Világgazdaság, 1992. augusztus (24. évfolyam, 149/5905-167/5923. szám)

1992-08-29 / 167. (5923.) szám

1992. augusztus 29. Ipari szövetkezetek Megszűnnek vagy átalakulnak? Az utóbbi időben felszámolás sorsára jutó cégek 40 százaléka az ipari szövetkezetek közül ke­rült ki. Ezek a cégek a válságos helyzetben lévő nagyvállalatok­tól képtelenek behajtani kinnle­vőségeiket, így nem sok esély­ük van a felszámolás elkerülésére. A mindennapi likviditási gon­dok mellett az új szövetkezeti törvényben meghatározott áta­lakulás problémáival is meg kell birkózniuk a cégeknek — hang­zott el a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnökségi ülésén. A Magyar Iparszövetség ér­dekszférájába tartozó 1578 ipa­ri szövetkezetnél a közgyűlések nyomán mintegy 80 milliárd fo­rintnyi vagyont nevesítettek üz­letrész formájában 1992. április 30-ig. A nyár első felében beje­lentették a szervezeti változáso­kat: eszerint az OKISZ érdek­körébe tartozó ipari szövetkeze­tek 4 százaléka részvénytársa­sági, 7 százaléka kft., mintegy 77 százaléka pedig szövetkezeti formában működik majd to­vább. Az utóbbiaknak 1992. de­cember 31-ig kell cégüket beje­gyeztetni a bíróságon. Tavasz óta 95 ipari szövetkezet szűnt meg, és 122 áll felszámolási el­járás alatt, 45-nél pedig szétvá­lási szándékot jeleztek 2­9 to­vábbi szervezetre. A 137 ezer szövetkezeti tag közül eddig 6400-an jelezték kiválási szándékukat. Előfor­dulnak visszaélések is. A tör­vényi szabályozás hiányosága miatt például előfordul, hogy a kiválni szándékozó volt szö­vetkezeti vezető a közgyűlé­sekről való távolmaradással megvétózza a cégbírósági be­jegyzést, ezzel zsarolva pénz­ügyileg a szövetkezetet. Az ipari szövetkezetek hely­zete az ország válságkörzetei­ben a legsúlyosabb. Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében 65 cég közül mindössze 2 átala­kulása fejeződött be. Nógrád megye 37 ipari szövetkezete közül 17 ellen folyik felszá­molási eljárás. v_ G_ Két héten belül döntenek a MALÉV-ról Valószínűleg két héten belül eldől, melyik légitársaság vásá­rolhatja meg a MALÉV részvé­nyeinek 35 százalékát. A tár­gyalások a végső szakaszba ér­keztek, most már a potenciális új tulajdonos és az Állami Va­gyonügynökség (ÁVÜ) egyez­kedik — mondta Kárász Péter, a MALÉV szóvivője. Mint ismeretes, hónapok óta szó van arról, hogy többek kö­zött a KLM, a British Airways és az Alitalia érdeklődik a MA­LÉV iránt, de egyelőre nem lehet tudni, ki lesz az új tulaj­donos. Ami biztos, az az, hogy bármely befektető legfeljebb 35 százalékos részesedést sze­rezhet a MALÉV megemelt alaptőkéjében. A MALÉV alaptőkéje jelenleg 5 milliárd forint, ez tartalmazza a légitár­saság saját eszközeit és érde­keltségeit különböző vegyes vállalataiban, például az Atri­um Hyatt 50 százalékát és 40 százalékos részesedést a TNT­­MALÉV Ltd-ben. A MALÉV egyébként tavaly 1 millió 14 ezer utast szállított, adózás előtti nyeresége pedig 2,1 milliárd forint volt. Az idei év a kelet-európai forgalom 40 százalékos visszaesése ellenére jobbnak ígérkezik a tavalyinál: az első fél évben 21 százalékkal több utast szállítottak, mint 1991 első fél évében. Bár egy év alatt nőttek a költségek, és a MALÉV kapacitásainak csak mintegy 60 százalékát tudta kihasználni, azt reméli, idei nyeresége megkö­zelíti