Világgazdaság, 2002. június (34. évfolyam, 105/8366-124/8385. szám)
2002-06-19 / 117. (8378.) szám
6 VILAGGAZDASAG RÖVIDEN Eurókötvényt bocsáthatnak ki Elképzelhető, hogy a magyar állam külföldön 100-200 millió euró nagyságrendű kötvénykibocsátással jelenik meg - közölte a Pénzügyminisztérium szóvivője. Máté Dániel nem tisztázta, ez része-e a Magyar Fejlesztési Bank hitelfelvételének, vagy sem. A bejelentés érdekessége, hogy tavaly olyan stratégiai tervet egyeztetett a PM és az Államadósság Kezelő Központ, mely szerint a lejáró államadósságot forintban újítják meg. (VG) Újabb személycserék a BM-ben Lamperth Mónika belügyminiszter Jenei Zoltánt, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) eddigi gazdasági főigazgatóját nevezte ki közgazdasági ügyekért felelős helyettesnek. Ezzel egy időben a belügyminiszter Lajtár Józsefet felmentette tisztségéből. Letette esküjét a belügyminiszter és Tóth Zoltán, a belügyi tárca közgazdasági államtitkára előtt Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) új vezetője. (VG) Szakértőt hallgattak meg a ciánperben Szakértői tanúvallomással folytatódott a tiszai ciánszennyezés miatt a romániai Aurul vállalattal szemben indított kártértési per, amelyben a magyar állam összesen 28,6 milliárd forint kártérítést követel a cégtől tájrehabilitációra és kárelhárításra. A szakértő szerint a két évvel ezelőtti katasztrófa óta számos biztonsági intézkedést vezettek be a cégnél, ám a felperes szerint nem hangzott el olyan megállapítás, amely érdemben befolyásolná az ausztrál-román vállalat kárfelelősségét. (VG) Pályázat az MT Rt.-nél Betölthetik az intézmény vezérigazgatói posztját LÁZÁR ILDIKÓ Július második felétől lehet ismét vezérigazgatója a Magyar Turizmus (MT) Rt.-nek, miután holnap lejár a Miniszterelnöki Hivatalhoz rendelt marketingszervezet első számú vezetőjének székéért kiírt pályázat határideje. Az MT Rt. előző vezérigazgatója március 13-án jelentette be távozását, azóta megbízott vezető irányítja az intézményt. A kormányváltást követően a szocialista vezetésű MeH eredménytelennek minősítette a még az Orbán-kormány hivatali idejének végén, a Gazdasági Minisztérium (GM) által kiírt pályázatot, s azonnal újat hirdetett meg. Ez utóbbinak a határideje június 20., majd húsz nap alatt bírálják el a pályamunkákat. Következésképpen július közepe körül hirdethetnek eredményt. Az MT Rt. az Országos Idegenforgalmi Hivatal jogutódjaként jött létre 1994. március 1- jével, s az elmúlt években a GM egyszemélyes társaságaként működött, majd a Medgyessykabinet hivatalba lépését követően nyomban a kancelláriához helyezték át. Fő feladata a hazai turisztikai szolgáltatások piacra segítése és a termékek, szolgáltatások fejlesztésének szakmai támogatása, de részt vesz a cég a turisztikai befektetési lehetőségek feltárásában, illetve irányítja az országmarketinget és a promóciós munkát is. Az MT Rt.