Világgazdaság, 1994. november (26. évfolyam, 212/6468-233/6489. szám)
1994-11-25 / 230. (6486.) szám
1994. november 25. Fiat Auto Poland Perben a versenyhivatallal A lengyel versenyhivatal szerint a Fiat Auto Poland cég megsértette a versenytörvényt a Lengyelországban gyártott Fiat gépkocsik új értékesítési formájának bevezetésével. November eleje óta ugyanis a Fiat a vevővel kifizetteti a gépkocsi teljes árát, a vevő a gépkocsit a jövő év első negyedéve végéig átveheti, és a vételárat áremelés esetén sem kell kiegészítenie. A versenyhivatal szerint a Fiat Auto Poland visszaél a kis fogyasztású gépkocsik piacán betöltött monopolhelyzetével. A Fiat azzal védekezik, hogy éppen a vevők érdekeit szolgálja a megoldással. Az autógyár kapacitása teljes kihasználásával dolgozik, de így sem tud eleget tenni az óriási keresletnek. Canon leányvállalat Varsóban Az idén 30 millió dollár értékben ad el termékeket Lengyelországban a fényképezőgépeket, telefaxberendezéseket és fénymásoló gépeket gyártó japán Canon cég, amely a budapesti után nyitotta meg varsói fiókvállalatát. Jövőre a Canon-termékek lengyelországi értékesítése meghaladja a 40 millió dollárt. A Canon konszern, amely fekete-fehér fénymásoló gépeivel 35, színes fénymásolóival pedig 65 százalékban részesedik a lengyel piacon, azt tervezi, beindítja e berendezések lengyelországi gyártását. De csak akkor, ha az ország már az EU tagja lesz. Renault-összeszerelő Ukrajnában (Folytatás az 1■ oldalról) A mintegy 20 millió dolláros terv nemcsak az építkezést és a berendezések árát, hanem a szakemberek képzését is magában foglalja. Az ukrán partner azt is közölte, külső pénzügyi forrásokat is szeretnének bevonni a további fejlesztésekbe. Tervbe vették egyebek között, hogy a lakosságnak országosan decemberben kiosztandó tulajdoni részjegyekkel is be lehetne szállni a vállalkozásba. Az előzetes számítások szerint a Harkovban majdan elkészülő R-19-es ára jóval alatta lesz a nyugatinak. Jelenleg 17- 18 ezer dollárért kínálják ezt az autót Ukrajnában, a harkovi változatot várhatóan 12-13 ezer dollárért adják majd. (MTI) Philips Electronics NV Autólámpagyártás Kínában Az eindhoveni székhelyű Philips Electronics és a kínai Hubei Autolamps Factory közös vállalatot alapított autólámpagyár építésére —jelentették be szerdán a vállalat képviselői. Az erre a célra létrehozott Philips Automotive Lighting Hubei Co Ltd. 70 százalékának a Philips a tulajdonosa, 30 százaléka a kínai partneré. Céljuk, hogy piacvezetők legyenek az autó- és kerékpárlámpák területén Kínában. A vállalkozásba előreláthatólag 40 millió dollárt fektetnek be. A vállalat 1995 első negyedévétől fog működni. Rögtön el is kezdik a gyár építését, amely összesen ezer embert foglalkoztat majd. A most tető alá hozandó lesz a Philips tizenötödik közös vállalata Kínában. (WWD) Cie des Machines Bull Érdekeltséget szerez benne az AT & T Az AT & T Corp., az USA vezető távközlési cége vegyes vállalatot alapított, hogy megvásárolja a Cie des Machines Bull francia állami tulajdonú számítástechnikai cég részvényeinek 40 százalékát (Világgazdaság, 1994. november 24., 2. oldal). Az új vegyes vállalatnak 49 százalék erejéig tulajdonosa az AT & T, míg a maradék 51 százalék a Quadral nevű francia vállalaté, mely egyben a Cie des Signaux elektronikai cég tulajdonosa. Amennyiben