Világgazdaság, 1987. február (19. évfolyam, 22/4521-41/4540. szám)
1987-02-03 / 22. (4521.) szám
mi. február. Az osztrák külügyminiszter az EGK és Ausztria viszonyáról Nem időszerű, hogy Ausztria az 1972-es megállapodáson túlmenően új egyezményre törekedjék az EGK- val — jelentette ki Mock osztrák alkancellár és külügyminiszter .Mint ismeretes, Ausztria 1972-ben kötött szabadkereskedelmi megállapodást az EGK-val, amelynek értelmében vámmentesen bonyolódik le az iparcikkek kereskedelme.) Mock utalt arra, hogy az ország gazdasági körei további közeledést igényelnek Brüsszelhez, ám újabb egyezményre vonatkozó, 5—10 évig is eltartó tárgyalásokra nincs szükség. Még a korábbi megállapodások lehetőségeit sem aknázták ki — hangoztatta a konzervatív politikus. Ausztria azonban messzemenően részt vehet a nyugat-európai államközi kereskedelemben — mondta Mock. A kormánykoalícióban részt vevő szocialisták ugyancsak amellett vannak, hogy erősítsék az együttműködést az EGK-val, többek között azért, hogy Ausztria ne maradjon el a nyugati technológiai fejlődéstől. A két kormánypárt egyetért abban, hogy az ország örökös semlegessége és az állam- szerződés nem engedi meg a részvételt az EGK politikai szervezetében. (MTI) VILÁGGAZDASÁGI RECESSZIÓT JÓSOL JÖVŐRE AZ IFO Egyre kétségesebbé válnak a világgazdasági konjunktúra várható alakulásáról a múlt év végén közzétett optimista jóslatok — állítják a müncheni IFO gazdaságkutató intézet szakértői. Véleményük szerint ugyanis az egy évig tartó mérsékelt növekedés után szinte valamennyi iparilag fejlett tőkésországban veszélybe került a külgazdasági egyensúly, s ez jövőre hátrányosan befolyásolhatja a világgazdasági konjunktúrát. A nyugatnémet gazdaságkutatók azt állítják, hogy hibás gazdaságpolitikai döntések és kedvezőtlen világpiaci fejlemények szerencsétlen egybeesése folytán egyáltalán nincs kizárva, hogy 1987-et követően ismét recesszió köszönt a világra. Véleményük szerint a szakemberek már tavaly sem mérték fel helyesen a gazdasági kilátásokat, alábecsülték az egyes kedvezőtlen fejlemények hatását, így például a kőolaj árának a csökkenése azonnal éreztette kedvezőtlen hatását a kőolajtermelő fejlett országokban, az USA-ban, , Kanadában, Nagy-Britanniában és Norvégiában, pozitív hatásait viszont csak bizonyos késéssel érezték a kőolajat importáló országokban. Az idén azonban már nem várhatók a tavalyihoz hasonló pozitív változások a világgazdaságban — mondják az IFO szakértői —, bár nincs kizárva, hogy ezek: az olaj árának csökkenése, valamint az ebből fakadó, a konjunktúrát ösztönző impulzusok még az idén is hatni fognak, elsősorban a magánfogyasztás fog élénkülni. Az IFO szakértői szerint csak óvatos derűlátással szabad megítélni az idei és a jövő évi kilátásokat. A tények arra utalnak — mondják —, hogy a világgazdaságban nem fog olyan gyorsan helyreállni az egyensúly, mint ahogy azt korábban különböző előrejelzésekben megjósolták. Feltehetően növekedni fog az Egyesült Államok eladósodásának a mértéke is. Emiatt nagy a valószínűsége annak, hogy az Egyesült Államokban erősödni fog a protekcionizmus, illetve Washington igyekszik majd egyre nagyobb nyomást gyakorolni Japánra és Nyugat-Európára, expanzív gazdaságpolitikára ösztönözve ezeket az országokat. Ez viszont egyre több akadályt állíthat a