Világgazdaság, 1983. március (15. évfolyam, 41/3540-63/3562. szám)
1983-03-01 / 41. (3540.) szám
MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA MIRŐL ÍR A valóság i i.ii.ii.i.i mn i.i.i ii i.n 111 u 11111111 mi 11 m rmn i.i mumm 11 itttii 111 i 11:11 m i i m 1111111 i.i 11111 u.i.i.i Csikós-Nagy Béla: Gazdaságunk tíz „kényes” kérdése A szerző cikkében azokra a legfontosabb kérdésekre igyekszik válaszolni, amelyek az utóbbi hónapokban a hazai és a külföldi sajtót a magyar gazdasággal kapcsolatban a leginkább foglalkoztatják. 1. Válságban van-e a világgazdaság? A gazdaság jelenlegi állapota gyökeresen eltér attól, ami a két világháború között az úgynevezett klasszikus világgazdasági válságra volt jellemző. Egy vonatkozásban nagyon hasonlít ahhoz: a kapacitáskihasználás messze az optimum alatt mozog. A különbség abban van, hogy mindehhez országon belül nem vagy csak kis mértékben kapcsolódik áresés. 2. Van-e, lehet-e válság szocialista gazdaságban? A szocialista országokban az utóbbi években csökkent a gazdasági növekedés üteme, de ez a tendencia érthető és objektíve adódik, mert minél fejlettebbek a termelőerők, annál nehezebb 1 százalékos növekményt elérni. De azt, ami az 1979-es évi olajárrohanás nyomán az utóbbi években végbement, ilyen alapon megmagyarázni nem lehet. Itt valójában arról van szó, hogy a KGST-országokban fokozódik a természeti erőforrások viszonylagos szűkössége, így a KGST-n belüli külkereskedelem a természeti erőforrásokban szegény országok számára megszűnt a dinamikus fejlődés fő hordozója lenni. Fokozódik viszont ezeknek az országoknak a világpiacra való utaltsága, és így a tőkés világgazdaságban mutatkozó válság egyes elemei beszűrődnek a szocialista országok gazdaságaiba is. L. Igaz-e, hogy Magyarország nemzetközi fizetési nehézségekkel bajlódik? Hazánknak likviditási gondjai vannak, de nem fizetésképtelen. Az 1965—78 közötti időszakot a kelet— nyugati kereskedelem intenzifikálódása jellemezte. A világpiac felé nyitás koncepciója az volt, hogy a tőkés országok pénzügyi erőforrásainak bevonásával, technológiai transzferre támaszkodva hajtja végre a magyar gazdaság a termelés szerkezeti átalakítását, a gyártás- és a gyártmánykorszerűsítést. A technológiai importot részben rövid lejáratú hitelekkel kellett finanszírozni, ezeknek a felvételére azzal a feltételezéssel került sor, hogy a hitelek rendszeresen megújíthatók lesznek. Ezeket a számításokat azonban keresztülhúzta a lengyel eseményekre hivatkozással 1982-ben bevezetett részleges hitelembargó. 4. Elértük vagy meghaladtuk-e a külföldi adósságok racionális határát? Azt lehetne mondani, ha egy ország, mint például hazánk is likviditási zavarokkal küzd, ez a túlzott eladósodás jelzője. Ez azonban most mégsem állítható. A likviditási zavar ugyanis a részleges hitelembargó következménye. Ha a hitelembargót valamennyi adott országra egyidejűleg alkalmazzák, ez az egész monetáris rendszer összeomlásához vezetne. 5. Ilyen helyzetben tartható-e az életszínvonal, és ha igen, mit is kell az életszínvonal-megőrzés politikáján érteni? Az állami tervezés arra van kötele , hogy a lakosság fogyasztására rendelkezésre álló használati értékhalmaz ne csökkenjen. De ez nem jelenti a lakossági jövedelemszerkezet és fogyasztásszerkezet változatlanságát. Még az életszínvonal erőteljesebb, évi 3—5 százalékos javulása esetén is vannak családok, amelyek abból kirekesztődnek. Sokkal inkább így van ez, ha a fogyasztási alap nem bővíthető. A jelenlegi helyzetre az a jellemző, hogy a fogyasztási alap rövid távon valamelyest csökken, noha a nemzeti jövedelemnek a beruházásokra fordított hányada korábban sohasem tapasztalt alacsony mértékre, 12—13 százalékra csökkent. Ettől ötéves átlagban az életszínvonal megőrzése még biztosítható. 