Világgazdaság, 2003. július (35. évfolyam, 126/8635-148/8657. szám)

2003-07-23 / 142. (8651.) szám

4 VILÁGGAZDASÁG Rendőrségi cáfolat K&H-ügyben MUNKATÁRSUNKTÓL A Pannonplast-ügy és a K&H Equitisnél feltárt visszásságok között a rendőrség eddigi infor­mációi szerint mindössze annyi kapcsolat van, hogy a Pan­­nonplast-részvények felvásárlá­sában közreműködő Állami Au­tópálya-kezelő (ÁAK) Rt. is ügy­fele volt Kulcsár Attilának, a K&H Equitisnél felfedezett sik­kasztások elkövetésével gyanú­sított brókernek - közölte Mol­nár Csaba. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) osztályvezetője tegnapi tájékoztatóján hangsúlyozta: a két ügy egymástól függetlenül robbant ki, és az esetleges ösz­­szefüggéseket csak később kezdték el vizsgálni. Az ORFK SZBEI osztályvezetője ezzel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) arra a hétfői közleményére reagált, mi­szerint az ORFK feljelentésük el­lenére megtagadta a nyomozást a K&H Equitis-ügyben. Molnár Csaba elmondta: a PSZÁF a Pannonplast részvényeinek az ÁAK Rt. által történő felvásárlá­sa kapcsán fordult júniusban a rendőrséghez. A K&H Equitis te­vékenységére még csak utalás sem történt, s a rendőrség júni­us 30-án azért tagadta meg a nyomozás elrendelését, mert megállapította, hogy az ÁAK Rt. nem szenvedett kárt az ügylet­ben. Ehhez képest a Kereskedel­mi és Hitelbank Rt. napokkal ké­sőbb, július 3-án tett feljelentést a K&H Equitisnél elkövetett sik­kasztás gyanúja miatt Kulcsár Attila ellen. A múlt héten Bécsben elfo­gott brókert az osztrák hatósá­gok továbbra is őrizetben tart­ják. Vele szemben a Fővárosi Bíróság tegnap a bírói elfogató­parancsot is kiadta, amelynek alapján az Igazságügyi Minisz­térium elküldheti a kiadatási kérelmet az osztrák társszervek részére. Nyereséget várnak a repülőnaptól MUNKATÁRSUNKTÓL Mintegy 200 millió forintba ke­rül az augusztus 16-17-ei kecs­keméti repülőnap megszerve­zése, amelynek költségeit a Honvédelmi Minisztérium (HM) tulajdonában lévő HM EI Rt. fi­nanszírozza előre. A honvédel­mi tárca cége a rendezvényhez szükséges területet a honvéd­ségtől veszi bérbe a kecskeméti légibázison. A HM El Rt. közbe­iktatására azért van szükség, mert a cég a terület egy részét továbbértékesíti azoknak a ven­déglátással foglalkozó szolgál­tatóknak, amelyek kitelepülnek a kétnapos rendezvénysorozat­ra. Emellett a vállalat saját for­rásaiból előre elő tudja teremte­ni a szervezéshez szükséges pénzt, amelyből csak a hirdeté­sekre 30 millió forintot különí­tettek el. A HM tájékoztatása szerint a szervezők azt remélik, hogy a bérleti díjakból, vala­mint a jegybevételekből sikerül nyereségesen megrendezni a kétnapos eseményt, amelyet a pilóták utánképzésére fordíta­nának. Mindenesetre a szerve­zők arra számítanak, hogy na­ponta mintegy 100 ezer látoga­tó tekinti majd meg a légi­parádét és haditechnikai bemu­tatót, amely a második legna­gyobb ilyen jellegű esemény Európában. A rendezvényen több mint hatvan repülőesz­közt vonultatnak fel, s a ma­gyar légierő MiG-29-es vadász­gépei mellett a honvédség által megrendelt Gripenek is bemu­tatkoznak, igaz, egyelőre svéd színekben. A meghívott orszá­gok közül eddig egyébként 13 jelezte, hogy részt vesz a bemu­tatón, közülük hárman: Török-, Francia- és Olaszország önálló légi kötelékkel képviseli magát a parádén. A Vörösmarty Szövetkezet vagyonközössége az alábbi földingatlanokat kívánja értékesíteni I. Budapest, IV. kerület 1. 76552/3 hrsz.B 4 ha 4 384 nv 2. 76485/103 hrsz.K 4 ha 5 265 nv II. Budapest, XV. kerület 1. 91171/3 hrsz.B 1 800 m: 2. 91169/5 hrsz.B 7 756 m: 3. 