világkereskedelmi forgalom liberalizálásának az útjába — állítják az IFO szakértői. (DPA) SZIGORODNAK A VÁLLALATEGYESÜLÉSRE VONATKOZÓ BRIT SZABÁLYOK Nagy-Britanniában megszigorítják vezetője. Eddig ugyanis a részvén vállalatok egyesülésére és a kányék tulajdonosának a neve köllönböző részvények megszerzésére mályban maradhatott.vonatkozó törvényeket jelenti a « Az eddigi törvényekhez képest újgleuter hírügynökség Londonból,donságnak számít, hogy abban az •Egy brit munkacsoport máris elő esetben, ha egy vállalat részvényeitterjesztette erre vonatkozó törvény- áruba bocsátják, és ezeket a részjavaslatait. Erre azután került sor, vényeket 1,2 százalékban egyszeri egy botrány pattant ki a Guinness mely birtokolja vagy ellenőrzi a cég ügyében, amelynek vezetői állt nyilvánosságra kell hozni az illető jólag fiktív részvényvásárlásokra nevét. Akkor is ugyanez a helyzet, vettek rá különböző pénzintézete- ha egy-egy vállalat részvényeinek két. A törvénysértést azért követ- 1,2 százaléka az értékpapír-tranzték el, hogy mesterségesen fölhajt- akció következtében egy személy sok a cég értékpapírjainak árfolya- kezébe kerül. Eddig csak 5 százalékát (VILÁGGAZDASÁG, 1987. jakos vagy ennél nagyobb mértékű nyár 22., 8. oldal). részesedés esetén hozták nyilvános A Guinness ügyében elrendelt Ságra a tulajdonosok adatait, vizsgálat alapján a brit vállalat- Mint a londoni értéktőzsde és a egyesülésekkel foglalkozó munka-vállalategyesülésekkel foglalkozó csoport a következő javaslatokat brit munkacsoport közös jelentésétette: a jövőben nyilvánosságra kellően olvasható, az új adatokat is hozni azoknak a személyeknek a betáplálják az értéktőzsde kompunerét, akik a különböző vállalat térrendszerébe, és így könnyebben egyesülések során az értékpapírok átláthatják a tranzakciókat, nyomon társaimat lebonyolítják. Ezzel a követhetik az esetleges piaci minimódszerrel jobban nyomon lehet pulációkat. A jelentés hozzáfűzte követni az alkudozás során a rész- még, hogy szükség esetén a műnvények forgalmát. Az értékpapírkacsoport további vizsgálatokat részlet összes fontos résztvevőjéről kér. A londoni értéktőzsde felügyeinformációkat kell adni a jövőben lett osztálya eddig csak a gyanús - jelentette be a munkacsoport ügyekre koncentrált. (Reuter) Hívja meg ügyfelét egy BUSINESS LUNCH-ra az Átrium Hyatt Budapest Szálloda OLD TIIVER éttermébe, ahol hétfőtől péntekig 12 és 15 óra között büféebédet szolgálunkfel 350 Ft-os egységáron. Asztalfoglalás a 178-814-es, illetve a 383-000/286-os telefonszámon. Cím: Budapest V., Roosevelt tér 2. ÁTRIUM HYATT©8UCAPEST Kínai intézkedések az aranycsempészek ellen? Kína intézkedéseket fog hozni az egyre nagyobb arányú aranycsempészés megfékezésére — jelentette a China Daily című pekingi lap. A cikk szerint az illegális kivitel fő oka, hogy Kínában a világpiacinál jóval alacsonyabb az arany ára: a múlt havi áremelés ellenére a jelenlegi ár unciánként 277 dollárnak felel meg, és ez messze elmarad a 400 dolláros külfölditől. A lapjelentés szerint Kínában az évtized második felében megkétszereződik az aranytermelés. Noha Kínában nem hozzák nyilvánosságra a kitermelt arany mennyiségét, a lap arról számol be, hogy a termelés akár 8 tonnával is nőhet évente. Külföldi becslések szerint a kínai aranytermelés évi 65 tonna körül lehet. E becslések szerint