6. Mi tekinthető a szocialista állam gazdaságszervező tevékenységében a gyenge pontnak? Az irányítási rendszerrel kapcsolatos fogyatékosságokat leginkább az értéktörvény és a munkaráfordítás törvényének azonosítása okozza. Az árutermelés viszonyai között a kereslet-kínálat törvényét kell kiindulásként tekintetbe venni az állami gazdaságszervező munkában. A szocialista gazdaságban olyan tartalékok rejlenek, amelyeket külön anyagi erők befektetése nélkül is felszínre lehet hozni, ha sikerül tovább javítani az ármechanizmust, ha még alkalmasabbá válik az árkategória, hogy megfelelően orientáljon a gazdasági döntésekben. 7. Az ármechanizmus aktivizálása milyen új helyzetet teremt a gazdaság és a technika kapcsolatában? A technika és a gazdaság szervesen meghatározza egymást. Egyik sem helyettesítheti a másikat. A gazdasági döntések mit sem érnek a reális anyagi-műszaki bázis hiányában. Ugyanígy a legjobban végiggondolt műszaki fejlődés is vakvágányra viheti a gazdaságot, ha nincs összhangban az árutermelés viszonyaival és a belőlük adódó követelményekkel. 8. Hogyan kapcsolódhat az ármechanizmushoz racionális elem, ha inflációs folyamatban működik? Mindenekelőtt tisztában kell lenni az ármechanizmus racionális magvával. Itt olyan árrendszerről lehet csak szó, amelyben az árakat a termékek relatív szűkössége szabályozza, a vállalatoknál pedig a nyereségérdekeltség úgy alakul ki, hogy a nyereség ott maximális, ahol az ár egybeesik a határköltséggel. Ha az árarányok az egyes termékek relatív szűkösségének függvényében változnak, akkor az ár elvégzi funkcióját,, attól függetlenül, hogy maga az árszínvonal változatlan marad, csökken vagy éppen emelkedik. 9. Végül is az infláció összeegyeztethető a szocialista tervgazdasággal? Csak a második világháború után alakult ki az a vélekedés, hogy az infláció a kapitalista piacgazdaság sajátságos vonása. Ebben a tézisben is az értéktörvény és a munkaráfordítások törvényének összekeverése mutatkozik meg. A munkaráfordítások törvényének szemszögéből nézve, az érték a munkatermelékenység emelkedésével csökken, ennek a termelési költség csökkenésében kell kifejeződnie. Ha pedig csökken a termelési költség, akkor az árnak is csökkennie kell. Ez a feltételezés azonban csak akkor igaz, ha a pénz értéke változatlan marad. De ha a gazdaságpolitika olyan keresletet teremt, amelynek nincs árufedezete, a pénz csökkenő értéke csak magasabb árszinten fejeződhet ki. Ha ennek nem engednek szabad utat, például befagyasztják az árakat, akkor a visszafogott infláció jelenségei mutatkoznak. 10. Van-e új növekedési pálya és ha van, mikor kínálkozik esély a stagnálás leküzdésére? A szerző szerint a jelenlegi világméretű recesszió kifulladóban van, és 1984-ben fordulatnak kell bekövetkeznie. Prognózisa szerint az 1985—1990-es időszakban a magyar gazdaság növekedési rátája a legrosszabb esetben 2,5, optimális esetben 3 százalék lesz. A lakossági életszínvonal évi 1,5 százalék körüli mértékben javulhat. (1983. évi 2. szám) VÁLLALATI KEZDEMÉNYEZÉSEK A KÉSZLETGAZDÁLKODÁS JAVÍTÁSÁRA A Magyar Nemzeti Bank az idén már szigorúbb hitelezési feltételeket szab a készletekkel nem megfelelően gazdálkodó vállalatok számára. A forgóeszköz-hitelek határidejét rövidíti vagy a hitelek megvonásával ösztönzi a vállalatokat az eredményesebb készletgazdálkodásra. Néhány vállalatnál már mutatkozik az eredmény, így például a Dunai Vasműben, ahol az anyagkészlet forgási sebességét 52 napra csökkentették a kohászatban átlagos 112 nappal szemben. Az Egyesült Izzóban az előző két évben nem nőtt a készletek értéke, bár a vállalat termelése és árbevétele 10 százalékkal nőtt. Az indokolatlan készlettúllépésből származó veszteséget minden gyáregységnél levonják az elért nyereségből. A Zala Bútorgyárban a megelőzésre helyezik a súlyt, az alkatrészeket tipizálják, a kis bútorok vázszerkezetét egyezsítik. Ezáltal az egyes alkatrészek