Világgazdaság, 1983. március (15. évfolyam, 41/3540-63/3562. szám)

1983-03-01 / 41. (3540.) szám

MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA MIRŐL ÍR A valóság i i.ii.ii.i.i mn i.i.i ii i.n 111 u 11111111 mi 11 m rmn i.i mumm 11 itttii 111 i 11:11 m i i m 1111111 i.i 11111 u.i.i.i Csikós-Nagy Béla: Gazdaságunk tíz „kényes” kérdése A szerző cikkében azokra a leg­fontosabb kérdésekre igyekszik vá­laszolni, amelyek az utóbbi hóna­pokban a hazai és a külföldi saj­tót a magyar gazdasággal kapcso­latban a leginkább foglalkoztatják. 1. Válságban van-e a világgaz­daság? A gazdaság jelenlegi állapota gyö­keresen eltér attól, ami a két vi­lágháború között az úgynevezett klasszikus világgazdasági válságra volt jellemző. Egy vonatkozásban nagyon hasonlít ahhoz: a kapaci­táskihasználás messze az optimum alatt mozog. A különbség abban van, hogy mindehhez országon be­lül nem vagy csak kis mértékben kapcsolódik áresés. 2. Van-e, lehet-e válság szocia­lista gazdaságban? A szocialista országokban az utóbbi években csökkent a gazda­sági növekedés üteme, de ez a ten­dencia érthető és objektíve adódik, mert minél fejlettebbek a termelő­erők, annál nehezebb 1 százalékos növekményt elérni. De azt, ami az 1979-es évi olajárrohanás nyomán az utóbbi években végbement, ilyen alapon megmagyarázni nem lehet. Itt valójában arról van szó, hogy a KGST-országokban foko­zódik a természeti erőforrások vi­szonylagos szűkössége, így a KGST-n belüli külkereskedelem a természeti erőforrásokban szegény országok számára megszűnt a di­namikus fejlődés fő hordozója len­ni. Fokozódik viszont ezeknek az országoknak a világpiacra való utaltsága, és így a tőkés világgaz­daságban mutatkozó válság egyes elemei beszűrődnek a szocialista országok gazdaságaiba is. L. Igaz-e, hogy Magyarország nemzetközi fizetési nehézségekkel bajlódik? Hazánknak likviditási gondjai vannak, de nem fizetésképtelen. Az 1965—78 közötti időszakot a kelet— nyugati kereskedelem intenzifiká­­lódása jellemezte. A világpiac felé nyitás koncepciója az volt, hogy a tőkés országok pénzügyi erőforrá­sainak bevonásával, technológiai transzferre támaszkodva hajtja végre a magyar gazdaság a terme­lés szerkezeti átalakítását, a gyár­tás- és a gyártmánykorszerűsítést. A technológiai importot részben rö­vid lejáratú hitelekkel kellett fi­­­nanszírozni, ezeknek a felvételére azzal a feltételezéssel került sor, hogy a hitelek rendszeresen meg­újíthatók lesznek. Ezeket a számí­tásokat azonban keresztülhúzta a lengyel eseményekre hivatkozással 1982-ben bevezetett részleges hitel­­embargó. 4. Elértük vagy meghaladtuk-e a külföldi adósságok racionális ha­tárát? Azt lehetne mondani, ha egy or­szág, mint például hazánk is likvi­ditási zavarokkal küzd, ez a túlzott eladósodás jelzője. Ez azonban most mégsem állítható. A likviditási za­var ugyanis a részleges hitelembar­gó következménye. Ha a hitelem­bargót valamenny­i adott országra egyidejűleg alkalmazzák, ez az egész monetáris rendszer összeomlásához vezetne. 