a tavalyit. v­­. GAZDASÁG Tartós állami tulajdon Lista meglepetések nélkül (Folytatás az 1. oldalról) Arra a kérdésre, hogy az em­lített 160 vállalat mekkora há­nyadát jelenti a magyar állami vállalatok értékének, Kardos Antalné nem tudott válaszol­ni, az eddigi becslések ugyanis igen szélsőséges értékhatár kö­zött mozognak. A tartósan állami tulajdon­ban maradó vállalatok jelentő­sebb részére az Állami Va­gyonkezelő Rt. (ÁV Rt.), ki­sebb hányadára pedig az érin­tett minisztériumok kapnak tu­­lajdonosi jogosítványt. Az energiaiparban a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. állami tulaj­donban tartását monopolhely­zete magyarázza, egyben szo­ros kapcsolata a szintén a lis­tán szereplő nagyvállalatokkal (például a Tiszai Vegyi Kom­bináttal). Az infrastrukturális szektorban a Magyar Posta há­rom utódcégéből kettő — a Magyar Műsorszóró Vállalat és a Matáv — került tartósan állami tulajdonba. Több mint 30 kutatóintézet került a listára. A múlt év vé­gén számuk még csak 29 volt, akkor a felszámolás alatt álló­kat nem vették figyelembe. A bankok, hitelintézetek között szerepel a Hungária Biztosító neve is. Ennek oka a cég iránti bizalom erősítése volt, tekin­tettel nehéz helyzetére. Tartós állami tulajdonba kerül majd a Pénzverdéből megalakuló Pe­­cunia Rt. is, amely januártól az új aprópénzt veri. A Bankjegy­­nyomda Rt., amelyet a jelenle­gi Bankjegynyomda átalaku­lása után az MNB-vel közösen alapítanak, szintén tartós álla­mi tulajdonba kerül. A tárcák kezelésében mara­dó vállalatok közül a Hírlapki­adó Vállalat továbbra is Mi­niszterelnöki Hivatal kezelé­sében marad a 100 százalé­kos részvényhányaddal. Hosszú vita után döntöttek az Ipari Fejlesztési Bank jövőjé­ről. Végül elvetették azt a ja­vaslatot, hogy a bank felkerül­jön a listára. Ugyancsak nem kerültek a jegyzékre a bányák sem, bár a határozatot komoly vita előzte meg. A végleges döntés a bányák közül azokat, amelyek ellen nem folyik fel­­számolási eljárás, a privatizá­landó vállalatok közé sorolta. Az állami gazdaságok közül azok a részek maradnak állami tulajdonban, amelyek vető­mag- és tenyészállat-nemesí­téssel foglalkoznak, vagy te­nyészállatok génbankjával ren­delkeznek. Ezek privatizálása komoly károkat okozhatna a mezőgazdaságnak, például éveket venne igénybe a vető­magtermelés átállítása. Ugyan­csak a listára kerültek a nem telepített erdőkkel bíró erdő­­gazdaságok is. Ezek privatizá­ciója az ÁVÜ szerint valószí­nűleg az erdők kipusztításával járna. Az erdőgazdaságok a kincstári törvény megalkotá­sakor az államkincstár kezelé­sébe fognak kerülni. A V­agyonkezelő Rt.-nek ok­tóber 28-ig kell megalakulnia. Igazgatótanácsa 11 tagú lesz, személyükre Szabó Tamás pri­vatizációs miniszter tesz majd javaslatot. A felügyelőbizott­ság 7 tagját az Ipari és Keres­kedelmi Minisztérium, a Pénz­ügyminisztérium és az Állami Számvevőszék javaslata alap­ján nevezik ki. Valószínűleg az ÁV Rt. elnökének szemé­lyét fogjuk elsőként megismer­ni, neki ugyanis parlamenti meghallgatáson kell majd részt vennie. A rendeletben kijelölt vállalatok előre láthatóan no­vember 1-jétől kerülnek az ÁV Rt. fennhatósága alá. P. K. Vége a román autógyártásnak? * A hírek szerint hamarosan leáll Romániában az Oltcit- és a Dacia-gyár. Vajon hogyan érinti ez a