-nek jelenleg 18 külképviselete működik, többségük Európában, de van iroda New Yorkban és Tel- Avivban is. A társaság korábbi vezetőjét, Meggyes Istvánt - aki évtizedeken át dolgozott a magyar idegenforgalomban, és évekig irányította a frankfurti turisztikai képviselet munkáját - röviddel az Orbán-kormány hivatalba lépése után mentették fel. Utódja, Árva László kutató közgazdász március 13-ai távozását családi okokkal magyarázta. Matolcsy György miniszter Árva László lemondását azonnal elfogadta, így azóta Lukenics János gazdasági igazgató látja el a vezérigazgatói feladatokat is. Az MT Rt. - mint üzleti terve tartalmazza - az idén 6,8 milliárd forintot fordíthat alapvető tevékenységére, amit még 1,44 milliárd egészít ki. Az utóbbi összeget csak meghatározott célokra lehet felhasználni. A 6,8 milliárdból a közvetlen marketingre fordítható összeg 5 milliárd, működésre 1,8 milliárd jut. A marketingköltségeken belül egymilliárdot a tavaly szeptemberi egyesült államokbeli terrortámadás hatásainak ellensúlyozására lehet felhasználni. A keretből 650 milliót kaptak a külképviseletek, 200 millióval a regionális idegenforgalmi bizottságok egészíthetik ki a belföldi turizmust élénkítő kampányuk forrását, 50 millió jut a jövő évi egészségturisztikai kampány előkészítésére, s 100 millió a tartalékalapba. A célfeladatokra szánt 1,44 milliárd forintból a legjelentősebb tétel a Tisza-tavi ökocentrum létrehozására szánt 500 millió. A MARKETINGKERET FELHASZNÁLÁSA Forrás: MT Rt. (milliárd forint) Megnevezés 2002 2001 Központi marketingre fordítható összeg 2,24 1,53 Külképviseletek marketingkerete 1,14 1,10 Regionális marketingigazgatóságok kerete 0,42 0,30 Tourinform-hálózat működésének támogatása 0,20 0,14 BELFÖLD Túl vannak az első fordulón A kormány tovább egyeztet a munka törvénykönyve módosításáról a munkaadókkal Egyes ágazatokban problémákat okozott a forint erősödése, így a kormányzat nem tervez olyan árfolyam-politikai lépéseket, amelyekkel felértékelődne a nemzeti valuta - ígérte László Csaba pénzügyminiszter a munkaadói szervezetek képviselőinek. A kabinet tovább egyeztet ne a munkaadókkal a munka törvénykönyve módosításáról. MUNKATÁRSAINKTÓL Bizalmat ébresztő gesztusnak értékelte a munkaadói oldal, hogy a kormányzati oldal képviselői - többek közt Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter és Kiss Péter munkaügyi miniszter - tárgyalóasztalhoz ültek az országos munkaadói szervezetek vezetőivel. Noha a napirenden a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos teendők, az újonnan formálódó országos szintű érdekegyeztető fórum létrehozásának menetrendje és az uniós csatlakozás is témaként szerepelt, a legégetőbb kérdésnek a munka törvénykönyvét (Mtk.) célzó módosítás mutatkozott. Ha a kormány tényleg az érdemi párbeszéd folytatását szorgalmazza, akkor a parlamenti szavazás előtt késznek kell lennie a további egyeztetésekre - fogalmazott Nagy Tamás, a munkaadói oldal soros elnöke. Ettől a kormány nem zárkózott el. Politikailag elfogadható lépésnek tartjuk az Mtk. módosítását, de miután mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy egyensúly legyen a munka világában, mindenképp szorgalmazzuk a tárgyalások folytatását - fűzte hozzá. A találkozón László Csaba pénzügyminiszter részéről elhangzott az is: a kormányzat nem tervez olyan árfolyam-politikai lépéseket, amelyek a forint jelentős felértékelődését eredményezik. Az Mtk. korábbi módosítása lehetővé tette a munkavállalók gátlástalan kihasználását, a túlórapótlékok eltüntetését, a hét végi pihenőnap megszüntetését. Bár az MSZP javaslatai révén csökkenne a munkavállalók kiszolgáltatottsága, a szakszervezeti elvárásokat - ötnapos munkahét, kötelező vasárnapi pihenőnap, 36 órás munkahét - messze nem elégíti ki az indítvány - áll öt szakszervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében. 2002. június 19., szerda AZ AKTÍV KERESŐK 44 százaléka szerint a munkavállaló joga eldönteni, vállalja-e vagy sem a vasárnapi munkavégzést. 