Kína a világ negyedik legnagyobb aranytermelője Dél-Afrika, a Szovjetunió és Ausztrália után. A kínai termelés felét ma már a Isis lelőhelyek adják. (Reuter) Lassul a gazdasági növekedés üteme Belgiumban Belgiumban az idén a költségvetési kiadások visszafogása miatt mindössze 0,7 százalékkal gyarapszik a nemzeti össztermék (GNP) a tavalyi 1,9 százalékos növekedést követően — állítja a brüsszeli központi bank havi kiadványa. Tavaly szeptemberben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1,2 százalékos növekedést jósolt az idei évre Belgiumnak. A bank jelentése szerint a konjunktúra egyik fő támasza, a magánfogyasztás és a beruházás az idén csak 0,5 százalékkal fog gyarapodni a tavalyi 2,1 százalékot követően. A kormány az idén 181,8 milliárd frankra akarja csökkenteni a költségvetési kiadásokat, s ha ez a törekvése sikerrel jár, akkor a költségvetési deficit 328,4 milliárd frankra, azaz a GNP 6,3 százalékára csökkenhet az idén a tavalyi 465,6 milliárd frankról, azaz a GNP 9,2 százalékáról. (Reuter) Indonézia átütemezés helyett friss kölcsönt akar Indonézia a növekvő adósságtörlesztési terhek ellenére sem fogja átütemeztetni adósságát — jelentette ki Radius Prawio indonéz pénzügyminiszter. Az indonéz kormány 30 milliárd dollárral tartozik hitelezőinek, a magángazdaság adóssága további 7 milliárd dollár. Az ország exportbevételeinek 40 százalékát veszi igénybe a tőke- és kamattörlesztés, amelynek összege az 1987/1988-as pénzügyi évben a hivatalos adatok szerint 4,6 milliárd dollár lesz. A szigetország adósságszolgálata az utóbbi időben erőteljesen növekedett a jen és a márka nagyarányú felértékelődése következtében. A pénzügyminiszter parlamenti beszédéből kitűnik, hogy Djakarta a hitelezők bizalmát megrendítő átütemeztetés helyett kedvező feltételekkel szeretne friss kölcsönöket fel venni. Beszédében azonban nem tért ki arra, hogy a kormánynak milyen összegű kölcsönre lesz szüksége. (Reuter) a W(§jemmtt • A múlt hét péntekjén egyeztek meg a Mexikónak hitelező magánbankok arról, hogy megadják a kért 90 napos fizetési haladékot (VILÁGGAZDASÁG, 1987. január 30., 2. oldal), arra az 500 millió dolláros kölcsönre, amelyet még tavaly augusztusban adott össze 54 magánbank egy 1,6 milliárd dolláros áthidaló kölcsön részeként. A francia munkanélküliség a következő években átlagosan évi 2,8 százalékkal fog nőni, és a munkanélküliek száma 1991-ben elérheti a 3,4 millió főt — derül ki az Insee francia országos statisztikai intézet hét végén közzétett tanulmányából. A ráta tavaly év végén 10,7 százalék, a munkanélküliek száma 2,57 millió volt. Az USA mezőgazdasági árai januárban 1,7 százalékkal maradtak el a tavaly decemberitől, amikor is havi összevetésben 2,4 százalékkal estek az árak. Az idén januári árszint 4 százalékkal alacsonyabb a tavaly januárinál. « Az ENI olasz szénhidrogénholding a múlt héten hosszú lejáratú együttműködési szerződést kötött a Petrobras brazil állami olajipari vállalattal. A két fél a jövőben intenzíven együttműködik majd a vízbesajtolásos kitermelési technológiákban, s a földgázkutatásban. VILAGGAZDASÁG BEINDULT PORTUGÁLIÁBAN A VALUTÁK HATÁRIDŐS PIACA Portugáliában tegnaptól megindult a valuták határidős piaca. Mint a portugál központi bank szóvivője bejelentette, a valuták határidős forgalmának beindítása