Világgazdaság, 2001. szeptember (33. évfolyam, 168/8183-187/8202. szám)

2001-09-26 / 185. (8200.) szám

10. OLDAL - VILÁGGAZDASÁG 2001. SZEPTEMBER 26., SZERDA HÍREK,ESEMÉNYEK Terrorfelderítők az ORFK-n Interpol-körözés Bin Laden jobbkeze ellen Az Interpol sürgős körözést adott ki Ajman al-Zawahri ellen, aki a Dzsihád nevű terroristaszervezet vezetője és vélhetőleg az Oszama bin Laden által vezetett Al-Kaida terroristahálózat egyik kulcsfigu­rája. Az Interpol Budapesten meg­rendezett közgyűlésének tegnapi ülésén egyhangúlag fogadták el azt a javaslatot is, amely a nemzet­közi terrorizmus első számú koor­dinátorává minősíti a szervezetet. A határozat valamennyi rendésze­ti szervet felszólítja, hogy használ­ják ki a szervezet információit, s a jövőben fokozzák az országok kö­zötti együttműködést. Ronald K. Noble, a szervezet főtitkára három új nemzetközi Interpol-adatbázis létrehozását is a résztvevők elé ter­jesztette a terrorizmus elleni fellé­pés érdekében. Eszerint a szerve­zet új központi adatbázist hozna létre a lopott és hamisított doku­mentumok, a rendőrség által le­foglalt veszélyes fegyverek, vala­mint a tagországok letartóztatási parancsainak és körözött bűnözői­vel kapcsolatos adatainak összefo­gására. Orbán Péter országos rendőrfő­kapitány bejelentette: a terroriz­mus elleni eredményesebb fellé­pés érdekében emelik az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazga­tóságán működő pénzmosás elleni csoport létszámát. Emellett - szintén az ORFK SZBEI-n belül - egy speciális terrorfelderítő egysé­get is létrehoznak. A csoport meg­szervezéséhez a Budapesten tevé­kenykedő közös FBI-ORFK egy­ség tapasztalatait használják fel, míg az anyagi és a humán erőfor­rást azokról a területekről vonják el, ahol az utóbbi években mint­egy 30-40 százalékkal csökkent a bűnözés mértéke. (VG) A 85/1998. (V. 8.) kormányrendelet a kamatkiegyenlítési rendszert a CIRR kamatlábhoz kötötte. Alkalmazásához az OECD-titkárság által közzétett érvényes CIRR kamatlábat a főbb devizanemek vonatkozásában, vala­mint a kamatkiegyenlítési rendszer szakértő bizottsága által megállapított legkisebb kamatláb mértékét [1998. (V. 6.) korm. rend. 7. (2) bek.] 2001- től az interneten www.eximbank.hu cím alatt tesszük közzé. További tájé­koztatás: a 374-9309 telefonszámon. NAP-KELTE 2001. szeptember 27-én, csütörtökön is Nap-kelte 5.50 és 9.00 között a Magyar ATtl-n stúdióbeszél­­getésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A Nap kelte tervezett lémei: Kereszttűzben Torgyán József. Vendégünk lesz Arnold Mihály, a VPOP parancsnoka; Aktuális ügyekről a legfőbb ügyésszel, Polt Péterrel; Aczél Endre külpolitikai jegyzete; Ingyenlott­ó-sorsolás. Producer: Gyárfás Tamás. Főszerkesztő: Lakat T. Károly. Műsorvezető: Forró Tamás. Telefonszámunk az adás idején: 251-0519. Ma reggel Keljfeljancsi! Fiala János műsora Telefonvégen 7.40-től 9 óráig Gyárfás Tamás T­elefonszámunk: 223-4881 Az FM 88.1-en és a 91.9-en! Szponzorált árbocrudak Csúcstámogatással startolt a Volvo Kupa Magyarországon egy túrahajós balatoni vitorlásversenyt már 3, 5 millió forint szponzori pénzből el lehet indítani. Összehasonlí­tásképpen: a vasárnap Southamptonból rajtolt világ kö­rüli futamot, a Volvo Ocean Race-t a svéd Volvo-csoport és autógyár minden idők legna­gyobb, hajóssportba fektetett összegével, 35 millió dollárral tá­mogatja. SIMON KRISZTIÁN A négyévente megrendezett nyolc hónapos útnak először 1973-ban vágott neki 17 csapat; akkor a ver­senyt még Whitbreadnek hívták. A Volvo négy évvel ezelőtt csatlako­zott a támogatók sorába. A Világ­­gazdaság úgy tudja: az autógyártó cég a futam logisztikai szervezésé­re és a verseny menedzselésére összesen 20 millió dollárt fordít, ezenfelül pedig további 10—15 mil­liót költ marketingre. Hozzáértők szerint egyébként az ilyen versenyre csak az igazán profi vitorlások vállalkoznak: a ha­jók elsőrangú csúcstechnológiájá­val, telekommunikációs rendsze­reivel szemben ugyanis az össze­sen 