Világgazdaság, 1982. szeptember (14. évfolyam, 168/3415-189/3436. szám)

1982-09-01 / 168. (3415.) szám

KÜLGAZDASÁG A Világbank közgyűlése elé A világgazdaság gondjai egyre nehezebb követelményeket állítanak fel a Világbankkal szemben A közeli napokban, szeptember 6—9. között tartják meg Toron­tóban a Világbank éves közgyűlését. A közgyűlés elé kerülő jelenté­sek a világgazdaság rossz, sőt tovább romló állapotáról számolnak be. A bank tavaly igen nehéz körülmények között nagy és végül is ered­ményes erőfeszítéseket tett a fejlődő országok nehézségeinek enyhí­tésére. A küldöttek többsége azonban valószínűleg a bank aktivitá­sának további fokozását fogja követelni. A Világbank minden évben az ősz elején tartja közgyűlését vagy hi­vatalos nevén a kormányzótanács éves ülését. Tulajdonképpen ese­ményegyüttesről van szó, egyrészt mert a szorosan vett Világbank (hivatalos nevén: Nemzetközi Új­jáépítési és Fejlesztési Bank) mel­lett két leányintézménye, a Nem­zetközi Fejlesztési Társulás (Inter­national Development Association — IDA) és a Nemzetközi Pénzügyi Szervezet (International Finance Corporation — IFC) is ekkor tartja közgyűlését, másrészt, mert a Vi­lágbank-csoport és a Nemzetközi Valuta Alap közgyűlése is együtte­sen zajlik le. A közgyűléseket két egymás után következő évben az IMF és a Vi­lágbank székhelyén, Washington­ban, minden harmadik évben pe­dig valamely más tagországban tartják, így került sor most Toron­tóra. Hazánk, amely 1982. július 7-én lett a Világbank 143.­­tagállama (az IMF-be 146. tagként május 6-án léptünk be), most fogja először képviseltetni magát a Közgyűlésen. Minden országot egy úgynevezett kormányzó és egy kormányzóhe­lyettes képvisel (Magyarországot a Valutaalapban Fekete János, az MNB első elnökhelyettese és Vin­­cze Imre pénzügyminiszter-helyet­tes, a Világbankban Pulai Miklós, az OT elnökhelyettese és Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhe­lyettes). A közgyűlés a nemzetközi pénz­világ jelentős eseménye. Itt nem­csak e két fontos intézmény pénz­ügypolitikájának irányát határoz­zák meg, hanem felhasználják ezt a kivételes alkalmat, amikor 146 ország vezető pénzügyi és fejlesz­tési szakemberei gyűlnek össze, hogy különböző magánjellegű pénzügyi tárgyalásokat is folytas­sanak. Ezért jelennek meg a hiva­talos delegátusok és szakértők mel­lett a világ minden számottevő magánbankjának képviselői is. A VILÁGBANK ÉVES JELENTÉSE A közgyűlés előtt adta ki szoká­sos éves jelentését a bank. A je­lentés megállapítja, hogy a fejlett tőkés országokban 1980—82-ben, három egymás utáni évben alig mutatkozik észrevehető gazdasági növekedés. A bruttó hazai termék (GDP) évi átlagos növekedése 1,2— 1,4 százalék körül van. A fejlett tőkésországokban al­kalmazott inflációellenes restrikciós politika a kereslet csökkenéséhez, a munkanélküliség háború utáni rekordszintjéhez, rendkívül magas és ingadozó kamatokhoz vezetett. Mindez negatívan hatott a fejlődő országok gazdaságára is: megnehe­zítette exportjukat, megdrágította és nehezen hozzáférhetővé tette számukra a hiteleket. Fejlődésük lelassult, bruttó nemzeti termékük (GNP) növekedése 1980-ban 5 szá­zalék, 1981-ben már csak 2,2 szá­zalék volt. Az egy főre jutó GNP növekedése 1981-ben csak 0,2 szá­zalék volt, s a világ nagy régiói­ban jelentősen visszaesett: Latin- Amerikában 2,7 százalékkal, Észak- Afrikában és a Közel-Keleten 2,3 százalékkal, Fekete-Afrikában 0,7 százalékkal csökkent. A fejlődő országok folyó fizetési­­mérleg-hiánya, amely 1979-ben még csak 40 milliárd dollár volt, 1981- re 115 milliárdot ért el. 1981. év végi adósságállományukat 