Cél-lízinget, a román autók legnagyobb magyarországi forgalmazóját? — A Cél-lízing olcsó népau­tóvá akarta tenni az Oltcitet Mi lesz most ezzel a tervvel? — kérdeztük Vadas Tamást, a cég vezetőjét. — Információim szerint va­lószínűleg nem áll le a gyártás. A román gyár már régóta tí­pust akar váltani, tavaly tár­gyalásokat is folytattak a Re­­nault-val, de úgy vélem, há­rom éven belül nem várható eredmény. Az már csak a ma­gánvéleményem, hogy két éven belül a Dacia sem fog leállni. — Ezek szerint önök foly­tatják az eddigi üzletpolitikát? — Igen. Jelenlegi autókész­letünk szeptemberre elég. 30 millió forint értékben töltöttük fel az alkatrészraktárat, így ak­kor sem kell aggódni, ha mégis leállna a gyár. Egyébként az Oltcit már öt éve nem gyárt francia piacra, de alkatrésze­ket még most is szállít. Min­denesetre mi írásos megerősí­tést kértünk a gyártól a terme­lés leállításáról vagy folytatá­sáról, válasz a jövő héten vár­ható. — Akkor mi szolgálhatott a hír alapjául? — Szerintem olyan minisz­ter nyilatkozott, aki nem egé­szen volt tájékozott ez ügyben. A román gyár a Citroennel hosszú távú együttműködést tervezett: a gyár vegyesválla­lati formában működött, az au­tókat Citroenként értékesítet­ték Franciaországban. Később valami miatt a Citroen kiszállt az üzletből, így lehet, hogy a Renault-val folytatott tárgya­lások célja csupán a Citroen provokálása, ösztönzése a kap­csolatok újbóli felvételére. — Milyen a keletjük ezek­nek az autóknak idehaza? — Az Olrcittel nincs baj, de a Dacia nimbuszát roppant nehéz visszaállítani a korábbi tapasz­talatok után. Mi eddig 1500 Da­ciát adtunk el, ebből senkinek sem kellett visszafizetni a pén­zét, és 10 jogos reklamáció ér­kezett, ami roppant jó arány. Ez körülbelül a Lada minőségének felel meg, a Lada viszont nem tud ennyire olcsó lenni. J. Gy. Gazdasági bűnözés Egyre több a csaló Minden eddigi statisztikát felülmúlóan emelkedett a gazdasági bűncselekmények száma. Ezzel beigazolódott azok jóslata, akik már a társasági törvény hatálybalépésekor ugrássze­rű növekedést vártak. A gazdasági bűncselekményekről Peer Tibor alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője tájékoztatta lapunkat. A bűnügyi statisztika legin­kább a csalás területén aggasz­tó, hiszen fél év alatt 742 szá­zalékos robbanásszerű ugrást regisztráltak, az elkövetett csa­lások száma 1136-ról 9572-re duzzadt. Jóllehet az adatok mást mutatnak, a csalás még­sem kifizetődő szakma — fűz­te hozzá Peer Tibor —, ugyan­is a 97,1 százalékos felderítési arány igazolja, hogy az isme­retlen elkövető ellen tett beje­lentések nyomán az ügyek zö­mét fel tudták göngyölíteni. Arra, hogy mi lehet a gazda­sági bűncselekményeknek már több mint felét kitevő csalás­hullám oka, csak azt tudták válaszolni, hogy laza az üzleti fegyelem. A gombamód sza­porodó társaságok a tisztessé­ges piaci magatartást nem is­merik, a legminimálisabb üz­leti etikai szabályokat sem tart­ják be. Látatlanban adnak és vesznek. A leinformálatlan partnerek számtalan esetben hamisított igazolvánnyal és ugyancsak hamis cégpapírok­kal, nem létező bankszámlára és telephelyre hivatkozva té­vesztik meg a jóhiszemű felet. Ez némi odafigyeléssel és a legminimálisabb információle­kéréssel kiszűrhető lenne. Meg kellene tanulnunk már végre — véli Peer Tibor —, hogy az üzleti információszerzés és el­lenőrzés nem a bizalmatlanság és a felesleges adminisztráció eszköze, hanem a gazdasági élet természetes velejárója. A csalásokkal együtt — ha nem is olyan mértékben — emelkedett a sikkasztások szá­ma is. A statisztika szerint a gazdasági bűncselekmények tekintetében az egyetlen iga­zán pozitív hír az, hogy már hosszú ideje csökken a deviza­bűncselekmények száma. En­nek valószínűleg az az oka, hogy már nincs akkora rés a banki és a feketepiaci valuta­árak között. Aggasztó viszont a fehérgal­léros banditizmus terjedése: Magyarországon is megjelent a számítógépes bűnözés. Ez a terület jogilag sem kellően sza­bályozott. Az eddig nem ta­pasztalható számítógépes nor­­maszegések azért fenyegetőek a pénzvilágban­, mert gyakor­latilag lehetetlen védekezni el­lenük, így szabadíthatták meg a közelmúltban — 1800 hami­sított mágneskártyával — pár napon belül 32 millió forintjá­tól az OTP-t. Kiss Tamás A VILÁGGAZDASÁG 3 Az ígéret szép szó George Bush nem sokkal több mint két hónappal az elnökválasztás előtt a közvélemény-kutatások jelzése sze­rint páratlanul nehéz helyzetben kénytelen megküzdeni újraválasztásáért. Gazdasági szempontból az amerikai kon­junktúra a háború óta leghosszabb visszaesés után már harmadszor próbál egyelőre bizonytalan kilátásokkal kie­melkedni, anélkül, hogy a statisztikák egyértelmű jelzést adnának a jövőjük miatt aggódó amerikai fogyasztóknak és beruházóknak. A konjunktúrairányítás hagyományos és egyszerűen ért­hető eszközeinek bevetését akadályozza, hogy a történelmi mélyponton álló amerikai kamatlábak egyrészt eddig nem bizonyultak eredményes fegyvernek, másrészt történelmi mélypontra küldték a dollárt. De nem alkalmazhatók min­den további nélkül a fiskális ösztönzés eszközei sem, mert az amerikai költségvetési hiány immár évek óta az egyik legnagyobb rákfenéje az ország gazdasági életének. Az amerikai gazdasági növekedés stagnálásának racioná­lis okát a megfigyelők abban látják, hogy a reagani évek fellendülése alatt a fogyasztók mértéktelenül eladósodtak, miközben a bankok a fejlődő országoknak nyújtott vissza­fizetetlen hitelek következtében a szokottnál is óvatosabbá váltak. A szubjektív ok azonban az, hogy a tartós stagfláció megingatta az amerikaiak bizalmát, értetlenül állnak azzal a helyzettel szemben, hogy az Egyesült Államok kezdi elveszteni vitathatatlan vezető szerepét a világban. Ilyen körülmények között az egyszerű amerikaiak soka­sága elsősorban vezetést és útmutatást, “víziót” vár az elnökjelöltektől. Bush azonban, mint ahogy a The Wall Street Journal szerint barátai jellemzik, nem az az ember, aki az amerikai rendszer bajait az egész átalakításával akarja megszüntetni, véleménye szerint “ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani”. A probléma azonban nemcsak az elnök jelleme. Az ame­rikai alkotmány a hatalom következetes megosztásán és a legfelső állami intézmények erőviszonyainak kiegyensú­lyozásán alapul. Ez az egyensúly ráadásul a Watergate­­botrány idején még el is tolódott a kongresszus javára, márpedig az alkotmány a kongresszus kezébe adta az állam­­pénztár kulcsát. Megfigyelők ezért feltételezik, hogy Bush elnök választási kampánya során az ország siralmas gazda­sági helyzetéért a