5. Ilyen helyzetben tartható-e az életszínvonal, és ha igen, mit is kell az életszínvonal-megőrzés politiká­ján érteni? Az állami tervezés arra van kö­tele , hogy a lakosság fogyasztá­sára rendelkezésre álló használati értékhalmaz ne csökkenjen. De ez nem jelenti a lakossági jövedelem­szerkezet és fogyasztásszerkezet vál­tozatlanságát. Még az életszínvonal erőteljesebb, évi 3—5 százalékos javulása esetén is vannak családok, amelyek abból kirekesztődnek. Sok­kal inkább így van ez, ha a fogyasz­tási alap nem bővíthető. A jelen­legi helyzetre az a jellemző, hogy a fogyasztási alap rövid távon vala­melyest csökken, noha a nemzeti jövedelemnek a beruházásokra for­dított hányada korábban sohasem tapasztalt alacsony mértékre, 12—13 szá­zalékra csökkent. Ettől ötéves átlagban az életszínvonal megőrzése még biztosítható. 6. Mi tekinthető a szocialista ál­lam gazdaságszervező tevékenységé­ben a gyenge pontnak? Az irányítási rendszerrel kapcso­latos fogyatékosságokat leginkább az értéktörvény és a munkaráfordí­tás törvényének azonosítása okoz­za. Az árutermelés viszonyai között a kereslet-kínálat törvényét kell kiindulásként tekintetbe venni az állami gazdaságszervező munkában. A szocialista gazdaságban olyan tartalékok rejlenek, amelyeket kü­lön anyagi erők befektetése nélkül is felszínre lehet hozni, ha sikerül tovább javítani az ármechanizmust, ha még alkalmasabbá válik az ár­kategória, hogy megfelelően orien­táljon a gazdasági döntésekben. 7. Az ármechanizmus aktivizálása milyen új helyzetet teremt a gazda­ság és a technika kapcsolatában? A technika és a gazdaság szerve­sen meghatározza egymást. Egyik sem helyettesítheti a másikat. A gazdasági döntések mit sem érnek a reális anyagi-műszaki bázis hiá­nyában. Ugyanígy a legjobban vé­giggondolt műszaki fejlődés is vak­vágányra viheti a gazdaságot, ha nincs összhangban az árutermelés viszonyaival és a belőlük adódó kö­vetelményekkel. 8. Hogyan kapcsolódhat az ár­­mechanizmushoz racionális elem, ha inflációs folyamatban működik? Mindenekelőtt tisztában kell len­ni az ármechanizmus racionális magvával. Itt olyan árrendszerről lehet csak szó, amelyben az ára­kat a termékek relatív szűkössége szabályozza, a vállalatoknál pedig a nyereségérdekeltség úgy alakul ki, hogy a nyereség ott maximális, ahol az ár egybeesik a határköltséggel. Ha az árarányok az egyes termé­kek relatív szűkösségének függvé­nyében változnak, akkor az ár el­végzi funkcióját,, attól függetlenül, hogy maga az árszínvonal változat­lan marad, csökken vagy éppen emelkedik. 9. Végül is az infláció össze­egyeztethető a szocialista tervgaz­dasággal? Csak a második világháború után alakult ki az a vélekedés, hogy az infláció a kapitalista piacgazdaság sajátságos vonása. Ebben a tézis­ben is az értéktörvény és a mun­karáfordítások törvényének összeke­verése mutatkozik meg. A munka­­ráfordítások törvényének szemszö­géből nézve, az érték a munka­termelékenység emelkedésével csök­ken, ennek a termelési költség csökkenésében kell kifejeződnie. Ha pedig csökken a termelési költ­ség, akkor az árnak is csökkennie kell. Ez a feltételezés azonban csak akkor igaz, ha a pénz érté­ke változatlan marad. De ha a gazdaságpolitika olyan keresletet teremt, amelynek nincs árufedeze­te, a pénz csökkenő értéke csak magasabb árszinten fejeződhet ki. Ha ennek nem engednek szabad utat, például befagyasztják az ára­kat, akkor a visszafogott infláció jelenségei mutatkoznak. 