távol esnek és rendszerint a föld alatt helyezkednek el. A harcok elhúzódása két hónapon belül gondokat okozhat Olaszországnak — közölte az AGIP egyik vezetője. Irakból származik az olasz olajbevitel 20 százaléka, és jelenleg csak azért nincs gond, mert az itáliai tárolók csordultig vannak telítve. Indiának viszont sürgős szüksége lenne 400 ezer barrel olajszármazékra, s emellett versenytárgyaláson próbál szerezni 2,2 millió barrel nyersolajat. Új-Delhi a Szovjetunióban, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségeknél érdeklődik nagyobb mennyiségek vásárlása iránt. A konfliktus elhúzódása nagy bajokat okozhat: India olajimportjának felét fedezte Irán és Irak; belföldi termelésének nagy része Asszam államában folyt, ahol viszont a helyi zavargások miatt leállt a termelés. Az Egyesült Államok ma sincs jobban felkészülve az olajimport fennakadására, mint volt 1979-ben, az iráni forradalom idején — állítja egy kongresszusi jelentés. A válságra való felkészülés foka „sajnálatosan alacsony”, sem a szövetségi, sem az egyes államok kormánya nem készített szükségtervet, nem dolgozta ki az energiahordozók esetleges adagolásának módozatait. Az iparilag fejlett, országok számára gazdaságilag nagyon is előnyös az iraki—iráni konfliktus — véli a bejrúti An-Nahar napilap. Az elveszett hadianyag utánpótlása s az ipar megrongált berendezéseinek helyreállítása 10—11 milliárd dollár értékű vásárlásra készteti majdan a feleket. Az ellenségeskedés ugyanakkor 10 milliárd dollárral csökkenti az olajdollár-halmazt. A fejlett tőkésországok nyereségéhez sorolja a lap, hogy az idén feltételezhetően nem drágul tovább az olaj s nem csökken a termelés. Ellenkezőleg: Irán kénytelen lesz emelni a termelést és az exportot, Iraknak pedig lehetőleg tartania kell a harcok előtti termelési és kiviteli szintet. Az An-Nahar becslése szerint a nyugati fogyasztók jelenlegi készlete meghaladja a 600 millió barrelt, hathavi fogyasztásukat. Ezért viszonylag nyugodtak, de nagyon vigyáznak rá, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább és el ne érje a legfontosabb olajtermelő országot, Szaúd-Arábiát, S. Zs. affi. Az olasz kormány bukását követően érvényét vesztik azok az adóintézkedések is, amelyeket a Cossiga-kabinet hozott még júliusban — jelentette be Giorgo la Maifa költségvetésügyi miniszter. • Az amerikai gazdaság működését jelző összevont szintetikus index augusztusban 1,9 százalékkal emelkedett, míg júliusban az emelkedés 3,7 százalékos volt. • Kuvait újabb öt darab A 310- es légibuszra bejelentett igényével 11-re emelte a nyugat-európai együttműködésben készülő repülőgépre eddig feladott megrendeléseinek számát. A gyártó Airbus Industrie-nél jegyzett összes megrendelések száma ezzel elérte a 426-ot. • Tárgyalásai befejeztével elutazott Bukarestből Banana, Zimbabwe köztársaság elnöke. A közte és Ceausescu között folytatott megbeszéléseken megvitatták a két ország közötti együttműködés lehetőségeit. Az NSZK által importált termékek ára ez év augusztusában — júliushoz képest — 0,1 százalékkal emelkedett, ez egész évre kivetítve 12,9 százalékos növekedésnek felel meg. 1970-et alapul véve az importárindex a múlt hónapban 192,2 volt. • Finnországban 91 ezer munkanélkülit tartanak nyilván — jelentette a finn munkaügyi minisztérium. A szeptember közepén készült statisztikák szerint az aktív lakosság csaknem 4 százaléka van állás nélkül. AZ JELENTI Az Amerikaközi Fejlesztési Bank 12 millió dolláros hitelt nyújt Panamának ipari beruházások finanszírozására. A hitel évi kamata 8,25 százalék. • Japán 26,4 millió dolláros segélyt nyújt Indonéziának az 1980 —1981-es, a következő év