Világgazdaság, 2002. március (34. évfolyam, 43/8304-62/8323. szám)

2002-03-26 / 59. (8320.) szám

2002. MÁRCIUS 26., KEDD VILÁGGAZDASÁG - 9. oldal PÉNZ­­ÉS TŐKEPIACOK Az ÁÉB 20 százalék felett Fény derült a Zalakerámia blokk­ kötésére Fény derült - legalábbis részben - a Zalakerámia pénteki blokk­kötésére. A múlt hét végén a pia­ci ár felett 5 százalékkal­­ egy 10 százalékot meghaladó csomag cserélt gazdát. Az Általános és Értékforgalmi Bank most közzé­tette: 20,22 százalékos részese­dést szerzett a cégben. Az eladó kiléte egyelőre nem ismert, és az sem, hogy az ÁÉB kinek a meg­bízásából vásárolt. Az ÁÉB mel­lett a Zalakerámia egyetlen be­jegyzett 5 százalék feletti tulaj­donosa az Arago Rt., amely a részvények 26,13 százalékát bir­tokolja, így tehát vagy az Arago adta el részvényeinek egy részét, vagy be nem jegyzett tulajdono­sok váltak meg papírjaitól. Erre a kérdésre azonban a sza­bályok értelmében ma választ kell kapniuk a befektetőknek, hi­szen két nap áll rendelkezésére az Aragónak, hogy bejelentse a részvénytulajdonában történt változást, és az ÁÉB-nek is ma kell felfednie megbízója kilétét, természetesen amennyiben nem saját maguknak vásárolták a cso­magot. Az ÁÉB egyébként már korábban is - mint letétkezelő - 8,13 százalékos részesedéssel bírt a társaságban. (LÁ) Kell a saját részvény Folytatás az 1. oldalról Információink szerint több kibo­csátó is arra készül, hogy újabb állásfoglalást kérjen, mert a je­lenlegi helyzetben nem tudnak saját részvényt vásárolni. Az új felvásárlási szabályok ki­­terjesztésére elsősorban a koráb­bi értékpapírtörvény rendelkezé­seit megkerülő tulajdonosok mi­att került sor, de főleg a saját részvényt vásárló olyan cégeken „csattant az ostor”, ahol nem az egyébként is többségi tulajdonos befolyásának további növelése volt a cél. A lapunk által megkér­dezett jogi szakértők egyébként azt is problémásnak tartják, hogy a tőkepiaccal kapcsolatos sza­bályanyagot a Pénzügyminiszté­rium, míg a társasági törvényt az igazságügyi tárca jogalkotói szö­­vegezték, s a gyakorló jogászok számára úgy tűnik, hogy a két szakmai műhely között nem ha­tékony a kommunikáció. Moszkvába tartva Új céget hoz létre a Pannonplast-csoport Termelőüzemet létesít Moszk­va mellett a Pannonplast-cso­­porthoz tartozó Polifoam Kft. A tervek szerint 1,2 milliárd fo­rintos beruházás keretében lé­tesülő Trocellen Rus évi ezer tonna polietilénhab gyártására lesz képes 2003 első felétől. MUNKATÁRSUNKTÓL Térhálósított polietilénhab gyár­tására és értékesítésére moszk­vai székhelyű vállalatot hoz létre a Polifoam Kft., mely 51 száza­lékban a Pannonplast, 49 száza­lékban pedig a német HT Troplast AG tulajdona. A 30 mil­lió forintos alaptőkével rendelke­ző Trocellen Rus évi ezertonnás kapacitással a jövő év első felé­ben kezdheti meg a termelést a moszkvai repülőtér mellett lévő ipari parkban, egy 4000 négyzet­­méter alapterületű üzemben. A beruházás várhatóan 1,2 milliárd forintot emészt fel. Jilling Erika, a Pannonplast pénzügyi vezérigazgató-helyette­se elmondta: a finanszírozást részben cash-flow-ból, részben hitelfelvétellel oldják meg, az adósságállomány számottevő nö­vekedésére nem kell számítani. A társaság vezetői korábban jelezték, hogy az idén az egyik fő cél az adósság