Világgazdaság, 1997. április (29. évfolyam, 63/7073-84/7094. szám)
1997-04-24 / 80. (7090.) szám
VI Mibe kerül a drótszamár? KARLOVITZ KRISTÓF Miközben a család valahol Göd tájékán kínlódik a hét végi csúcsforgalomban, megszületik a nagy ötlet: ezentúl biciklin járunk ki a zebegényi telekre! Mama úgyis fogyni akar, papának mozognia kell ha el akarja kerülni a szívinfarktust, a két kölyök energiáit meg le kell vezetni, mert nem lehet bírni velük. Arról nem is beszélve, hogy autóval belekerül az út 1500 forintba, sőt ha az amortizációt és az egyéb költségeket korrektül számításba vesszük, még többe is , a bringa meg ingyen gurul, nem igaz? A fellelkesült família hétfőn a maratoni terveknek megfelelően elzarándokol a Maraton kerékpárüzletbe, ahol kifaggatják őket céljaik felől, és ennek megfelelő ajánlatot tesznek. Országútra és erdőnmezőn kirándulgatásra egyszerűbb kivitelű mountain bike felel meg tökéletesen, mondjuk a magyar Gepida márka kínálatából, amely mindenben állja a versenyt a külföldi gyártmányokkal, de árban kedvezőbb — és egyébként is, miért ne támogassuk a hazai ipart? A két rontópárnak válasszunk az áruházi biciklik nívója felett álló, de azért nem drága alapmodellt, például Gepida Mundót, 18 fokozatú váltóval és elfogadható felszereléssel (autóban a Suzukinak felel meg), 31 ezerért. A szülők már jobban tudnak vigyázni a gépükre, hoszszabb távú beruházásban gondolkodnak, ők egy-egy Sirmium típust vesznek, 21 fokozattal, minőségi alkatrészekkel — ez már olyasmi, mint az autók között az Opel. Darabja 63 500 pengő forint, a négy bicaj tehát összesen 189 ezret kóstál. Csakhogy még kell rájuk ezaz, minimum első és hátsó lámpa (elemes), kulacs és kulacstartó, ez a négy masinája 16 ezer, és a családnak nem árt egy közös szerszámkészlet két pótbelsővel, hogy apu el tudja hárítani a kisebb zavarokat. Ha ezt a háromezret is hozzácsapjuk az eddigihez, és megtoldjuk négy kerékpáros sisakkal, ami nélkül könnyelműség nyeregbe pattanni, 224 ezernél tartunk. Persze, ha valaki nem garasoskodik sokat, akkor egykettőre megduplázhatja, megháromszorozhatja az említett summát, pedig még a táját is elkerülte a félmillió forintos álomgépeknek és a síruházathoz hasonlóan szédült árú bringás holmiknak. Jöhet a főpróba! A hatvan kilométer bizony beletelik négy órába, és közben pihenők szükségeltetnek. Az ebadták csalhatatlan biztonsággal fedezik fel a fagylalt lelőhelyeket, mama megkávézik, papa a nagy idegeskedésre legurít egy sört. Nem is került az egész többe, mint a kocsi benzinje... Igaz, javíttatásra alig megy el valami. Ha a kis család rendszeresen tekeri a pedált, s remélhetőleg a hegyi kerékpárt a hegyi ösvényeken, akkor is megússza a kopó alkatrészeket (gumi, lánc, fékpofa) és szakszervizben az évente esedékes csapágyzsírozást, karbantartást olyan 20 ezer forintból. Ez az összeg persze intenzív bringázést feltételez. Szóval mi is az, ami ingyen gurul? Hát bizony semmi más, mint a forint a zsebünkből... Nézzünk meg egy szélsőségesebb példát is, a cikk szerzőjének túrái közül. Ugorjunk le Budapestről Nizzába, majd vissza, az Alpok hágóin keresztül! Ekkora vállalkozáshoz már 200 ezer forint körüli versenybringára és még egy ötvenest érő felszerelésre van szükség. Szerencsére ezt a számot nem kell megszorozni semmivel, mert ilyen útra túratársat nemigen találni. Pihenőnap nélküli, reggeltől estig tartó iparkodással az egész 4000 kilométeres utazás megvan 24 nap alatt, amelynek során ennivalóra, naponta egy vagy két meleg étkezésre és egyszerű szállásra elmegy körülbelül 300 ezer forintnyi valuta. Ez sem sokkal olcsóbb, mint autóval, sőt ha a kocsiban többen