Világgazdaság, 2001. május (33. évfolyam, 82/8097-103/8118. szám)

2001-05-09 / 87. (8102.) szám

10 KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPAI TÜKÖR A Nastase-kabinet első száz napja Népszerű a kormányfő A Bukarestben megjelenő Adevarul Economic (Gazdasági Igazság) című hetilap az Adrian Nastase vezette kormányzat hatalomra kerülése óta második alkalommal végzett közvé­lemény-kutatást a román politikusok és üzletemberek köré­ben. A népszerűségi listát továbbra is a kormányfő vezeti. A felmérés során a kormány­zat 25 tagjáról összesen 39 kor­mánypárti és ellenzéki szená­tor és képviselő, valamint 38 üzletember — köztük állami vállalati igazgatók—mondtak véleményt egy kérdőív alapján. A felmérés során a megkérde­zettek 1-től 10-ig terjedő osz­tályzatokkal minősítették a kor­mányfő és a miniszterek tevé­kenységét. A lista első helyét mind a két felmérés során Adrian Nastase kormányfő foglalta el, mind a politikusoktól, mind a gazdasá­gi szakemberektől 8-asnál jobb osztályzatot kapott. A minisz­terelnök esetében a politikusok leginkább a saját imázsépítését értékelték, míg az üzletembe­rek eredetiségét jutalmazták. A miniszterek közül mindkét esetben a lista élmezőnyébe került Rodica Stanoiu igazság­ügy-, Dan Mihai Agathon ide­genforgalmi, Octav Cosminca közigazgatási és Dan Ioan Popescu iparügyi miniszter. Két hónap alatt a leglátvá­nyosabb javulás Miron Mitrea közlekedésügyi miniszter meg­ítélésében következett be, aki a korábbi tizenharmadikról a má­sodik helyre küzdötte fel magát a népszerűségi listán. A felmé­rés megrendelője, a hetilap fő­­szerkesztője értékelő tanulmá­nyában azt állította, hogy Mitrea határozottságának, eredmé­nyességének köszönheti ezt. Bár nyers stílusa egyeseket ta­szít, mégis az, hogy meghirdet­te az új lakásépítési programot (újabban ez a terület a közleke­désügyi minisztérium hatáskö­rébe tartozik), hogy behatóan foglalkozik az autópálya-építé­si tervvel és a vasúti hálózat kor­szerűsítésével, elismerést ho­zott a miniszternek. A legkomolyabb visszaesés Rázvan Teodorescu művelő­désügyi miniszter megítélésé­ben következett be (a 6. hely­ről a 17.-re csúszott vissza). A rendkívül művelt művészettör­ténész az utóbbi időben konf­liktusba keveredett néhány te­kintélyes fővárosi és vidéki művelődési intézménnyel, így a bukaresti és a kolozsvári ope­rával, és az ezen ügyekben ta­núsított nem túl toleráns maga­tartása ugyancsak ártott imázsának. A kormányfő és a miniszte­rek által elért osztályzatok azt tükrözik, hogy a politikusok és az üzletemberek is észrevették: a kormányzat eredményesen építi imázsát, ám annál kevés­bé sikeres, ha konkrét intézke­désekről van szó. Miron Mitrea miniszter megítélése éppen azért változott pozitív irányban, mert ő az, aki eredményesen dolgozik és keveset nyilatko­zik. Az értékelés egybecseng Günther Verheugen uniós bő­vítési biztos véleményével: az EU vezetősége tetteket és nem hangzatos nyilatkozatokat vár a Nastase-kormánytól. A gaz­dasági reformlépések újabb el­odázása mellett jelenleg Romá­niát a legvehemensebb bírálat nemzetközi síkon amiatt éri, hogy a kabinet túlságosan bele akar avatkozni az igazságszol­gáltatás munkájába. A bírósá­gok élére egyre-másra kizáró­lag a kormánypárthoz