10. Van-e új növekedési pálya és ha van, mikor kínálkozik esély a stagnálás leküzdésére? A szerző szerint a jelenlegi vi­lágméretű recesszió kifulladóban van, és 1984-ben fordulatnak kell bekövetkeznie. Prognózisa szerint az 1985—1990-es időszakban a ma­gyar gazdaság növekedési rátája a legrosszabb esetben 2,5, optimális esetben 3 százalék lesz. A lakossá­gi életszínvonal évi 1,5 százalék körüli mértékben javulhat. (1983. évi 2. szám) VÁLLALATI KEZDEMÉNYEZÉSEK A KÉSZLETGAZDÁLKODÁS JAVÍTÁSÁRA A Magyar Nemzeti Bank az idén már szigorúbb hitelezési feltételeket szab a készletekkel nem megfele­lően gazdálkodó vállalatok számá­ra. A forgóeszköz-hitelek határide­jét rövidíti vagy a hitelek megvo­násával ösztönzi a vállalatokat az eredményesebb készletgazdálkodás­ra. Néhány vállalatnál már mutat­kozik az eredmény, így például a Dunai Vasműben, ahol az anyag­­készlet forgási sebességét 52 napra csökkentették a kohászatban átla­gos 112 nappal szemben. Az Egye­sült Izzóban az előző két évben nem nőtt a készletek értéke, bár a vál­lalat termelése és árbevétele 10 szá­zalékkal nőtt. Az indokolatlan kész­lettúllépésből származó veszteséget minden gyáregységnél levonják az elért nyereségből. A Zala Bútor­gyárban a megelőzésre helyezik a súlyt, az alkatrészeket tipizálják, a kis bútorok vázszerkezetét egye­­z­­sítik. Ezáltal az egyes alkatrészek szélesebb körben felhasználhatók, és kisebb a veszélye, hogy raktáron maradnak, ha a vállalatnál újabb term­ékek gyártására térnek át. (MTI) Kooperációs tagozati ülés a kamarában MIÉRT NINCS TÖBB MAGYARORSZÁGI VEGYESVÁLLALAT? A magyar vállalatok érdekeltsége sincs meg, nemhogy a kül­földieké — ez volt a végkicsengése a vegyesvállalatok alapításával kapcsolatos vitának a Magyar Kereskedelmi Kamara közelmúltban tartott kooperációs tagozati ülésén. Elsőszámú napirendi pontként azt a kérdést fejtegették, hogy miként tehető vonzóbbá a külföldi cégek számára a magyarországi működő tőkebefektetés, hogy a kö­zös vállalatok valóban hozzájáruljanak hazánk műszaki-gazdasági fejlődéséhez és konvertibilis devizaegyenlegének javításához. A vi­tában egyetértettek, hogy bár a külföldi beruházásoknak bizonyos fokig alkalmazkodniuk kell a hazai viszonyokhoz, mégis nekünk kell kedvezőbb terepet teremtenünk, ha ösztönözni kívánjuk a külföldieket. Ennek különös a jelentősége a magyar vállalatok szá­mára éppen egy olyan időszakban, amikor a hitelforrások beszű­kültek, ezzel szemben alapvető a fejlettebb technológia átvétele, versenyképességünk fokozása. A közelmúltban a VILÁGGAZ­DASÁG kamarai melléklete (feb­ruár 11.) már foglalkozott az eddig megalakult — csekély számú — vegyesvállalatok alapításával és eddigi működésével. A cikk írója felhívta a figyelmet, hogy ha a felmerült problémákat meg tudjuk oldani, a második évtized az elő­zőnél jóval eredményesebb lehet. Hogy nincs késlekedésre időnk, azt a többi ország példája jól mutat­ja, hiszen mindenütt nagy a ver­sengés a külföldi tőke bevonásá­ért. Néhány szocialista ország ezt már felismerte és előttünk jár a szorosabb vállalati együttműködés­ben (lásd VILÁGGAZDASÁG, 1983. február 15., 4. oldal). A recesszió a tőke mozgását egyáltalán nem változtatta meg, ezért Inotai And­rás, a Világgazdasági Kutató In­tézet kutatója szerint: „mi se ál­tassuk azzal magunkat, hogy