szélesebb körben felhasználhatók, és kisebb a veszélye, hogy raktáron maradnak, ha a vállalatnál újabb termékek gyártására térnek át. (MTI) Kooperációs tagozati ülés a kamarában MIÉRT NINCS TÖBB MAGYARORSZÁGI VEGYESVÁLLALAT? A magyar vállalatok érdekeltsége sincs meg, nemhogy a külföldieké — ez volt a végkicsengése a vegyesvállalatok alapításával kapcsolatos vitának a Magyar Kereskedelmi Kamara közelmúltban tartott kooperációs tagozati ülésén. Elsőszámú napirendi pontként azt a kérdést fejtegették, hogy miként tehető vonzóbbá a külföldi cégek számára a magyarországi működő tőkebefektetés, hogy a közös vállalatok valóban hozzájáruljanak hazánk műszaki-gazdasági fejlődéséhez és konvertibilis devizaegyenlegének javításához. A vitában egyetértettek, hogy bár a külföldi beruházásoknak bizonyos fokig alkalmazkodniuk kell a hazai viszonyokhoz, mégis nekünk kell kedvezőbb terepet teremtenünk, ha ösztönözni kívánjuk a külföldieket. Ennek különös a jelentősége a magyar vállalatok számára éppen egy olyan időszakban, amikor a hitelforrások beszűkültek, ezzel szemben alapvető a fejlettebb technológia átvétele, versenyképességünk fokozása. A közelmúltban a VILÁGGAZDASÁG kamarai melléklete (február 11.) már foglalkozott az eddig megalakult — csekély számú — vegyesvállalatok alapításával és eddigi működésével. A cikk írója felhívta a figyelmet, hogy ha a felmerült problémákat meg tudjuk oldani, a második évtized az előzőnél jóval eredményesebb lehet. Hogy nincs késlekedésre időnk, azt a többi ország példája jól mutatja, hiszen mindenütt nagy a versengés a külföldi tőke bevonásáért. Néhány szocialista ország ezt már felismerte és előttünk jár a szorosabb vállalati együttműködésben (lásd VILÁGGAZDASÁG, 1983. február 15., 4. oldal). A recesszió a tőke mozgását egyáltalán nem változtatta meg, ezért Inotai András, a Világgazdasági Kutató Intézet kutatója szerint: „mi se áltassuk azzal magunkat, hogy a konjunktúrával a külföldi tőke egyszerre csak áramlani fog az országba. Ha a recesszió idején nem tudtunk olyan rendeleteket hozni, amelyek vonzanák a tőkét, ne reménykedjünk benne, hogy az éppen akkor érkezik, amikor máshol is fellendülés van.” Nem újkeletű vitatéma az sem, hogy nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy nem egyszer „mástól levetett” technológiát veszünk át. Többek véleménye szerint, ha késlekedünk, átveheti más és akkor már vele szemben is hátrányban leszünk. Elég csak a mikroelektronikára gondolni, ez valamennyi ágazatot érinti, és itt máris érezhető megtorpanásunk. „Persze, a külföldi működő tőkétől ne várjunk megváltást, csupán tekintsük orvosságként, amelynek hatékonysága attól függ, hogy a vállalatok mennyire tudják hasznosítani” — jegyezte meg Inotai András. PIACBŐVÍTÉS VAGY PRESZTÍZS? A külföldi partnereket a tagozat munkacsoportja által elkészített felmérés szerint több tényező motiválhatja a magyarországi tőkebefektetésben, így a piacbővítés, a a kapacitásnövelés, a nagyobb nyereség és a presztízsmegfontolások. Az első kritérium, a piacbővítés nem igen vonatkozik a magyar piacra, hiszen a gazdaságos kapacitás ilyen kis ország igényeire el sem képzelhető. Célja a nagy felvevőképességű KGST-piacra való bejutás lehet, de ez egyáltalán nem zökkenőmentes, sőt inkább hátulütőit ismerjük eddig. Ez természetesen a nagyvállalatokra vonatkozik inkább a kis és a középvállalatok a magyar piacot továbbra is megbecsülik. A kapacitásbővítési elgondolások is kiesnek mostanában a nyugat-európai munkanélküliség miatt. Ezt leginkább nyugatnémet partnereink esete mutatja, a legtöbb kapacitást onnan helyezték át annak idején Magyarországra, de ma már ez többnyire nem érdekük. Ezek után maradna a nyereség reménye a külföldi számára, de úgy látszik, ez sem lehet igazán vonzó a sok egymásnak ellentmondó és egyáltalán nem világos hatósági elhatározások