Világgazdaság, 2000. március (32. évfolyam, 42/7806-63/7827. szám)
2000-03-07 / 46. (7810.) szám
Gereben Ágnes Moszkvai Soros-leleplezések Több mint két hónap eltelt azóta, hogyBorisz Jelcin lemondott elnöki mandátumáról, és hatalmát a politikai életben akkor nemrég feltűnt “nyeretlen kétéves” Vlagyimir Putyin miniszterelnökre ruházta át. Nyilvánvalónak látszott, hogy a leköszönő elnök sajátos újévi ajándékát akkor tudjuk majd értelmezni, ha már látjuk, kinek az embere az utód. Hiszen aki “kitalálta” őt, az fogja mozgatni — legalább ideig-óráig. A legújabb kori orosz vaddemokrácia törvényeit szem előtt tartva jómagam úgy véltem, hogy a március 26-i oroszországi elnökválasztás után nagyjából két hónapot kell várni, mire a győztes Putyinnal szembefordulnak közvetlen környezetének addigra valamilyen oknál fogva megsértett tagjai, és a Jelcin elnökkel szakító Korzsakov tábornok szaftos leleplezéseihez hasonlatos tanúvallomásaikból kiderül a hatalomváltás valódi háttere. Bevallom, tévedtem. Még csak ennyit sem kellett várni a válaszra. És ez arra figyelmeztet, hogy Oroszországot többé nem lehet csakis a maga belső törvényei, saját politikai kultúrája alapján megítélni, mert ehhez már túlságosan sok szállal kapcsolódik a nyugati világhoz, így történhetett, hogy a világ s benne Magyarország biztonsága szempontjából egyáltalán nem közömbös kérdésre — hogy ugyanis az orosz politikai elit mely csoportja juttatta hatalomra a kérdéses múltú, jelentéktelen, csipogó hangján betanult közhelyeket ismételgető fiatalembert—az első komoly választ egy “Dzsordzs Szorosz pénzügyér és filozófus” néven publikáló szerző adta meg a Moszkovszkije Novosztyi című újságban. Több mint egy teljes újságoldalt elfoglaló cikkében Soros György az általa személyesen jól ismert Borisz Berezovszkijt nevezi meg a Jelcin utáni Oroszországról most megvalósuló forgatókönyv értelmi szerzőjének. Ez önmagában nem szenzáció. Hiszen közismert, hogy a kétes üzleti vállalkozásokból , többek között pilótajátékból meggazdagodott, éles eszű és nagyon gátlástalan egykori matematikus évekig a Jelcin család “Raszputyinja”, rossz szelleme, súlyos politikai döntések ösztönzője volt. Soros azonban—részben kimondva, részben csak homályos utalásokkal — lényegében előre eltervezett gyilkosságsorozattal vádolja a pénz- és médiamágnást. Krimibe illő módon rekonstruálja a Berezovszkijjal folytatott saját, hosszú beszélgetései, az oroszországi házrobbantások, a csecsenföldi háború, valamint a moszkvai politikai változások között lehetséges oksági összefüggést. A kulturológiai elmélkedésekbe csomagolt érvelés lényege az, hogy Berezovszkij a Bank of New York világraszóló orosz pénzmosási botránya nyomán hirtelen ráébredt: ha Jelcin elnök 2000 nyarán kitölti mandátumát, számára nem csak Oroszországban, hanem a nyugati világban sem lesz hely. Hiszen az ő törvénytelen tranzakcióinál sokkal kisebb pénzmosási ügyeket sem lehet a szőnyeg alá söpörni. A korábbi évek viszonylag engedékeny nemzetközi banki politikája után tavaly a volt szovjet érdekszféra számos újgazdagja számára ez valóban sokkoló felismerés lehetett. Berezovszkij egyszer a Szocsiből Moszkvába tartó magánrepülőgépén vendégül látott Soros Györgynek azzal dicsekedett, hogy több csecsen hadurat megvásárolt. Ezután “Samil Baszajev dagesztáni betörése” — a második csecsenföldi háború előidézője — “gyanússá vált számomra”, írja Soros, aki saját bevallása szerint csak azt figyelte, vajon a csecsen terrorista valóban kivonul-e fegyvereseivel Dagesztánból arra az időpontra, amelyet az időközben különösebb politikai előélet nélkül miniszterelnökké kinevezett Vlagyimir Putyin a nyilvánosság előtt meghatározott. Kivonult, nyugtázza Soros drámai hangon a szerinte Putyin számára eltervelt “imázsteremtő” színjáték fejleményeit. Majd lehangoltan hozzáteszi: “S még ezután is nehezen tudom elhinni, hogy a moszkvai házrobbantások e terv részét jelentették. Ez túlságosan