91169/6 hrsz.B 7 786 nv 4. 98056/1 hrsz.K 1 638 rrv III. Budapest, XVI. kerület 1. 113252/9 hrsz. 3 295 nv rv. Fót 1. 3708 hrsz.B 4 ha 9 124 rrv 2. 2032/18 hrsz.B 4 ha 9 193 nv 3. 3965/1 hrsz.B 7 ha 4 228 nv 4. 3967 hrsz.B 8 ha 9 977 rrv 5. 089/3 hrsz.K 4 ha 2 007 rrv 6. 0250/10 hrsz.K 4 ha 4 935 nv V. Csomnád 1. 074/189 hrsz.K 1 ha 6 977 m VI. Veresegyház 1. 367-379 hrsz.B 4 132 nv 2. 2285/A, B hrsz.B 2 ha 1 565 n­v VII.Vác 1. 0392/2 hrsz.K 3 ha 1 994 nv 2. 0392/9 hrsz. 8 069 mv Vill.Kösd 1. 0236/10 hrsz.K 1 ha 1 881 nv 2. 0236/6 hrsz.K 6 ha 2 334 nv 3. 0263/12 hrsz.K 1 ha 2 109 nv IX. Rád 1. 03/3 hrsz.K 2 625 nv Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámokon: 06-20-9355-002, 06-30-3706-950, 06-30-9220-921, 06-30-9607-464 Megjegyzés: K.külterület, B.belterület. BELFÖLD Reformmenetrend jobbról-balról Tavaszra tolódhat a Fidesz megújulási folyamatot lezáró kongresszusa A két nagy párt közül az MSZP valamivel több mint egy, a Fi­desz fél-háromnegyed évet szán arra, hogy megreformálja szervezetét, működését. A ko­rábbi bejelentésekkel szemben elképzelhető, hogy a nagyobb ellenzéki erő nem decemberre, hanem az európai parlamenti választási kampány nyitányára időzíti soron következő kong­resszusát. MUNKATÁRSAINKTÓL Az MSZP ez év márciusában lét­rehozott három reformkabinetjé­nek 2004 áprilisáig kell véglege­síteniük a párt hosszú távú prog­ramjának, illetve alapszabályá­nak módosítására, valamint szer­vezetének és működésének kor­szerűsítésére vonatkozó előter­jesztéseiket - derül ki abból a menetrendből, amelyet Szili Ka­talin elnökhelyettes készített. Az ebben foglaltak szerint szeptem­ber 30-án a három kabinetvezető - Szili Katalin mellett Lamperth Mónika és Hiller István - fősze­replésével úgynevezett nyitókon­ferenciát tartanak a párt megújí­tására vonatkozó elképzelések­ről. Az első írásos munkaanyago­kat október végére kell elkészíte­niük, hogy elkezdődhessen róluk a vita a párt különböző szintjein. Ez a folyamat jövő év február vé­géig tart, ezután véglegesítik a dokumentumokat, majd nagy­szabású nemzetközi konferen­ciát rendeznek az európai „test­vérpártok” részvételével. A kong­resszusi bizottságok 2004 júliu­sában kaphatják meg az anyago­kat, magára a kongresszusra ősz­szel kerül sor. Ekkor nemcsak a megújulásról szóló irányokat ha­tározzák meg, hanem tisztújítást is tartanak. Az önmagát ugyancsak megre­formáló Fideszben valamivel ha­marabb, legkésőbb jövő tavasz­­szal zárulhat le a folyamat. Igaz, a „szövetségi” kongresszuson még arról volt szó, hogy már ez év decemberében a legfőbb dön­téshozó pártszerv újabb tanács­kozásával zárják le ezt a sza­kaszt, ám utóbb másik elképze­lés került előtérbe. Eszerint a kö­vetkező kongresszust 2004 ele­jén tartanák, és ez lenne egyben a Fidesz európai parlamenti vá­lasztásokat megelőző kampányá­nak nyitánya is. A nagyobbik ellenzéki párt lé­nyegében tartja az önmaga által megszabott ütemezést. Eddig hat tagozat alakult meg a tervezett nyolcból; a falusi­ kistelepülési (leendő vezetője Hargitai János) és a munkás-alkalmazotti (irá­nyítójáról még nincs döntés) hi­ányzik még. Közben zajlik a vá­lasztókerületi tanácsok létreho­zása is. A választókerületi elnö­kökre az ősz folyamán tesznek javaslatot a tanácsok, s akkor döntenek kinevezésükről is. Mint ismert, az új alapszabály szerint az egyetértés esetleges hiányá­ban a párt ügyvezető elnökség határoz kilétükről. A párt ősszel­­télen programot is készít a kong­resszusra, amely - a Fideszben bevált gyakorlatnak megfelelően - „vitairat” formájában kerül majd a nyilvánosság, illetve a tagság