Világgazdaság, 1996. szeptember (28. évfolyam, 169/6929-189/6949. szám)

1996-09-09 / 174. (6934.) szám

NAPRÓL NAPRA Szapáry ismét alelnök lesz A miniszterelnök ismét a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé jelöli Szapáry Györgyöt. Az alelnököt, akinek most jár le a mandátuma, ma hallgatja meg az Országgyűlés gazdasági bizottsága. A jegybanktörvény szerint az MNB-nek legfel­jebb öt alelnöke lehet, akiket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevez ki és ment fel. Jelenleg mind az öt poszt be van töltve. Bodnár Zoltánt 1995 szeptemberében nevezték ki a távozó Nagy Sándor helyére, Hárshegyi Frigyes és Czirják Sándor mandátumát 1994 decemberében újították meg, Kovács Almost pedig 1993 decemberében nevezték ki. A törvény szerint az alelnökök megbízatása 3 évre szól. (VG) Húsz-huszonöt százalékos tejdrágulás? Akár 20-25 százalékkal is drágulhatnak a tejtermékek még ebben az évben — mondta Tóth Zsiga Miklós, a budapesti Főtej Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. Az OMÉK- en tartott sajtótájékoztatóján a drágulást elsősorban azzal magyarázta, hogy a nyár elmúltával hiánycikk a zöldtakar­mány, ez pedig a tejtermelés csökkenéséhez vezet. Kétség­telen, tette hozzá, hogy ez minden évben így van, ám a termelők és a feldolgozók később igen ritkán mennek vissza áraikkal. (VG) A MÁV támogatja az idegenforgalmat A MÁV a közeli jövőben 25 városban állít fel értékesítési irodát, s szeretne együttműködni a jövőben a Tourinformmal, valamint az idegenforgalmi irodákkal. Felismerve, hogy kö­zösek az érdekei a magyar turizmussal, első lépésként Pécsett közös irodát nyitott a Neckermann céggel. Tervezik alkalmi, vásári kedvezmények nyújtását, illetve azt, hogy nagyobb figyelmet fordítanak a diák-, a kerékpáros- és a beutaztatótu­rizmus szervezésére, kiszolgálására. Többek között az iskolai osztálykirándulásokhoz 70 százalékos kedvezményt ad a vas­úttársaság, és tervezi egy országos kerékpáros túrakalauz kiadását. (VG) Koncepció a feketegazdaság ellen A Kisosz megelégelte az évek óta tartó rendezetlen törvényi szabályozást, és konkrét lépéseket tett a feketegazdaság visszaszorítására. Hajdinák József, a Kisosz Somogy me­gyei elnöke elmondta: a kamarákkal közösen javaslatokat készítenek a helyzet megváltoztatására. A szükséges törvénymódosításokat az IKM támogatásáról biztosította Székely György főosztályvezető, aki beszámolt egy önálló balatoni idegenforgalmi hivatal felállításának tervéről is. (VG) VILÁGGAZDASÁG ÜZLETI NAPILAP Szeptember 15-től különleges ügyosztály Az APEH túlteljesítette a tervet Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal bevételei elérik a 880 milliárd forintot, amely az egész évre tervezett 1425 milliárd forint 62 százaléka - számolt be az év első nyolc hónapjáról Pitti Zoltán, az APEH elnöke. A hivatal kinnlevősége a tavalyi 250 milliárd forintról 288 milliárdra nőtt. — 11111111 Enm— Pozitív, hogy a működő vál­lalkozások száma folyamato­san nő, számuk a tavalyi 668 ezerről augusztus végére elér­te a 720 ezret — mondta az elnök. Az egyéni vállalkozá­sok száma 418 ezerről 439 ezer­re emelkedett, a társas vállal­kozásoké pedig 188 ezerről 216 ezerre. Jövőre az APEH-től és a VPOP-tól mintegy 35 milliárd forint többletteljesítést vár el a költségvetés, s ennek érdeké­ben jelentős létszámfejlesztés lesz — mutatott rá Pitti Zoltán. Az 1077-es kormányhatáro­zatnak megfelelően szeptem­ber 15-től működik a hivatal­ban a különleges ügyosztály, amely az APEH szabályszerű működését, az összeférhetet­lenségi viszonyokat vizsgálja és együttműködik más ellen­őrző szervezetekkel is — je­lentette be az elnök. A Világ­­gazdaság kérdésére válaszol­va elmondta: a különleges