hű bíró­kat neveznek ki. Vontatottan halad a bosnyák privatizáció Kevés külföldi érdeklődő Sürgőssé vált a bosznia-hercegovinai gazdasági reformok el­indítása öt évvel a pusztító háború után. Ennek fő oka, hogy a külföldi donorok belefáradása — mondhatni unalma — miatt a segélyek kezdenek elapadni. A boszniai hatóságoknak gyorsan el kell távolítaniuk a külföldi tőkebeáramlás akadá­lyait — idéz a Reuters külföldi szakértőket —, és nekilendíte­ni a rég esedékes magánosítást, ha feljebb akarnak jutni a kelet­európai gazdasági bajnokság mezejének utolsó helyéről. A két boszniai autonóm részállam — a muszlim—horvát föderá­ció és a szerb köztársaság — novemberi parlamenti válasz­tásán hatalomra kerülő kormá­nyok reformokat és a múlt na­cionalista politikájával való szakítást ígértek. A nemzetiségi megoszlás a legnagyobb aka­dály a kereskedelem és a befek­tetések előtt, mert mindenki, aki országos méretű üzletet akar kötni, három, egymástól eltérő szabályokat alkalmazó bürok­ráciával kerül szembe. “Egyre fontosabbá válik az egységes gazdasági térség” — mondotta a Reuters tudósítójá­nak Mark Priestley, a brüssze­li bizottság Boszniába küldött szakértője. Az EU úgynevezett úti térképe szerint Boszniának az elkövetkező két évben meg kell birkóznia azokkal a gazda­sági reformokkal, amelyek Ke­­let-Európa más országaiban ré­gen megtörténtek. Priestley szerint Boszniában a gazdasá­gi tevékenységet sújtó adók Európa legmagasabb elvonásai közé tartoznak, a nagy hivatali apparátus barátságtalanul te­kint az üzleti életre, és a bank­szektor tőkehiányban szenved. A Világbank szerint Kelet- Európában Boszniába áramlott a legkevesebb tőke. A háború után a gazdaság az igen ala­csony kiindulási alaphoz képest 35 százalékkal nőtt, az ütem 2000-re 10 százalékra süllyedt, noha ez alatt az idő alatt majd­nem ötmilliárd dollár segély áramlott az országba. Ennek ellenére a munkanélküliséget a két régióban 40 százalékra be­csülik. A legújabb adatok sze­rint a föderációban 1195 dollár volt az egy főre jutó GDP, a szerb köztársaságban 823. Két évvel ezelőtt megindult a régóta halasztott privatizáció: kupono­kat osztottak az állampolgárok körében. Külföldi befektetés azonban kevés volt, a nagyob­bak közül csak a Volkswagen és a Coca-Cola Beverages jelent meg. Tavaly nyáron nemzetközi tenderhivatalt létesítettek, és 137 vállalatot választottak ki a két térségben magánosításra. Nyolc hónap alatt azonban csak egy cipőgyár kelt el a listáról, 200 ezer márkáért és 1,5 mil­liós — ígért — beruházásért. VILÁGGAZDASÁG ÜZLETI NAPILAP KÜLFÖLD - HÁTTÉR Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Olaszországban Berlusconi visszatérhet a hatalomba Öt százalékpont különbséget mutatott ki a jobb- és a balközép között — az előbbi javára — a vasárnapi olasz parlamenti választások előtti utolsó közvélemény-kutatás. “Posztmodern” jelenségként a pártszövetségek nem annyira programjaik köré szervezték kampányukat, sokkal inkább vezető személyiségeikre koncentráltak. Így lett a választási harcból a két kormányfő­jelölt, a “gazdag” és a “szép” alpári kiszólásoktól sem mentes “párhuzamos párviadala”. VG-t ÖSSZEFOGLALÓ A “gazdag” Silvio Berlusconi a Forza Italia (Hajrá, Olaszor­szág) párt vezetője