az üzlet sikerül, az AT & T is gyarapítani fogja a Bullben érdekeltséget szerzett vállalatok listáját, mely között már olyan neves cégek is vannak, mint az IBM vagy a japán NEC. A Bull részleges eladása volt a feltétele az EU versenybizottságának, hogy a vállalat megkaphasson egy 11,1 milliárd frankos állami segélyt. Jelenleg a Bull 75,8 százaléka van a francia állam kezében, a második legnagyobb részvényes pedig a France Telecom 17 százalékkal. Utóbbi vállalat még nem döntötte el, üdvözölje vagy elutasítja az AT & T esetleges tulajdonszerzését. Ugyanakkor újra leszögezte: maga nem kívánja növelni a részesedését a vállalatban. Érdekeltségei vannak még a Bullben a japán NEC-nek (4,4 százalék), illetve az IBM-nek (2,1 százalék). Az AT & T tervezett tulajdonszerzése ellentmond Jean-Marie Descarpentines, a Bull elnöke elképzelésének, amely szerint a japán NEC növelte részesedését, és a vállalat dolgozói is lehetőséget kaptak 10 százaléknyi rész megszerzésére. A NEC illetékesei korábban úgy nyilatkoztak, készek részesedésük növelésére. (Reuter) Hyundai Motor Co. Új piacokon hódít Kína, Délkelet-Ázsia, a Közel-Kelet és Afrika piaca lesz a Hyundai Motors Co. legújabb célpontja — írja az International Herald Tribune. A dél-koreai vállalat, amely jelenleg a világ 14. legnagyobb autógyártója, az ezredfordulóra az első tíz közé akar kerülni. Hosszú évekig a Hyundai legjelentősebb vásárlója az Egyesült Államok volt, ám az 1988-as 300 ezres értékesítési csúcsról 1993-ban 91 300-ra esett a tengeren túli országba exportált gépkocsik száma. Ennek ellenére, a többi piac bővülésének köszönhetően, a cég bevétele a tavalyi 8,9 milliárd dollárról az idén várhatóan 11,3 milliárd dollárra fog nőni, a nettó profit ugyanebben az időszakban 51,5 millió dollárról 120 millió dollárra emelkedik. A vállalat nagyszabású tervei között szerepel a kínai termelés megindítása, de Peking egyelőre csak az alkatrészgyártást akarja engedélyezni. Másik nagy tervük új, észak-koreai gyárak építése, erre azonban csak az ország politikai és gazdasági nyitása után kerülhet sor. Ezzel szemben jelentős sikerként könyvelhető el, hogy már most is szerelnek össze Hyundai gépkocsikat Thaiföldön, Botswanában és Zimbabwéban, és már Egyiptomban, Indonéziában és a Fülöpszigeteken is megkezdődött az újabb gyárak építése. Tavaly 966 ezer gépkocsit értékesítettek, ebből 350 ezret külső piacokon. Dél-Korea teljes autóexportjának több mint fele származik a Hyundaitól. Intel Corp. Teletext PC-monitoron Tudósítónktól A processzorgyártóként ismert amerikai Intel első háromnegyedéves bevétele 30 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elérthez képest, meghaladja a 8,29 milliárd dollárt. Az ebből származó nyereség 1,92 milliárd dollár, ami 13 százalékos növekedés. Az Intel bevételeinek több mint fele származik az amerikai kontinensről, Európából mintegy 23 százalék. Az idén az Intel a bevételek 10 százalékát fordította kutatásra és fejlesztésre, 12,6 százalékát pedig marketingre. Az Intel multimédia iránti erősödő érdeklődését jelzi, hogy október végén olyan terméket mutatott be, amellyel a személyi számítógépen dolgozók nyomon követhetik a CNN teletextadását. A számítógépes hálózatban is használható szoftver összegyűjti a kiválasztott teletextoldalakon megjelenő híreket, a villámhíreket pedig