leszorítása a sa­ját tőke 50 százaléka alá. Ennek érdekében visszafogják a beru­házásokat, s a rosszul jövedel­mező érdekeltségek eladása is szóba jöhet. A Moszkvában gyártandó ter­mékből a Polifoam tavaly már mintegy 100 tonnát szállított Oroszországba, ennek értéke meghaladta a 140 millió forintot. Ebből kiindulva a Trocellen Rus árbevétele 2003-tól mintegy más­fél milliárd forint lehetne, de Jilling Erika szerint sok múlik a piaci helyzet alakulásán. A polie­tilénhabot elsősorban az építőipar használja fel hang- és hőszigete­lésre, de potenciális felvevőpiac az autó- és a cipőipar, valamint a sport- és játékszerek gyártása. A 754 millió forintos törzstő­kéjű Polifoam Kft. tavaly összes­ségében 1,9 milliárd forintos ár­bevételt könyvelhetett el. Ennek 60 százaléka exportból szárma­zott. A társaságnak már van egy lengyelországi leányvállalata is, melyet még 1999-ben alapítottak az ottani kereskedelmi tevékeny­ség elősegítése érdekében. A Polifoam továbbra is szállít speci­ális termékeket az orosz piacra - közölték a Pannonplastnál. (OP) BÉT - TŐZSDEJELENTÉS__________ Hosszúra nyúlt hétvége A pénteki vételi láz után igen szerény üzletmenet jellemezte a tőzsdét, a forgalom csak 2,3 milliárd forintot tett ki. A nyi­tás után még a 8200 pont felett lévő BUX kora délutánra - az OTP révén - enyhe mínuszba fordult, és a lanyha piacon nem volt erő a korrekcióhoz. A jelentősebb forgalmat generáló papírok közül egyedül az OTP ára csökkent, de az esés az in­dexet is magával rántotta. A Matáv és a Mol szolid mérték­ben folytatta a felértékelődést. A Richter árfolyama egyetlen árlépésközzel nőtt, az Egis vi­szont jó eredményt produkált. Tovább menetelt a Synergon, a Brau iránt pedig meglepően nagy volt az érdeklődés. A NABI erősödése a végére 1 százalék alatt maradt, a Rába napi csúcsán zárt. Megugrott a pénteki hosszból kimaradt Prí­magáz. Az IEB folytatja a régi szép időket idéző emelkedést. A határidős szekció ezúttal is pesszimistább volt a prompt piacnál, a decemberi BUX elszámolóértéke 30 ponttal lett kevesebb. FENT ÉS LENT* Brau­m­p| OTP 4490 Ft | 2215 Ft (+9,51%) UV.199%| * 10 millió forintos forgalom felett BUX * Záróérték: 8158,57 (-0,15%) Nyitó: 8129,86 Min.: 8118,55 Max.: 8224,54 RAX Érték: 616.07­1,10 (0,18) Bamosz Részvény Map Index KÜLFÖLDI TŐZSDÉK____________ Elcsúsztak az olajon Délelőtt még jórészt a pozitív tartományban mo­zogtak a főbb európai indexek, délután viszont a gyenge amerikai nyitány hatására süllyedni kezdtek, s átlagosan közel 1 százalékkal ala­csonyabban zártak. Főként az olajrészvények szerepeltek rosszul, miután csökkent egy Irak elleni amerikai támadás valószínűsége, s en­nek nyomán esett az olajár. A Royal Dutch és a Shell 2 százalékkal került alacsonyabbra. A nap vesztese két brit médiacég volt. A Grana­da 6, a Carlton Communications pedig 8 szá­zalékkal értékelődött le, miután felmerült egy olyan per veszélye, ami bizonyos televíziós közvetítési jogok kapcsán 500 millió font meg­fizetésére kötelezné a cégeket. A hangulatot rontotta, hogy a Credit Suisse First Boston a részvények arányának csökkentését javasolta a befektetőknek. Lapzártánkkor már közel 1 százalékos mínuszt mutattak a Wall Street-i indexek is. A Philip Morris 2 százalékot esett, miután