Világgazdaság, 2004. november (36. évfolyam, 212/8971-232/8991. szám)

2004-11-23 / 227. (8986.) szám

2004. november 23., kedd VILÁGGAZDASÁG 13 VÁLLALATOK ÉS PIACOK Külföldön erősít a Megatrend A szoftverexport fellendítését várják az új képviseletektől Jövőre három új képviselet megalapításával folytatja ke­let-európai terjeszkedését a Megatrend 2000 Informatikai Rt. A cégnél a felfutó szoftver­­exportra alapozva az idei 1,8 milliárd forintos árbevételhez képest 20-30 százalékos nö­vekedést terveznek 2005-ben. MUNKATÁRSUNKTÓL Jövőre három kelet-európai or­szágban tervezi helyi képviselet létrehozását az elsősorban válla­latirányítási rendszerek fejlesz­tésével és értékesítésével foglal­kozó Megatrend 2000 Informati­kai Rt. - válaszolta lapunk kér­désére K. Szabó Imre, a társaság elnök-vezérigazgatója. Két cél­pont - Szlovákia és Oroszország - már biztos, a harmadik lehet­séges képviselet helyszíneként Lengyel-, Horvátország és Szer­bia is felmerült, azonban még nem született végleges döntés. A Megatrend 2002-ben alapí­totta első külföldi érdekeltségét Romániában, ahol már bejegy­zett leányvállalata van, de képvi­seletet hozott már létre Németor­szágban és Ukrajnában is. A tár­saság a külföldi terjeszkedés elő­segítésére 2005-ben leányválla­latot hoz létre erre a feladatra - mondta el K. Szabó Imre. A ro­mániai és ukrajnai Megatrend­­érdekeltségek főleg a cég válla­latirányítási rendszerének, míg a német képviselet a társaság adatvédelmi megoldásának érté­kesítésével foglalkozik. A 2004-re 1,8 milliárd forint körüli árbevételt tervező társaság. a Tervezett, jövőre várhatóan 20-30 százalék­kal növeli majd forgalmát, kö­szönhetően a szoftverexport felfu­tásának - mondta el K. Szabó Im­re. A szoftverexportból származó bevétel már 2004 első felében há­romszor akkora - 182 millió fo­rint­­ volt, mint a teljes tavalyi év­ben. A társaság 2003 első hat hó­napjához képest 79 százalékkal, 1,1 milliárd forintra növelte árbe­vételét az első fél évben, adózási előtti eredménye 259 millió forint volt. A cég bevételeinek folyama­tos növekedésében jelentős szere­pet játszik, hogy évente mintegy 400 millió forintot fordít fejleszté­sekre. A Megatrend a vállalatirá­nyítási alkalmazásokat szállító magyar vállalatok közül piaci ré­szesedés alapján a második, míg az árbevételt tekintve a harmadik helyen van a BellResearch piac­kutató cég 2004. júniusi adatai szerint. M MEGATREND (millió forint) 2002 Forrás: cégközlés 2003 2004* Nettó árbevétel 1500 1600 1800 Adózott eredmény 37­52 n. a. Téli chartersláger - Kuba LÁZÁR ILDIKÓ Az idei téli utazási szezon sem lesz könnyű a chartereztető cé­geknek, hiszen az egzotikus utazásokat kínáló, mintegy 3 milliárd forintra tehető charter­piac ellentmondásoktól terhes. A cégek arra számítanak, hogy a mintegy 5-600 ezres utazni vágyó fizetőképes körből mind többen indulnak el egzotikus üdülőhelyekre a téli hónapok­ban, s ezért átlagosan mintegy 20 százalékkal bővítették kíná­latukat. Továbbra is igen népszerű Egyiptom, ahova már 100-120 ezer forintért el lehet utazni, de várhatóan az idei év sláge­rei Kuba és a távol-keleti üdü­lőszigetek lesznek. Sokan ér­deklődnek a hideg hónapok­ban Kenya iránt is. Igénytől és időponttól függően egy-egy üdülés ára 6-800 ezer forint is lehet. Mint Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezető igazgatója el­mondta, az idén tapasztalható bővítés fő oka, hogy a cégek új piacokat próbálnak szerezni, ezért kénytelenek mind több és változatosabb utat kínálni. Ugyanakkor nagy a kockázat is, hiszen kínálati piac van, így várható, hogy a szezont nem le­het árcsökkentések nélkül meg­úszni - véli Aszódi Eszter, a TŰI értékesítési vezetője. En­nek mértékét átlagosan 10 szá­zalék körülire lehet tenni, de ez üzletpolitikáktól függően válto­zik. A kemény verseny jele - mint a megkérdezett szakembe­rek elmondták hogy már most van olyan utaztató, amely a szilveszteri időszakra is ak­cióval hirdeti programját. Bár közösen indítanak gépeket nép­szerű