része az ország pénzügyi rendszerét korszerűsítő programnak. Hétfőtől kezdve a külföldi és a portugál bankok határidős valutaügyleteket köthetnek Portugáliában és külföldön is. A bankokat felhatalmazták arra, hogy a portugál valutával, az escudóval szemben határidős árfolyamon adjanak vagy vegyenek külföldi valutát, de a még mindig érvényben levő valutaellenőrzésnek megfelelően külföldön nem adhatnak el escudót. A határidős valutaügyleteknek az a lényege, hogy az ügyfelek előre megállapodnak abban, hogy a jövőben, egy hónap múlva, három hónap múlva vagy fél év múlva milyen árfolyamon vesznek vagy adnak el külföldi valutát. Mint a jegybank szóvivője közölte, az azonnali valutatranzakcióktól eltérően a határidős ügyleteknél nem lesz hivatalos napi árfolyam-meghatározás (fixing), a bankok szabadon dönthetnek a jegyzésekről. Az exportőrök és az importőrök örömmel vették a határidős valutapiac beindulását Portugáliában, így ugyanis könnyebben tudnak fedezeti ügyletekkel védekezni az árfolyamkockázat ellen. Meg kell jegyezni, hogy Portugáliában tavaly májusban vezették be az azonnali valutapiacot. A szakemberek szerint egyébként nemcsak az árfolyamkockázat elleni védelem miatt volt fontos a határidős pénzpiac elindítása, hanem azért is, mert a bankok ezentúl kibővíthetik tevékenységüket. A portugál pénzügyi hatóságok egyéb liberalizáló lépéseket is fontolgatnak. Többek között be akarják vezetni a bankok közötti pénzforgalomnál használatos letéti bizonylatokat, így hívják a bankok egymásnál elhelyezett betéteit. Ehhez azonban fel kellene szabadítani a jelenleg hivatalosan megállapított kamatlábakat — mondják a szakemberek. (Reuter) Managua szerint stabilizálódik Nicaragua gazdasági helyzete Nicaraguában sikerült megállítani a gazdasági helyzet rosszabbodását, és idén már 2,1 százalékos gazdasági növekedés várható. Ezt Dionisio Merenco nicaraguai tervezési és költségvetési miniszter jelentette ki egy tanácskozáson, ahol a kormány képviselői az állami és a magánszektor vezetőivel találkoztak. A miniszter szavai szerint tavaly 0,4 százalékkal esett vissza a nicaraguai gazdaság teljesítménye. Becslések szerint az 1981 óta tartó harcok mintegy 2,8 milliárd dolláros kárt és termeléskiesést okoztak a közép-amerikai országnak. Ez az összeg több mint tízszerese Nicaragua tavalyi exportjának. A kivitel tavaly csökkent a sandinista forradalom győzelme óta a legnagyobb mértékben: mindössze 218 millió dollárt tett ki, miközben az ország importszükséglete 900 millió dollár körül mozgott. Merenco kijelentette, hogy a sandinista kormány idén elsősorban a forradalom katonai védelmét, a lakosság létfontosságú élelmiszerekkel való ellátását, valamint az export támogatását akarja biztosítani. Idén harc indul a tavaly 657 százalékos infláció letörésére is. A gazdasági gondokkal küzdő ország számára jelentős segítséget jelent az, hogy már második éve kőolajat és olajszármazékokat kap a KGST-országoktól. Hétfőn erről közölt adatokat a tervezési és költségvetési minisztérium. Eszerint az ország idei kőolajszükségletének felét szállítja a Szovjetunió, a további 50 százalék pedig Csehszlovákiából, Bulgáriából, Kubából és az NDIC- ból érkezik. Nicaragua idei olaj- és olajszármazék-importja 170 millió dollár körül lesz, ennek 65 százalékát a nyersolaj adja. (MTI) Javult