és a köréje szervezett jobboldali-jobbkö­zép Szabadság Háza pártszö­vetség irányítója. A “szép” a magát liberális demokrataként, környezetvédőként és katolikus­ként meghatározó Francesco Rutelli, aki hét évig volt Róma polgármestere. Berlusconi már a kampány kezdete előtt pontot szerzett — nem is egyet — az­zal, hogy kierőszakolta: egyé­nekről legyen szó. Megfigyelők szerint így a választás valójában Berlusconi személyéről való népszavazás lesz. A kampány egyik fő témája az volt, hogy összeegyeztethe­­tők-e Berlusconi üzleti érdekei esetleges miniszterelnöki funk­­ciójával. A Forbes magazin szerint Berlusconi a világ 14. leggazdagabb embere, magán­vagyona 12,8 milliárd­ dollár lehet. A vagyon java részét a családi vállalkozásként bejegy­zett Fininvest holding (lásd az ábrát, valamint cikkünket a 9. oldalon) működteti. Folyamat­ban van ellene több mint egy tucat jogi eljárás is, többnyire vesztegetés, korrupció, adócsa­lás vádjával. A The Economist elemzése szerint üzleti háttere és jogi problémái miatt kérdé­ses, hogy irányíthatja-e az or­szágot — a cikk miatt Berlus­coni hívei leszennylapozták a világszerte etalonnak tekintett brit gazdasági hetilapot, elne­vezték kommunista összeeskü­vés szervezőjének, trockista kisebbség szócsövének. A “gazdag” egyébként nem volt hajlandó válaszolni a szerkesz­tőség által feltett 50 kérdés kö­zül egyre sem. Berlusconi homályos célzá­sokat tett arra, hogy győzelme esetén “kilép az üzletből”. En­nek formája egyelőre ismeret­len. Most üt vissza az, hogy Olaszországban nincs törvény az összeférhetetlenségre. A le­köszönő kormány előterjeszté­sére a parlament megalkotott egy ilyen jogszabályt, de vég­ső jóváhagyására — nem utol­sósorban a Berlusconi-képvise­­lőknek köszönhetően — már nem került sor. Rutelli balközép frontember­ré válása is tulajdonképpen Berlusconi számára jelent pon­tot. Úgy lett az Olajfa kormány­­főjelöltje, hogy a koalíció va­lóságos első embere, Massimo d’Alema bukott miniszterel­nökként eleve rossz cégér lett volna, míg a jobboldal ideolo­gikusra hangszerelt választási retorikája miatt exkommunis­­ta múltja okozhatott volna hát­rányt. A jelenlegi kormányfő, Giuliano Amato eleve csak a ciklus végéig vállalta a megbí­zást. Rutellinek az az előnye, ami egyúttal a hátránya is: so­sem volt hagyományos balol­dali pártnak még csak a tagja sem. Szimpatizált a radikáli­sokkal, a zöldekkel, és “a jobb­oldal ellenében mindig szövet­ségben voltam a baloldallal”— amint a Time magazinnak mondta. Előnyös külseje való­színűleg nagy szerepet játszott abban, hogy ő legyen a listave­zető. Berlusconi nem is állt ki vele tévévitára. A leköszönő kormány, ha megbukik, politizálási csalafin­taságainak köszönheti majd a “népítéletet”, gazdasági telje­sítménye ugyanis kifejezetten jó, ha el is marad az EU-átla­­goktól. Amikor az első balkö­zép kormányfő, Romano Prodi 1996-ban hivatalba lépett, Ró­mát éppen kigolyózták az ERM-ből, az EU közös árfo­lyamrendszeréből — 1999-re viszont teljesültek az euró­­övezethez csatlakozásra képe­sítő maastrichti kritériumok. A költségvetés hiánya az 1995-ös GDP-arányos 7,6 százalékról tavaly 1,5 százalékra csökkent, az államadósság a GDP 123 százalékáról 110,3-re mérsék­lődött. Lassú, de