Világgazdaság, 2003. november (35. évfolyam, 212/8721-231/8740. szám)

2003-11-10 / 217. (8726.) szám

4 VILÁGGAZDASÁG Drágítanának a molnárok HAZAFI LÁSZLÓ Folytatódik az árroham­ás a ha­zai lisztpiacon, mivel a malmok januártól újabb 15 százalékos drágítást helyeznek kilátásba. Lakatos Zoltán, a feldolgo­zókat tömörítő Gabonaszövet­ség elnöke szerint a januárra ütemezett árváltoztatást az in­dokolja, hogy időközben kide­rült: a novemberi drágítás nem fedezné a most is vásárló malmok többletköltségeit. A búzaárak ugyanis már megha­ladják a tonnánkénti 42 ezer forintot, szemben a tavalyi 22- 24 ezerrel. A szövetség áru­mérlege pedig azt tükrözi, hogy az aszály miatt megtize­delt búzatermés - figyelembe véve a 400 ezer tonnán felüli eddigi exportot is - nem ele­gendő a belföldi igények kielé­gítéséhez. Ezért már a jövő év elejétől importra lesz szükség, ami további terménydrágulást vetít előre. A behozatalra ugyanis várhatóan 45 ezer fo­rint feletti árakon nyílhat mód. A most tervezett változtatás A malmi lisztárak változása­ sokkal együtt 70 forint körüli malmi lisztárak alakulnának ki, ami 50-55 százalékos drágu­lást jelentene az év közepéhez képest. Emiatt a pékek - hivat­kozva más meghatározó kiadá­saik várható növekedésére is - az év végétől, vagy a jövő év elejétől újabb kenyérdrágítást helyeznek kilátásba az eddig elért 10-12 százalékos mérté­ken felül. Szakértők szerint az FVM az idei aszály miatti árrobbanás kedvezőtlen hatásait a fogyasz­tókra igyekszik hárítani, mivel továbbra sem intézkedik a bú­zaexport korlátozásáról. Ezzel a termelői érdekeket tartja szem előtt, hiszen a kivitel admi­nisztratív nehezítése csökken­tené a belföldi búzárakat. Ko­rábban a minisztérium meg­kezdte egy exportregisztrációs rendszer tárcaközi egyezteté­sét, de máig erről sem született döntés. Benedek Fülöp közigaz­gatási államtitkár nem nyilat­kozott lapunknak. A gazdálkodók semmilyen exportkorlátozást nem tarta­nak indokoltnak - erősítette meg a korábbi termelői állás­pontot Guba Mihály, a szövet­kezeti érdekképviselet választ­mányi tagozatának elnöke. Sze­rinte a hazai igények kielégíté­séhez szükséges árumennyi­ség már a malmoknál van, amelyek 100 ezer tonna búzá­nak megfelelő liszt exportját is tervezik. Lakatos ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy több ma­lomnál februárra kimerülnek a búzakészletek. Ekkortól le kell állniuk, vagy drágább import­ból kell pótolniuk a szükséges árumennyiséget a hazai ter­ményhiány miatt - állítják ága­zati szakértők. (forint/kilogramm) júl. jan* * Várható átadási ár. VG-GRAFIKA Forrás: VG B­ELFÖLD Áremelkedést okoz a termékdíj Bírálják az eldobható italcsomagolások megkülönböztetését A piaci viszonyokba való dur­va beavatkozásként értékelik az érintettek, hogy az egyszer használatos italospalackokra 2005-től darabonként 12­60 forintos termékdíjat vetnének ki egy a zöldtárca által készí­tett, egyeztetés alatt álló kon­cepció értelmében. MUNKATÁRSUNKTÓL Rendkívüli áreltérítő hatásra, a vásárlóknál jelentkező évi 30-35 milliárd forint árnövekedésre, va­lamint az érintett termékcsopor­tok közötti fogyasztás kiszámít­hatatlan átcsoportosulására szá­mít a legjelentősebb üdítőital­gyártókat is tömörítő Élelmiszer­feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) ter­mékdíjas