márciusában véget érő pénzügyi évben. Repülésre kész az új szovjet légibusz A szovjet JL—86-os légibusszal folytatott kísérletek befejeződésével az új repülőgép még ez év vége előtt rendszeres forgalomba állhat — mondotta a Szovjetunió polgári repülésügyi miniszterének helyettese. Razumovszkij a múlt hónapban még úgy nyilatkozott, hogy az új gép a januárban kezdődő ötéves tervidőszak előtt semmiképpen sem állhat szolgálatba. Időközben azonban, mint mondotta, sikerrel zárultak a kísérleti repülések, úgyhogy az IL—86-os gép rövidesen már rendszeresen közlekedhet a nagy szovjet iparvárosok és az ország déli részén levő üdülőközpontok között. Az új típusú repülőgép első felszállására már 1976-ban sor került, de a hajtóművek működésében észlelt zavarok miatt mind ez ideig késett a gép üzembe állítása. A 350 személy befogadására alkalmas, 4 hajtóművel rendelkező repülőgép hatósugara 3600 kilométer, hasznos terhelése 42 tonna. Belsejét két szintre osztották, a felsőben az utasok, az alsóban a poggyászok és a teheráruk kapnak helyet. (Reuter) A Bundesbank fékezni akarja a külföldi hitelnyújtást A Bundesbank felkérte a nyugatnémet pénzintézetek külföldi fiókjait, hogy adjanak részletes felvilágosítást külföldi hitelnyújtási tevékenységükről. Az NSZK központi bankja korábban már tájékozódott, hogy az „anyabankok” mennyi hitelt nyújtottak 12 országnak. (A vizsgált 12 ország a következő: Argentína, Brazília, Egyiptom, Irán, Mexikó, Peru, Lengyelország, Dél-Korea, Thaiföld, Törökország, Venezuela és Jugoszlávia.) A Bundesbanknak nem áll jogában törvényes eszközökkel korlátozni a bankok hiteltevékenységét, az NSZK fizetési mérlegének folyó tételeiben mutatkozó tetemes hiányra való tekintettel azonban a jegybank szeretne nyomást gyakorolni rájuk: fogják vissza külföldi hitelnyújtásaikat, s helyette inkább a külföldi tőke beáramlását segítsék elő. Az NSZK folyó fizetési mérlegének hiánya az idén 23—30 milliárd márka lesz. A megfigyelők szerint a Bundesbank felszólítása nem előjátéka a tőkeforgalom korlátozásának, ami egyébként aláásná a nyugatnémet valuta tekintélyét. Mindössze arról van szó, mondják, hogy a központi bank friss adatokat szeretne látni az NSZK-ból kiáramlott pénzösszegek mennyiségéről. (Reuter, APA) Bérek a fejlett tőkésországokban A svájci munkásokat fizetik legjobban a tőkés világban a sort pedig Portugália dolgozói zárják — ez derül ki egy londoni cég felméréséből. A tanulmány szerint Svájcban egy átlagos jövedelmű munkás bére egy év alatt 38 860 dollár, míg a portugál társuk csak 4900 dollárt kap. Svájcot Hollandia követi, 34 090 dollárral, majd az NSZK (32 600), Belgium (30 000), Norvégia (26 650) és Dánia (25 535) következik. Svédországban az évi átlagkereset 25 140 dollár, Franciaországban 24 575, Ausztriában 24 285, az Egyesült Államokban 23 145 és Kanadában 21 400 dollár. Ezeket az országokat Finnország és Ausztrália követi (21130, illetve 19 865 dollárral). A japán munkások évi átlagkeresete 18 600, a briteké 17 440, az íreké 14 730 az olaszoké 14 619, a spanyoloké 14 430, a görögöké 10170 s végül a portugáloké 4900 dollár. (Reuter) Egyelőre nem várható a belga gazdaság fellendülése Továbbra is nehézségekkel küszködik a belga gazdaság, ennek jele, hogy az idén a nemzeti össztermék várhatóan 1,5 százalékkal növekszik, szemben a tavalyi 3,5 százalékkal — írja a Ste Générale de Banque legutóbbi kiadványa. Az elemzés készítői szerint a megtorpanás elsősorban annak tulajdonítható, hogy visszaesés tapasztalható az USA, valamint a Belgiummal szomszédos nyugat-európai országok gazdaságában. A második félévben a kivitel növekedése is jóval alacsonyabb lesz, mint