Világgazdaság, 1998. november (30. évfolyam, 210/7470-230/7490. szám)
1998-11-19 / 223. (7483.) szám
1998. NOVEMBER 19. Szájer József fegyelmezettebb frakciót szeretne Etikai szabályzatot készít a Fidesz Ebben a parlamenti ciklusban 13 esetben vontak le különböző összegeket hiányzás miatt a képviselők tiszteletdíjából — tudta meg lapunk az Országgyűlés Hivatalától. Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője megszilárdítaná a fegyelmet a legnagyobb kormánypárt képviselőcsoportjában, miután hétfőn a koalíció nem tudta biztosítani a Ház határozatképességét. SZERETŐ SZABOLCS Elkészült a Fidesz-frakció etikai szabályzatának tervezete, de azt még nem hagyta jóvá a képviselőcsoport — értesült a Világgazdaság. Információink szerint a javaslat a többi között azt tartalmazza, hogy a képviselőknek távollétüket előre be kell jelentsük, s a frakcióvezetéstől engedélyt is kell kérniük a parlamenti szavazásról való hiányzáshoz. Ha a frakció legalább kétharmados többséggel állást foglal valamely kérdésben, akkor szintén csak külön engedéllyel lehet ettől eltérő módon szavazni az Országgyűlésben. A szabályzat megszegését várhatóan szankcionálják, a renitens képviselők ellen etikai eljárás is indulhat. A Fidesz-frakción belül a tervek szerint egy etikai bizottságot is létrehoznak. A parlament hétfői ülésén a kormánypártoknak többszöri próbálkozásra sem sikerült biztosítaniuk a Ház határozatképességét, így a Fidesz javaslatára nem sikerült kiegészíteni a parlament e heti napirendjét. A problémát az okozta, hogy az MSZP és az SZDSZ képviselői az ellenzék egyik obstrukciós lehetőségével élve nem vettek részt a szavazáson. A történtek után tartott keddi frakcióülésen Szájer József azt hangoztatta, hogy a hasonló esetek elkerülése végett meg kell szilárdítani a fegyelmet a képviselőcsoportban. A frakcióvezető nem igazolta annak a mintegy húsz fideszes képviselőnek a távollétét, aki előzetes bejelentés nélkül nem vett részt az ominózus szavazáson. A fegyelmezetlenség hoszszabb távon súlyosabb következményekkel is járhat, hiszen a mostani koalíciónak elődjéhez képest csekély többsége van a parlamentben, így a fontosabb döntéseknél a kormánypárti képviselőknek csaknem teljes létszámban jelen kell lenniük. Emlékezetes, hogy 1997- ben, az akkori ellenzék obstrukciója miatt egy esetben az MSZP—SZDSZ koalíció sem tudta megszavazni az Országgyűlés napirendjét. Ebben a parlamenti ciklusban 13 esetben vontak le különböző összegeket a képviselők fizetéséből — tudtuk meg az Országgyűlés Hivatalától. Ez a szankció azokat a honatyákat sújtja, akik egy hónapban a szavazások legalább egyharmadáról hiányoznak. A rendszeresen távol maradó képviselők személyéről a hivatal nem nyilatkozhat, de az egyes frakciók adhatnak erről tájékoztatást. A bejelentés nélkül távol maradtak hiányzását a frakcióvezető utólag igazolhatja, így gyakorlatilag a képviselőcsoportok irányítóinak szigorúságán múlik, hogy a hivatal levon-e a rendszeresen hiányzó képviselők tiszteletdíjából. Az alkalmi drogfogyasztás csak vétség lenne Egy lépés előre, kettő hátra A koalíció is “puhítaná” saját drogtörvény-módosítását — derült ki a jogszabályról szóló politikai vitában. Kormánypárti honatyák olyan módosító indítványt készítettek, amely nem bűncselekmény elkövetésével vádolná az alkalmi drogfogyasztókat, hanem vétkesként tekintene rájuk. KECSKEMÉTI JÓZSEF A büntetőjog szigorítása az egyik szükséges, de nem elégséges feltétele a kábítószer-fogyasztás visszaszorításának — fogalmazott Horváth László fideszes honatya szerdai tájékoztatóján. Az ifjúsági és sportbizottság alelnöke úgy vélekedett, hogy a jelenlegi szabályozás nem tartja vissza a fiatalokat a drogfogyasztástól, ezért kell módosítani a “drogtörvényt”. Ugyanakkor az eredeti elképzelésekhez képest a kormánypártok