koncepciójának megva­lósulása esetén. A tárca - egye­bek mellett - az italcsomagolá­sok termékdíjának megállapítá­sánál 2005-től darab alapú díj­számításra térne át a jelenlegi ki­logramm szerinti elszámolás he­lyett. Az első szakmai egyeztetés­re a múlt héten megküldött kon­cepció értelmében egy egyszer használható kétliteres műanyag palackra 10+50 forint, az egyszer használatos üvegpalackokra 10+2, míg a 0,33 literes fém ital­csomagolásokra 5+25 forint ter­mékdíjat vetnének ki darabon­ként. A többször használatos, úgynevezett többutas palackok után 2-10 forintos díjat kellene fizetni. A KVM indoklása szerint a változtatás azért indokolt, mert a súly alapján kivetett termékdíj nem módosítja olyan mértékben a csomagolás és ezáltal a termék árát, hogy a környezetvédelmi szempontok megfelelően érvé­nyesüljenek. Bórodi Attilának, az ÉFOSZ ügyvezető elnökének lapunknak eljuttatott állásfoglalása szerint a KVM koncepciója durva beavat­kozást jelentene a piaci viszo­nyokba, s a többutas csomagolá­sok forgalmazásának erőltetése környezeti szempontból sem elő­nyös, mivel a szállítás és a mosás többlet-környezetterhelést jelent. Emellett számolni kell az élelmi­szer-biztonsági kockázattal, a fo­gyasztói fogadtatás kiszámítha­tatlanságával, valamint a keres­kedelmi láncoknál a visszaváltás miatt keletkező többletteherrel. A szervezet a KVM elképzelését koncepcionális szempontból is elhibázottnak tartja, a többutas csomagolások ösztönzése helyett a szelektív hulladékgyűjtést és az újrahasznosítást preferálva. A koncepció abból a szem­pontból kedvező, hogy a kiske­reskedők adminisztrációs terhei csökkennének, ám a darabon­kénti díjszámítás méltánytalan és aránytalan, tekintve az össze­geket - fejtette ki Antalffy Gá­bor. A Kereskedők és Vendéglá­tók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének ügyvezető elnöke szerint a forgalmazók ekkora díjemelést csak úgy tudnak elvi­selni, ha azt a fogyasztókra há­rítják át, s ez lényegében mes­terséges inflációgerjesztést je­lent. A többutas csomagolású termékek forgalma emelkedne, ám ez újabb problémákat gene­rálna a visszaváltási rendszerrel összefüggésben. A környezetvédelmi tárcától kikerült koncepció még egyezte­tés alatt áll, így reméljük, hogy több lényeges kérdésben sikerül meggyőzni arról a készítőket, hogy a piaci realitásoknak meg­felelően módosítsák az elképze­léseket - fogalmazott Debreczeny István. A Csomagolási és Anyag­­mozgatási Országos Szövetség társelnöke elmondta: az egyszer használatos kétliteres műanyag palackokra darabonként kivetni szándékozott 60 forintos termék­díj azt jelenti, hogy a jelenlegi ki­logrammonkénti 25 forintos ter­mékdíj 600 forintra emelkedne a műanyag italcsomagolások ese­tén. Ekkora mértékű díjemelésre sehol nem találni példát, ráadá­sul az intézkedés környezetvé­delmi célokat sem szolgál, mivel nem oldaná meg az egyutas cso­magolások hasznosításának kér­dését. A CSAOSZ társelnöke sze­rint a kötelező betéti díj abból a szempontból elvileg kedvezőbb lenne, hogy a fogyasztó vissza­kapná a díj összegét, ám a gya­korlatban ennek megvalósítása is kudarcot vallott Németország­ban. (NIC)­ ­ KIFOGÁSOK A TÖBBUTAS CSOMAGOLÁSOK ELLEN » pluszteher a kereskedőknél a visszaváltási