Világgazdaság, 1999. október (31. évfolyam, 191/7701-211/7721. szám)
1999-10-06 / 194. (7704.) szám
A VILÁGGAZDASAG ÜZLETI NAPILAP 1999 OKTÓBER 6. M TURISZTIKAI HÍREK Jövőre amerikai turisztikai kampány lesz A nemzeti turisztikai marketingszervezet jövőre intenzív kampányt kezd az USA-ban, s azt az anyagi lehetőségek függvényében kiterjeszti Kanadára is. Emellett kiemelten kezelik majd az angol és az írországi piacot. Minderről az Országos Idegenforgalmi Bizottság tegnapi ülését követő tájékoztatón beszélt Zsámboky Gábor, a Magyar Turizmus (MT) Rt. vezérigazgatója. A következő évben fenntartó jelleggel folytatódik a német nyelvterületen megkezdett marketingmunka is. A tervek szerint a marketingkommunikáció középpontjában jövőre a millennium áll majd. Ugyanakkor cél az is, hogy a hagyományosnak nevezhető Magyarország-képet korszerűsítsék, kiegészítsék. (MTI) Megújul a Jókai park A millenniumi ünnepségek idejére teljes egészében megújul Siófok belvárosában a Jókai Mór nevét viselő több mint négyhektáros park. A felújítási terv már elkészült, e szerint a rekonstrukció mintegy 200 millió forintba kerül. Ezt a pénzt az önkormányzat részben saját költségvetéséből, részben pedig pályázati úton kívánja előteremteni. A park rendben tartására egyébként a város az elmúlt időszakban évi csaknem 100 millió forintot fordított. (MTI Balaton Press) Új távlatok a siófok-kiliti repülőtér előtt Az idei forgalom alapján indokolt lenne a siófok-kiliti repülőtér állami határátkelővé nyilvánítása. Ezt rövidesen kezdeményezni is fogja a légikikötő vezetése az illetékes hatóságoknál. A_____ 5 forgalom biztosításához az üzemeltető Légiforgalmi Repülőtéri Igazgatóság (LRI) havonta ötmillió forintot biztosít, amit az átminősítés után fejlesztésekre lehetne fordítani. Ezt követően ugyanis a működéshez szükséges pénzt már az állam biztosítaná. Az idén a megrövidült szezon ellenére is — a koszovói háború miatti csekély érdeklődés miatt később nyitottak — másfélszer több gép szállt le, mint tavaly, így szeptember végéig, mintegy 3200 utassal a fedélzetén, összesen 950 gép landolt. Ebből külföldi repülővel érkezett külföldi utasokat 283 esetben fogadtak, ami azt jelenti, hogy ezekben az esetekben határnyitás történt. (MTI Balaton Press) Program a Szépasszony-völgy fejlesztéséért A tervek szerint 2001 -re új arculattal válja látogatóit Eger egyik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja, a Szépasszonyvölgy. A munkálatok során megújítják a völgy teljes csapadékvíz-elvezetési rendszerét, és szabályozzák a vízfolyásokat is. Az elgondolások között szerepel egy borszökőkút felállítása, illetve a maga nemében egyedülálló öregpincesor díszkivilágítása is. A terület központi részén hat megvilágított szalonnasütő helyet alakítanak ki. A tervek valóra váltására az idén, a Városgondozási Kft. forrásaival együtt húszmillió forintot fordítanak. A következő két esztendőben 25-25 millió forintot akarnak a Szépasszony-völgy szépítésére költeni. (MTI) Nosztalgiavonat Szilvásváradon Egy gőzmozdonyból és egy szalonkocsiból álló nosztalgiavonatot helyeztek üzembe ünnepélyes keretek között a napokban Szilvásváradon, a Szalajka-völgyben. Az üzemeltető Eger Erdő Rt. a közel tíz kilométeres erdei sínpályán jövő tavasztól közlekedteti majd rendszeresen a gőzöst. A mozdonyt és a hozzá tartozó negyvenszemélyes szalonkocsit a Közlekedési Múzeum bocsátotta rendelkezésükre. Az ötvenéves gőzös felújítását egy szlovák vállalkozó és a magyar Nosztalgia Kft. végezte, a gépészeti megújítás pedig Szilvásváradon történt. A gőzös és a kocsi restaurálása 4,9 millió forintba került. A társaság a jövő év tavaszától működteti rendszeresen a nosztalgiavonatot a Szalajka-völgyben. (MTI) Feléled a Szapáry—Andrássy-kastély Az ősz folyamán a külső renoválás