465 mil­liárd dollárra becsülik. A becslé­sek szerint az általuk fizetett ka­mat 1981-ben 48 milliárd dollárt, a teljes adósságszolgálat (törlesztés plusz kamat) 99 milliárd dollárt ért el. Ilyen körülmények között új hitelfelvételeik zöme csupán az adósságszolgálat fedezését biztosí­totta, s a nettó hitelek (vagyis az összes folyósított hitel, mínusz a törlesztések és a kamatok) az 1978- as 34 milliárd dollárról 1981-ben 18 milliárdra csökkentek. A deficitek fedezésének, illetve a fejlesztések finanszírozásának na­gyobb hányada a korábbi években is a magánbankok hitelnyújtásai­ra esett. Most azonban a magán­bankok, a fejlődő országok fizetési nehézségeit látva, s azok fizetés­­képtelenné válásától félve, egyre nehezebben nyújtanak új hi­teleket. Emellett a magánbankok egyre rövidebb időre hiteleznek, s hiteleik legtöbbször túl rövid le­járatúak, hogy fejlesztési célokra, hosszabb átfutású beruházásokra lehetne használni őket. Ilyen körülmények között égetően szükséges lett volna, hogy a fej­lett tőkésországok kormányai je­lentősen növeljék a fejlődő orszá­goknak nyújtott segélyeket vagy legalább is a kormányhiteleket. Ezzel szemben az Egyesült Álla­mok és más tőkésországok hiva­talos fejlesztési támogatásaikat 1981-ben közel 8 milliárd dollárral csökkentették. A fejlődő országok egyre gyak­rabban és egyre nagyobb össze­gekben kénytelenek adósságaik át­ütemezését kérni, s mind többen kerülnek a fizetésképtelenség ha­tárára. Helyzetük annyira kriti­kussá vált, hogy egyre szélesebb körben terjedő vélemények szerint az már-már a tőkés világ pénz­ügyi rendszerének összeomlásával fenyeget. NÖVEKVŐ KÖVETELMÉNYEK A VILÁGBANKKAL SZEMBEN A fent vázolt helyzetben a fej­lődő országok számára, de hozzá­tehetjük, hogy az egész világ gaz­dasági és politikai stabilitása szempontjából a Világbank tevé­kenysége fokozott jelentőséget ka­pott. A Világbank — mint azt ve­zetői annyiszor hangsúlyozták — nem annyira bank, mint fejlesz­tési intézmény, amely fő feladatá­nak a fejlődő országok gazdasági haladásának támogatását tekinti, elsősorban azon keresztül, hogy a fejlett országoktól hiteleket vesz fel és azokat a fejlődő országok beruházásainak finanszírozására, hosszú lejáratra kikölcsönzi. Emel­lett nem lebecsülendő szakmai se­gítséget is nyújt a fejlődő orszá­gok terveinek kidolgozásához és megvalósításához. Természetesen a bank nem sza­maritánus szervezet. A kérdés po­litikai oldalát tekintve, a fejlett tőkésországoknak is fontos érde­kük, hogy a fejlődő országokat mi­nél kevesebb gazdasági megráz­kódtatás érje, mert így a politikai megrázkódtatások veszélye is ki­sebb. De tisztán pénzügyi oldalról tekintve is, a Világbank minden­kinek hasznos. A hitelezők meg­szabadulnak a pénzüket fenyegető kockázattól, mivel a bank a világ legjobb adósa. A tagországok ál­tal jegyzett alaptőkéje több mint 42 milliárd dollár, ez lényegesen meghaladja a bank 32 milliárdos adósságállományát. A biztonság a kamatokban is kifejeződik: a Vi­lágbank olcsóbban jut kölcsönök­höz és ezért alacsonyabb kamatra tudja kihelyezni őket (jelenleg 10,43 százalék), mint amennyiért a fejlődő országok a pénzpiacokon hozzájuthatnának. Emellett a Vi­lágbank fennállása alatt egyetlen eset sem fordult elő, hogy vala­mely adós ne fizette volna határ­időre vissza valamely kölcsönét. A bank tehát ideális csatornája a fejlett országokból a fejlődők felé irányuló hiteláramlásnak. A problémák megértéséhez szól­ni kell a bank leányintézményéről, a Nemzetközi Fejlesztési Társulat­ról. Az IDA a legszegényebb fejlődő országoknak nyújt kedvezményes, szinte segélyjellegű, 50 éves