is “puhítanák” a jogszabályt. Két fideszes és egy kisgazda politikus módosítójavaslatot készített a “drogtörvényhez”, amely az alkalmi drogfogyasztót nem bűncselekménnyel, hanem vétséggel vádolná. Horváth úgy látta: a javaslat a kormánypártok támogatására is számíthat. Wootsch Péter, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerint nem tudni, hogy mi lesz a kabinet álláspontja a javaslatról . A SZDSZ is módosító indítványokat nyújtott be a “drogtörvényhez”. A Fodor Gábor nevével jelzett javaslat szerint az alkalmi fogyasztók számára is fent kellene tartani az elterelés intézményét, vagyis a gyógykezelésre való jelentkezés lehetőségét. A büntetési tételeket az oktatási intézményekben és laktanyákban drogot árusítókkal szemben kellene szigorítani — emelte ki az ügyvivő. Becslések szerint évente 40 milliárd forintot költenek kábítószerre hazánkban. Székesfehérváron egyetlen hét végén 40 millió forintért vásárolnak valamilyen kábítószert. Azonban szakértők szerint nem lenne szabad a “drogtörvényhez” nyúlni érvényes nemzeti drogstratégia nélkül. Et . Központi alapszervezet alakult a szocialista pártban Az MSZP láthatatlan stratégiája Az MSZP-n belül egyelőre nincs egységes elképzelés arról, hogy milyen ellenzéki stratégiát kövessen a párt. A vezetők egy része konfrontálódó, más része viszont a társadalmi elégedetlenség kivárására építő magatartással reagálna a koalíció politikájára. Létrejött az MSZP központi alapszervezete, amely volt minisztereket, szakszervezeti vezetőket, új párttagokat tömörít — tudta meg a Világgazdaság. MUNKATÁRSUNKTÓL Az MSZP vezetésének egyelőre az a többségi álláspontja, hogy konkrét ügyekben lehet ugyan keményebben reagálni a kormány lépéseire, ám hosszú távú, stratégiai kérdésekben együttműködési készséget kell mutatni. A lapunknak nyilatkozók többsége arról számolt be, hogy a helyi szervezetek határozottabb fellépésre sarkallnák a pártot. Miközben egyesek úgy fogalmaznak, az MSZP “láthatatlansága” az ellenzéki stratégia része, mások elhibázottnak tartják, hogy a szocialista párt nem tudja megmutatni erejét. “Eddig csak a Fidesz forgatókönyvét követtük, holott közismert, hogy a legnagyobb kormánypárt gyengén szerepel, ha a másik oldal szervez akciókat” — mondta egy vezető szocialista politikus. Hozzátette: “válaszolni kell a Fidesz felvetéseire, de saját politikai mondanivalót is meg kell fogalmazni”. A pártnak nem szabad állóháborúra berendezkednie a parlamentben —írja a választmány elnöke, Földes György abban a dokumentumban, amely alapján az országos választmány hét végi gyűlése vitát folytat a választások utáni politikai helyzetről. Saját elvek, saját program mentén kell újraépítkezni — szorgalmazza Földes. A megújulás célja, hogy az MSZP képes legyen áttörni az egyharmados támogatottsági határt. A párton belül egyelőre kisebbségben maradtak az élesen konfrontálódó ellenzéki magatartást, a parlamenten kívüli akciókat, szakszervezetekkel való összefogást, esetleges utcai tiltakozást szorgalmazók. (Emlékezetes az MSZOSZ elnökének, a szocialista frakció tagjának, Sándor Lászlónak az a kijelentése, miszerint “ezt a kormányt csak parlamenti eszközökkel nem lehet megállítani”.) Még nem szenvedett kudarcot a kiváró taktika—mondják a pártvezetők. Ugyanakkor felhívják arra a figyelmet, hogy a kiváró stratégia is lehet veszélyes, mert várakozás közben felmorzsolódhat a támogató réteg. Persze azt a kérdést is fel kell tenni, milyen magatartást képviselhet egy ellenzéki párt, ha nincs társadalmi elégedetlenség, amelynek élére állhat. A vezetők többsége azokra a szakértőkre hallgat, akik szerint a kritikai hangot, a parlamenti akciókat fenntartva (vitanap kezdeményezése, obstrukció, a Concordia Közraktározási Rt.vel kapcsolatos felszólalások), a szakszervezeteket bevonva az MSZP-nek