után belül is teljesen megújul a Zala megyei, szécsiszigeti Szapáry—Andrássy-kastély. Ezt követően a 250 éves főnemesi lakhely ad majd otthon egy Ausztriát, Szlovéniát és Magyarországot átfogó nemzetközi natúrparkközpontnak. A kastély felújítására egyébként 83 millió forintot fordítottak, aminek kétharmad része PHARE- támogatás volt. A műemlék épület földszintjén kap majd helyet egy természetvédelmi és turisztikai tanácsadó szolgálat, míg az emeleten egy 24 személyes turistaszállót alakítanak ki. A natúrpark központja várhatóan jövő tavasszal kezdi meg működését. (MTI West Pannon hírek) Három csillag helyett négy A Hotel Budapest — amelyet az 1997-es felújítást követően négycsillagos szállodai kategóriába soroltak — számára a megújult külső a vendégkör változását is jelentette. Az elmúlt két évben ugyanis a legfelső szinten kialakított kilenc lakosztályban immár rendszeresen visszatérő vendégeket fogadnak a nemzetközi üzleti világból, míg megnőtt a konferenciára, különféle rendezvényekre érkezők száma is. A szálloda magas szintű szolgáltatásainak köszönhetően megduplázódott azoknak a partnereknek száma, akik amellett, hogy a Hotel Budapestben laknak, itt rendezik üzleti összejöveteleiket, különféle találkozóikat is. (VG) Az oldalt szerkeszti: Lázár Ildikó Egyre több a belföldi vendég a Balatonnál Borús várakozás után derűs vég A vártnál kedvezőbben alakult a turisztikai szezon a Balatonnál, bár a koszovói háború, illetve a negatív német sajtókampány a nyár közepéig éreztette hatását, ám ezt követően élénkült a forgalom. Ezzel sikerült ellensúlyozni a korábbi elmaradást. Az elmúlt évhez viszonyítva augusztus végéig a turisták száma 1,2 százalékkal, míg a vendégéjszakák száma 1,3 százalékkal emelkedett, így összességében az első nyolc hónap alatt 714 ezer utazó 3,824 millió vendégéjszakát töltött el a Balaton régió szálláshelyein. MUNKATÁRSAINKTÓL Rosszul indult az idei turisztikai szezon, hiszen—a koszovói háború, illetve a negatív német sajtókampány miatt — júliusig a vendégszám 3,3 százalékkal, míg a vendégéjszakák száma 7,9 százalékkal csökkent. Ezt azonban a kedvező július—augusztusi forgalom ellensúlyozni tudta, olyannyira, hogy a január—augusztusi összesített adatok szerint a balatoni régió kereskedelmi szálláshelyein — tavalyhoz viszonyítva—1,2 százalékkal növekedett a vendégek, míg 1,3 százalékkal az általuk itt töltött éjszakák száma — tudtuk meg Csima Györgytől, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) főtitkárától. A balatoni turisztikai szakemberek szerint kedvező változás, hogy az idén már minden második vendég magyar volt, és minden harmadik éjszakát hazai vendégek töltötték el az üdülőkörzetben. A belföldi vendégek száma 7 százalékkal, míg a hazai vendégéjszakáké 9,6 százalékkal emelkedett. A szállodákban is érzékelhető volt a belföldi forgalom élénkülése, hiszen a növekedés e körben 10,5 százalékos volt. Az átlagos tartózkodási idő a múlt évihez viszonyítva nem változott, a vendégek átlagosan 5,4 napot töltöttek el a Balatonnál. A leghosszabb időt a hollandok, 8,6 napot, a dánok 8, a németek 7,8, míg az oroszok 7,5 napot tartózkodtak a térségben. A keszthelyi Tourinformiroda adatai szerint a környéken a németek üdültek a leghosszabb ideig, 1-2 hétig. A legrövidebb ideig—2-3 napig — a fiatalok maradtak a városban, s utána utaztak tovább a Balaton, illetve az ország más részeit megismerni. A tó térségében a regisztrált vendégforgalom közel 60 százaléka a szállodákban realizálódott. A nehéz szezonindulás ellenére júliusban és augusztusban a hotelek jelentős része már telt házzal működött. E szálláskategóriában a külföldi forgalom csökkent, hiszen a vendégszám 6,7 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 3,6 százalékkal esett vissza. Figyelemre méltó