folyamatos volt a hazai össztermék növe­kedése: tavaly elérte a 2,8 szá­zalékot. Két számjegyűről 9,9 százalékra csökkent a munka­­nélküliség, de megmaradtak az ordító északi dél egyenlőtlen­ségek. Az infláció az 1995-ös 5,6-ről 2,8 százalékra csökkent. Nem teljesítette viszont a kor­mány a nyugdíjreformra, a pri­vatizálásokra, az áram- és a gáz­piac liberalizálására tett ígére­teit —derül ki a Reuters összeg­zéséből. Az új kormánynak — bárki győz is vasárnap — rendkívül szűk a mozgástere, miután a költségvetés 95 százaléka le­kötött, s eleget kell tennie azok­nak a kötelezettségeknek, ame­lyeket Róma az euróval kapcso­latos stabilitási paktumban vál­lalt. Ezért a Neue Zürcher Zeitung értékelése szerint Berlusconiék meg sem valósít­hatják nagyhangú adócsökken­tési ígéreteiket , amelyekhez hasonlókat egyébként Rutelliék is tettek. Ú­ VILÁGGAZDASÁG-GRAFIKA * labdarúgás, film és videó, ingatlan, internet és telefonkönyvek, 1999-es adat Forrás: Fininvest Az EPP nem azt állítja, hogy minden makulátlan Berlusconi körül, hanem azt, hogy a kormányról az olasz választóknak kell dönteniük — tolmácsolta lapunknak az Európai Néppárt véle­ményét Edward Steen, az EPP szóvivője. Mint ismeretes, a hét végi Fidesz-kongresszuson az EPP-hez hasonlóan Orbán Viktor miniszterelnök is szolidaritást vállalt Silvio Berlusconival és az olasz polgári ellenzékkel. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Berlusconi és radikális szövetségesei kormányra kerülése esetén számítani lehet-e az ausztriaihoz hasonló diplomáciai blokádra, a szóvivő személyes véleményét ismertette. Tekintve, hogy Olasz­ország az unió egyik legnagyobb állama, Steen meg lenne lepve, ha az Ausztriát ért kritikához hasonlóval szembesülne. A szóvi­vő szerint a kormány cselekedetei alakítják majd ki az európai politikusok véleményét. Amennyiben az olasz jobboldal az euró­pai értékeket sértő módon viselkedne, annak következményei lennének, vélte Steen. Lehetséges anticiklikus fiskális politika Rugalmas adókulccsal a stabilitásért A fiskális politika alakítása a demokratikus országokban a parlament és a kormány felada­ta, ezért a döntéshozatal hosszadalmas, ki van téve a parlamenti ciklusok hullámzásainak, így a gazdasági konjunktúra ciklikusságának mérséklése a jegybank monetáris politikájá­ra marad. Lehetséges volna azonban az adótörvényekbe beépített paraméterekkel és a poli­tikától független intézmény létesítésével rugalmas és hiteles fiskális politikát is folytatni. VG-ÖSSZEFOGLALÓ Az inflációt fékező gazdasági intézkedések népszerűtlensége miatt a parlamentáris demokrá­cia keretei között működő kor­mány­ok hajlamosak a választá­sok előtt lazítani a fiskális fe­gyelmen, s az ennek következ­tében támadt inflációt a ciklus elején költségvetési szigorral korrigálni. Emiatt a politika ál­tal vezényelt gazdaságpolitika már középtávon aszimmetrikus lesz, az államadósság pedig gyűlik. Ezért alakult ki az a szo­kás, hogy a nemzeti bankot a kormánytól függetlenítik, így a szűk politikai érdektől mente­sen összpontosíthat a pénz ér­tékállóságának megtartására. Ennek hátránya az, hogy a gazdaságpolitika két eszköztá­ra egymás ellen is működhet, továbbá a monetáris politika hatása lassan terjed tova a