35 százalékuk úgy véli, törvényben kellene tiltani a hét utolsó napján történő foglalkoztatást - derül ki a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium megbízásából a Szonda Ipsos közvélemény-kutató által elvégzett telefonos felmérésből. Kiss Péter munkaügyi miniszter lapunknak elmondta: a szocialisták törvényjavaslatukkal megtalálták a középutat, hiszen az aktív keresők 79 százaléka úgy véli, ne a munkáltató, hanem vagy a munkavállaló, vagy törvény döntsön a vasárnapi munkavégzésről. A megkérdezettek 22 százaléka szerint a boltokat vasárnap be kell zárni, 76 százalékuk viszont az üzletközpontok nyitva tartása mellett érvel. Gripen-munkacsoport a HM-ben • Folytatás az 1. oldalról Juhász Ferenc az elmúlt hetekben több interjúban is kifejtette, hogy a katonai célú beszerzésekkel összefüggésben több, az előző kormány által hozott döntés körülményeit meg kívánja vizsgálni. A miniszter egyebek mellett kijelentette: „A kormány állásfoglalására van szükség azzal kapcsolatban, mely helységek kerülhettek fel a Gripenek ellentételezésében kiemelten kezelt települések listájára, mivel ezt az előző kormány politikai szempontok alapján határozta meg.” Torbjörn Nordstrom, a vadászgépeket gyártó Saab és BAe System által létrehozott Gripen International (GI) kereskedelmi tanácsosa megerősítette: egyelőre nem kaptak hivatalos jelzést arról, hogy a magyar fél az ellentételezési szerződés módosítását kezdeményezné. Elvileg ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy a megállapodás egyes elemeit megváltoztassák. A szerződést eleve úgy kötötték meg, hogy annak egyes pontjai módosíthatók legyenek, amit az is indokolt, hogy az ellentételezés egy kilencéves program keretében valósulhat meg. Ezzel párhuzamosan befejeződött a vadászgép-ellentételezés keretében végrehajtott első zöldmezős beruházás is, amelyet a Nolato nevű svéd cég hajtott végre Jászberényben. Az Electrolux beszállítójaként ismert, műanyag alkatrészeket gyártó vállalat mintegy 700 millió forint értékű fejlesztést hajtott végre az idei év tavaszán. A GI kereskedelmi tanácsosának tájékoztatása szerint az év első hónapjaiban összesen tíz projekt előkészítése kezdődött meg, amelyek közül kettő beruházás, míg a többi a magyar cégektől történő közvetlen vásárlások, vagy a Svédországba irányuló magyar export növelését célozza. „Ez utóbbiak együttvéve mintegy 250-400 millió svéd koronás többletet eredményeznének megvalósulásuk esetén, de valószínűleg reálisabb azzal számolni, hogy az elképzelések fele realizálódik” - vélekedett Torbjörn Nordstrom. Emellett befejezéséhez közeledik annak a kétmillió dollár értékű kockázati tőkealapnak az előkészítése is, amelyből az ellentételezésben részt vevő vagy részt venni szándékozó hazai vállalkozások igényelhetnek pénzügyi segítséget a második fél évtől. Az ehhez szükséges előtanulmányok elkészültek, s a GI szakértői négy, tőkealapot működtető magyar vállalkozással már felvették a kapcsolatot azzal a céllal, hogy elősegítsék az ellentételezéssel kapcsolatos partnerkeresést. A Ginél eddig mintegy 150 hazai cég regisztrálta magát és érdeklődött az ellentételezéssel összefüggő üzleti lehetőségek iránt. A partnerkeresést szolgálta az az elmúlt hónapokban rendezett kéttucatnyi üzleti konferencia is, amelyeken egy-egy