Világgazdaság, 1997. március (29. évfolyam, 43/7053-62/7072. szám)

1997-03-11 / 49. (7059.) szám

12 VILAGGAZDASAG FÓRUM ­ZLETI NAPILAP Varga Béla Új irányzat az agro-öko-fitness turizmus 1997. február 26.—március 2. között rendezték Milánóban a 17. nemzetközi turisztikai vá­sárt, a Borsa Internazionale del Turismót (BIT), amely alig egy héttel előzi meg a nagy európai turisztikai seregszemlét, az ITB Berlin kiállítást. A BIT keretében több kiállí­tást is rendeztek, így első ízben kapott helyet a WIT (World Investment in Tourism — nem­zetközi turisztikai beruházások vására), ahol 22 ország 47 kiál­lítója — így Magyarország is — bemutathatta turisztikai be­ruházási ajánlatát. A turiszti­kai szabadidőközpontok iránt mutatkozott a legnagyobb ér­deklődés. Ugyanekkor zajlott a New Way kiállítás, ahol a turizmus új irányzatai mutat­kozhattak be: az agro-, öko-, fitnessturizmus, a barlangásza­i, a gyalogturizmus, a kerék­párturizmus. A BIT adott otthont az Alita­­lia és az ENIT közös rendezvé­nyének, a Bux Italy kiállítás­nak is, ahol 26 ország közel 300 utazási irodája workshop keretében találkozhatott közel 2000 olasz szolgáltatóval, uta­zási irodák, szállodák, kempin­gek, idegenforgalmi hivatalok képviselőivel. Ez a rendezvény jelentős szerepet játszik az olasz turizmus sorsának alaku­lásában, mert itt lehet lemérni a várható forgalmat, illetve itt lehet új ajánlatokkal a potenci­ális partnereket felkeresni. Ez a rendezvény főleg a német kiutazópiac további sorsának megítélésében játszik nagy sze­repet. Az itteni információk alapján újabb kedvezményes ajánlatokat dolgoznak ki az olasz irodák. Főleg az adriai tengerpart “gazdái” kedvezmé­nyes ajánlatokat dolgoznak ki a kelet-európai touroperátorok­­nak, ha a német és osztrák kiu­tazásban negatív változásokat észlelnek. A németektől 8 millió turista érkezik az olaszokhoz (a beu­tazó 28 millió külföldi 28 szá­zaléka), és számukat meghatá­rozza a német gazdaság és a líra DEM-hez való viszonya. Bár nem a BIT-en, de a vásár idején rendezték meg a XXII. milánói turisztikai filmfeszti­vált, ahol a Falusi Turizmus ’97 a zsűri különdíját nyerte el. A BIT Milano mint a legfon­tosabb turisztikai seregszemlék egyike 1981-ben jelentkezett először a szakmai közönség­nél. Akkor még 11 ezer négy­zetméteren 24 ország 249 kiál-A szerző idegenforgalmi képviselő Milánóban lítója volt jelen. 1997-ben a kez­­deti számokat természetesen jó­val túlszárnyalva vált a nem­zetközi turisztikai információ egyik alappillérévé. Az 1997. évi számok nagyon imponáló­ak. 87 000 négyzetméteren 5057 kiállító — 2590 olasz és 2467 külföldi — volt jelen. A vásárt 104 000 látogató kereste fel, és a rendezvény rangját jel­zi, hogy ebből 37 000 volt tu­risztikai szakember. A közel 65 ezer egyéb látogató csak a kiál­lítás utolsó két napján keres­hette fel a pavilonokat. A magyar pavilon 100 m2- en, a Halászbástya-instal­lációval, méltó környezetben, Ausztria és Svájc szomszédsá­gában fogadhatta az érdeklő­dőket. A 16 magyar kiállító — szálloda, kemping, tourinform­­, utazási irodák — üzleti ered­ményét még nem lehet lemér­ni, de az érdeklődés nagyobb volt Magyarország iránt, mint korábban. Olaszország a világranglis­tán Franciaország, az USA és Spanyolország után a beuta­zók számát tekintve a 4. helyet érte el. A beutazók száma 11,5 százalékkal emelkedett, a nem­zetközi turizmusból származó bevétele közel 27 milliárd USD, ami alig változott 1995- höz képest. Igaz, ezzel a szám­mal tavalyelőtt még a ranglista 3. helyezettje volt, most mege­lőzte Spanyolország is. Azt vi­szont az olasz idegenforgalom nagy sikerének könyvelhették el, hogy az amerikai és a japán turisták száma 13 százalékkal nőtt (főleg a műemlékekben gazdag városokat — Róma, Fi­renze, Velence — keresték fel). Örvendetesen megnőtt, közel 30 százalékkal az orosz látoga­tók száma — 331 000 fő —, ami a fajlagos költést figye­lembe véve nagyon fontos az olasz gazdaság — nemcsak a szállodák és éttermek — egé­sze számára. A BIT-en is közzétett közvé­lemény-kutatási adatok szerint 1997 nem lesz az olasz kiuta­zás esztendeje. Már 1996-ban is 7,3 százalékkal kevesebb olasz utazott külföldre, mint korábban. Ebben az évben ke­vesebb olasz fog hétvégi uta­zásokban részt venni, és keve­sebben kívánnak új helyeket felkeresni. 