egy oregoni bíróság 150 millió dolláros kártérítés megfize­tésére kötelezte egy dohányos halála miatt. A tengerentúlon is meglehetősen gyengén szere­peltek az olajrészvények, s a bankpapíroktól is inkább szabadulni igyekeztek a befektetők. A kelet-európai jegyzések is lefelé tartottak. Var­sóban hiába ugrott meg 15 százalékkal a Netta, ezt bőven ellensúlyozta az Elektrim 11 százalékos és a TPSA 5 százalékos zuhanása. Moszkvában érthető módon az olajrészvé­nyek húzták le az indexet. BANKKÖZI PIAC_________________ Gyéren gyengülő forint Csupán két olyan szakasz akadt tegnap, amelynél élénkebben üzleteltek a forinttal. Kereskedők szerint nemzeti devizánk árfolyama úgy gyen­gült hétfőn, hogy a piacról lényegében elma­radtak a külföldi befektetők. A forint egyébként , egész nap hét végi záróértékénél kedvezőtle­nebbül forgott. Jellemzőnek a kora este is érvé­nyes sávcentrum alatti 11,50 százalékos szint volt tekinthető, miközben pénteken még meg­közelítette a 12 százalékot. Egy euróért ennek megfelelően általában 244,00/30 forintot kér­tek el, előfordultak azonban 243,5 forint köze­lében kötött üzletek is. A dollár a magyar pia­­con stabilan tartotta hét végi szintjét. Délelőtt volt egy átmeneti gyengülés. A zöldhasú ársáv­ja így elég szélesen, 276,90-279,10 forint között alakult. . A forintpiacon átlagos forgalmat bonyolítottak le. Az overnight árak nem változtak lényegesen, a 7,70/90 százalékon kötött üzletek 10-20 bázis­ponttal voltak drágábbak, mint pénteken. A tomnext kereskedés 7,75/80 százalékos kama­ta is alig különbözött az egynapos hitelek árá­tól. A hosszabb lejáratokon minimális volt a forgalom, a kamatok megegyeztek a Bubor megfelelő lejáratainak értékeivel. ÁLLAMPAPÍRPIAC Viszonylag csendes kereskedés­sel indult a hét a hazai másodla­gos állampapírpiacon. Fokozot­tabb érdeklődés csak a tízéves kötvény iránt mutatkozott. Az alacsony forgalom mellett csak kismértékben és különböző irányban változtak a referencia­­hozamok. A Magyar Nemzeti Bank még néhány hétig meglévő három hónapos kötvényeinek aukció­ján a 10 milliárd forintos meny­­nyiségre 19 milliárd érmékben nyújtottak be ajánlatot. Az átla­gosnak mondható érdeklődés mellett 8,37 bázispontos átlag­hozam alakult ki, amely 11 bá­zisponttal magasabb a múlt heti aukcióénál. DEVIZAPIAC____________ Megelőlegezték a bizalmat a be­fektetők a dollárnak a nemzet­közi devizapiacokon. Az ameri­kai fogyasztói bizalmi indexet ugyan csak ma hozzák nyilvá­nosságra, amelytől azt várják, hogy hét hónapos csúcsra emel­kedett. A piacon egyébként is­mét dollárpárti hangulat uralko­dott el, a Citibank még pénteken jelezte, hogy 140 jenes dollárár­­folyamot tart reálisnak, ami szintén az amerikai deviza irán­ti keresletet fokozta. Egy dollá­rért 133,36 jent kértek az eladók tegnap délután New Yorkban, ami több mint féljenes erősödést takar a múlt pénteki záróértéké­hez képest. Szakértők szerint a különböző jent erősítő spekulá­ciók alábbhagytak a piacon, és ismét a fundamentumok vették át az irányítást, amit bánhatnak a jentulajdonosok. Az euróval szemben szintén jól szerepelt a zöldhasú. A kö­zös európai deviza darabjáért 87,66 centet adtak tegnap dél­után, ami kismértékű dollárerő­södést takar. A dollár egyébként 2,3 százalékra