Világgazdaság, 1996. február (28. évfolyam, 23/6783-43/6803. szám)
1996-02-29 / 43. (6803.) szám
1996. FEBRUÁR 29. VILAGGAZDASAG ÜZLETI NAPILAP IDEGENFORGALOM Az OIB nem fogadta el az előterjesztett anyagot Hatásvizsgálatot kérnek Az Országos Idegenforgalmi Bizottság (OIB) napokban megtartott első ülésén a testület nem fogadta el az 1,66 milliárd forint turisztikai célelőirányzat felhasználásáról készített előterjesztést. A testület úgy határozott, áttekinti a kiadási tételeket, s csak a részletek ismeretében dönt arról, a tervezetben szereplő célokra fordítsák-e a meghatározott összegeket. A testület törekvése, hogy a jövőben minden feladatnak legyen személyes felelőse. THUHJII. Az idei pénz hatékonyabb felhasználására a szakemberek szerint hatásvizsgálatnak kell készülni arról, milyen eredményeket hozott a hazai turisztikának a tavalyi célok megvalósítása. A testület meg kíván ismerkedni az IKM által alapított Magyar Turisztikai Szolgálat Rt. idei üzletpolitikai elképzeléseivel is. Rövidesen pályázatot írnak ki a bécsi képviselet vezetői posztjára, hiszen a jelenlegi vezető, Czeglédi József szerződése lejár. Az OIB fontosnak tartotta a meglévő turisztikai külképviseleti hálózat bővítését is, így július 1-jétől Londonban, Párizsban és Milánóban nyílik iroda, amire 359 millió forintot fordítanak a turisztikai célelőirányzatból. Az IKM turisztikai főosztályán készült anyag szerint közel 1 milliárd forintot kellene fordítani marketingfeladatokra. Ezen belül a külképviseletek fenntartására 360 millió, a Magyar Turisztikai Szolgálat Rt. működésére 270 millió, Magyarországról szóló kiadványokra, filmekre, hirdetésekre az 1995-ben felhasznált 455,5 millió forinttal szemben 205 millió, míg vásárokra, kiállításokra 160 millió forintot kellene fordítani. A javaslat szerint a három nagy rendezvényt — a Forma—1-et, a három tenor koncertjét és a Budapesti Tavaszi Fesztivált — 250 millió forinttal kellene támogatni. Turisztikai terület- és termékfejlesztésre — a tavalyi 138 millió forinttal szemben — 338 millió forint az előirányzat. Az OIB, illetve az intézőbizottságok titkárságainak működésére 15 millió forintot szánnak. A terv szerint az idén csökkenne az “egyébre” szánt pénz: míg 1995-ben 71,9 millió forintot fordítottak, az idén e célra csupán 25 milliót terveztek. Kovács János osztályvezető úgy tájékoztatta a Világgazdaságot, nem kell a turisztikai vállalkozóknak attól tartaniuk, hogy az állami költségvetés IKM-fejezetébe kerülő pénzt más célra is fel lehet használni, hiszen az előirányzat bevételeit és felhasználásának körét törvény szabályozza. A bizottságnak jelenleg még nincs elnöke, így a munkát Meszter László alelnök irányítja. Feleki Ferenc, a bizottság egyik tagja úgy véli, a bizottság látni szeretné, milyen célokat szolgálnak a tavaly már lekötött pénzek. A már megkötött szerződéseket természetesen teljesítik, ám ahol ez még nem született meg, megvizsgálják, hasznos-e a felhasználás. Az OIB következő ülését március 7-én tartja, ahol elfogadják a végleges ügyrendet, s megtárgyalják idei munkatervüket. (éves árbevétel %-a) 1993 1994 1995 1. Kereskedelmi szálláshelyek 1 2 2 2. Vendéglátóhelyek 0,5 1 1 3. Utazásszervezői és/vagy közvetítő tevékenység 0,5 1 1 4. Személygépkocsi-kölcsönzés 1 2 2 5. Kaszinók és játéktermek — 2 2 6. Egyéb idegenforgalmi szolgáltatások — 1 1 Forrás: IKM Danubius: gyógyszolgáltatás és kongresszusi turizmus A németországi piacra helyezi a hangsúlyt A Danubius Szálloda Rt. egyik legfontosabb idei feladata a gyógyszolgáltatások színvonalának emelése, a gyógyszállóhálózat fejlesztése, bővítése. Rekonstrukcióra az idén 1,3 milliárd forintot fordít a társaság, míg a hálózatbővítés — amelyre 2,3 milliárdot szánnak — első állomásaként megvásárolta a Thermal Hotel Helia 60 százalékát — nyilatkozta a Világgazdaságnak Betegh Sándor, a tásaság vezérigazgatója. MUNKATÁRSUNKTÓL A Danubius tavaly átlagos üzleti évet zárt: bár a vendégszám nem növekedett a cég szállodáiban, a foglaltság — amely a megelőző évhez viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent — átlagosan 66 százalék volt. Az árbevétel kedvező alakulásában — 23,7 százalékos volt a növekedés— jelentős