58,6 százalék a ta­valyihoz hasonló összeget szán az utazásra, ami a líra erősödé­sével többet jelent. A megkér­dezettek 6,2 százaléka európai fővárosokat tervez felkeresni, 10,2 százaléka kíván Európán kívül utazni. A turisták 22,3 százaléka 2­4 utazást tervez 1997-ben, közel 20 százaléka egyáltalán nem kíván utazni. Nagyon sok turista (60 szá­zalék) megvárja a kedvezmé­nyes ajánlatokat, ez azt jelenti, hogy a szállodai visszaigazo­lások a partnerek részéről je­lentősen elhúzódnak, persze az olasz irodák korábban sem igyekeztek a visszaigazolások­kal. Csökkennek a “bonyolult” szervezési gondokkal járó uta­zások, az Európán kívüli elő­jegyzések száma már csökken, és ami a magyar turizmus szá­mára kedvező, fokozódik az érdeklődés a közeli országok iránt. Az adóterhek sokkoló ha­tása 1997-ben még érezhető lesz, ezért körülbelül 6 száza­lékkal csökken az utazásra for­dítható összeg, a megkérdezet­tek 38 százaléka 800 000 lírá­nál — 80 000 HUF — nem tud többet áldozni az utazására. A turisták 37 százaléka 18— 34 év közötti, és főleg az észak­nyugat-olaszországi­ — Pie­­monte, Lombardia, Liguria — tartományokból utazik vakáci­óra. Az utazók 16 százaléka az egészségmegőrzés miatt kel út­ra, ez elsősorban a nyugdíjaso­kat vagy a nyugdíjkorhatár kör­nyékén járókat jelenti. Magyarország esetében Bu­dapest, a Balaton térsége, a Hortobágy, a gyógyfürdők, kastélyok, a gasztronómia, a falusi turizmus és a lovasturiz­mus iránt érdeklődnek az ola­szok. A “spórolás” jegyében olcsó és közepes árú, de jó mi­nőségű szállodákat keresnek. Megnőtt az igény a jellegzetes magyaros szállodák és étter­mek iránt, a zenés vacsorázó­helyeket, az éjszakai mulató­kat — nemcsak a kaszinókat — hiányolják. A dunai hajóká­­zás biztos sikerre számíthat, ha megfelelő reklámmal azt elő tudjuk készíteni. A magyar idegenforgalom olaszországi képviselete a szakvásárokon kíván az olasz fogyasztóhoz eljutni úgy, hogy prospektusokon és videosza­lagokon kínálja a magyar tu­rizmus új lehetőségeit. 1997-ben 13 vásár lesz — ezek listáját a szakmai közön­ség ismeri —, s az ezeken való részvétel akkor lehet eredmé­nyes, ha a magyar szolgáltatók is hozzájárulnak anyagaikkal, szóbeli tájékoztatásaikkal a kö­zönség “meggyőzéséhez”. A magyar határhoz közelebb eső északkeleti tartományok — Friuli, Venezia, Giulia Veneto — érdeklődését is fel lehet élén­kíteni, ha az itteni vásárokon is megjelenünk, de a goriziai, a padovai, a trieszti és a veronai vásáron is ott kell lennünk. A milánói idegenforgalmi képviselet megalakulásával a magyar turizmus megteremtet­te annak alapját, hogy az olasz turisták fogadásában érdekelt, de eddig talán e piactól “félő” magyar szolgáltatók segítséget kapjanak terveik megvalósítá­sához. Iskolák, klubok tapasz­talatcseréjében, különféle szer­vezetek, bolvárosok, fesztivál­­városok, testvérvárosok kap­csolatainak létrejöttében nyújt­hat a képviselet segítséget.­ ­ Ez pedig itt, Herr Müller, hazánk egyik legszebb román kori műemléke, a közelmúltban szponzori támogatással si­került felújítanunk Kurier Magyar belpolitikai helyzet Forró tavasz kezdődött el hét­főn Magyarországon — írja a bécsi Kurier. Az osztrák bul­várlap cikkírója ezzel a gazda­­tüntetések és az útlezárások folytatására utal. “Mivel a til­takozó akciók első hullámával a parasztok adókedvezménye­ket tudtak kikényszeríteni, most már a kormány egész ag­rárpolitikájának megváltozta­tását követelik” — állapítja meg a szerző. Ezenkívül beszámol arról is, hogy a nyugdíjasok, a kisvál­lalkozók is tüntetésekkel fe­nyegetőznek, a