lejá­ratú kamatmentes hiteleket. Az ehhez szükséges pénzeszközöket csak a gazdagabb tagországok hoz­zájárulásából tudja előteremteni. Az Egyesült Államok a Reagan­­féle takarékossági politika jegyé­ben jelentősen csökkentette az 1982-re szóló, korábban vállalt hozzájárulását. Több nyugati or­szág, az arányos teherviselés elvét követve, hasonló csökkentést haj­tott végre, ennek következtében az IDA a tervezett 4,1 milliárd dol­Az eredményt tehát úgy lehet összegezni, hogy a bank a maga üzleti eszközeivel valóban nagy erőfeszítéseket tett, hiszen 68 szá­zalékkal növelte kölcsönfelvételeit és 25 százalékkal folyósításait, de ezzel csak részben tudta ellensú­lyozni az IDA donorországok hoz­zájárulásának csökkentéseit. VITÁK A BANK JÖVŐBELI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A bankban kemény viták folynak két irányzat között. Az egyik cso­port úgy véli, hogy a bank hitele­zési tevékenységét körülbelül a je­lenlegi szinten kell tartani, s a­ fej­lődő országok pénzügyi problémái­nak megoldásában több szerepet kell juttatni a kereskedelmi ban­kok hiteleinek, illetve a magánbe­ruházóknak. A másik irányzat úgy véli, hogy ez a megközelítés irreális, a ma­gánberuházók nyilván csak a fej­lődő országok legjövedelmezőbb gazdasági ágazataiba hajlandók be­ruházni, a kereskedelmi bankok pe­dig már most sem tudják kielégí­teni a fejlődők igényeit, s semmi esetre sem nyújtanak a Világban­kéhoz hasonló feltételekkel (15—20 éves lejárat, 3 év türelmi idő, vi­lár helyett csak 2,7 milliárd dol­lárt kapott. E helyzetből kiutat csak úgy le­hetett találni, hogy növelni kellett a normális Világbank-hitelnyújtást azoknak a szegény országoknak a részére, amelyeknek már nem ju­tottak IDA-hitelek, növelni kellett magának a banknak az egész hi­telnyújtási tevékenységét, miköz­ben a tervhez képes csökkent a bank—IDA hitelmegállapodások együttes összege. A kieső IDA- hozzájárulások pótlására erőtelje­sen növelni kellett a bank köl­csönfelvételeit. Végül is az 1932-es pénzügyi év eredményei, az előző év tényszá­­ maival és a tervvel összehasonlít­va, az alábbiak szerint alakultak v­izonylag alacsony kamat­­hiteleket, a Világbank szakmai segítségéről már nem is beszélve. Ennek az irányzatnak a hívei — akikhez nemcsak a fejlődő országok, hanem számos fejlett tőkés ország képvi­selői­ is tartoznak — fokozni kí­vánják a­­ Világbank tevékenységét, jobb együttműködést, összehangol­tabb fellépést követelnek a bank és az IMF között, s arra intenek, hogy a két Bretton—Woods-i intézmény hatékonyabb és átfogóbb erőfeszí­tései, s a fejlett tőkés országok restriktív pénzügyi politikájának feladása nélkül a tőkés világ pénz­ügyi rendszerének összeomlása nem holmi szónoki fordulat marad, hanem valóban reális veszéllyé vá­lik. Mivel a kelet-európai országokat ezernyi szál fűzi ehhez a pénzügyi rendszerhez, mivel szükségünk van a tőkés világból származó hitelek­re, mivel a csődtől legjobban fe­nyegetett fejlődő országok gondjait mélyen átérezzük, mivel a tőkés re­cesszió számunkra hasonló negatív hatásokkal jár, mint a fejlődő or­szágokra; komoly érdekeink fűződ­nek hozzá, hogy a torontói köz­gyűlés határozataiban a konstruk­tív irányzat nézetei érvényesülje­­nek- S. K. 1981. évi tény az 1982. évi 1982. évi teljesítés eltérése °/0-ban a 1981 terv teljesítés tervhez tényhez képest képest Hitelmegállapodások (millió $) — Világbank 8 809 9 600 10 330 +7,6 +17,3 — IDA 3 402 4 100 2 686 —34,5 —21,0 — összesen 12 231 13 700 13 016 —5,0 +6,4 Jóváhagyott hitelek száma — Világbank 140 162 150 —7,4 +5,6 — IDA 106 106 97 —8,4 —8,4 — összesen 246 268 247 —7,8 +0,4 