a megelőző időszakokban. A gazdasági tevékenység lanyhulása érezhető lesz majd a magánfogyasztásban is. Az év második hat hónapjában elkerülhetetlenül tovább fog emelkedni a munkanélküliek száma, az év végére eléri a 330 ezer főt, s ez 20 ezerrel több, mint tavaly decemberben volt. A bank bízik benne, hogy nem emelkedik az éves rátán jelenleg 6,5 százalékos infláció, mert a jelek szerint ismét csökkenőben vannak a Belgium számára nélkülözhetetlen nyersanyagok árai. (Reuter) Nemzetközi idegenforgalmi konferencia Manilában Manilában megnyílt a világturisztikai konferencia (WTC), amelyen 100 ország küldöttei tanácskoznak a nemzetközi idegenforgalom társadalmi, gazdasági és kulturális hatásairól. A manilai értekezletre elküldte képviselőjét az európai országok többsége, az USA, a Szovjetunió, Kína, az ENSZ számos szervezete, az Arab Liga, az Afrikai Egységszervezet és az Amerikai Államok Szervezete. A mostanihoz hasonló „monstre értekezletet” utoljára 1963-ban Rómában tartottak az ENSZ égisze alatt, ekkor elsősorban a határátlépések megkönnyítéséről volt szó A statisztikai adatok szerint 1963- ban 460 millió, tavaly már 1,3 milliárd turistautat regisztráltak világszerte és ez a szám becslések szerint az ezredfordulóig 3 milliárdra nő. (APA) világgazdaság Heves viták a brit munkáspárt kongresszusán A balszárny térnyerése Blackpoolban A párt egységének megerősítése, új gazdasági stratégia kidolgozása és a párt választási programjának meghatározása a főladata a brit munkáspárt hétfőn megnyílt 79. blackpooli kongreszszusának. Megfigyelők szerint a mostani kongresszus határozatai hosszú távon meghatározzák majd a munkáspárt irányvonalát. Rendkívül élénk figyelem kíséri a párt szervezeti szabályzatáról folyó nagy horderejű vitákat: a küldötttek szerdán szavaznak a balszárny által javasolt szervezeti módosításról. A megkülönböztetett figyelem érthető, hiszen a szabályzat megváltoztatása alapvetően módosíthatja a párton belüli erőviszonyokat, illetve a mindenkori munkáspárti kormányok politikáját. A Benn, volt energiaügyi miniszter vezette balszárny azt indítványozza, hogy egyrészt a kongresszus közvetlenül válassza meg a pártvezetőt, másrészt pedig, hogy a kongresszus határozatai legyenek kötelezőek a pártvezér, illetve a leendő munkáspárti kormány számára. Jelenleg a „konzervatívabb” munkáspárti parlamenti frakció választja meg a pártvezetőt, ezt a kongresszus csupán jóváhagyja. A balszárny azért harcol a szervezeti szabályzat módosításáért, mert meg akarja akadályozni, hogy a hatalomra kerülő munkáspárti miniszterelnökök fittyet hányjanak a kongresszus határozataira, vagy felvizezzék azokat, és semmibe vegyék a párt végrehajtó bizottságának az álláspontját. Ha szerdán a küldöttek megerősítik a párt eddigi szervezeti szabályzatát, úgy várhatóan a jobbszárnyat képviselő Healey, volt pénzügyminiszter lép ősszel a visszavonuló Callaghan pártvezér helyére, ha viszont a kongresszus a módosítás mellett dönt, jelentősen megnőnek Benn esélyei — állapítja meg a Reuter jelentése. Már a négyhónapos blackpooli tanácskozás első napján, megmutatkozott — a pártegység fontosságának hangoztatása ellenére —, hogy mély szakadék tátong a párt két frakciója, a bal- és a jobbszárny között. A nézeteltérések tulajdonképpen már a kongresszus előestéjén is felszínre kerültek, amikor a végrehajtó bizottság előterjesztette határozati javaslatait: az EGK-ból és a NATO- ból való kilépés, a Lordok Házának feloszlatása, a tőkekivitel korlátozása, az állami szektor kiterjesztése, a szelektív importkorlátozás. Hétfőn Callaghan elszenvedte első vereségét. A küldöttek többsége ugyanis a pártvezető által