vasutasok és az egyetemi tanárok pedig sztrájkot helyeztek kilátásba. Az MSZP-kongresszus júni­usi előrehozatalával kapcso­latban, amelyről a párt veze­tése a hét végén döntött, a lap felhívja a figyelmet: ezen a tanácskozáson a Horn-ko­­rmány teljesítményét vetik alá bíráló elemzésnek, elsősorban a gazdaságpolitikát, amelynek sikerei egyelőre az államház­tartásban mutatkoznak, de nem érzékelhetők az egyes polgárok számára — véli a Kurier. A cikkírónak az a be­nyomása, hogy a magyarok ide­gei — amelyeket a szegény­ség, a bűnözés, a korrupció és legutoljára a mesterségesen előidézett bankpánik folyama­tosan igénybe vesz , fokoza­tosan kezdik felmondani a szol­gálatot, és ezért vonulnak egyre többen különböző érdekkép­viseletek szervezésében az utcára. (MTI) Régió ------------------------------------------------------------------------------------­-------------------------------------------------------------­ Védőpajzsok a vándorlás ellen A Nyugat-Európába beván­dorlók száma 1986-ban 1 mil­lió volt, ami 1992-re 3 millióra nőtt. A hajdani NSZK-ban pél­dául 1989-ben 4,8 millió kül­földi élt, ma az egyesült Né­metországban 7 millió. 1991 — 93-as EK-felmérések 13 mil­lió fő körül becsülik azok szá­mát, akik a volt szocialista or­szágokból és utódállamaikból Nyugat-Európába szeretnének települni. A német példánál ma­radva: minden tíz oroszországi német közül kilenc Német­országba kívánkozik, ez több mint kétmillió embert jelent. A néhány számmal jelzett “népvándorlási”, migrációs fo­lyamat okait és kezelési lehe­tőségeit elemzi Cseresnyés Fe­renc tanulmánya (Migrációs potenciálok és trendek Euró­pában). A nyolcvanas évek végétől kezdve a korábbi, jellemzően dél—északi vándorlási irány erőteljes maradt ugyan­, de fel­erősödött a kelet—nyugati migrációs irány is. Európa egy­értelműen fontos bevándorlási régióvá vált, miközben a be­vándorlással szemben erőtel­jes félelmek rögzültek, mint a túlnépesedéstől, az élettér el­vesztésétől és újabban az öko­lógiai problémáktól való félel­mek. Eközben az Egyesült Ál­lamokban, ahol a bevándorlási mítoszok és legendák a nem­zeti öntudat részévé váltak, százezer fő körül tudják tartani az évente menedékjogért fo­lyamodók számát. Így aztán Európa gazdag országaiban (is) kialakult egy “kollektív pszi­chózis”, amely csak részben áll kapcsolatban a valóságos folyamatokkal, ezért csak kor­látozottan tudnak tényleges be­folyást gyakorolni a valós ki- és bevándorlási folyamatokra. Jelenleg például “a — több szinten jogszerűen elutasított — menedékjogért folyamodók 80 százaléka (!) továbbra is az általa kiszemelt országban ma­radhat”. Kialakulnak viszont olyan védőpajzsok, amelyek hatása­ként más országokra hárul egy­re nagyobb teher. Spanyolor­szág például Franciaország elő­szobájaként működik, és köz­ben mindkét ország sikeresen vette rá Marokkót, hogy aka­dályozza meg a feléjük irányu­ló migrációt. Olaszország Sváj­cot, Franciaországot és Német­országot védi. Németország ke­letről védelmezi az EK-t “és legfrissebb menekülthatároza­taival megkísérli a problémát keleti és déli szomszédaira át­hárítani”. A további folytatás­ként ezt teszi Ausztria is. Az eszköztár a nemzetközi egyez­ményektől a legapróbb min­dennapi technikákig terjed: talán elég emlékeztetni a mi­napi osztrák kamionlassító “sztrájkra” a magyar—osztrák határon. Az EK központi országai a belső határok megnyitásával együtt — vagy inkább annak feltételeként — igényt tarta­nak a külső határok erősebb kontrolljára. Ezzel “az elzár­kózással az unió nehéz hely­zetbe hozza a kibocsátó terüle­tekkel közvetlenül határos or­szágokat, így Magyarországot is”, és kihasználja ezen orszá­gok gyengeségét. Ez “nem szolgálja a későbbi gyümöl­csöző együttműködést”, jegy­zi meg eufemisztikusan a szer­ző. (Régió, 1996/4.) , L.F. 1997. MÁRCIUS 11. Azé az út, aki elállja! Ha jól adjuk össze a hétfőre ígért "útonállásokat”, a mezőgazdák 291 helyen torlaszolják