azonnal megjeleníti a képernyőn. A lokális hálózat segítségével maga a CNN adás is a számítógép monitorán megjeleníthető. NEMZETKÖZI VÁLLALATOK Tate and Lyle Plc: Kedvező kilátások az édesítők piacán A brit cukor- és édesítőgyártó csoport, a Tate and Lyle Plc. éves profitjának 23,1 százalékos növekedéséről számol be a Reuter. A cég eredményességének további növelésére van remény az észak-amerikai cukorpiac nehézségei ellenére. A Staley, a Taté édesítőszer és keményítő csoportja az Egyesült Államokban a jó keresletből és az alacsony működési költségekből húzott hasznot. Ugyanitt azonban a cukor piacát túlkínálat és alacsony árak jellemezték. Az itt elszenvedett veszteségeket azonban felülmúlták a Tate többi érdekeltségének átlagon felüli eredményei. A csoport adózás előtti profitja 273,8 millió font sterlingre nőtt a tavalyi 225,5-ről. Az eladások 10,6 százalékkal lettek magasabbak, elérték a 4,22 milliárd font sterlinget. Ezzel az eredménnyel a cég felülmúlta a piac várakozásait. Mivel világszerte nő a kereslet az édesítőszerek iránt, különösen a fejlődő országok piacain, a cég kilátásai igen jók. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------A kiemelkedő teljesítményhez hozzájárult a cég érdekeltségébe tartozó más vállalatok, például az Amylum, a Staley és a Tate and Lyle Sugars jó eredménye is. A Tate többségi tulajdonában lévő, édesítőszereket és keményítőt az európai piacra termelő Árnyum-csoport kiemelkedő nyereséget ért el, mivel most térültek meg a korábbi beruházásai. Scandinavian Airlines Systems Továbbra is társkeresőben A skandináv légitársaság, a Scandinavian Airlines Systems (SAS) még mindig nem döntött, melyik társasággal működjön együtt a jövőben. Továbbra is kutatja azonban a kooperációs lehetőségeket — mondta az SAS elnöke, Jan Stenberg a Reuter koppenhágai jelentése szerint. A vállalat elnöke elmondta, már harminc légitársasággal tárgyaltak, európaiakkal és nem európaiakkal egyaránt. A cég stratégiájában nagyon fontos a partnerkeresés szerepe. Ugyanakkora jelentőségű, mint az új repülőgépekbe való 8 miliárd svéd korona összegű beruházás, melyet a következő négy évre terveznek. Mint ismeretes az SAS, a KLM, az Austrian Airlines és a Swissair egyesülésének tervei, az Alcazar-program keretében, tavaly összeomlottak. A cég elnöke szerint a SAS boldogulna egyedül is, s hangsúlyozta, továbbra is független légitársaságként kívánnak működni kizárva ezzel a felvásárlás lehetőségét. Az esetleges együttműködés ugyanakkor jelentősen növelhetné a cég erősségét elsősorban a nem szabályozott európai piacon. Legutóbb ezzel kapcsolatban már a Lufthansával hozták megállapodásközeli kapcsolatba, de ezt egyik légitársaság sem erősítette meg. Az SAS legutóbbi negyedéves jelentése szerint 1994 végére nyereséget fog produkálni, miután 1990 óta folyamatosan veszteséges volt. A VILÁGGAZDASÁG 5 SPT Telecom A vételár egymilliárd dollár? A monopóliumban lévő cseh SPT Telecom telefontársaság privatizációjára kiírt pályázat első eredményeit valószínűleg márciusban hozzák nyilvánosságra — nyilatkozta Lubos Rezabek ipari miniszteri tanácsadó a The Wall Street Journal hétfői számában. A cseh telefontársaság 27 százalékának megvételére a Deutsche Bundespost Telekom, az olasz STET, a dán Telecom Danmark, a holland PPT, a Schweizerische Telekom, az AT&T, az