ördögi elgondolásnak látszik.” Ennyi óvatosság, ugye, szükséges egy sajtó- és rágalmazási per elkerüléséhez. De hogy mégis világos legyen a mondanivalója, Soros megadja a kegyelemdöfést: “Igaz, ez önmagában nem lenne egyedi eset. Az ettől a sztálini megtorlások igazolására felhasznált Kirov-gyilkosságig Oroszország története tele van a provokátorok által elkövetett bűntettekkel. A házrobbantások azonban, ha csakugyan ilyen jellegű ügyről van szó, példa nélkül állnak. Mégsem tudom ezt kizárni. Berezovszkij szempontjából (őt ismerve — G. A.) logikusnak látszik. És eszközt adna Berezovszkij kezébe Putyin kontrollálására. Egyelőre nem rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek cáfolnák ezt a feltételezést.” A mégoly óvatos fogalmazás ellenére is hátborzongató vád. Ráadásul nem először hangzik el. Három hónappal ezelőtt a szovjet korszak sokat szenvedett egykori máskéntgondolkodói ünnepélyes nyilatkozatban szólították fel az oroszokat, hogy ne álljanak egy ártatlan civil áldozatokat követelő háború mellé, amelyet a házrobbantások ürügyén, “terroristaellenes hadművelet” néven folytatnak. Ebben a dokumentumban szerepel először nyilvánosan a feltételezés, hogy a házrobbantások mögött az orosz titkosszolgálatok állnak. Mert már három hónapja is feltűnő volt, hogy egyetlen robbantás vélelmezett csecsen elkövetőit sem találták meg. Ez a törekvés azóta sem járt sikerrel. A titkosszolgálatok helyett Berezovszkij keze nyomát felismerni vélő Soros pedig már kész tényként állapítja meg: a Putyint hatalomra juttató érdekcsoport Berezovszkij irányításával ezután is mindent meg fog tenni, hogy a korábban háborúellenes orosz társadalomban ébren tartsa a házrobbantások kiváltotta rettegést. Ez pedig a nacionalista, autoriter állam lélektani alapja lehet. Tegyük hozzá: a félelem a szovjet korszak alig egy évtizede még elevenen élő ideológiai cementje volt, amely ilyen rövid idő alatt ki sem lúgozódhatott a társadalmi tudatból. Az olvasónak bizonyára feltűnt Soros György tájékozottsága az orosz történelemben. A Kirov-gyilkosság ilyen beható ismerete talán még belefér a képbe. Ám a századelő nagyhercegeket, minisztereket robbantó eszer forradalmáráról, a rendőrügynöknek bizonyult Jevno Azefről a nyugati világ “pénzügyőrei és filozófusai” közül viszonylag kevesen tudnak. Jogos a feltételezés, hogy a cikknek orosz szerzőtársai is vannak. Ezenkívül nem alaptalan a gyanú, hogy Soros Györgynek személyes elszámolnivalója lehet Borisz Berezovszkijjal, akivel nemrég még rendszeresen és bizalmasan tárgyalt a világ különböző pontjain; az amerikai—magyar pénzmágnás maga is utal az orosz Szvjazinveszt kommunikációs holding privatizálása miatti 1997-es konfliktusukra, amelyet követően olyan érzése volt, hogy Berezovszkij a szó szoros értelmében meg akarja őt ölni. Soros György megszólalása azonban e körülmények figyelembevételével is komoly politikai lépés, amely ma még beláthatatlan következményeivel együtt Oroszország új keletű nemzetközi beágyazottságát tanúsítja. És ez azért jó hír. ¡¥^( 8g , j s ',} * | — Vége a tétlenségnek, szívem: kormányzati intézmény keres nagyszájú, pletykás alkalmazottakat kiszivárogtatói munkakörbe... A szerző az ELTE kutatója BusinessWeek Az internetmánia elérte az Atlanti-óceán innenső partját, kiváló lehetőségeket kínálva Nagy-Britanniának a gazdaság modernizálásához, a termelékenység növeléséhez és a vállalkozói szellem újraélesztéséhez. Bár a britek kétévnyi lemaradásban lehetnek az Egyesült Államok hálózata mögött, a szigetország több tekintetben is előnyöket élvez a kontinenssel szemben. A fejlett tőkepiacok, az angol nyelv és a világhálóhoz való hozzáférést segítő szolgáltatások elterjedtsége kedvező környezetet teremtenek ahhoz, hogy az Egyesült Királyság kiépítse a maga “új gazdaságát”. Európa államai most is az elektronikus kereskedelem szabályozásáról és adóztatásáról vitatkoznak, miközben Tony Blair miniszterelnök és