gaz­daságban, becslések szerint egy év is eltelik, amíg a kiadásokat befolyásolja. A fiskális meg­szorítás rövidebb késéssel dol­gozik, a kiadások apadása és az infláció csökkenése között is idő telik ugyan el, de kevesebb. A fiskális döntések meghoza­tala viszont sokkal több időt vesz igénybe, mint a monetáris elhatározásoké. Ha azután a gazdaság hozzászokott az aszimmetrikus költségvetési buzgalomhoz, a deficit miatt a kormányoknak több kölcsönt kell felvenniük, ezért a piacok a kötvénykibocsátás növekedé­sére számítanak. Ennek hatásá­ra a kötvények hozama nő, és a valutaárfolyam esik. A hosszú távú kamatok mozgása azt mu­tatja, hogy a piac a monetáris politikával egy irányba mozog, míg a fiskálissal ellentétesen. E “fordított világ” talpára ál­lítása céljából az Ausztráliai Üzleti Tanács (RCA) javasla­tot tett a fiskális politika intéz­ményi reformjára. Az OECD Nicholas Gruen megfogalma­zásában közli a javaslatot. Elő­ször is az átláthatóság és a bi­zalom növelése céljából új­­zélandi mintára rendszeres je­lentést kell kiadni a költségve­tés helyzetéről, méghozzá nem­csak az állampénztár lebonyo­lított pénzforgalmát, hanem a már meghozott döntések követ­kezményeit is figyelembe véve. Ez mérsékli annak a lehetősé­gét, hogy rövid távú politikai megfontolások miatt a fiskális politika eltorzul. A költségvetés konjunkturá­lis szerepének erősítése végett először is meg kell teremteni azt a jegybankhoz hasonló intéz­ményt, amely függetlenként módosíthatná az adózást. Gruen a BCA-ra és más szer­zőkre utalva olyan hivatalra gondol, ami garanciát nyújt a fiskális politika megbízhatósá­gára — mikrointegritásnak ne­vezi — a gazdaság szereplői­nek, akár a jegybank mint a makrointegritás őre. A jelenlegi számvevőszékre bízná az em­lített jelentések elkészítését. Továbbá ez a szervezet — melynek feladatát a jegybank is elláthatná — a piac bizalmát aláásó költségvetési hiány és infláció megfékezésére az adó­törvényekben előírt határok között változtathatna az adó­kulcsokon egy úgynevezett adóparaméter szerint, méghoz­zá lehetőleg egyenlő mértékben minden adónemnél. Ausztrál példát idéz: a jövedelemadó legalsó sávjának 30 százalékos kulcsa 0,97 és 1,03 közötti szor­zóval változhatna a konjunktu­rális helyzet szerint. A forrás­adó kulcsának módosítását az esedékesség előtt néhány nap­pal kellene bejelenteni. Más ese­tekben az éves adóbevalláskor lépne életbe a változás. A köz­vetett adókra is alkalmazni le­hetne a rendszert, de a BCA sze­rint ennek hátrányai nagyobbak lennének az előnyeinél. A kiadási oldalon azonban a független intézmény csak befo­lyásolná a kormányt, amely a kiadásokról továbbra is maga döntene. De az adópolitikát szem előtt kellene tartania. Tu­lajdonképp az adózásban is a kormány lenne a prímhegedűs, de a független intézmény nyil­vánosan figyelmeztetné, ha fe­lelőtlenül döntene. Nemcsak a kormánynak, de az összes poli­tikai pártnak már a választások előtt át kellene térnie a fedezet­len ígéretek helyett a fiskális jó­zanság feltételeinek megterem­tését hirdető programra. Az OECD összesített államháztartási mérlege (a GDP százalékában) -1 - - | '| Im | - - --------------- 1990 1992 1994 1996 1998 2000 ® VILÁGGAZDASÁG-GRAFIKA Forrás: OECD 2001. MÁJUS 9.

Next