rendszer miatt »többletberuházási igény a töltő cégeknél, megtérülés csak bizonyos mennyiség felett­­» kockázatos fogadtatás a fogyasztók részéről » pótlólagos szállítás, mosás okozta többlet-környezetterhelés » nagyobb élelmiszer-biztonsági kockázat Forrás: ÉFOSZ 2003. november 10., hétfő Zárt közbeszerzés egy meghívottal A Miniszterelnökség Közbeszer­zési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéssel válasz­totta ki a saját, valamint az álta­la koordinált 40 budapesti intéz­mény mintegy ezer személygép­járműve kötelező és casco bizto­sítása mellé kiegészítő életbizto­sítás szolgáltatóját. Ajánlattétel­re az Allianz Hungária Biztosító Rt.-t kérte fel. Az MKGI azzal indokolta a választott eljárás (ennél csak az eredményt kell közzétenni) al­kalmazását, hogy az általa indí­tott korábbi közbeszerzési eljá­rás eredményeként 2002. de­cember 27-én határozatlan idő­tartamra szóló keretmegál­lapodást kötött az Allianz Hun­gária Biztosító Rt.-vel. A keretmegállapodás aláírását kö­ ­ A DÍJ ÖSSZEGE * * éves díjfizetés esetén 4460 forint/gépkocsi/év­i negyedéves díjfizetés esetén 1210 forint/gépkocsi/ negyedév­hetően merült fel igény a bizto­sított gépjárművekben utazók életbiztosítása iránt. Mivel a gépjárműben utazók nem neve­sítve szerepelnek a biztosítás során, azaz az életbiztosítás nem konkrét személyekre, ha­nem a gépjárműben mindenkor utazókra vonatkozik, az általá­nos életbiztosítási formák en­nek a biztosítási igénynek nem felelnek meg. Ez a speciális biz­tosítás csak a már korábban megkötött, vagy jövőben meg­kötendő casco biztosítások ki­egészítő biztosításaként vehető igénybe. (MK) ­ EGYRE GAZDAGABB A KARÁCSONYI PROGRAMKÍNÁLAT Évről évre egyre gazdagabb program­­kínálatot lehet találni mind a fővá­rosban, mind a vidéki nagyvárosok­ban, illetve kedvelt üdülőhelyeken az év végi ünnepek időszakában. A ven­dégek ezt meg is hálálják, hiszen ma már divattá vált az, hogy az év utolsó heteiben az emberek elutaznak, s egyre többen töltik az ünnep napjait hazánk valamelyik kedvelt üdülőhe­lyén, a rendezvények forgatagában. Az elmúlt években egyre gazdagabb programokat kínálnak a szolgáltatók mind a fővárosban, mind vidéken, hiszen egyre divatosabb lesz, hogy nemcsak szilveszterkor, de karácsonykor is házon kívül töltik az emberek az ünnepeket vagy annak egy részét. E gazdag kínálatból talán elsőként le­het említeni a Budapesti Karácsony ren­dezvénysorozatot, amelyet a Budapesti Turisztikai Kht. szervez évről évre no­vember végétől karácsony első napjáig. A Budapesti Karácsony fő attrakciója a fő­város szívében lévő Vörösmarty téri kará­csonyi vásár, ahol népi és iparművészek a karácsonyhoz illeszkedő - természetes anyagokból, eredeti kézműves techniká­val készülő - termékeiket kínálják, ame­lyek ajándéknak, dekorációnak egyaránt kedves tárgyak. Az elmúlt évek tapaszta­latai alapján mintegy száz kézműves-el­árusító helyet alakítanak ki, ahol csak olyan termékeket kínálnak, amelyek mi­nőségét a Népművészeti Egyesületek Szö­vetségének zsűrije garantál. Ám a téren nem csak a látvány, az illat is igazodik a karácsonyhoz, hiszen mézeskalács, for­ralt bor és fenyő illata járja át a levegőt. Akik megéheznek, azok is találnak alka­lomhoz illő étkeket, hiszen a téren felépí­tett toki