egyiptomi üdülőhelyekre. A debreceni repülőtér nyújtotta lehetőségeket egyébként más cégnél is vizsgálják, de Molnár Judit és Aszódi Eszter szerint jó esetben a jövő nyáron kerülhet szóba. Ugyanakkor Nyugat-Ma­­gyarország és a sármelléki repü­lőtér - amely pedig a statisztikák szerint tehetős térség - kevéssé vonzó a cégek számára, hiszen ott nagyobb a konkurencia - a pozsonyi, bécsi, grazi repülőtér - ráadásul nincs abban a térségben igazán nagy város. Bár itthon az irodák mennyi­ségben és minőségben is bővítenék, a külföldi hoteltársa­ságokkal szemben megpróbál­ják csökkenteni kockázatukat. Ma már a cégek egyre kevesebb garantált szerződést kötnek - Gál Pál Molnár Judit 4­4­1­1 X * B NÉPSZERŰ UTAZÁSI CÉLPONTOK szükség van az árengedmé­nyekre szezon közben, eseten­ként az is előfordul, hogy egy­­egy járatot az érdeklődés hiá­nya miatt törölni kell. Népszerű a vidéki repülőte­rekről történő indulás. Ebbe az irányba az IBUSZ - más partne­rekkel közösen - nyitott elsőként, s a sikeres nyári szezon után, a Best Reisen utazási irodával kö­zösen téli charter indításával pró­bálkoznak. Mint Gál Pál, az IBUSZ Utazási Irodák Kft. vezér­­igazgatója mondta, jó piacot lát­nak a kelet-magyarországi nagy­városokban, ahol mintegy 600 ezer ember él, így az Egypt Airrel amikor töltéstől függetlenül ki kell fizetni a hotelszobák árát­­, s egyre több a kontingensszer­ződések - amikor az előzetesen lefoglalt szobákból csak azt kell kifizetni, amelyben lakott az utas - aránya. Itt azonban az az utaztató viszi a szobát, amelyik előbb és jobb áron küldi a ven­déget. így volt arra példa tavaly télen, hogy egy adott üdülőhe­lyen a késői lekérés miatt már nem kapott szállodát az utazási iroda. Ilyenkor a katalógusban megjelent programot vissza kell vonni, ám a charterfogla­lást, de legalább a kötbért ki kell fizetni. I­I (2004/2005 tél) Forrás: VG-gyűjtés Szálloda Ellátás Ár (ezer forint) Egyiptom 5 csillagos félpanzió 219/fő/hét Kenya 4 csillagos félpanzió 319-399/fő/9 nap Kuba 5 csillagos all inclusive 307/W/9 nap Maldív-szk. 5 csillagos reggelivel 399-869/fő/hét KARRIERVONAL Vezetőváltás a Magyar Turizmus Rt. képviseletein November közepétől Szűcs Balázs (34) irá­nyítja a Magyar Turizmus Rt. londoni képvi­seletét. A kereskedelmi és vendéglátó-ipari diplomás szakember tapasztalatait a Bara­nya Megyei Tourinformnál kezdte gyűjteni, majd a Magyar Turizmus Rt.-nél vezérigaz­gatói asszisztensként dolgozott. Innen ke­rült a cég New York-i külképviseletére, ame­lyet négy éven keresztül, 1997-2001-ig vezetett. Mostani kine­vezéséig a Malév Air Tours beutaztatási osztályvezetője volt. Pethőné Dedák Angéla (43) lett a Magyar Turizmus Rt. hágai képviseletének vezetője. A tanári diplomája mellett idegenforgalmi marketing- és reklámmenedzseri képesítést is szerzett szakember 1985-ben lépett a tu­rizmus világába, a Pusztatouristnál töltött be vezetői pozíciókat. Évekkel később csat­lakozott a Magyar Turizmus Rt.-hez a Dél-al­földi Regionális Marketingigazgatóságának marketingigazgató­jaként. Váltása előtt az MT Rt. elnöki titkárságvezetője volt. (VG) Szerkeszti: Fabók Margit, margit.fabok@vg.hu Győztes hozamlehetőségek Válassza egyszerre a biztonságot és a kiemelkedő hozam lehetőségét 100%-os tőkegarancia mellett! A hazai befektetési piacon egyedülálló, „szivárvány" kifizetési módot :­Ad­unk Önnek: lejáratkor az Alap hozamát biztosító három piacot teljesítményük sorrendjében, súlyozva vesszük figye­lembe (50%-30%-20% arányban). Befektetőink között egy 10 napos afrikai utazást sorsolunk ki, melynek során meglátogathatja a „szivárványok földjét", a Viktória-vízesést is. * Jegyzési információ: 06-40/50-40-50 (6-os menüpont) CAMB HVB­ Bank / CA IB Alapkezelő Rt. *Az akcióval kapcsolatos további információ a www.caib.hu weboldalon található. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, és az Alap Tájékoztatójának és Kezelési szabályzatának megismerését nem helyettesíti. PSZÁF engedélyszám 111/110.234/2004., dátuma: 2004.11.05.

Next