ülnek, a biciklitúra árának töredékéből megússzák az egészet. Ha így nézzük, a biciklizésnek semmi értelme. Alig vagy egyáltalán nem olcsóbb az autózásnál, sőt a költségei hozzáadódnak az autóéhoz, mert azért kocsira is szüksége van az embernek — azzal viszi ki a bringákat az erdőszélig... De nem is azt akartam kimutatni, hogy a spórolós ember okosan teszi, ha autójából alkalmanként drótszamárra ül. A biciklizésnek más az értelme: az élmény, a kikapcsolódás, a sport, az egészség, a családdal, barátokkal közös program öröme. Az egésznek persze azért közgazdasági aspektusa is van. Magyarország lakosságának egészségi állapota, a negyvenes férfiak halálozási statisztikája, az emberek kedélye (és még sorolhatnám) olyan rossz, hogy az már a GNP-ben is visszatükröződik. Javításuk elemi össznépi érdek, egyik eszköze a rekreációs sport, például a biciklizés. Ha pedig ez így van, miért kell egy körülbelül 45 ezer forintos Gepida Sirmium megvásárlása esetén 18 ezer forintot vám, vámpótlék és áfa címén befizetnem az államkasszába, hogy kijöjjön a 63 ezres vételár? Talán megérné az egészséget szolgáló sportszerek esetében engedni a kincstári mohóságból. Mert szép a jelszó, hogy járjunk kerékpáron — na de nem minden áron! Kerékpáron — minden áron? Élj egészségesen, kerékpározz! Sok családot az autózás költségei is arra indítanak, hogy megfogadják a tanácsot, de ekkor újabb problémával szembesülnek: rá kell jönniük, hogy a bicikli a szegény ember szamarából a jómódúak paripája lett. Mi kell a biciklizéshez? Bicikliz és autó! A mountain bike a legmagasabb hegyek közé való Drótszamárral az Alpok ösvényein Az eladott terepbringák száma gyarapszik, a gond csak az, hogy a magyar “montik” többnyire pincékben vagy sufnikban porosodnak. Pedig már a Buda környéki hegyekben is érdemes megküzdeni az emelkedőkkel és önmagunkkal, ennél élvezetesebben nem is lehetne megszabadulni a fölös kilóktól és a munka okozta feszültségtől. A Hármashatár-hegytől pedig már csak egy “ugrás” az Alpok. KOVÁCS A. ISTVÁN Teljes mértékben elfogult vagyok, szerintem a terepkerékpározás a tökéletes szabadidős sport. Az érvek közül néhány: az alapos testmozgást összekapcsolja a természetjárás élményével, ez már a látvány miatt is jó, arról nem beszélve, hogy a konditerem, teniszcsarnok és városi focivágnik nincs szükség pályafoglalásra, partnerhajkurászásra, vagyis semmi sem hátráltathatja az akciót. Hét végén pedig autó, vonat vagy HÉV közbeiktatásával távolabbi helyek is felkereshetők. Továbbá imádnivaló a bringázásban, hogy nem pontra, gólra, netán másodpercre megy. Nem másokat kell legyőzni, saját tohonyaságod, gyengeséged az ellenfél. A biciklista ezzel szemben kiszakad a civilizációból. A terepviszonyokkal és az időjárással kerül szembe. Már a Budai-hegységben vagy a közeli Pilisben, Vértesben többnyire térkép segítségével tájékozódik, ugyanakkor arra megy, amerre akar. Ha egyedül gurul az ösvényeken, tökéletesen szabad, de ha társakkal van, akkor is csak arra kell figyelni, ne nagyon szakadjanak el egymástól. No és persze az egészséges életmód sem utolsó. A kerekes túrák — akár 50 kilométer a hegyekben — igencsak karbantartják a vérkeringést. Erre különösen a férfiak kényesek, hogy jól tudják használni a fejüket és egyéb fontos testrészeiket... Az élettantól tekerjünk viszsza a túrákhoz. Magyarország méltán nevezhető mountain bike-os paradicsomnak, e téren egyedül az alföldiek érezhetik magukat mostohagyereknek. Hazai pályán ezernyi remek bringaterep kínálkozik, ezekről kerékpáros útikönyvekből vagy egyszerűen a térkép alapján tájékozódhatunk. A bringások igazi kihívásairól, a magashegyi túrákról alig