tavaly az osztrák külkereskedelmi mérleg Tavaly némileg csökkent Ausztria külkereskedelmi forgalma 1985-höz képest, ugyanakkor mérséklődött a külkereskedelmi mérleg deficitje — ez derül ki a most közzétett statisztikai adatokból. Az export 1985-ben érte el csúcspontját, amikor rendkívüli mértékben emelkedett a kivitel az USA-ba és a fejlődő országokba. Az import az exportnál is erőteljesebben esett vissza. Ennek hátterében nemcsak a kőolaj és az egyes nyersanyagok árának a csökkenése áll, hanem a dollár értékvesztése is. Ez a fejlemény csökkentette ugyan Ausztria importszámláját, de egyszersmind visszavetette a kivitelt is, mivel a fontos piacot jelentő olajexportáló országoknak csökkent a vásárlóereje. A bécsi statisztikai hivatal közleménye szerint a bevitel tavaly értékben 22,4 milliárd schillinggel, 408,5 milliárd schillingre esett vissza, az egy évvel korábbihoz képest 5,2 százalékkal, a kivitel pedig 11,7 milliárd schillinggel, 3,3 százalékkal, 342,2 milliárd schillingre csökkent. Ebből adódóan a kereskedelmi mérleg passzívuma 66,3 milliárd schilling volt, 10,7 milliárd schillinggel, 13,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. (APA) A McDonnell Douglas az USA legnagyobb fegyverexportőre A McDonnell Douglas Corp. 1984 után 1985-ben is az USA legnagyobb fegyverexportőr cége volt, a vevő országok listáját pedig Szaúd- Arábia vezeti — derül ki egy vasárnap Washingtonban közzétett tanulmányból, amelyet az USA fegyverkereskedelméről az Investor Responsibility magán kutatóintézet készített. A McDonnell tavalyelőtt 1,62 milliárd dollár értékben értékesített külföldön fegyvereket és hadfelszerelést, a céget a Boeing követte 1,29, illetve a General Dyvamics Corp. 1,23 milliárd dolláros exporttal. A McDonnell már hosszabb ideje az Egyesült Államok legnagyobb fegyverexportőre. Legkelendőbb cikkei a tengerészet és a légierő által egyaránt felhasználható cirkáló rakéták és harci repülőgépek. Külföldön a McDonnell FA— 18-as, a General Dynamics F—16-os és a Boeing E—3A típusú harci repülői, illetve a Boeing AWACS repülő radarrendszere a legkeresettebb. A Pentagon statisztikái alapján készült tanulmány szerint a vevők sorát 1985-ben, akárcsak egy évvel korábban is, Szaúd-Arábia vezette. Igaz, hogy az 1984-ben még 3,92 milliárd dolláros beszerzéseit a sivatagi királyság tavalyelőtt 2 milliárd dolláros szintre redukálta. A második legnagyobb ügyfél Izrael volt 717,4, míg a harmadik Egyiptom 669,4 millió dolláros tavalyelőtti beszerzéssel. (Reuter) MAGAZMSÁG A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA NAPI KIADVÁNYA Megjelenik hetenként ötször Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Főszerkesztő helyettes: VAJNA JÁNOS és DANKÓ ÁDÁM Szerkesztőség: Bp. VII., Wesselényi u. 57. Postacím: Budapest, Pf. 534. 1397 Telefon: 228-014 Telex: 22-7958 Kiadja a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke megbízásából: a Magyar Távirati Iroda Kiadója Felelős kiadó: Werthebiier Andor igazgató Kiadóhivatal: Bp. I., Fém u. 5—7, Postacím: Pf. 3. 1426 Telefon: 756-722 Terjeszti aMagyar Posta Előfizetési díj évi 5400 Ft Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. 87.3102/9-02 - Szedte Zrínyi Nyomda, Bpest Felelős vezető: Vágó Sándorné Nyomta: Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán ISSN 0042-6148