hazai régió vállalkozásait tájékoztatták a lehetőségekről. A széles körű rendezvények helyett a szervezők a második fél évtől egyre inkább a több konkrétummal kecsegtető üzletember-találkozókra helyeznék a hangsúlyt. A MAGYAR KORMÁNY ÉS A GRIPEN INTERNATIONAL által tavaly december 20-án aláírt vadászgépbérleti szerződésben a svéd fél vállalta, hogy 9 év alatt 110 százalékos ellentételezést nyújt a magyar félnek, amelynek 32 százalékát beruházásként, míg a fennmaradó hányadot közvetlen vásárlásként, vagy a Svédországba irányuló magyar export növekedését eredményező üzleti tevékenységgel kell teljesíteni. Hasonló konstrukciót már számos más esetben alkalmaztak, így a különféle hadiipari termékeket, közte vadászgépeket is gyártó Saab és BAe által létrehozott GS - 22 milliárd dollár értékben - már 30 ország részére vállalt hasonló ellentételezést. Látnak pályákat a spanyolok MUNKATÁRSUNKTÓL Spanyolország lekéste a vonatot a magyarországi privatizációban, teret engedve az amerikai, holland, brit és francia cégeknek - jelentette ki Antonio Bellver budapesti spanyol nagykövet a tegnapi budapesti spanyol-magyar befektetési üzletember-találkozón. A diplomata mindazonáltal lát lehetőséget spanyol cégek tőkebefektetéseire, mégpedig az energetika, valamint a kis- és középvállalkozások területén. A Magyarországon megvalósított spanyol tőkebefektetések értéke meghaladja a 120 millió dollárt, amelynek legnagyobb hányada az iparban, élelmiszeriparban működik, de jelen van a kereskedelemben is - hangoztatta Spányik Péter. Az ITDH helyettes vezérigazgatója szerint újabb spanyol cégek részéről mutatkozik befektetői érdek- ■ lődés. Az egyik ilyen vállalat lakókonténerek magyarországi gyártását és exportját tervezi. Azzal kapcsolatban, hogy a közeljövőben várhatóan változik a befektetésösztönzési rendszer, azt mondta: mielőbb részleteket kellene tudni, hiszen azokról a potenciális befektetőket is tájékoztatni kell. A tegnap kezdődött kétnapos rendezvény célja elősegíteni a spanyol-magyar vállalatközi együttműködést. Elsősorban a mérnöki, környezetvédelmi tanácsadás, az elektronika, az informatika, a járműalkatrészgyártás, a turizmus, a franchise és az építőipar területére összpontosít a fórum, amelyen 30 spanyol cég vesz részt. Számukra az ITDH külön tárgyalásokat is szervezett magyar vállalatok képviselőivel. Az ITDH-nak egyébként ez csak az egyik olyan idei rendezvénye, amely a spanyol gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését célozza. Budapest mellett Madridban, Barcelonában, Bilbaóban, Sevillában és Valenciában rendez a közhasznú társaság magyar-spanyol befektetési és üzletembertalálkozót. (BGy) SPANYOL-MAGYAR KERESKEDELMIFORGALOM, 2001 Kivitel Behozatal 2001 2001/2000 2001 2001/2000 millió euró% millió euró V. Élelmiszer, ital, dohány 93,3 177,8 24,3 124,3 Nyersanyagok 11,0 146,5 5,6 128,9 Energiahordozók 1,3 994,3 0,9 138,5 Feldolgozott termékek 104,9 104,3 239,7 114,2 Gépek, gépi berendezések 487,8 120,2 416,6 107,4 Spanyolország összesen 698,4 123,3 687,1 , 110,4 Cím http://www.vilaggazdasag.hu --------|--|--------------—---------------------------------------------------------—___ -| Belföld | Külsó alföh| Árupiac | Cégek és Piacok | Reklám és Média \ Pé■/ s Tőkepiac | Európai Unió | Kultúra | Vélemény | Háttér | Telebit | Menedzser | Energ, i | Egészségügy ti imtmi until «Fun,if«*,mtmi úti u \A itt,S »