ügy­osztály létszáma 13-15 fő lesz. Az adatvédelem és a szevezet biztonságának erősítésére is lét­rehoznak egy új részleget. Az év első nyolc hónapjában a hivatal 216 ezer ellenőrzést végzett, az adózók terhére 49 milliárd forint adókülönböze­tet állapított meg, amelyből 24,3 milliárd forint a befize­tendő adóhiány. Az adózók ja­vára feltárt adókülönbözet 5 milliárd forint — jelentette be Monostori Lajosné, az APEH elnökhelyettese. Az idén a hivatal kiutalás előtt ötvenezer ellenőrzést vég­zett, ennek következtében 21 milliárd forint kiutalását tagad­ta meg, így az utólagos ellen­őrzésekkel együtt 45 milliárd forinttal növeli a központi költ­ségvetés bevételét. Mint az el­nökhelyettes elmondta: egy el­lenőr eddig átlagosan 30 millió forint bevételt hozott. A fellebbezések száma az idén 220 százalékkal nőtt, és elérte a 18 ezret, amelynek fele a befektetési kedvezmények miatt érkezett. Ezek kapcsán 187 per indult, jogerős döntés azonban még nem született. A Világgazdaság kérdésére meg­erősítette, hogy az APEH au­gusztus 31 -éig befejezte az adó­visszatérítésekkel kapcsolatos vizsgálatait, mind a 43 ezer ügyben jegyzőkönyv született, s a hivatal várja a precedens értékű perek befejezését. Az adózók évente ezer pert indítanak, jelenleg 3100 per van folyamatban az APEH el­len, a hivatal pedig az év első nyolc hónapjában 390 büntető feljelentést tett, négymilliárd forint elkövetési értékben. Egyrészt a nyilvántartás vál­tozásának, másrészt az ellen­őrzési munka javulásának kö­szönhető, hogy a hivatal 1995. végi 250 milliárd forintos kinn­levősége az idén május végére 288 milliárd forintra nőtt — hangsúlyozta Pitti Zoltán. Be­számolója szerint az idén 26 ezer ingó- és ingatlanfoglalás történt (tavaly egész évben összesen 29 ezer volt), 9 ezer inkasszót nyújtottak be (tavaly egész évben sem volt ennyi), 622 árverésre került sor. Az APEH 531 ezer felszámolási eljárást kezdeményezett, s kö­zel ennyi — más által indított — felszámolásban érintett még. Jelenleg tízezer felszámolás és 35 ezer végrehajtási ügy van folyamatban. A hivatal kinnlevőségének 72 százaléka jelenleg nem hoz­záférhető — tájékoztatott Vár­szegi György osztályvezető. A felszámolás alatti v­állalatok 176 milliárd forinttal tartoz­nak, ennek csupán 7,3 százalé­ka térül meg. A bíróságok fel­függesztették mintegy 24 mil­liárd forint tartozásnál az eljá­rást, 9 milliárd forint a csőd­del, egyedi kormányhatározat­tal vagy adóskonszolidációval érintett cégek adóssága, és csu­pán 78 milliárd forintra tud vég­rehajtással “rámozdulni” a hi­vatal. Várszegi György a Vi­lággazdaságnak nyilatkozva el­mondta: az első fél évben 957 felszámolás fejeződött be, s az esedékes 8,86 milliárd forint tartozásból 578 millió forintot szedett be az APEH. Hitelezői veszteségként 8,3 milliárd fo­rintot kellett leírni, az összes kinnlevőségből 19,2 milliárd forintot hajtottak be. Adóhiány 1996. első nyolc hónapjában Adónem Milliárd forint Általános forgalmi adó 12,6 Személyi jövedelemadó 1,6 Társasági adó 3,8 Fogyasztási adó 3,4 Egyéb adó 2,9 Összesen 24,3 ÉT-vita az adóváltozásokról. ■■KuaaxnxHH Az 1997-re tervezett adójog­­szabályok 55-60 milliárd forint adóbevétel-csökkenést jelente­nek — közölte Akar László pénzügyi államtitkár az Érdek­egyeztető Tanács (ÉT) pénteki ülésén, ahol a kormány elvetet­te a szociális partnerek javas­latainak túlnyomó részét. A kormány a parlamentnek olyan személyi jövedelemadó­táblát terjeszt be, mely az átla­gos adóterheket 1,5 százalékkal csökkenti. Ez önmagában 30 milliárd forintot tesz ki. A be­vételkiesés a társasági adónál 20 milliárd forint lesz, amelyet növel a vámpótlékok leépítése — ismertette a kormány terveit Akar László. Az szja-ról és