97 fős legénységnek mindösz­­sze a fele tud csak a kajütökben megpihenni. A verseny nehézségé­re való tekintettel az idén nyolc csapat vállalta a részvételt. Míg a 32 700 tengeri mérföldes viadal egyike a világ legnézettebb televíziós sporteseményeinek, és dollármilliókba kerül a megszerve­zése, addig a balatoni nagyhajós versenyek rendezéséhez elegendő néhány millió forint is. A futamo­­­kon induló 80-100 hajón 300- 1500 fős legénység dolgozik a­ fe­délzeten. A Balaton leghíresebb tó­kerülő versenyén, a Kék szalagon ez évben 319 hajó szelte a vizet. Összértéke elérte az 1,5 milliárd fo­rintot. A balatoni vitorlásversenyek menedzselésével kapcsolatban az az egyik legnagyobb gond, hogy mivel a sportág csak korlátozottan tud megjelenni a mé­diában, televíziós köz­vetítése pedig egyelőre teljesen megoldatlan, a vitorlázás “eladhatósá­ga” igencsak a vízhez, illetve a partra korláto­zódik - nyilatkozta la­punknak Hónig Péter. A Magyar Vitorlásszövet­ség (MVSZ) elnöke el­mondta azt is: vitorlás­­versenyt rendezni en­nek ellenére jó üzlet, mert a magas nevezési díjak a MVSZ-tagoknak átlagosan 2000 forint, másoknak ennek a többszöröse­­ és a szponzori támogatás miatt a futa­mok kivétel nélkül nyereségesek. Ezt a tendenciát egyre inkább ki­használják a magyar üzleti-vállal­kozói élet képviselői. Igaz, a szponzori támogatást egyelőre még a kishajós osztályok verse­nyeinél könnyebb megszerezni: a kevesebb induló esetében a né­hány száz­ezer forintos rendezési költség előteremtése ugyanis nem szokott gondot jelenteni. A legna­gyobb hazai futamokat általában a jelentősebb cégek, a Westel, a Mal és a PSI-Net támogatja, több ma­gyar cég viszont az MVSZ egyesü­letein keresztül is képviselteti ma­gát a vitorláséletben. K­oncertet szervez a Rotary A Rotary Club budapesti tagozata jótékonysági koncertet rendez a Magyar Hospice Alapítvány (MRP) javára. Az alapítványt még 1990-ben hozták létre azzal a cél­lal, hogy a már gyógyíthatatlan rá­kos betegeknek humánus ellátást nyújtson. A Kálvin téri református templomban október 5-én Joseph Haydn Teremtés című oratóriumát német vendégművészek adják elő. A koncertet szervező Rotary Club­ Budapest City elnöke, Langh Péter a keddi sajtótájékoztatón el­mondta: a bevételt a fővárosban kialakítandó hospice-ház fájda­lomcsillapító ambulanciájának fel­szerelésére, húszágyas fekvőbe­teg- és nappali szanatóriumi rész­leg kialakítására fordítják. A 29 700 klubot összefogó Rotary International világszerte több mint 1,2 millió olyan kiemel­kedő kvalitású szak- és üzletem­bert tömörít, akik célul tűzték ki a rászorulók, a betegek és a nélkülö­zők támogatását, a nemzetek kö­zötti jó viszonyra való törekvést. Ma Magyarországon 26 Rotary Club működik, nagyobb projektje­ik közé elsősorban a gyermekott­honok és a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása tartozik. (VG) Bíróság előtt a parancsnok A Fővárosi Bíróság katonai taná­csa tegnap kezdte el tárgyalni Csák Márton alezredes, a Sínai­­félszigeten tevékenykedő több­nemzetiségű erők és megfigyelők (MFO) magyar egysége volt pa­rancsnokának ügyét. Az ügyész­ség szolgálati visszaéléssel, elöljá­rói hatalommal való visszaéléssel, magánokirat-hamisítással, felbúj­­tóként elkövetett sikkasztással, szolgálati közeg elleni erőszakkal, s egyéb bűncselekmények elköve­tésével vádolja a volt parancsno­kot. Az alezredes tegnapi meghall­gatásán elismerte, hogy megszeg­te az MFO szabályait, azonban büntetőjogilag “nem érzi magát bűnösnek”. A magyar kontingens volt pa­rancsnokát tavaly szeptemberben rendelték haza szeszcsempészet kísérletének gyanúja miatt, mi­után amerikai katonai rendészek egy igazoltatás során többkartony­­nyi vodkát és whiskyt találtak au­tójában. Az MFO tábora vámmen­tes terület, így jóval olcsóbban le­het alkoholhoz hozzájutni, mint Egyiptomban, s a vád szerint az al­ezredes ezt kihasználva próbálta meg - jelentős haszon reményé­ben - Kairóban értékesíteni az égetett szeszes italokat. (VG)

Next