szerepet játszott a forintleértékelés, míg az eredmény alakulására jó hatással volt a szigorú költséggazdálkodás. Befektetéseik kamata elérte a 35,8 százalékot. Mint Betegh Sándor elmondta, az 1990-es 3700 fős dolgozói létszámhoz viszonyítva jelenleg 2253 alkalmazottja van a társaságnak. A Danubiusnál egy szobára 1,1 alkalmazott jut. A nemzetközi gyakorlatban ez a szám 0,7-1,0 százalék. A Danubius Rt. adózás előtti nyeresége 82 százalékkal nőtt. A társaság vidéki szállodái tavaly kedvezőbb eredményt értek el, mint a fővárosi házak. Cégen belül is, de talán országos szinten is a sárvári Hotel Thermal érte el a legjobb eredményt 84 százalékos foglaltságával. Az országos 46-47 százalékos átlaghoz viszonyítva kiemelkedő a büki Thermal Szálló és a Thermal Hotel Hévíz 72,4 százalékos foglaltsága is. Ezektől az eredményektől elmarad ugyan a keszthelyi Hotel Helikon 51 százalékos tavalyi foglaltsága, ez mégis előrelépést jelent a többi tóparti szálloda eredményéhez viszonyítva. A Helikonban ugyanis három éve közel 50 millió forintos beruházással konferenciaközpontot hoztak létre, amely azóta biztosítja az elfogadható szintű töltést egész évben. Nem ilyen kedvező a helyett a fővárosi Danubiusszállodákban. Itt a Hotel Géllért érte el a legjobb eredményt 67 százalékkal. Magyarország számára a gyógy-idegenforgalom várhatóan kedvezően alakul, hiszen az egyik fő küldő országban, Németországban a biztosítók megszigorították a gyógyszolgáltatások visszatérítését. Ezért aztán jó marketingmunkával e vendégek egy része megszerezhető, hiszen a magyar gyógyszolgáltatások és szállodai árak még mindig olcsóbbak a német és svájci áraknál. A szolgáltatások színvonala viszont a Danubius házaiban megközelíti e gyógyszállókét. Február első felében a társaság meglévő 13 százalékos tulajdona mellé megvásárolta a Thermal Hotel Helia további 60 százalékát. A fennmaradó rész megvásárlására pedig a Fővárosi Önkormányzattal kötöttek opciós szerződést. L. I. Helyszínt keres rendezvényeinek? Ajánlatunk: Danubius Hotel Helikon Keszthelyen, a Balaton partján fekvő 232 szobás szálloda Szolgáltatások: • Különtermek 20-300 fő részére, étterem, drinkbár • Minden igényt kielégítő technikai felszereltség • Speciális ajánlatok (fedett teniszpálya, fitness centrum uszodával, szaunával, solariummal, tekepálya) Részletesebb információért kérjük, forduljon bizalommal Kriszt János éttermi igazgatóhoz Danubius Hotel Helikon 8360 Keszthely, Balaton-part Telefon: 83-311-330 Fax: 83-315-403 Radványi Ádám rendezvényigazgatóhoz Danubius Hotels Rt. 1138 Budapest, Margitsziget Telefon: 112-1000,131-3546 Fax: 153 1883 Tudja-e, hogyan teheti még sikeresebbé üzleti tárgyalásait? Hozza el partnereit szállodánkba! Az ország első 18 lyukú golfpályája mellett, Nyugat-Magyarország kiemelkedő gyógyfürdőhelyén, Bükfürdőn színvonalas szolgáltatásokkal adunk helyet üzleti megbeszéléseknek, konferenciáknak, továbbképzéseknek. Lehetőségeink biztosan meggyőzik Önt és üzletfeleit. KÜLÖNTERMEK - MEDENCÉK - SZAUÁK FITNESS - GOLF - TENISZ - SQUASH SZÉPSÉGFARMA GYÓGYSZOLGÁLTATÁSOK. Kapcsolja össze a munkát a sporttal és kikapcsolódással! A siker nem marad el! Danubius Thermal és Sport Hotel Bük Részletes információ: Telefon: 94/358-500, telefax: 94/358-620 Folytatódik az idegenforgalom átszervezése ki új feladathoz új vezető A jövőben hangsúlyosabb feladatot kap az IKM által alapított Magyar Turisztikai Szolgálat (MTSZ) Rt. Ám a társasági forma nem biztosítja az ágazatnak szükséges mozgási lehetőségeket, ezért célszerűbb lenne az rt.-t közhasznú társasággá átalakítani. Erdei János, az MTSZ Rt. február 1-jén kinevezett vezérigazgatója fontos feladatnak tekinti a belföldi idegenforgalom élénkítését is. miniiltimé A társaság — amely az Országos Idegenforgalmi Bizottság döntéseit hajtja végre — egyik legfontosabb feladatának a termékfejlesztés elősegítését tartja. Erre jó alapot jelent az idei év a ’96 Magyarország rendezvénysorozattal. Erdei János szerint a következő években folytatni kell a programszervezést, hiszen már most meg kell kezdeni a felkészülést a 2000-ben sorra kerülő államalapítási eseménysorozatra. A ’96 Magyarország arra is jó, hogy