a társasági adóról szóló vita so­rán a kormány néhány kisebb jelentőségű ügy kivételével ra­gaszkodott álláspontjához. Engednének abban, hogy az alkalmazotti havi adóelőleg 40- ről 39 százalékra csökkenne. Korlátlanul lehetne adómente­sen tagdíjat szedni, de a bizo­nyos százalék feletti kifizetés­nél 44 százalékkal kellene adóz­ni. A társasági adónál csak ak­kor követelik meg az igénybe vett szolgáltatások dokumentá­lását a költségként való elisme­réshez, ha értékük meghaladja a 200 ezer forintot. A kormány mindenképpen ragaszkodik az étkezési hoz­zájárulás adómentességének megszüntetéséhez és a vállal­kozásokból kivont s külföldre kivitt nyereség után fizetett osz­talékadó 20 százalékra történő felemeléséhez. Nem támogat­ják, hogy a szakszervezeti cég­autók az egyházi gépkocsikkal azonos adózás alá essenek. El­vetették a társadalmi szerveze­tek vállalkozási tevékenységé­nek adómentességét is. A számviteli törvény 72. § (1) bekezdésében foglalt közzétételi kötelezettségünknek eleget téve a VOLÁN TEFU Rt. (1151 Budapest, Bogáncs u. 1-3.) 1995. évi éves beszámolójának a könyvvizsgáló elfogadó záradékával ellátott mérlegét és eredménykimutatását az alábbiakban tesszük közzé: MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok EFt-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév a b­ód 01. A. Befektetett eszközök (02.+09.+16. sor) 1423961 1501767 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-08. sorok) 5259 2712 03. Vagyoni értékű jogok 4555 1951 04. Üzleti vagy cégérték 05. Szellemi termékek 704 761 06. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 07. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 08. Immateriális javak értékhelyesbítése 09. II. TÁRGYI ESZKÖZÖK (10.-15. sorok) 1339620 1457201 10. Ingatlanok 1235849 1077780 11. Műszaki berendezések, gépek, járművek 51559 323020 12. Egyéb berendezések, felszerelések, járművek 42605 47110 13. Beruházások 607 1136 14. Beruházásokra adott előlegek 8800 8155 15. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése 16. III. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK (17.-21. sorok) 79082 41854 17. Részesedések 45402 6736 18. Értékpapírok 275 150 19. Adott kölcsönök 32905 29806 20. Hosszú lejáratú bankbetétek 500 5162 21. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 22. B. Forgóeszközök (23.+30.36.+40. sor) 771985 628206 23. I. KÉSZLETEK (24.-29. sorok) 106250 59255 24. Anyagok 105153 58611 25. Áruk 1097­77 26. Készletekre adott előlegek 567 27. Állatok 28. Befejezetlen termelés és fékész termékek 29. Késztermékek 30. II. KÖVETELÉSEK (31 .-35. sorok) 509056 478985 31. Követelések áruszállításból és szolgáltatásokból (vevők) 463391 448148 32. Váltókövetelések 33. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke 34. Alapítókkal szembeni követelések 35. Egyéb követelések 45665 30837 36. III. ÉRTÉKPAPÍROK (37.-39. sorok) 37. Eladásra vásárolt kötvények 38. Saját részvények, üzletrészek, eladásra vásárolt részvények 39. Egyéb értékpapírok 40. IV. PÉNZESZKÖZÖK (41 .-42. sorok) 156679 89966 41. Pénztár, csekkek 7795 14221 42. Bankbetétek 148884 75745 43. C. Aktív időbeli elhatárolások 6374 32231 44. ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (01.+22.+43. sor) 2.202.320 2.162.204 "EREDMÉNYKIMUTATÁS" (Forgalmi költség eljárással) adatok Tételszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév a b­ód 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 896872 1066714 02. Export értékesítés nettó árbevétele 742206 847306 I. Értékesítés nettó árbevétele (01 .+02.) 1639078 1914020 k­. Egyéb bevételek 241814 136956 03. Értékesítés elszámolt közvetlen önköltsége 942908 1057632 04. Eladott áruk beszerzési értéke, alvállalkozói teljesítmények értéke 111283 95080 III. Az értékesítés közvetlen költségei (03.