a konjunktúrával a külföldi tőke egyszerre csak áramlani fog az or­szágba. Ha a recesszió idején nem tudtunk olyan rendeleteket hozni, amelyek vonzanák a tőkét, ne re­ménykedjünk benne, hogy az ép­pen akkor érkezik, amikor máshol is fellendülés van.” Nem újkeletű vitatéma az sem, hogy nem áll-e fenn annak a ve­szélye, hogy nem egyszer „mástól levetett” technológiát veszünk át. Többek véleménye szerint, ha kés­lekedünk, átveheti más és akkor már vele szemben is hátrányban leszünk. Elég csak a mikroelekt­ronikára gondolni, ez valamennyi ágazatot érinti, és itt máris érez­hető megtorpanásunk. „Persze, a külföldi működő tőkétől ne vár­junk megváltást, csupán tekintsük orvosságként, amelynek hatékony­sága attól függ, hogy a vállala­tok mennyire tudják hasznosítani” — jegyezte meg Inotai András. PIACBŐVÍTÉS VAGY PRESZTÍZS? A külföldi partnereket a tago­zat munkacsoportja által elkészí­tett felmérés szerint több tényező motiválhatja a magyarországi tőke­­befektetésben, így a piacbővítés, a a kapacitásnövelés, a nagyobb nye­reség és a presztízsmegfontolások. Az első kritérium, a piacbővítés nem igen vonatkozik a magyar piacra, hiszen a gazdaságos kapa­citás ilyen kis ország igényeire el sem képzelhető. Célja a nagy fel­vevőképességű KGST-piacra való bejutás lehet, de ez egyáltalán nem zökkenőmentes, sőt inkább hátulütőit ismerjük eddig. Ez ter­mészetesen a nagyvállalatokra vo­natkozik inkább a kis és a közép­vállalatok a magyar piacot tovább­ra is megbecsülik. A kapacitás­­bővítési elgondolások is kiesnek mostanában a nyugat-európai mun­kanélküliség miatt. Ezt leginkább nyugatnémet partnereink esete mu­tatja, a legtöbb kapacitást onnan helyezték át annak idején Magyar­­országra, de ma már ez többnyire nem érdekük. Ezek után maradna a nyereség reménye a külföldi számára, de úgy látszik, ez sem lehet igazán vonzó a sok egymás­nak ellentmondó és egyáltalán nem világos hatósági elhatározá­sok labirintusában. Így a legtöbb esetben ahelyett, hogy vonzanak, inkább elijesztjük már-már beru­házni kívánó partnereinket. Sok­szor inkább a presztízs a döntő, a tőkés vállalatok tudniillik, azt a publicitást, illetve jó hírnevet, amelyet eddig megteremtettek a közös vállalat révén, nem akar­ják feladni, és a vállalati tevé­kenységtől való fokozatos vissza­húzódás ellenére is fenntartják részvételüket az „alvó” vállalat­ban. SZÁZÉVES JOGSZABÁLYOK... A legtöbb vegyesvállalkozás elő­készítésénél visszatérő kifogás, hogy nem lehet átfogó képet kapni a ve­gyesvállalatokra vonatkozó jogsza­bályokról. A Magyar Külkereske­delmi Banknak létezik ugyan egy kiadványa több nyelven, de ez meg­lehetősen hiányos és egyáltalán nem terjed ki a működés részle­teire. Abban mindenki egyetért, hogy szükséges lenne egy áttekint­hetőbb és egyértelműbb jogszabály­­gyűjtemény elkészítése, erre a ka­mara külön munkacsoport létesíté­sét javasolja. Szinte hihetetlen, hogy a gazda­sági társulások leghasználatosabb jogi formáit szabályozó két törvény több mint 50, illetve 100 éves. 1875- ben született a kereskedelmi tör­vény, és 1930-ban a korlátolt fele­lősségű társaságokról szóló rendelet. Így tehát sürgető, hogy fogalmaz­zák újra legalább a két alapvető jogszabályt a mai gazdasági és tár­sadalmi viszonyoknak