Demokrata Párt többségi uralma alatt álló kongresszusra igyekszik majd hárítani a felelősséget. A The Economist szerint ez veszélyes elgondolás, mert az amerikaiak úgy is gondolkozhatnak, hogy a kongresszus és az elnök közötti ellentét megszüntetésének legegyszerűbb módja az, hogy a demokrata elnökjelöltet, azaz Clintont választják. De — folytatja a brit hetilap — az elnöknek inspirálnia, ösztönöznie és motiválnia kell az országot. “Ha az elnök valóban hisz eszméiben, elfogadtatja őket a szava­zókkal és megszerzi támogatásukat, a kongresszust annyira meg tudja szelídíteni, mint egy bárányt.” Kérdéses, hogy Bush, akinek a helyzete ennyire bizonytalan, képes-e a kongresszusi többség megnyerésére. Az elnök megértette ezt a feladatot, és láthatólag arra törekszik, hogy 422 oldalas költségvetési javaslatát olyan egyszerű jelszavakká tömörítse, amelyeket a választók meg­értenek és helyeselnek. Az egyik jelszó, hogy a lakosságot és a gazdaságot túl erősen adóztatják, és a kormány túl sokat ad ki. Ebből­­a célból az elnök azt javasolja, hogy az állam­polgárok adóbevallásukon megjelölhessenek egy bizonyos százalékot, amelyet adójukból az államadósság csökkenté­sére kell fordítani. Az adók csökkentése céljából az elnök visszatért régi kedvenc ötletéhez, a tőkeérték-növekedési adó csökkenté­séhez. A kiadásoknál pedig a katonaiakon kívül meg akar nyirbálni bizonyos szociális és egészségügyi kiadásokat is. Hosszú távon még jelentősebbnek tűnik az a javaslata, hogy az elnök a kongresszus által elfogadott költségvetési javas­latból egyenként törölhessen tételeket, és ne az egész cso­magot kelljen vétójával visszadobnia a törvényhozóknak. A The Wall Street Journal szerint az elnök által javasolt megtakarítások összessége túlmegy mindazon, amit eddig akár az elnök, akár a kongresszus támogatott, és ezért bizonyára politikai vihart fog kelteni. Ezenkívül a gazdasá­gi program konkretizálása rengeteg helyi és szakmai részér­deket fog sérteni, amelyek értéke a választási aritmetika szempontjából nem biztos, hogy fedi a gazdasági racionali­tást. A legfeltűnőbb ilyen ellentmondás a kereskedelem liberalizálása lehet, a GATT keretében a világkereskedelem szabadságáról folytatott tárgyalások befejezése, amely az amerikai mezőgazdasági termelők kárára kötött kompro­misszumot kíván. Mindezt összegezve úgy tűnik, nehéz összeegyeztetni azt, amit a választók az elnöktől várnak, azzal, amit az elnök ígérhet, és még inkább azzal, amit meg is valósíthat. Ráadá­sul egyáltalán nem biztos, hogy az elnök megvalósuló intézkedései — amelyek a választás megnyerése szempont­jából célszerűek — hosszú távon is a kívánt eredményre vezetnek. Például sokak véleménye szerint az amerikai konjunktúra a valóságban már túljutott a mélyponton, ezért az ösztönzés csak az inflációt fűti, és ezzel a fellendülés korai visszafo­gására kényszeríti a jegybankot. A GATT-beli megegyezés elhalasztása megszerzi a farmerek szavazatát, de károsan hat az amerikai ipari és szolgáltatási exportra. Összefoglalva: leginkább azon kell csodálkozni, hogy az amerikaiak, akik az egyéni kezdeményezésen, az individua­lista társadalmi berendezkedésen és a szabad piacon alapuló gazdaságukra büszkék, az elnök atyai irányításától várják életük jobbra fordulását. Kozma Géza

Next