Ameritech és a Bell Atlantic pályázott. Jiri Makovec, az SPT Telecom igazgatója szerint akár 1 milliárd dolláros vételárra is számíthatnak. Agrobank-botrány Lódzban is A Lengyel Nemzeti Bank felfüggesztette a lengyel Agrobank tevékenységét, és vállalati biztost nevezett ki a bank élére. A lódzi játékfilmgyár nem tud 400 dolgozójának bért fizetni, mivel zárolták az Agrobanknál vezetett számláját. A lódzi önkormányzat kérte az Agrobank élére kinevezett biztost, legalább a bérek kifizetéséhez szükséges pénz egy részét szabadítsa fel. A filmgyár számlájára érkeznek a stúdiói kölcsönzéséért járó összegek is. A lódzi filmközpont annak idején azért az Agrobanks bízta meg a számlavezetéssel, mivel a két cég egymás mellett van, így pénzszállításnál nem kell fegyveres őröket fizetni, az átutalások is gyorsak. Most a filmgyáriak attól tartanak, hogy az Agrobank őket is magával rántja. (Rzeczpospolita) Siemens—Microsoft Egységes programok A németországi Siemens Nixdorf Informationssysteme AG (SNI) és az amerikai Microsoft Corp. egységesíti a vállalatirányítási programjait. Az SNI által kidolgozott üzemgazdasági rendszert, az ALX-Cometet a Microsoft Windows rendszerre akarják kifejleszteni, majd együttesen piacra vinni. Az együttműködés a termékfejlesztésre, marketingre és értékesítésre vonatkozik. Mindkét vállalat értékesítési és felhasználói partnereinek egyszerűbb fejlesztési lehetőségeket nyújt az egyes üzletágak speciális programjainak kifejlesztésére. (WWD) Értesítés részvénytársaság közgyűlésének összehívásáról. Az Inno-Engineering Rt. közgyűlését 1994. december 28-án, 9 órakor tartja a Budapest XI., Bánk bán u. 17. sz. alatti székhelyén. Napirend: 1. Az 1993. évi beszámoló és mérleg elfogadása. 1993. évi éves beszámoló adatai (E Ft) Befektetett eszközök 12 389 Saját tőke 16 399 Készletek Céltartalékok 13 033 Követelések 37 816 Rövid lejár. köt. 60 849 Értékpapírok 17 057 Passzív id. elhat. 347 Pénzeszközök 22 615 Aktív időbeli elhat. 751 Mérlegfőösszeg: 90 628 Mérlegfőösszeg: 90 628 2. 1994. évi pénzügyi terv elfogadása. 3. Egyszemélyes rt. megszűnése miatt alapítóokirat-módosítás. 4. Igazgatósági tagok választása. 5. Fb-tagok választása. 6. Egyebek. Az Inno-Engineering Rt. igazgatósága ' AJÁNLATI FELHÍVÁS ' A DUNAFERR DUNAI VASMŰ Rt. megbízásából a ZAREX Magyarország Kft. meghirdeti a DUNAFERR DUNAI VASMŰ Rt. tulajdonában lévő BÖLCSKEI GYÁRTELEP épületeit, berendezéseit értékesítésre. Az értékesítés készpénz ellenében történik. Az ajánlatokat 5 példányban, zárt, feladó nélküli borítékban, az eredeti példány megjelölésével kell eljuttatni a megadott címre. A pályázónak vállalnia kell, hogy ajánlatát 90 napig fenntartja. Az ajánlatok beérkezésének határideje: 1995. január 5. nap, 10.00-12.00 óra között. Az ajánlatok benyújtásának helye: ZAREX Magyarország Kft., 1067 Budapest, Szondi u. 34. A DUNAFERR DUNAI VASMŰ Rt. fenntarja a jogot, hogy a pályázatot érvénytelennek nyilvánítsa. A pályázatok benyújtásának feltétele a részletes pályázati kiírást tartalmazó részletes ajánlati anyag 35.000,- Ft + ÁFA-ért történő megvásárlása a ZAREX Magyarország Kft. Szondi u. 34. címen, titoktartási nyilatkozat ellenében. További információért szíveskedjenek Dr. Sajó János ügyvezető igazgató úrhoz fordulni. (ZAREX Magyarország Kft. Szondi u. 34. n . Tel.:111-9637,269-5374).