megfelelően. Az is sérti a külföldiek érdekeit, hogy a vegyesvállalatokra a magyar vállalatokra vonatkozó jogszabályo­kat kell alkalmazni. Ez a szemlélet nem segíti elő ezeknek a vállalko­zásoknak beépülését a magyar gazdaságba, sőt inkább elszigeteli őket — ezt a külföldiek diszkrimi­natívnak, sőt sérelmesnek tartják. Az a kifogás is felmerült, hogy ezek a társulások miért nem lehetnek a kereskedelmi kamara tagjai? Az adózási feltételek megegyez­nek ugyan a fejlett országokéival, de ahol a külföldi befektetéseket ösztönözni akarják, számos prefe­renciát is biztosítanak a beruházók­nak. Például legalább a működés első éveiben adókedvezményeket, illetve esetenként teljes adómentes­séget is adnak a bejegyzett vegyes­vállalatoknak. És ez nemcsak a fej­lődő vagy a közepesen fejlett or­szágok, de olyan fejlett tőkésorszá­gok gyakorlatában is fellelhető, mint Ausztria, Nagy-Britannia vagy Olaszország, így megérthetjük, hogy a 40 százalékos adókulcsunk nem éppen vonzerő a külföldiek számára. Egyelőre nincs lehetőség másfajta pénzügyi kedvezmény biz­tosítására sem , hogy például ala­pításukhoz vissza nem térítendő költségvetési juttatást, munkaerő­képzési támogatást, illetve más kedvezményeket kapjanak, ame­lyek más országok gyakorlatában eléggé elterjedtek. Mégha úgy lát­szik is, hogy a vegyesvállalatok gazdálkodási és adózási feltételei a magyar vállalatokénál kedvezőb­bek, tudnunk kell, hogy a külföl­diek nem ehhez, hanem saját fel­tételeikhez hasonlítják. Az is gond, hogy a szükséges inf­rastruktúra kiépítése költséges és lassú. A vállalkozás meghiúsulását vonhatja maga után, ha a magyar háttéripar az alkatrészt és az alap­anyagot nem tudja megfelelő mi­nőségben vagy határidőre szállíta­ni. KISEBBEK-E A TERMELÉSI KÖLTSÉGEK? A sok bizonytalanságot vállaló külföldi abban reménykedik, hogy számára kedvezőbb termelési költ­ségeket talál Magyarországon Egye­lőre túl szigorú a gyakorlat a be­ruházási és egyes járulékos köte­lezettségekben, és nem egy esetben ellentmondó törekvéseknek lehe­tünk tanúi. Érthetetlen, hogy a kül­földi részvételű társulások miért jutnak lassabban és nehezebben irodákhoz, lakásokhoz, telkekhez, és miért kell értük sokszor konverti­bilis devizát fizetni, ami ráadásul a magyar bérleti díjat sokszorosan meghaladja. Az sem érthető, hogy a vámsza­bad területen létrehozott vegyes­vállalatok — ezek a vám, a deviza és a külkereskedelmi előírások szempontjából külföldinek számíta­nak — a magyar vállalatokkal miért csak külkereskedelmi válla­lat bekapcsolásával köthetnek üz­letet. Megfontolandó, hogy a vám­szabad terület előnyeit élvező ve­gyesvállalatokra vonatkozó előírások egy részét nem érdemes-e a töb­bi működő vegyesvállalatra is ki­terjeszteni — hangzott el az ülésen. Ha a tőkés vállalkozók érdeklő­dését sikerül felkelteni a magyar piac iránt, akkor még mindig fej­törést okoz, hogyan lehetne a ma­gyarok vállalkozó kedvét fellendí­teni, hiszen nélkülük vegyesválla­latot alapítani hiábavaló próbálko­zás. Virág Miklós, a tagozat társ­elnöke, a Taurus tanácsadója utalt rá, hogy az új jogszabályok és a vállalatok nagyobb önállósága már a közeljövőben kiküszöbölhetik azo­kat az akadályokat, amelyek eddig késleltették a vállalkozások kibon­takozását. L. J. k­ ­ A kapacitás kihasználatlansága közepette korszerűsíti gyártmányszerkezetét a TIFO Miskolci tudósítónktól. A korszerűsítések ellenére a TIFO (Tiszai Kőolajfinomító Válla­lat) immár közel 80 éves nyírbogdá­­nyi üzeme már nem tudta elérni egyes kőolajfinomítási tevékenysé­geimet a szükséges műszaki-gazda­sági jellemzőket, ezért szűkítették a termékprofilját. Ez évtől kezdve legfontosabb gyártmányai az úgyne­vezett átmeneti — ideiglenes vé­dettséget adó — korrózióvédő anya­gok, illetve a vazelin lesz. A gyógyászati, kozmetikai fehér és sárga vazelin jelentős részét expor­tálni akarják. Ebből a célból kor­szerűsítették a vazelint gyártó rész­leget. Ettől az évtől kezdve a nyír­­bogdányi gyáregységben készülnek a speciális paraffinok is, és az úgy­nevezett fehéráruk kénsavas, oleu­­mos finomítása is ennek az üzem­nek a feladata lesz. Átmeneti kor­rózióvédő anyagokból és ipari se­gédanyagokból a gyár évi kapaci­tása 2500 tonna. Az anyaüzemnél, a leninvárosi TIFO-nál is gondot okoz, hogy a kőolajfinomítói kapacitás nagyobb, mint amennyi kőolaj feldolgozására jelenleg lehetőség van. A nyírbog­­dányi üzemtől eltérően a TIFO fel­dolgozó berendezései korszerű mű­szaki színvonalon állnak. Az 1979 szeptemberében — a második kő­­olajárrrobbanás utáni évben — mű­ködésbe lépett TIFO-ban a feldol­gozás fajlagos energiaigénye vi­szonylag kevés, és kedvező a 60 százalékot meghaladó fehéráru ki­hozatal is. Tavalyi termelési értéke 17 milliárd forint volt. A TIFO legújabb részlege a me­­til-tercier butiléter üzem, vagyis a motorhajtóanyag-adalékot („kopo­­gásgátlót”) előállító gyáregység, amelynek próbaüzemelését tavaly év végén fejezték be. Kapacitása évi 30 ezer tonna, de az idén csak 27 ezer tonnát gyárt, mivel a tervezettnél kevesebb vegy­ipari benzin fog rendelkezésre áll­ni. A távolabbi tervek között sze­repel egy merkaptán üzem építése. A merkaptánt a sajóbábonyi Észak- Magyarországi Vegyiművek hasz­nálhatná fel intermedierek gyártá­sához az eddig importált alap­anyag helyett. Elképzelhető, hogy a TIFO ehhez 1984-től meg tudja vásárolni az amerikai Philips Pet­roleum gyártási licencét. A TIFO a beruházás megvalósítására saját erejéből nem lesz képes. 1983. MÁRCIUS 1. Eredmények és gondok a TVK-nál Miskolci tudósítónktól: A Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) a múlt év elején 53,54 millió dolláros tőkés exportra számított. Ezt a tervet jóval túlszárnyalta: a nem rubel elszámolású piacokra 63 millió dollár értékű árut sike­rült eladnia. Termelési tervét ér­tékben számítva 2 százalékkal tel­jesítette túl. A­­ frakció egy részének, a TIFO-nak (Tiszai Kőolajfinomító Vállalat) való átadása révén a TVK exportárualapja az idén csökken. A közismert importkorlátozó intéz­kedések ugyancsak szigorítják a gazdálkodás feltételeit. Az 1981. évi (forintban számolt) felhasználási értékhez képest ebben az évben ennek 91 százalékából kell gaz­dálkodnia a kombinátnak. Az ár­folyamváltozások ellenére devizá­ban ez csak az 1981-es szint 75 százalékát jelenti. Ez értelemsze­rűen maga után vonja a legim­­portigényesebb termelés, a festék­gyártás csökkentését is. Az 1982. évi 50 ezer tonnával szemben az idén mintegy 40 ezer tonnányi fes­tékipari termék előállítását tervezi a TVK.

Next