Folyósítás (millió $) — Világbank 5 063 6 100 6 326 —3,7 +24,9 — IDA 1 878 2 200 2 067 —6,0 +10,1 — összesen 6 941 8 300 8 393 +1 +20,8 Világbank kölcsön felvételek (millió $) 5 069 7 100 8 521 +20,0 +68,1 A Világbank nyeresége (millió $) 610 591 598 +1,0 —2,0 Traszi­ központ főosztályvezető mellé XIII. kerületi munkahelyre titkárnőt keres. Telefon: 494-356. ­ A VILÁGBANK HITEL­NYÚJTÁSI ÉS HITELFELVÉTELI TEVÉKENYSÉGE A bank 1982-es pénzügyi éve az 1981. július 1-től 1982. június 30-ig terjedő időszakot öleli fel. Tevé­kenységét ebben az időszakban je­lentős előrelépés, de egyben súlyos problémák is jellemezték. A FEDOSZ törekvései a tőkés export növelésére Tudósítónktól: A Fehérnemű Ipari Szövetkezet, a FEDOSZ export-fővállalkozóként Is szövetkezet nem rubelelszámo­lású bérmunkaexportját fogja ösz­­sze évek óta. Az idén a tavalyi 2,5 milliárd után várhatóan 2,7 milliárd forint értékű exportot si­kerül realizálnia, a HUNGARO­­COOP közvetítésével. Bár a nyu­gat-európai piacon egyre élesebb a konkurrenciaharc a délkelet­ázsiai és a brazil textiláruk szá­mottevő dömpingje miatt, a szö­vetkezet igyekszik exportját fej­leszteni, elsősorban magas színvo­nalú minőségi munkával kielégíte­ni az egyre jobban differenciálódó igényeket. Ezekről a törekvésekről Sóspa­taki Ferenc elnök elmondta tudósí­tónknak: — Újabban nyugatnémet és holland megrendelőink a ko­rábbiaknál kisebb s lényegesen munkaigényesebb termékszériákat kérnek tőlünk, rövid határidőre. Ez vonatkozik az NSZK-beli Triumph konszern részére küldött férfi-, gyermek- és női köntösökre, amelyek kinti rajzok alapján a kapott textíliákból készülnek. Eh­hez hasonló a helyzet a másik nyugatnémet vevővel, a Huckével is, amelynek most az egyszerűbb kivitelű blúzok helyett női, lányka alkalmi blúzokat gyártunk. Ugyan­csak módosított igénnyel jelentke­zett a Wabo cég is: az eddigi ott­­honkáákat jó minőségű, de vi­szonylag olcsóbb árfekvésű női szoknyákkal és ruhákkal kívánja felváltani. Ennek a fele magyar, a többi pedig a vevő által küldött anyagokból készül. — Exportunk növelése végett tárgyalásokat folytatunk egy ame­rikai céggel rendkívül igényes ele­gáns férfiingek szállításáról, ame­lyeket svájci és osztrák alap­anyagból készítünk. Remélhetőleg a megbeszélések eredményekkel járnak, és hamarosan üzletet is köthetünk.­­ A külföldi vevők egyre nö­vekvő követelményeinek csak jobb munkaszervezéssel, a minőségi szint állandó emelésével, a gép­park korszerűsítésével tudunk ele­get tenni. A múlt évben az NSZK- ból gőzvasalógépet importáltunk, az NDK-beli­­ gyártmányú Textima gyorsvasalógépekhez viszont nehéz hozzájutni a TECHNOIMPEX 1980-as megrendelésünk teljesíté­sét csak 1983-as szállítási határ­időre vállalta.­­ A FEDOSZ természetesen igyekszik eleget tenni a belföldi keresletnek is, ezért évente mint­egy 8 millió forint értékű ing-, blúz-, köntös- és pizsamaanyagot importál a HUNGAROTEX útján svájci és osztrák cégektől. A fel­dolgozott anyagot 14 budapesti, va­lamint a veszprémi üzletében ér­tékesíti, illetve méretes terméke­ket készít belőle — fejezte be tá­jékoztatását a szövetkezet elnöke. 