labirintusában. Így a legtöbb esetben ahelyett, hogy vonzanak, inkább elijesztjük már-már beruházni kívánó partnereinket. Sokszor inkább a presztízs a döntő, a tőkés vállalatok tudniillik, azt a publicitást, illetve jó hírnevet, amelyet eddig megteremtettek a közös vállalat révén, nem akarják feladni, és a vállalati tevékenységtől való fokozatos visszahúzódás ellenére is fenntartják részvételüket az „alvó” vállalatban. SZÁZÉVES JOGSZABÁLYOK... A legtöbb vegyesvállalkozás előkészítésénél visszatérő kifogás, hogy nem lehet átfogó képet kapni a vegyesvállalatokra vonatkozó jogszabályokról. A Magyar Külkereskedelmi Banknak létezik ugyan egy kiadványa több nyelven, de ez meglehetősen hiányos és egyáltalán nem terjed ki a működés részleteire. Abban mindenki egyetért, hogy szükséges lenne egy áttekinthetőbb és egyértelműbb jogszabálygyűjtemény elkészítése, erre a kamara külön munkacsoport létesítését javasolja. Szinte hihetetlen, hogy a gazdasági társulások leghasználatosabb jogi formáit szabályozó két törvény több mint 50, illetve 100 éves. 1875- ben született a kereskedelmi törvény, és 1930-ban a korlátolt felelősségű társaságokról szóló rendelet. Így tehát sürgető, hogy fogalmazzák újra legalább a két alapvető jogszabályt a mai gazdasági és társadalmi viszonyoknak megfelelően. Az is sérti a külföldiek érdekeit, hogy a vegyesvállalatokra a magyar vállalatokra vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. Ez a szemlélet nem segíti elő ezeknek a vállalkozásoknak beépülését a magyar gazdaságba, sőt inkább elszigeteli őket — ezt a külföldiek diszkriminatívnak, sőt sérelmesnek tartják. Az a kifogás is felmerült, hogy ezek a társulások miért nem lehetnek a kereskedelmi kamara tagjai? Az adózási feltételek megegyeznek ugyan a fejlett országokéival, de ahol a külföldi befektetéseket ösztönözni akarják, számos preferenciát is biztosítanak a beruházóknak. Például legalább a működés első éveiben adókedvezményeket, illetve esetenként teljes adómentességet is adnak a bejegyzett vegyesvállalatoknak. És ez nemcsak a fejlődő vagy a közepesen fejlett országok, de olyan fejlett tőkésországok gyakorlatában is fellelhető, mint Ausztria, Nagy-Britannia vagy Olaszország, így megérthetjük, hogy a 40 százalékos adókulcsunk nem éppen vonzerő a külföldiek számára. Egyelőre nincs lehetőség másfajta pénzügyi kedvezmény biztosítására sem , hogy például alapításukhoz vissza nem térítendő költségvetési juttatást, munkaerőképzési támogatást, illetve más kedvezményeket kapjanak, amelyek más országok gyakorlatában eléggé elterjedtek. Mégha úgy látszik is, hogy a vegyesvállalatok gazdálkodási és adózási feltételei a magyar vállalatokénál kedvezőbbek, tudnunk kell, hogy a külföldiek nem ehhez, hanem saját feltételeikhez hasonlítják. Az is gond, hogy a szükséges infrastruktúra kiépítése költséges és lassú. A vállalkozás meghiúsulását vonhatja maga után, ha a magyar háttéripar az alkatrészt és az alapanyagot nem tudja megfelelő minőségben vagy határidőre szállítani. KISEBBEK-E A TERMELÉSI KÖLTSÉGEK? A sok bizonytalanságot vállaló külföldi abban reménykedik, hogy számára kedvezőbb termelési költségeket talál Magyarországon Egyelőre túl szigorú a gyakorlat a beruházási és egyes járulékos kötelezettségekben, és nem egy esetben ellentmondó törekvéseknek lehetünk tanúi. Érthetetlen, hogy a külföldi részvételű társulások miért jutnak lassabban és nehezebben irodákhoz, lakásokhoz, telkekhez, és miért kell értük sokszor konvertibilis devizát fizetni, ami ráadásul a magyar bérleti díjat sokszorosan meghaladja. Az sem érthető, hogy a vámszabad területen létrehozott vegyesvállalatok — ezek a vám, a deviza és a külkereskedelmi előírások szempontjából külföldinek számítanak — a magyar vállalatokkal miért csak külkereskedelmi vállalat bekapcsolásával köthetnek üzletet. Megfontolandó, hogy a