jelenség, hogy a nagyobb balatoni házak kihasználtsága az első nyolc hónapban összességében 3 százalékkal mérséklődött. Ez alól kivétel a balatonfüredi Hotel Annabella, ahol 4,3 százalékos volt a növekedés. Nem véletlen, hogy ezt az adatot elégedetten nyugtázta Nagy Jenő, a hotel igazgatója. Méréseik szerint elsősorban a konferenciáknak, egyéb rendezvényeknek köszönhetően 3 ezerrel több vendég szállt meg az Annabellában, mint tavaly. A szobafoglaltság az elmúlt évben 69, az idén 73,4 százalék volt. A tervezett bevételt várhatóan 15 százalékkal teljesítik túl a szállodában, ami 600 millió forintos forgalmat jelent. A Keszthelyen működő Danubius Hotel Helikonban az idén az elmúlt évhez képest mintegy 4-5 százalékkal visszaesett a vendégek száma. Ehhez azonban hozzátartozik, hogy tavaly kiemelkedően jó évet zártak — közölte érdeklődésünkre Lukács Ferencné, a szálloda igazgatója. Az idei forgalom összességében az elmúlt tíz év átlagát hozta. Noha az árbevétel nem csökkent, a vendégéjszakák száma kisebb volt, mint 1998-ban. Ez egyértelműen a koszovói válságnak tudható be. A Szobakihasználtság a nyári hónapokban 68-70 százalékos volt. Jó szezont zárt a Siótour Rt., hiszen a kempingekben, illetve üdülőházakban a nyári hónapokban mintegy 5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához viszonyítva—közölte Halmos Gábor, a cég vezérigazgatója. Tapasztalataik szerint az idén kicsit hamarabb kezdődött a szezon, mint tavaly. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy már májusban beköszöntött a jó idő, és a pünkösdöt is hamarabb ünnepeltük, mint tavaly. A koszovói válság “elkerülte” a Siótourt, aminek oka az volt, hogy a társaság kempingjeiben elsősorban olyan törzsvendégek szálltak meg, akik nem ijedtek meg a közeli háborútól. A lemondások száma elenyésző volt. Júniusban közel annyi vendéget regisztráltak, mint tavaly, júliusban viszont nőtt a számuk, augusztusban pedig jelentősen többen (10-12 százalékkal) keresték fel a kempingjeiket, mint 1998 augusztusában. Míg korábban az összes vendégnek csak az egyharmadát tették ki a magyarok, az idén nyáron arányuk 40 százalékra nőtt. A Mahart Balatoni Hajózási Rt.-nél az idén a személyhajózás forgalma — 1996 óta először — 4,4 százalékkal növekedett — nyilatkozta Horváth Gyula ügyvezető igazgató. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy tavaly augusztus végéig 1 milliónál valamivel többen választották a vízi utat, míg az idén e szám meghaladta az 1,1 milliót. A társaságnál tíz éve nem volt akkora forgalom, mint július 22-e és augusztus 22-e között. Ebben az időszakban huszonhat személyhajó és négy komp állt az utasok rendelkezésére, a napfogyatkozás alatt pedig a flotta felét rendezvényekre bérelték ki. Kedvezőtlenebb tapasztalatokról számolt be Czoma László, a keszthelyi Helikon Kastély Múzeum igazgatója, hiszen május végéig 10 ezerrel volt kevesebb látogatójuk, mint 1998 hasonló időszakában. Ezért a nyár folyamán a kastélyban több, újdonságnak számító kiállítást is rendeztek, s ezek nemcsak itthonról, hanem az országhatáron túlról is vonzották az érdeklődőket. Ennek ellenére a látogatottság — tavaly 200 ezren keresték fel a Helikont — csökkent, mintegy 5 ezer fővel. Ezt elsősorban a már említett májusi visszaesés okozta, amit a kiemelkedő júliusi és augusztusi hónapok sem tudtak pótolni. A keszthelyi és a siófoki Tourinform-irodák forgalma azt mutatta, hogy az idén a június igen gyenge volt, ami azonban nem meglepő, hiszen már évek óta ezt tapasztalják. Mint a keszthelyi iroda illetékesétől megtudtuk, a betérők zöme nemcsak a város, hanem a környék programjaira is kíváncsi volt. Leggyakrabban Sümeg, Badacsony és Zalakaros látnivalói iránt érdeklődtek. Siófoki tapasztalatok szerint a fiatalok számára szervezett A statisztikák tanúsága