megközelítette a hat legnagyobb kereskedelmi partnerének devizáiból összeál­lított súlyozott kosár árfolyamá­nak 15 éves csúcspontját. Az angol font továbbra is tart­ja árfolyamát a dollár ellenében. Egy font sterlinghez 1,4255 dol­lár fejében lehetett hozzájutni délután Londonban, ami hal­vány fonterősödést mutat. A budapesti tőzsdeindex napi alakulása (2002. márc. 25.) NEMZETKÖZI TŐZSDEINDEXEK Európa Pont% «ált. Egyesült Államok" Pont% «ált. BLOOMBERG 215,80 -0,64 DJIA 10374,94 -0,51 FTSE 100 5203,60 -0,89 S&P 500 1141,28 -0,65 CAC40 4588,36 -0,29 NASDAQ Comp. 1829,87 -116 DAX* 5319,09 -0,88 Dél-Amerika, Ázsia, Ausztrália MIB30 32778,00 -0,87 BOVESPA" 13387,79 0.57 SMI 6610,10 -0.09 Bolsa" 7385.15 -0.73 AEX 521,74 -0,31 Nikkei 225 11261.09 -0,74 0MX 800,31 -1.27 Hana Sena 10836.64 -0,24 Kelet-Európa ASX 3424,70 -0,27 RTS 338,74 -2.53 PX 50 427.10 -0.54 * Magyar idő szerint 18 órakor WIG 20 1360.43 0,25 Forrás: Bloomberg, 2002. március 25 A MATÁV NEW YORKBAN (USD) Utolsó vált. Nyiró Max. Min. fissz. Forg. 17,11 -0,04 17,13 17,13 17,11 200 Forrás: Bloomberg, 2002. március 25. EZETŐ KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYEK Forrás: Bloomberg, 2002. március 25. 18 óra Európai részv. Utolsó ár Változás Napi Éves euró/penny* pont% min. max. min. max. Allianz 268,20 -2,90 -1,07268,20 273,00 193,50 401,00 DaimlerChrysler 52.30 -1,30 -2,43 52,15 54,05 27,40 58.05 Danone Deutsche Bank 135,00 0,50 0,37 134.50 135.50 125.50 163,00 72,85 0.10 0,14 72.50 74.18 43,45 105,70 DT Telekom 16,87 -0,30 -1.75 16,84 17,29 13,21 39,72 E.On 56,45 -0,15 -0,27 56,10 56,95 46,50 64,55 GlaxoSmithkline'1649,00 -1,00 -0,061645,00 1682,00 1600.00 2050,00 HSBC Holdings* 803,50 -1,00 -0,12802,00 816,50 575.00 1094,00 Nokia 24,00 -0,35 -1,44 24,00 24.65 13.55 48,40 0MV 106,50 1,05 1,00 105,45 107.00 76.50 123.94 Philips 32.69 -0,30 -0,91 32,60 33,52 16.30 45.95 Sanofi-Synthelabo 70,90 -0.70 -0.98 70.60 73.15 52,60 86,50 Shell* 505,50 -11,00 -2,13505,00 517,00 403.00 648.00 Siemens 73,80 -0,90 -1.20 73,60 75,40 34,80 106,36 Unilever* 579,00 -3.50 -0.60572.00 587,50 467.50 614,00 Vivendi 43,30 0,20 0,46 43,20 44,30 40,10 82,10 Vodafone* 130.75 -3.25 -2.43 130.00 136,25 118,25 249,00 Volkswagen 60,40 -140 -2,27 60,15 61,70 30,60 62,95 Amerikai részv. Utolsó ár Változás Napi Éves AT&T dollár pont% min. max. min. max. 15,59 -0,25 -1,58 15,53 15,91 14,18 23,49 Boeing 46,33 -0,06 -0,13 46,20 46,84 27,60 69,85 Cisco Systems 16,79 0,22 1,38 16,63 17,11 11,04 24,13 Citigroup 49,24 -0,60 -1,20 49,20 49,95 34,51 53,75 Coca Cola 51,72 0,47 0,92 51,35 52,09 42,37 51,48 Eastman Kodak 31,96 -0,13 -0,41 31,96 32,50 24,40 49,95 Exxon Mobil 42,95 -0,52 -1,20 42,90 43,32 35,01 45,83 Ford Motor 16,49 -0,18 -1,08 16,41 16,78 13,90 31,42 General Electric 37,59 -0,28 -0,74 37,00 38,23 28,50 53,55 General Motors 59,75 -0,16 -0.27 58.85 60,54 39,17 67,80 IBM 105,15 -0.45 -0.43 105.02 106,66 87,49 126,39 Merrill Lvnch 54,34 -0.79 -1.43 54,25 55,43 33,50 71,50 Microsoft 60,00 -0,45 -0,74 59,75 60,78 47.50 76,15 Motorola 13.46 0.03 0.22 13.30 13,63 10,50 19,49 Pfizer 40,67 0,16 0.39 40.53 40.80 34,00 45,04 Wal-Mart Stores 61,75 -0,30 -0.48 61.68 62,17 42,00 63,94 Yahoo! 18,39 -0.04 -0,22 18,10 19,30 8,02 23,70

Next