Gordon Brown pénzügyminiszter elkötelezték magukat, hogy 2002- re Nagy-Britannia lesz a “legjobb hely a világon” az internetes kereskedelem számára. A megvalósítás első lépése lehet a tőkejövedelmek jelenleg 40 százalékos adójának megfelezése. Ezzel a lépéssel is kockázatvállalásra bátorítanák a sziget vállalkozó kedvű lakóit. A kedvező adózású, részvényekhez kapcsolódó ösztönzők, elsősorban az opciók e körben való elterjedése is segíthetne megelőzni az ország legtehetségesebb informatikai szakembereinek a tengerentúlra áramlását. ____________ VILAGGAZDASAG| T #■ IV INTERNATIONAL « 4 Heralo*n^fe.enbiinc Az amerikai gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben éves szintre kivetítve 6,9 százalékkal gyarapodott. Al Gore valószínű demokrata elnökjelöltnek azonban hamarosan rá kell majd jönnie, hogy jóból is megárt a sok. A túlzottan gyors növekedés miatt ugyanis Alan Greenspan, a Federal Reserve elnöke úgy döntött, hogy erőteljesen lehűti a gazdaságot. A monetáris politikában bekövetkezett változások csak késéssel érvényesülnek a gazdaságban, ezért az amerikai választók csupán októberben szembesülnek majd a ténnyel, hogy a gazdaság jóval gyengébb annál, mint azt a jelenlegi, csupa derűt sugárzó képek sugallják. A valóságban kísérteties a hasonlóság az ősszel várható gazdasági helyzet és az 1990—91-es gyengélkedés között, ami hozzájárult George Bush vereségéhez. A növekvő olajárak akkor is felkeltették az inflációs félelmeket, akárcsak most. A Fed, a jelenlegi helyzethez hasonlóan, felpumpálta a kamatokat. Most június 30. óta már négy ízben hajtott végre kamatemelést, de eddig nem sikerült lehűtenie a gazdaságot. A piac arra számít, hogy Greenspan addig fogja növelni a kamatszintet, amíg nem mutatkoznak meg a nyilvánvaló lassulás jelei. Más szavakkal: Amerika valószínűleg közel került a jelenlegi gazdasági ciklus csúcsához. Greenspan persze nem akar recessziót, de a gazdaságban a puha átmenet és az óvatos kiigazítás csak a tankönyvekben létezik, a való életben gyakran túllőnek a célon. Gore számára ez akkor jelenthet gondot, ha a gazdasági visszaesés túl gyors és látványos lesz. Greenspannak Benjamin Friedman harvardi professzor szerint az a dilemmája, hogy ha túl óvatos, új inflációs spirált indíthat be. A demokraták csak remélhetik, hogy Greenspan épp elegendő, de nem túl sok visszafogást adagol. Die Presse A Nemzetközi Valutaalap komoly személyi, de még jelentősebb tartalmi döntés előtt áll. Az a német kísérlet, hogy Caio Koch-Wesert állíttassa a szervezet élére, komoly nemzetközi felbolydulást okozott. A csütörtöki próbaszavazáson kiderült, hogy Koch-Weser az EU erőteljes támogatása ellenére sem kapja meg a szükséges abszolút többséget. Világossá vált, hogy a vitatott szakértelmű és az amerikaiak által határozottan elutasított jelölt már nem jöhet szóba. Ha mégis, már az elején gyakorlatilag tárgyalóképtelen lesz. A vezetési vita tovább gyengíti az IMF-et. A szervezet tűzoltó szerepét, azaz hogy akkor lép közbe, ha pénzügyi válság fenyeget, egyre többen vitatják. Főleg az a gyanú ártott sokat az IMF tekintélyének, hogy Oroszországban sötét csatornákon elfolytak a valutaalap pénzei. Az alap politikáját általában is vitatják. Főleg azt bírálják, hogy nem észleli időben a válságokat. U ÜZLETI NAPILAP FÓRUM LAPOZGATÓ 2000. MÁRCIUS 7. N • • Ügyész a paraván mögött Györgyi Kálmán hallgat. Nem fecseg, nem mosolyog talányosan, nem ad alapot sanda találgatásoknak és nem ejt el itt-ott, nyilvánosan vagy suttyomban sejtető félmondatokat, nem árul el apró titkokat olyan embereknek, akikről tudja, hogy ígéretük ellenére, pontosan kiszámítható pályán úgyis útnak indítják az információs impulzust, amely — visszataszító felhangokat verve — végül szökőárként árad végig a hazai közéleten, médián. Nem csinál ilyeneket, s ez is mutatja, hogy nem politikus. Persze lehet, hogy csak takarékos ember, mert pontosan tudta, hogy mindezt úgyis megteszik