vályogkemencében kenyértár­post sütnek, kapható kürtőskalács, s fi­nom falatokkal várják a vendégeket a pe­csenye-, kolbászsütők, de kínálnak ke­mencében sült hagyományos ételeket is. A vásárhoz kapcsolódik még a betlehemi életkép, élő betlehemi játszó, minipóló-fo­­gatolás, adventi kalendárium, karácsony­­fakészítő-verseny és -kiállítás. Szintén a fővárosban és környékén élő­ket, illetve az ide látogatókat várják a Nagytétényi Kastélymúzeumba november 29-e és január 4-e között, ahol több kiállí­tás és rendezvény gazdagítja az ünnepe­ket, így az öt évszázad lakáskultúráját be­mutató kiállítás szobáiban elhelyezett fe­nyőfákat neves iparművészek díszei vará­zsolják karácsonyfákká. Ugyanitt látható a karácsonyfadísz-kiállítás is. A hétvégékre megszervezett programok sora igen gaz­dag a barokk kastélyban, hiszen a díszte­remben hangversenyek várják a közönsé­get, míg a Maszk Bábszínpad Betlehemi történet című előadása a kastélyparkban nyújt a kicsik számára különleges él­ményt. S akik nívós ajándékkal akarnak kedveskedni szeretteiknek karácsonykor, azoknak is érdemes ellátogatni a kastély­­múzeumba, hiszen a vásárban neves ipar­művészek munkái közül lehet karácsonyi meglepetést vásárolni. A díszudvaron pe­dig a budafoki pincészet mutatkozik be bo­raival, pezsgőivel. A széles választék miatt érdemes az ünnepi asztalra kerülő bort és pezsgőt is itt kiválasztani. Immár hagyományosan­­ hetedik alka­lommal - az előszilveszter estéjén ad kon­certet a 100 Tagú Cigányzenekar a Budapest Kongresszusi Központban, ahol azonban nemcsak a vérpezsdítő zenét lehet élvezni, hanem a magyar konyha ízeit, illetve a ma­gyar borokat is. A koncert kísérő rendezvé­nye hazánk borászainak-borpincészeteinek bemutatója egy exkluzív borkóstoló során. A zenekar programján egyébként immár ha­gyományosan Offenbach, Rossini, Hacsatur­ján, Liszt és Strauss művei, illetve klasszi­kus népzenei remekek hangzanak el. A főváros mellett a vidéki városokban is egyre több helyen csalogatják a vendé­geket a karácsonyi forgatagba, így Debre­cen és Szeged belvárosában ünnepi prog­ramsorozattal és vásárral kedveskednek az odalátogatóknak. Pécsett Luca-napi va­rázslatokkal csalogatják a kikapcsolódni vágyókat, míg a híres üdülőfaluban, Bü­kön Karácsonyi Forgatag - vásár, koncer­tek, neves sportolók és zenészek részvé­telével zajló sportgála - csalogatja a hatá­ron túlról és itthonról érkező üdülővendé­geket. Egerben természetesen a bor van középpontban az ünnepek idején is, hi­szen Szent János-napi borszentelésre il­letve a III. Egri Borszalonra várják az ér­deklődőket. A Tourinform telefonos szolgálata: (06) 1 438-80-80 www.itthon.hu ­ AZ ÉV VÉGI ÜNNEPEK LEGJELENTŐSEBB PROGRAMJAI Program Adventi est Adventi hangverseny Budapesti karácsonyi vásár Csabai szilveszteri futógála III. Egri borszalon Európai szilveszter IV. Karácsonyi ünnepi hetek Karácsonyi forgatag Luca-napi varázslatok Nemzetközi betlehemi játékok Szent János-napi borszentelés Szilveszteri koncert Szilveszteri jelmezes futás Város Időpont Sopron dec. 6. Tiszaújváros dec. 9. Budapest dec. 1-24. Békéscsaba dec. 31. Eger dec. 28-29. Budapest dec. 31. Szeged dec. Bük dec. 13-14. Pécs dec. 11-13. Veszprém dec. 23. Eger dec. 27. Sopron dec. 31. Kőszeg dec. 31. Forrás: MT Rt.

Next