szerint fokozatosan csökken a Balaton partján kínált programok iránti érdeklődés. Az idén még a korábban nagy sikerű pusztai vagy budapesti kirándulásokat is sokkal kevesebben igényelték, mint korábban — állapították meg egy közelmúltban megtartott szezonértékelő tanácskozáson a balatoni turisztikai szakemberek. Mint Csákváry Árpád, a Balatontourist Rt. vezérigazgatója elmondta, a Balatonnak egyre több a törzsvendége. Vannak olyan családok, amelyek már húsz éve járnak ide, és az ajánlatokban azóta ugyanazt találják. A vezérigazgató szerint a programszervezők feladata, hogy a régiek mellett új kínálattal álljanak elő. Szerinte igen lehet a sümegi vár és az ottani várjátékok, valamint jövőre bekerülhet az ajánlatok közé a herendi porcelánmanufaktúra turisztikai ajánlata is. (MTI Balaton Press) “hangos” programok iránt ugyan nagy volt az érdeklődés, ám ez gyakorta zavarta a családosan üdülőket. Ráadásul e vendégkör a város számára sem a legelőnyösebb, hiszen anyagi lehetőségeik szerények, így ez a szolgáltatók számára nem jó. E megfontolások alapján jövőre változtatni kívánnak a programszerkezeten, és inkább a családok számára vonzó sport- és kulturális programokkal készülnek majd. Balázs Árpád, Siófok polgármestere arról számolt be, hogy a bevallott vendégéjszakák alapján 2-3 százalékos növekedést regisztráltak a főszezonban a déli part fővárosában. Ez több mint 1 millió vendégéjszakát jelent. Külföldről — az elmúlt évekhez hasonlóan — ismét Németországból és Hollandiából érkezett a legtöbb turista Siófokra, ugyanakkor a harmadik helyet némi meglepetésre a dánok “szerezték meg”, megelőzve az osztrákokat. Egyre többen keresték fel Siófokot a volt szocialista országok polgárai közül is. A Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság értékelése szerint a pozitív folyamatok közé tartozik, hogy a háttérterületek vendégforgalma is fokozatosan növekszik. Az egyik legtöbb látnivalót kínáló létesítmény a Balatonfelvidéki Nemzeti Park. Az itteni természeti érdekességek iránt egyre növekszik az igény, amit az is mutat, hogy az idén júliusban és augusztusban mintegy 20 százalékkal emelkedett a látogatók száma—közölte Márkus Ferenc igazgató. Az érdeklődők körében a legkedveltebb a Monoszló melletti geológiai bemutatóhely, a salföldi természetvédelmi major, a zirci arborétum és a kápolnapusztai bivalyrezervátum. Ez utóbbit egyébként főképp a német vendégek látogatják. A legújabb felmérések szerint a Balaton partján a regisztrált fizetővendéglátó helyek száma alig éri el a 8 ezret. E szám 1985-ben még 69 ezer volt. A Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság megállapítása szerint azonban a kiadó szobák száma nem csökkent, sőt gyarapodott. A szobakiadók azonban a jelenleg érvényes adórendszer miatt még a büntetés kockázata ellenére is a feketén történő szobakiadást választják. Az önkormányzatok többsége tehetetlen. Az idén Balatonalmádiban új megoldással próbálkoztak. E szerint a legális szobakiadók ingyenes parkolójegyet és strandbelépőt kaptak vendégeik számára. Az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint e kedvezménnyel nem éltek nagy számban a szobakiadók, hiszen viszonylag kevés új regisztráció történt. Tavaly ugyanis 1160 szobakiadót tartottak nyilván, míg az idén szeptember végére e szám csupán 1216-ra emelkedett. (VG—MTI Balaton Press) ® Vendégéjszakák megoszlása (1999.1—Vili. hu) VIAGGAZDASAG-GRAFIKA Forrás: KSH Veszprém Megyei Igazgatósága Kereskedelmi szálláshelyek kapacitásai és forgalma (1999.1—Vil. hó) Típus Férőhely Vendégszám (ezer) Vendégéjszaka (ezer) Szálloda 31189 422 2047 Panzió 4531 31 143 Turistaszállás 4240 44 180 Ifjúsági szálló 9119 51 Üdülőház 6211 43 284 Kemping 40 504 165 1119 Összesen: 87 586 714 3824 Forrás: KSH Veszprém Megyei Igazgatósága