lehet olvasni, ezért most részesítsük ezeket előnyben. Tapasztalt bringástársam jóvoltából már több alkalommal koptattam az Alpok ösvényeit, Olaszországban és Franciaországban. Első közös utunk a legemlékezetesebb. A tett helyszínére, a síelők számára ismerős Sestriere környékére autóval érkeztünk. Kilenc napot túráztunk, minden reggel, vagyis inkább hajnalban — ágyban párnák közt töltött éjszaka után — új terepnek vágtunk neki. Összesen 375 kilométert és 11 125 méternyi szintkülönbséget hagytunk magunk mögött. A legmélyebb nyomokat a sestrierei síparadicsom környékén fekvő Assietta gerincút hagyta bennem. A jócskán 2000 méteres magasság felett húzódó pálya olyan kóstolót ad az Alpok világából, amely nehezen feledhető. Az izzasztó, csaknem 500 méteres szintkülönbséget lebirkózó tekerés után köves makadámot várt, amely többnyire olyan jó minőségű, hogy a biciklista tempós haladás közben bámészkodhat kedvére. Néznivaló akad bőven: ellátni a már francia földön emelkedő négyezres csúcsokig és a közeli, 3000 méter fölé magasodó hegyek oldalában pedig ott kanyarognak azok az utak, amelyek még várnak ránk. Időnként persze eltűnik a kényelmesnek mondható sztráda és árkokkal szabdalt sziklás terep következik. A hegyibiciklista az ilyet is szereti, ezt legyőzni ugyanis nagyobb teljesítmény. Egy másik emlékezetes napon, a Sommelier-hágó következett. Európa bringásai e helyet tartják az Alpok legmagasabb olyan pontjának (3040 méter), amelyre tekeréssel feljuthatnak. Ezt mi is megtesszük. Tűző nap, hó, gleccser, egy kis tavacska, valamint jeges hideg vár odafönt. A különleges látvány ellenére sebes távozásra késztet a dermesztő időjárás. Néhány száz méterrel lejjebb felengedünk, tehát indulhat a száguldás lefelé. A downhill itt rázós volt, közben inkább az előző napra gondoltam, amikor 1675 méter szintkülönbséget “zuhantunk” jó úton. Sestriere környékét elhagyva átautóztunk Franciaországba, a Mont Cenis-tó mellé. Csaknem háromezres magasságban vad erődök és a hozzájuk vezető, szintén nem annyira szelíd utak hívogatják errefelé a kerékpárost. Az invitálásnak eleget tettünk. 1993-as első Alpok-túrámról tulajdonképpen elég lenne annyit mondani, hogy azóta minden esztendőben visszatértünk a hegyek közé. Hol a Dolomitok, hol a Mont Blanc környéke volt a cél. Idén újra a francia Alpok következik. Megalakult a Kerékpározási Koordinációs Bizottság A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Kerékpározási Koordinációs Bizottságot hozott létre a hazai kerékpáros közlekedés fejlesztésére. A 17 tagú testület munkájában a minisztérium mellett részt vesznek a fejlesztésben érdekelt tárcák és szakmai szervezetek is. Lotz Károly, a közlekedési tárca vezetője elmondta: szeretnék, ha Magyarországon az ezredfordulóig 2000 kilométer hosszúságú kerékpárút-hálózat jönne létre. Idén a tárca az Útalapból mintegy 450-500 millió forintot biztosít az önkormányzatoknak pályázat útján a kerékpárutak építésére. (MTI) pálya “levegőjénél” mennyivel többet ér az erdő. Űzhető egyedül, párban, családilag vagy akár nagyobb baráti társaságban. Aki olyan helyen lakik — a fővárosban vagy azon kívül —, akár néhány óra alatt leizzadhat és felüdülhet a város környékén. Tehát ha egyszer-egyszer sikerül “emberi” időben hazaérni a munkából, akkor neki lehet munkádban úgyis agyongörcsölöd magad, állandóan versenyzel a konkurenciával, nemritkán a saját kollégáiddal. Kikapcsolódásnak ennélfogva kevéssé felemelő, ha a szomszéd jól elpáhol teniszben, vagy a versenytárs cég focicsapatától esik be egy kiadós zakó. Ha meg gyengébbek, akkor pedig unalmas velük játszani... AUTÓ-VILÁGGAZDASÁG 1997. április 24.