elé. (GA­TE) Nemzetközi konferencia Kongresszusi dokumentumok véglegesítése 2004. július HATÁRIDŐK AZ MSZP MENETRENDJÉRŐL A kabinetek munkaanyagainak leadása 2003. október vége A pártvita eredményeinek összegzése 2004. február vége Kongresszusi szövegtervezetek elkészítése 2004. április vége 2004. május 1. körül Forrás: VG Maradt a marketingakciók pénze MUNKATÁRSUNKTÓL Az idei évre tervezett marketing­­akciókat nem kellett megkurtíta­ni, a legfontosabb reklámkampá­nyok nem maradnak el, s a legje­lentősebb küldő piacok költség­­vetését sem kellett megrövidíteni - összegezte a Magyar Turizmus (MT) Rt. igazgatóságának tegna­pi döntését Somogyi Zoltán el­nök. Mint ismeretes, a kormány takarékossági intézkedése érin­tette a társaságot is, melynek ez évre tervezett költségvetését 580 millió forinttal volt szükséges csökkenteni. Az MT Rt. vezetésének javas­latát jóváhagyva a vásárokra és kiállításokra tervezett összeget 170 millió forinttal lehetett mér­sékelni, hiszen részben a nagy tételű vásárlások miatt kedve­zőbb árakat ért el az rt., másrészt egyes, az év második felére eső kifizetéseket áttesznek a követ­kező év elejére. A rendkívüli helyzetek orvoslására szolgáló intervenciós alapból 110 millió forintot lehet megspórolni, hi­szen jelenleg nem, és az év hát­ralévő hónapjaiban sem várható olyan rendkívüli helyzet, amely azonnali beavatkozást tenne szükségessé - véli az igazgatóság elnöke. A hirdetések, filmek és AZ MT RT. MARKETING-KÖLTSÉGVETÉSE Forrás: MT Rt. ajándékozás finanszírozására ter­vezett összeget 90, a kutatási ke­retet 30, míg a kiadványokra szánt kasszát 50 millió forinttal kurtították meg. A két utóbbi tétel csökkenté­se nem azt jelenti, hogy a terve­zett kutatások elmaradnak és a kiadványok nem készülnek el, hanem ezek néhány hónapos csúszással átkerülnek a jövő év első hónapjainak feladatai közé. A külképviseletek többségének költségvetése nem változik, ám a jelenleg gyérebb forgalmú ameri­kai, a távol-keleti és a közel-kele­ti piacokon lévő New York-i, tel­­avivi és tokiói képviseletektől vonnak el összesen 30 millió fo­rintot. Az MT Rt. saját bevételei várhatóan mintegy 100 millióval haladják meg a tervezettet, így ez is megkönnyítette a takarékossá­gi döntést. Az igazgatóság úgy látja, a mostani takarékosság ellenére is tartani lehet az év elején terve­zett forgalomnövekedést mind a külföldi, mind pedig a belföldi vendégek esetében. A tervek sze­rint külföldről két-, míg belföld­ről hatszázalékos élénkülést vár az MT Rt. az év végéig. (LI) .. 4 Somogyi Zoltán (2003-ban, millió forint) MT Rt., központ 3942 - vásárok, kiállítások, konf. 1300 - hirdetések, film, ajándék 1100 - kiadvány, rendezvény, pr 780 - kutatás 180 - egyéb 282 - intervenciós alap 300 Külképviseletek 2360 Regionális marketingigazg. 368 Tourinform 330 Összesen 7000 2003. július 23., szerda M­iniszteri ígéret moratóriumra MUNKATÁRSAINKTÓL Mentesülhetnek az adó- és járu­lékkülönbözet visszamenőleges megfizetése alól azok a cégek, amelyek színlelt vállalkozókat al­kalmaznak. Az erről szóló tör­vényjavaslatot a nyár végén nyújt­ja be a kormány az Országgyűlés­nek - idézte Burány Sándor foglal­koztatáspolitikai és munkaügyi minisztert a távirati iroda. A múlt­ra nézve azokat a cégeket illeti meg mentesség, amelyek az „ag­gályos” - tehát munkaviszonyt leplező színlelt vállalkozási vagy megbízási szerződéssel folytatott - foglalkoztatási jogviszonyt 2004. március 31-ig tartalmának megfelelően átalakítják. A részletekről jövő héten tart tájékoztatót a szaktárca - közölte megkeresésünkre a sajtóosztály. Korábban több szakmai