a hazai lakosság figyelmét felhívjuk az itthoni látnivalókra — véli Erdei János. Az MTSZ-nek ugyanis feladata annak a belföldi kampánynak az irányítása is, amellyel élénkíteni lehet a hazai turizmust. De e körbe tartozik például az az idén megkezdett projekt is, amelynek célja, hogy műemlékeket tegyen alkalmassá vendégek fogadására. Az idén e célra az IKM 138 millió forintot fordít. A társaság másik feladata a promóciós tevékenység lesz, a hazai és külföldi hírverés. Külföldön főképp a német nyelvterület, a Benelux államok, Skandinávia és Észak-Olaszország a cél, míg ugyanilyen súllyal szerepel a hazai vendégforgalom élénkítése is. Erdei János szerint ugyanis Magyarországon nem fejlődhet igazán az ágazat, ha nem lesznek belföldi vendégek. A szakember példaként Németországot említete, ahol a szálláshelyek forgalmának 60, Franciaországban 75 százalékát a belföldi vendégek adják. Magyarországon — durva becslések szerint — ez alig éri el a 10 százalékot. A feladatok között harmadik az országos turisztikai adatbázis korszerűsítése, a Tourinform-hálózat üzemeltetése, s a jelenleg 30 vidéki iroda számának bővítése. Ehhez azonban szükség lenne az érintett önkormányzatok közreműködésére és anyagi támogatására is. Emellett a társaság részt vesz mint koordinátora képzési feladatok ellátásában, valamint a kutatásban. A társaság az idén mintegy 50 millió forint saját bevétellel számol, de Erdei János szerint ez az összeg növelhető lenne. Ehhez olyan szervezetre lenne szükség, amely fogadni tudná például a szponzori támogatásokat. A közhasznú társaság tagja lehetne a jövőben a tervek szerint az IKM, a főváros, a kamarák, a szakmai szervezetek, s valamilyen formában be lehetne vonni, érdekeltté lehetne tenni a vidéket is — vélekedik Erdei János. L. I. Nő az Egyiptomba látogatók száma Veszélyben a műemlékek Az egyiptomi gazdaság egyik legfontosabb ágazata a turizmus: 1995-ben mintegy 3 milliárd egyiptomi font bevétele származott e szektorból az államnak. Egyiptomot évente közel 3,5 millió turista keresi fel. Ám amennyi hasznot hoz ez az államnak, annyi kárt is okoz a műemlékek egy részében. Thumahin Szakértők szerint a gizehi piramisoknak “gyógykezelésre és pihenésre” van szükségük, ám az állam nem tudja biztosítani a megújításhoz szükséges anyagi támogatást. Egyiptom mintegy 58-60 milliós lakosságának közel 75 százaléka közvetlenül vagy közvetetten a turizmusból él. Tavaly a megelőző évhez viszonyítva közel 12 százalékkal kevesebb, alig 800 ezer vendég érkezett a szomszédos arab országokból Egyiptomba. Nyugat-Európából és az USA- ból az Öböl-háború óta folyamatosan nő a beutazók száma. Az Egyiptomi Turisztikai Minisztérium már az idén is az eddiginél nagyobb szeletet kíván kihasítani magának a magyar piacból. A magyar beutazók száma az Öböl-háború óta folymatosan emelkedik, s tavaly több mint 3 ezer magyar kiutazó volt. Az egyik nagy egyiptomi utaztató a Budapest Tourist Rt. A cég négyféle egyiptomi programjára közel 2500 magyar vendéget szeretne kiutaztatni. A programokat az egyiptomi légitársasággal, az Egypt Airrel bonyolítják le. Ennek oka — mondta Róna Iván, a cég vezérigazgatója —, hogy az Egypt Air Budapest—Kairó járatának időpontja a többi légitársaságénál kedvezőbb. L. I. A COOPTOURIST szeretne ízelítőt adni ’96-os programjaiból! A görög szigetvilág gyöngyszemei: Korfu, Kréta! Szenzációs árak a Cooptourist önálló charterjeivel! Korfu: 2 hét apartmanban, repülővel már 26 900 forinttól Kréta: 1 hét apartmanban, repülővel már 32 900 forinttól Látogasson el a fáraók és istenek hazájába, Egyiptomba! Kairó 5 nap 43 700 Ft Kairó - Hurghada 8 nap 61 600 Ft Hajóval a Níluson 15 nap 113 900 Ft Ismerje meg a varázslatos arab világot Tunéziában! Sousse-i 3, illetve 4 csillagos szállodákban egy hét félpanzióval már 46 500 forintért! A csodák Önre várnak Amerikában! Az izgalmas keleti part április 18-tól 8 nap 168 900 Ft A varázslatos nyugati part április 26-tól 9 nap 198 000 Ft AKCIÓ!!!! Az Utazás '96 kiállításon 10% kedvezmény a teljes részvételi díj befizetéséből! A megbízható útitárs! Bővebb információk és helyfoglalás a Cooptourist irodáiban és a 156-9858, 156-9659, 175-6976-os telefonokon.