1982. SZEPTEMBER 1. DE Egy külföldi küldöttség látogatásainak tapasztalataiból Néhány nappal ezelőtt egy fej­lődő országbeli üzleti delegáció ke­reste fel egyik külkereskedelmi vállalatunkat, amely piaci straté­giájának megfelelően a vendégeket olyan hazai tervező és kivitelező cégekkel ismertette meg, amelyek az üzleti kapcsolatok további fej­lesztésében súlyponti helyet fog­lalnak el. Bizonyára nem kizárólag a ven­dégek elkényeztetése miatt történt, hogy szinte mindenhol a vállala­tok csúcsvezetői fogadták őket. A mi vállalati szervezeti rendsze­rünkben ugyanis majdnem termé­szetes, hogy csupán a felső szintű vezetés tud átfogó képet festeni a gazdálkodó egységről. Az infor­máció és vele együtt a döntési jogkörök központosítása polarizál­ja a szervezetet. A kialakult mun­kamegosztás következtében ügyin­tézői szinten hiányoznak a tevé­kenység ellátásához nélkülözhetet­len átfogóbb információk, az ezen a szinten is meghozható döntések magasabb szervezeti szintekre he­lyeződnek át. Ez nemcsak azt je­lenti, hogy az egyes munkafolya­matot végzők munkája rutinjelle­­gűvé, a gondolkodást nélkülözővé válik, hanem arra is utal, hogy az ehhez a szinthez tartozó, bizonyos felelősséget vállaló döntések ma­gasabb beosztású dolgozók munka­idejét terhelik. A vállalati hierarchiában minden szint egy szinttel alacsonyabb po­zícióhoz kapcsolódó feladatokkal foglalkozik. Azon kívül, hogy ez az állapot deklasszálja az ambiciózus, ha vezetői pozícióba nem került munkaerőt, nagymértékben leter­heli azt a vezetői réteget, amely­nek alapvetően a koncepcionális kérdések kezelése lenne a feladata. Az üzletemberekből álló külföldi küldöttség ismerkedése a vállalat­tal a hasonló hazai partnerek szembeállítását igényelné. Itt első­sorban nem protokolláris kérdésről van szó, hiszen a hazai vendéglátók és a külföldi partnerek szintbeli különbözősége mögött a vállalati szervezetben rejlő hatékonysági problémák jelentkeznek. Amilye­n információval, cselekvési lehetősé­gekkel és döntési jogkörrel egy külföldi kereskedő fel van ruház­va, az hazai viszonylatban általá­ban lényegesen meghaladja a ha­sonló szintű üzletkötő lehetőségét. A vendégek látogatása arra is felhívta a figyelmet, mennyire hiányzik vállalatainknál egy proto­kollfőnök vagy marketingvezető, aki a belső információk birtokában képes lenne a hagyományos ismer­kedéseket megszervezni és lebonyo­lítani. Különböző országok vállalatainak eltérő felépítése, más szervezeti rendszere önmagában természete­sen nem lehet mérvadó, ha azon­ban ennek már hatékonysági kö­vetkezményei is vannak, akkor a különbségek aligha szemlélhetők semlegesen. Sz. G­y. Vándorgyűlés a szénhidrogén-bányászatról Munkatársunktól: Szeptember 10—12. között rende­zi Siófokon XVIII. vándorgyűlését az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE). A tanácskozás célja, hogy lehetőséget nyújtson a szénhidrogénipari, va­lamint a vízbányászattal foglalko­zó szakembereknek kutatási ered­ményeik bemutatására, tapasztalat­­cserére. A vándorgyűlésen öt szek­cióban várhatóan 126 előadás hangzik el mintegy 700 hallgató előtt. Mind az előadók között, mind a hallgatóság soraiban szá­mos külföldi meghívott lesz. Az öt szekcióban külön-külön vitatják meg a mélyfúrás, a vízbányászat, a szénhidrogén-kihozatal növelése, a szénhidrogén-termelés, valamint -szállítás kérdéseit. A vándorgyűléssel egyidőben vegyipari, kőolaj- és gázipari auto­matizálási tanácskozást (CHE­­MAUT ’82) is­­ tartanak. Ennek szervezője a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egye­sület, amely több más egyesülettel működik együtt. Az elhangzó több mint 30 előadásban szó lesz az olaj- és a gázvezetékek, valamint a hozzájuk tartozó állomások irányí­tási rendszereiről, a vegyipari fo­lyamatirányítási rendszerekről, a folyadékok és a gázok áramlásmé­réséről, továbbá vegyipari rendsze­rek és elemek vizsgálatáról. A ta­nácskozásnak várhatóan 100 hazai és 10 külföldi résztvevője lesz. E két rendezvénnyel egyidőben az olajipar legújabb termékeit, a kor­szerű bányászat eszközeit és a mű­szeripari eredményeit bemutató kiállítás nyílik.

Next