el az ország útjait, s csak hab a tortán, hogy a tandíj ellen szövetkezett gazdász­­hallgatók — helyi vállalkozókkal és polgárokkal együtt — Gödöllőről autós felvonulással fejezik ki támogatásukat. Az újpesti ügyvédből lett parasztvezér — látván, hogy előznie kell, mert a szovjet borexport elmaradásának károsultjait megszervező mozgalom háttérbe szoríthatja politikai ambí­cióit — mitológiai mozdulattal Erisz almájaként dobta a mezőgazdák és a kormány közé a támogatások 60 milliárdos növelésének követelését. Akárcsak a legendás taxisblokád idején, a tiltakozók, akik — mint akkor — máris részengedményeket csikartak ki a kormánytól, nem a társadalom alján, a leginkább sújtottak köréből kerültek ki, hanem viszonylag jobb helyzetben lévők, akik valamilyen elért előny elvesztésétől félnek. Akkor a benzinár drágulása, most a társadalombiztosítási kedvez­mény elvesztése mozdított meg jól szervezhető csoportot. De így volt ez a Dózsa-felkeléskor is, a mezővárosok s nem a földesúri falvakban élők voltak a mozgalom élén. A kolduló­rendeket pedig korunkban a telefónia fejlődése pótolja. De míg Dózsa felkelése egy táborba sodorta a politikai nemzet egyébként ellenségesen szemben álló feleit, korunk­ban az elégedetlenek mindkét esetben szövetségesre leltek a politikai táborokban: a taxisokat a Fidesz és az SZDSZ, most a gazdákat az összes ellenzéki párt támogatja. De a párhuzam Dózsával itt véget is ér. Mert ugyan az ország felett akkor ott lebegett a török veszély, amit a felkelők nem vettek tudomásul, de ellenfeleik sem látták, hogy a városiasodás lett volna abban az időben az Európá­ba vezető út. Ma viszont hallani a magyar és a francia vagy osztrák parasztok, vagy más országok — legutóbb Spanyol­­ország — kamionosai megmozdulásaival való párhuzamra hivatkozást: a mi gazdáink elfogadott európai eszközzel élnek. Az útelzárás utat nyit Európába. Annyiban igaz ez, hogy a nagy gazdasági megrázkódta­tást okozó tiltakozó mozgalmak a gyárak helyett manapság a szolgáltatószektorokban vannak, vagy legalábbis többnyi­re önálló egzisztenciák vesznek részt bennük, vagy éppen állami tisztviselők, s nem a tőkés, hanem az állam ellen irányulnak. A szakszervezeteknek ugyanolyan közgazdászai vannak, mint a munkaadóknak, s így hamarabb egyetértésre jutnak a bérekről, legfeljebb a munkanélkülieket nem kérde­zi senki, ha egyáltalán vannak ilyenek a sztrájkólók szakmá­jában. Az államtól követelni azért könnyű, mert a tiltakozó moz­galom kívülállóknak okoz kárt, akik szükségképpen nem szervezhetők — honnan lehetne tudni, kinek volna közülük aznap dolga Kiskőrösön —, s az állam csak közvetve érintett, mert mindenki megköveteli tőle, tartson rendet, mindenki sokallja az adóját, senki sem elégedett a közbiztonsággal, az állami egészségüggyel. Ezért még együtt is éreznek moz­gásszabadságuk megsértőivel, de a kormányon lévő párto­kat büntethetik az okozott kényelmetlenségért a következő választásokon. Azt pedig, hogy az adók beszedése — nemcsak kivetése — és az állam szolgáltatásai között összefüggés van, éppen olyan nehéz az utca emberének vagy az út eltorlaszolójának belátni, mint azt, hogy a növekedésbarát politika egyrészt azt jelenti, a középrétegeket — nemcsak a bérből, honorá­riumból élőket — kell terhelni, mert a szegényektől nincs mit elvenni, a gazdagoktól pedig nem cél, mert ők teremtik az új munkahelyet, amiből a növekedés lesz■ A mi gazdagjaink ezt talán nem teszik, de ezen csak éppen a számukra nyújtott biztonság segíthet, az állam nem pótolhatja a nagyvállalko­zók szerepét beruházással, mint azt az elmúlt 50 év bizonyí­totta. Másrészt a vállalkozók pozitív szerepe csak versenyben érvényesül, kis országban i­ffi, ehhez nyitott gazdaság kell. Ez csak kölcsö­­nös lehet, arról nem is szólva, hogy gazdasá­ / gos termeléshez is exportra van szükségünk. Lí A kölcsönösség egyébként a mi érdekünk is, / /j1' ha nem akarunk ajándékozni. Kozma Géza .

Next