+04.) 1054191 1152712 05. Értékesítés költsége 273614 231703 06. Igazgatási költségek 392424 400981 07. Egyéb általános költségek 29178 57482 MÉRLEG FORRÁSOK (passzívák) adatok EFt-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév a b cd 45. D. Saját tőke (46.-51. sorok) 1196424 1197576 46. I. JEGYZETT TŐKE 1774000 993440 47. II. TŐKETARTALÉK 48. III. EREDMÉNYTARTALÉK 373608 371402 49. IV. ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 50. V. ELŐZŐ ÉVEK ÁTHOZOTT VESZTESÉGE -951945 -169253 51. VI. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 761 1987 52. E. Céltartalékok (53.-55. sorok) 48500 34500 53. 1. Céltartalék a várható veszteségekre 48500 34500 54. 2. Céltartalék a várható kötelezettségekre 55. 3. Egyéb céltartalék 57. 2. Kötelezettségek (57.+64. sor 941315 914210 57. I. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK (58.-63. sorok) 186019 158225 58. Beruházási és fejlesztési hitelek 92413 59. Egyéb hosszú lejáratú hitelek 60. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 61. Tartozások kötvénykibocsátásból 62. Alapítókkal szembeni kötelezettségek 63. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 186019 65812 64. II. RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK (65.-70. sorok) 755296 755985 65. Vevőtől kapott előlegek 13830 13852 66. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 212189 248980 67. Váltótartozások 68. Rövid lejáratú hitelek 105070 69. Rövid lejáratú kölcsönök 40883 3000 70. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 488394 385083 71. G. Passzív időbeli elhatárolások 16081 15918 88. FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN (45.+52.+56.+71. sor) 2.202.320 2.162.204 adatok EFt-ban Tételszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév a b­ód IV. Az értékesítés közvetett költségei (05.+06.+07.) 695216 690166 V. Egyéb ráfordítások 181547 179761 A. ÜZEMI (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE (I.+ll.-ill.-IV.-V.) -50062 28337 08. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek 35284 25010 09. Kapott osztalék és részesedés 327 10. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei 8520 11783 VI. Pénzügyi műveletek bevételei (08.+09.+10.) 44131 36793 11. Fizetett kamatok és kamatjellegű kifizetések 3118 14809 12. Pénzügyi befektetések leírása 6266 13. Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai 10427 2 VII. Pénzügyi műveletek ráfordításai (11.+12.+13.) 13545 21077 B. PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (VI.-VII.) 30586 15716 C. SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (±A.+B.)­­19476 44053 Vili. Rendkívüli bevételek 651866 361258 IX. Rendkívüli ráfordítások 620663 369026 D. RENDKÍVÜLI EREDMÉNY (VIII.-IX.) 31203­­7768 E. ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (±C.±D.) 11727 36285 X. Adófizetési kötlezettség 10966 • 4298 F. ADÓZOTT EREDMÉNY (±E.-X.) 761 31987 14. Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre 15. Fizetett (jóváhagyott) osztalék, részesedés 30000 G. MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (±F.+14.-15.) 761 1987 KÖNYVVIZSGÁLÓI NYILATKOZAT A Volán Tefu Részvénytársaság 1995. december 31 -i éves beszámolóját a számviteli törvényben és az általános számviteli elvekben foglaltak szerint állították össze. Az éves beszámoló részét képező mérleg és eredménykimutatás a részvénytársaság vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről­ megbízható és valós képet ad, ezért a kiegészítő melléklet közzétételétől el lehet tekinteni. Budapest, 1996. március 19. Oláh Ottó okleveles könyvvizsgáló

Next