szer­vezet is kitartóan lobbizott a dön­téshozóknál annak érdekében, hogy a munka törvénykönyvének színlelt vállalkozások kiszűrésé­vel foglalkozó rendelkezése ne jú­lius elsejétől, hanem később lép­jen életbe. Ezt nem sikerült elér­niük, valamennyi engedményt azonban kaptak, ha a munkaügyi felügyelő megítélése szerint mun­kaviszonnyá kell átminősíteni az adott megbízási vagy vállalkozói szerződést, akkor a színlelt szer­ződéssel foglalkoztató munkálta­tó mentesül az 50 ezer forinttól 6 millió forintig terjedő munkaügyi bírság megfizetése alól. Akkor úgy tűnt, hogy a többi szankciót viszont - beleértve azt, hogy átminősítés esetén az APEH öt évre visszamenőleg behajthat­ja az elmaradt járulékokat, adó­kat­­ viselnie kell a foglalkoztató­nak. Most azonban a miniszteri bejelentés értelmében nem lesz ilyen visszamenőleges szankció. Megítélésem szerint a mostani ki­egészítő megoldással az érintet­tek méltányos lehetőséget kap­nak ahhoz, hogy alkalmazkodja­nak az egyébként már hosszú ideje érvényben lévő szabályok­hoz - fogalmazott a miniszter, aki elmondta: nincsenek érintve azok a szerződések, amelyeknél betéti társaság vagy más társas vállalkozás a szerződő fél, és a magánszemélyek annak tagja­ként végeznek munkát. Békés András, az Országos Munkabiz­tonsági és Munkaügyi Főfelügye­lőség (OMMF) elnöke az MTI-nek korábban kifejtette: évente körül­belül 30 ezer munkaadónál vé­geznek komplex munkaügyi el­lenőrzést a felügyelők, és külön­féle szabálytalanságok miatt kö­rülbelül 50 ezer intézkedést hoz­nak. Ezeknek körülbelül 20 szá­zaléka hozható összefüggésbe a munkavégzés alapjául szolgáló jognyilatkozattal, így például az illegális munkavégzéssel vagy a színlelt szerződéssel. VÉLEMÉNY A Kisosz elnöke örömmel üdvözöl­te a tárca kezdeményezését, azt helyes lépésnek tartja. Elmondta: valószínűnek tartották az átmeneti időszak bevezetését, miután soka­kat érint a színlelt szerződések kér­dése. Ugyanakkor szerinte Intéz­kedési tervet kell készíteni arra nézve, mi lesz azokkal a színlelt vállalkozásokkal, akik amiatt esnek el megbízástól, hogy a magas bér­terhek miatt nem tudják őket alkal­mazotti státusban foglalkoztatni. Az Iposz elnöke amellett, hogy ör­vendetesnek tartja a türelmi idő megadásának ötletét, azt szorgal­mazza, március végéig a munka­ügyi tárca dolgozza ki a színlelt vál­lalkozói szerződések alternatívája­ként számon tartott önfoglalkozta­tói viszonyt jogi hátterét. A hírre re­agálva elmondta: pontosan defini­álni kell emellett a többi atipikus foglalkoztatási formát is, s azt, hogy ezekhez milyen adó- és járu­lékfizetés tartozik. Antallfy Gábor Szűcs György Tender az M7-es továbbépítésére Előminősítéssel induló nyílt köz­­beszerzési eljárást hirdetett az M7-es autópálya Ordacsehi és Balatonkeresztúr közötti szaka­szának megépítésére a Nemzeti Autópálya Rt. - derül ki a Közbe­szerzési Értesítőből. A kiírás sze­rint a jelentkezőknek augusztus 1-jéig kell benyújtani pályázatai­kat, s az előminősítéssel kapcso­latos eredményhirdetés augusz­tus 11-én lesz. Az M7-es autópá­lya újabb, 25,7 kilométer hosszú autópálya-szakaszának 2006. áp­rilis 30-ig kell elkészülnie. (MTI) Tiszai vésztározók Az árvizektől leginkább fenyege­tett Felső-Tisza mentén a Vásár­helyi-terv első, 2006 végéig szóló megvalósítási ütemében egy vésztározó mindenképpen meg­épül, de kettő lenne indokolt - mondta a környezetvédelmi tár­ca államtitkára tegnap Nyíregy­házán. Kis Zoltán megerősítette: a Vásárhelyi-terv első ütemében öt tározó kialakítása szerepel, amire 50 milliárd forintot irány­zott elő a kormányzat. (MTI)

Next