vámszabad terület előnyeit élvező vegyesvállalatokra vonatkozó előírások egy részét nem érdemes-e a többi működő vegyesvállalatra is kiterjeszteni — hangzott el az ülésen. Ha a tőkés vállalkozók érdeklődését sikerül felkelteni a magyar piac iránt, akkor még mindig fejtörést okoz, hogyan lehetne a magyarok vállalkozó kedvét fellendíteni, hiszen nélkülük vegyesvállalatot alapítani hiábavaló próbálkozás. Virág Miklós, a tagozat társelnöke, a Taurus tanácsadója utalt rá, hogy az új jogszabályok és a vállalatok nagyobb önállósága már a közeljövőben kiküszöbölhetik azokat az akadályokat, amelyek eddig késleltették a vállalkozások kibontakozását. L. J. k A kapacitás kihasználatlansága közepette korszerűsíti gyártmányszerkezetét a TIFO Miskolci tudósítónktól. A korszerűsítések ellenére a TIFO (Tiszai Kőolajfinomító Vállalat) immár közel 80 éves nyírbogdányi üzeme már nem tudta elérni egyes kőolajfinomítási tevékenységeimet a szükséges műszaki-gazdasági jellemzőket, ezért szűkítették a termékprofilját. Ez évtől kezdve legfontosabb gyártmányai az úgynevezett átmeneti — ideiglenes védettséget adó — korrózióvédő anyagok, illetve a vazelin lesz. A gyógyászati, kozmetikai fehér és sárga vazelin jelentős részét exportálni akarják. Ebből a célból korszerűsítették a vazelint gyártó részleget. Ettől az évtől kezdve a nyírbogdányi gyáregységben készülnek a speciális paraffinok is, és az úgynevezett fehéráruk kénsavas, oleumos finomítása is ennek az üzemnek a feladata lesz. Átmeneti korrózióvédő anyagokból és ipari segédanyagokból a gyár évi kapacitása 2500 tonna. Az anyaüzemnél, a leninvárosi TIFO-nál is gondot okoz, hogy a kőolajfinomítói kapacitás nagyobb, mint amennyi kőolaj feldolgozására jelenleg lehetőség van. A nyírbogdányi üzemtől eltérően a TIFO feldolgozó berendezései korszerű műszaki színvonalon állnak. Az 1979 szeptemberében — a második kőolajárrrobbanás utáni évben — működésbe lépett TIFO-ban a feldolgozás fajlagos energiaigénye viszonylag kevés, és kedvező a 60 százalékot meghaladó fehéráru kihozatal is. Tavalyi termelési értéke 17 milliárd forint volt. A TIFO legújabb részlege a metil-tercier butiléter üzem, vagyis a motorhajtóanyag-adalékot („kopogásgátlót”) előállító gyáregység, amelynek próbaüzemelését tavaly év végén fejezték be. Kapacitása évi 30 ezer tonna, de az idén csak 27 ezer tonnát gyárt, mivel a tervezettnél kevesebb vegyipari benzin fog rendelkezésre állni. A távolabbi tervek között szerepel egy merkaptán üzem építése. A merkaptánt a sajóbábonyi Észak- Magyarországi Vegyiművek használhatná fel intermedierek gyártásához az eddig importált alapanyag helyett. Elképzelhető, hogy a TIFO ehhez 1984-től meg tudja vásárolni az amerikai Philips Petroleum gyártási licencét. A TIFO a beruházás megvalósítására saját erejéből nem lesz képes. 1983. MÁRCIUS 1. Eredmények és gondok a TVK-nál Miskolci tudósítónktól: A Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) a múlt év elején 53,54 millió dolláros tőkés exportra számított. Ezt a tervet jóval túlszárnyalta: a nem rubel elszámolású piacokra 63 millió dollár értékű árut sikerült eladnia. Termelési tervét értékben számítva 2 százalékkal teljesítette túl. A frakció egy részének, a TIFO-nak (Tiszai Kőolajfinomító Vállalat) való átadása révén a TVK exportárualapja az idén csökken. A közismert importkorlátozó intézkedések ugyancsak szigorítják a gazdálkodás feltételeit. Az 1981. évi (forintban számolt) felhasználási értékhez képest ebben az évben ennek 91 százalékából kell gazdálkodnia a kombinátnak. Az árfolyamváltozások ellenére devizában ez csak az 1981-es szint 75 százalékát jelenti. Ez értelemszerűen maga után vonja a legimportigényesebb termelés, a festékgyártás csökkentését is. Az 1982. évi 50 ezer tonnával szemben az idén mintegy 40 ezer tonnányi festékipari termék előállítását tervezi a TVK.