helyette mások. Az elmúlt napokban szinte példátlan, s jószerivel minden tényleges alapot nélkülöző találgatássorozat uralta a magyar sajtót. Akadt lap, amely már a múlt hét kedden tényként közölte, hogy aznap lemond Györgyi Kálmán. Ha tévedtek is az időpontban, de a végeredményben igazuk lett — igaz, hogy a történet kezdő- és végpontjai közt naponta voltak kénytelenek cáfolni, árnyalni, igazítani saját korábbi állításaikat. Kicsit vicces volt, de nem kirívó. A dolgok nyilvánvaló egybeesése egyébként—talán máig leghitelesebben — lemondási okként a médiakuratóriumok ügyére utal. Györgyi Kálmán állásfoglalásában egyértelműen kijelentette, hogy a közmédiumok kuratóriumai törvényesen nem alakíthatók meg kizárólag kormánypárti jelöltekből. Áder János házelnök ennek ellenére ezt a megoldást terjesztette az Országgyűlés elé. Azt ugyebár mondani sem kell, hogy Áder döntése vegytiszta politikai-hatalmi számítási és érvrendszeren alapul, s nem sok köze van a jogállam eszméjéhez. Ha én lennék a legfőbb ügyész, s állnék a törvényesség felett őrködő szervezet élén, ugyancsak gondolkodóba esnék, ha észrevenném, hogy egy, az ország egészét érintő, az állam demokratikus működését alapjaiban meghatározó jogkérdésben a hatalom birtokosai nyilvánvalóan tesznek a véleményemre. Vagy komolyan veszik a legfőbb ügyészt, vagy nem. Ez nem olyan poszt, amelynek betöltőjére csörgősipkát lehet húzni, s ha ne adj ’ isten mégis sor kerül erre, akkor a plenáris ülés termét is föl kell szórni fűrészporral és át kell minősíteni poronddá. Ez megint olyan ügy, amiből nem lehet jól kijönni. Kifelé rossz az üzenete annak, hogy az Európai Unióba igyekvő Magyarország egyik legfőbb törvényoltalmazója — kvázi a demokrácia védelmében — lemond. Enyhén szólva állott szaga van annak is, hogy a kurátorok megválasztása kapcsán — ilyen zaklatott, kirekesztős, haideres időkben — a polgári kormányt a parlamenti szélsőjobbal való összekacsintással vádolja az ellenzék—és ezt bizony nem sikerül kellő meggyőző erővel cáfolni. Az meg egyenesen érthetetlen, hogy a kormány miért nem próbálja meg legalább a látszatát fenntartani annak, hogy nem törekszik minden eszközzel a közmédiumok feletti totális hatalom megszerzésére. Igazán nem tudom, mi játszódhatott le az elmúlt héten Györgyi Kálmán fejében. Miért hezitált, ha hezitált egyáltalán. Mert szerintem kezdettől fogva egyenesek voltak a szándékai. Aligha a maszatolást tűzte ki célul. Legfőbb ügyészi működése alatt legalábbis nem ez volt rá jellemző. Mindvégig képes volt önmagát és az általa irányított szervezetet kellően távol tartani a változó hatalmi kurzusoktól, s tette ezt úgy, hogy nyilvánosan sohasem szegült szembe az éppen aktuális kormánnyal. Nem ebben a ciklusban vetődött föl először az ügyészség kormány alá rendelésének ügye. A Fidesz viszont kezdettől fogva konzekvensen hangoztatta ezt a szándékot. Györgyi Kálmán nyíltan sohasem konfrontálódott, csupán a háttérben, s az utóbbi időben mind határozottabban, megalapozott érveléssel hangoztatta, hogy az ügyészi szervezet egyik legfőbb értéke az alkotmányos függetlenség. És ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a világnak ezen a tájékán már láttunk idevágó rossz példát. Én annak idején még olyan könyvből tanultam, amelyben a rossz emlékű népügyész, Visinszkij, a szovjet államhatalom könyörtelen védelmezője, a koncepciós perek torz lelkű atyja jeles jogtudósként volt aposztrofálva. Engem — miként azt hiszem, a politikai hatalom gyakorlóinak jelentős részét — még tanított az egyetemen Györgyi Kálmán. Csak jó emlékeim vannak róla. Szerettem nála vizsgázni, mert kiszámítható volt, nyugodt és tisztességes. Az elmúlt hét egyetlen pozitív előjelű találgatása — számomra — az volt, hogy a leköszönő legfőbb ügyész vissza akar menni tanítani. Ha ez igaz, akkor a joghallgatók lesznek az egyetlen nyertesei ennek a szomorú procedúrának. ^_______________________________________Illisz L. László^