javasolt ár- és bérbefagyasztás ellen szavazott, az elfogadott határozat megállapítja, hogy tavaly elsősorban az ár- és bérstopra épülő jövedelempolitika okozta a Callaghan-kormány bukását és leszögezi, hogy az árak és a bérek befagyasztása következtében tovább csökkenne az életszínvonal. A balszárny egyéb javaslatai is sikert arattak: hétfőn a küldöttek többsége az állami kiadások fokozása, az importellenőrzés, és az állami szektor megerősítése mellett foglalt állást. Megfigyelők szerint a frakciók közötti mély ellentétek ellenére sem várható kenyértörés Blackpoolban, bár több, konzervatívnak számító munkáspárti parlamenti képviselő bejelentette, hogy kilép a pártból, ha a kongresszus az EGK-ból való kiválás mellett szavaz. (APA, Reuter, AP,DJ) Japán-kambodzsai üzleti kapcsolatok Moszkvai tudósítónktól Japán üzleti körei a kereskedelmi kapcsolatok rendezésére törekednek Kambodzsával — közölte a TASZSZ tokiói tudósítójával Koshiro Ivai, a japán—kambodzsaikereskedelmi szövetség elnöke. A kapcsolatok normális fejlődése mellett szállnak síkra a japán bankok, kereskedelmi vállalatok, hajóstársaságok. A több mint húsz japán kereskedelmi és szállítási vállalatot tömörítő szövetség küldöttsége a közelmúltban Phnom Penhben járt és a bilaterális kereskedelem fejlesztéséről tárgyalt az illetékesekkel. Ivainak egy év alatt ez volt a második kambodzsai látogatása. Először a múlt év végén járt a kambodzsai fővárosban és a kereskedelmi minisztérium képviselőivel tárgyalva megállapodásra jutott az árucsere megindításáról. A mostani utazás — mondta Ivai — még hasznosabbnak bizonyult: a „Kompexim” külkereskedelmi egyesülés vezetőivel az üzleti együttműködés kérdéseiről folytattak véleménycserét és kijelölték az árucsere fejlesztésének fő irányait. A megbeszélések eredményeként emlékeztetőt írtak alá, amelyben a felek megállapodtak: megpróbálják előmozdítani a japán—kambodzsai diplomáciai kapcsolatok normalizálódását is. Ivai szerint a Kambodzsával folytatandó kereskedelem mindkét országnak érdeke. Japán a többi között gyapotot, fát, kaucsukot vásárolna Kambodzsától és cserébe hajlandó gépeket, ruházati cikkeket exportálni. B KATEGÓRIÁJÚ, PEST KÖRNYÉKI VÁLLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET ÉPÍTÉSZTECHNIKUSI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Feltételek: építésztechnikusi végzettség, ötévesnél hosszabb szakmai gyakorlat, jártasság beruházások műszaki ellenőrzésében. Az építésztechnikus feladataihoz kisebb belső tervezési munkák elvégzése is hozzátartozik. A pályázatokat részletes önéletrajzzal, a szakmai munka ismertetésével „Gyógyszervegy ipar Világgazdaság” jeligére kérjük, a kiadóba. Kiadja a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke megbízásából a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadót Till Imre Igazgató Kiadóhivatal, Bp., Blaha lujza tér 1—3. 1959 Telefon: 343-100 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethetik a magyar közéletek (vállalatok, szövetkezetek, hatóságok, intézmények) bármely postahivatalnál és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1 1900) közvetlenül vagy átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámára 80.3102/9-09 - Szedte Zrínyi Nyomda. Bpest F. v.: Bolgár Imre Nyomda: Szikra lapnyomda, Budapest F. v.: Csöndes Zoltán TH&GGAZDASÁG A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA NAPI KIADVÁNYA Megjelenik hetenként ötször Előfizetési díj évi 3600 Ft Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Főszerkesztő helyettesek: VAJNA JÁNOS és DANKÓ ADÁM Szerkesztői: Bp. V., Dorottya u. 6 IV. em. Postacím: Budapest Pf. 534. 1397 Telefon: 184 055