erőt kell gyűjtenie. Veszedelmes lenne, ha az ezredforduló előtt kezdene offenzívát a szocialista párt—vélik. “Az MSZP üzenetei nem jutnak el az emberekhez—mondta lapunknak egy pártvezető —, a parlamenti lehetőségek és a média visszafogottsága miatt szűkült a nyilvánossághoz való hozzáférés. A szocialisták technikái a Fidesz dinamikus magatartásához képest kopottabbnak tűnnek. Csak Kovács László népszerűségére építeni nem szerencsés, hamar elkophat az elnök, nem beszélve arról, hogy túlontúl diplomatikus magatartása nem mindig jó”—tette hozzá. Nemcsak stratégiai kérdések osztják meg az MSZP-t, abban is különböznek a vélemények, hogy vajon szükség lenne-e egy profi pr-csapatra. “Ha egy politikai vonalvezetés jó, másodlagos, miként árulják azt a piacon. Ez nem Amerika” — mondta a párt szakértője lapunknak. Egy pártvezető azonban úgy vélte: egy profi csapat engedelmességre szólíthatná fel a vezetőket, szerepeljenek egyformán. Más vélemény szerint azért lenne szükség “külsősökre”, hogy olyan vélemények is elhangozzanak, amit a vezetők nem mernek megmondani egymásnak. Abban mindenki egyetért, hogy fiatalításra van szükség. Több új arcot kell megmutatni , ám a gyakorlat ellentmond ennek. Van, aki úgy fogalmaz: “Hagyományok görögnek, fontosak a pozíciók, az, hogy ki hányszor szerepel. Lényegében még az sincs eldöntve, Kovács László hosszú távú megoldás-e. Mert ha nem, akkor egyezségre kell jutni abban, ki legyen a választásokra az első ember.” Van, aki egyenesen nevetségesnek tartja, hogy a Horn-kormány “átült” a pártba, hogy a nevek maradtak, csak a címek cserélődtek. A többség abban egyetért, hogy jövőre el kell dönteni ezeket a kérdéseket, mert a személyi konfliktusok akadályozzák a munkát. Megalakult a tanácsadók szervezete az MSZP-n belül, amely egy újabb pártszervezetet jelent, de ezúttal a központ mellett tevékenykedve — tudta meg a Világgazdaság. A most formálódó alapszervezetbe olyan új párttagok lépnek be, akik nem akarnak a lakóhelyükön párttaggyűlésekre járni, volt miniszterekről, szakszervezeti vezetőkről van szó, köztük Medgyessy Péterről, Nagy Frigyesről, Vadász Jánosról. T.E. VILÁGGAZDASÁG ÜZLETI NAPILAP TÁRSADALOM Szigorúbb lesz az abortusztörvény évnyi időnk lesz arra, hogy az Ab döntéséhez igazítsuk az abortusszal összefüggő jogi szabályozást” — nyilatkozta Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára. Az Ab önmérséklet A terhesség 12. hetét megelőzően — Lengyelország és Írország kivételével—valamennyi európai ország törvényei megengedik az abortuszt az anya kérésére. Az Egyesült Államokban államonként változik a szabályozás. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente 20 millió abortuszt hajtanak végre a világon. A szervezet tanulmánya rámutat: a terhességmegszakítások legfőbb oka a szegénységben és tudatlanságban keresendő. Ezt támasztja alá az is, hogy világméretekben Hollandiában a legalacsonyabb az abortuszok száma, ahol a törvényi szabályozás nagyvonalú, a fogamzásgátlók könnyen hozzáférhetők. (Folytatás az 1. oldalról) A Sólyom László elnök nevéhez fűződő határozat emlékeztetett rá, hogy a testület már korábban kimondta: az alaptörvényből nem lehet arra következtetni, hogy a magzat jogalany, de arra sem, hogy nem lehet jogilag embernek tekinteni, így a most meghozott döntés során sem ez a szempont szolgált a határozat alapjául. Ezzel szemben Lábady Tamás alkotmánybíró különvéleményében kifejtette, az alaptörvényből következik, hogy a magzatot fogantatásától kezdve embernek kell tekinteni. “Az Ab indoklását meghallgatva úgy érzem, elég jó megoldást sikerült találnunk 1992- ben. Most pedig majdnem kettel tanúsított döntésének meghozatalakor, az anya önrendelkezési joga nem szorult háttérbe—hangsúlyozta Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának elnöke. Nézőpont kérdése, hogy egy leendő édesanya életében ki mit tekint válsághelyzetnek — mondta Turgonyi Júlia, a Magyar Nők Szövetségének alelnöke. Nem tekinthető igazán korszerűnek az a típusú döntés, amely a nőt szankciókkal akarja a gyermek vállalására kényszeríteni. HÍRSOROK Az átvilágításról tárgyal a kormány A kormány mai ülésén a tervek szerint állást foglal Csúcs László (FKGP) törvényjavaslatáról, amely a sajtó vezető munkatársaira is kiterjesztené az ügynöktörvény hatályát—mondta Borókai Gábor szóvivő. A Fidesz-frakció jogi kabinetje azt vizsgálja, hogy az indítvány összhangban van-e az Alkotmánybíróság határozatával — tájékoztatott Répássy Róbert, a frakció helyettes vezetője. A taláros testület kimondta: az átvilágítandók körét egységes elv alapján kell meghatározni. Más kormánypárti képviselők azt mondták lapunknak, el kell gondolkodni az ügynöktörvény átfogó módosításán. Kövér László titkosszolgálatokat irányító miniszter nemrégiben úgy nyilatkozott, egyetért az újságírók átvilágításával. Miután egyszerű többséget igénylő jogszabályról van szó, a koalíció az MSZP és az SZDSZ egyetértése nélkül is módosíthatja a törvényt. (VG) Egyeztetés a nemzetbiztonsági törvényről Az MSZP parlamenti frakciója nem ért egyet a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítását célzó javaslattal — tájékoztatta a szocialisták álláspontjáról Keleti György, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a távirati irodát. A volt honvédelmi miniszter azután nyilatkozott, hogy a testület szocialista tagjai szerdán egyeztettek Kövér Lászlóval, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterrel. A kormány álláspontja továbbra is az, hogy a szervezett bűnözés elleni harchoz fontos a nyomozó hatóságok és az igazságszolgáltatási szervek tagjainak védelme — mondta Szabó Gábor, a tárca nélküli miniszter kabinetfőnöke. (MTI) Nemzetközi jogászkonferenciát készítenek elő Magyarországon tartja következő, 1999 októberében sorra kerülő konferenciáját a több mint 150 tagállamot számláló World Jurists Association (WJA) — tudtuk meg a szervezet Budapesten tartózkodó alelnökétől, aki közölte: ez az első alkalom, hogy kelet-közép-európai országban rendezik meg tanácskozásukat. A konferencia előkészületei már megkezdődtek, várhatóan több mint 600 jogász, ügyvéd, bíró és más jogi szakértő érkezik a világ 45 országából. (VG) NAPKELTE November 20-án, péntek reggel is Nap-kelte 5.50 és 9.30 között az MTV 1-en stúdióbeszélgetésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. Terve lett Urnáink: 10 éves az SZDSZ. A párt ünnepének reggelén vendégeink: Pető Iván, Kuncze Gábor és Magyar Bálint. Az egri uszoda ügyében bukásra áll a polgármester. Kinn, padon: Nagy Imre: Cinema—Szász Attila filmlevele: A Kereszttűzben és a Miniszteri fogadó(fél)órában: Torgyán József: Sport plusz extra; Szuper riporter kerestetik: Bajor Imrével, Garas Dezsővel, Kern Andrással és Koltai Róberttel Producer: Gyárfás Tamás. Felelős szerkesztő: Lakat T. Károly. Műsorvezető: Vitray Tamás és Gyárfás Tamás Telefonszámunk az adás idején: 251-0519. Az MTV Rt. a műsorváltoztatás jogát fenntartja. Jó reggelt, Magyarország! Péntek reggel 6 és 9 óra között ismét jelentkezik a Tv 2 színes hírmagazinja. Tervezett témáink: Lapszemle: Csintalan Sándor szocialista országgyűlési képviselő; Reggeli dupla: sikert hozott a “D nap": 1300 melltartót foglaltak le a razziasorozat alkalmával. Ringben: költségvetési vita a parlamentben. Vendégeink a Fidesz és az MSZP frakcióvezetői; Pater noster: Demján Sándor, a Stravosz első elnöke; Horoszkóp; Franciakrémes: Sebestyén Márta volt az etnozenei fesztivál főattrakciója Las Palmasban; Az ész megáll!!!: a nyakkendő, ahogy Lázár Ervin szereti; Játék. Műsorvezető: Szilágyi János v. Az adás alatt hívható telefonszám: 266-3282