Világgazdaság, 2005. október (37. évfolyam, 192/9204-211/9223. szám)

2005-10-26 / 209. (9221.) szám

2005. október 26., szerda VILÁGGAZDASÁG , EURÓPAI UNIÓ Egységes társaságiadó-alap? Kovács László szerint húsz ország kész megállapodni a harmonizációról Csökkentheti az adminisztratív költségeket és javíthatja az át­láthatóságot a több tagország­ban működő vállalatok számá­ra az a brüsszeli terv, amely a vállalati adóalap egységesíté­sére vonatkozik. TAKÁCS GÁBOR Várhatóan jövő tavasszal terjesz­ti elő az Európai Bizottság a vál­lalati nyereségadó alapjának har­monizálására vonatkozó javasla­tát, és három-négy éven belül megállapodás születhet ebben a nagy horderejű kérdésben - kö­zölte a napokban Kovács László. Az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa szerint az adó­alap egységesítéséről az arra haj­landó tagországok a vonakodók nélkül is megállapodhatnak, ez az EU-n belüli „megerősített együttműködés” alkalmazását jelentené. Brüsszel azért nem számol mind a huszonöt ország bevoná­sával, mert Nagy-Britannia és Írország elvi alapon elutasít mindenfajta adóügyi harmoni­zációt, Csehország, Szlovákia és Észtország pedig versenyelőnye megőrzése érdekében nem haj­landó alkura. Kovács László úgy véli, a többi húsz ország megál­lapodásra juthat az eredetileg Német- és Franciaország által kezdeményezett adóalap-har­monizációról. A kezdeményezés fő célja, hogy egyszerűbbé és áttekinthe­tőbbé váljon a vállalati adózás rendszere, és ezáltal csökkenje­nek a cégek adminisztratív ter­hei és költségei. Ha Európa­­szerte egyforma lenne az adó­alap, akkor a beruházók köny­­nyebben össze tudnák hasonlí­tani az egyes államok adóterhe­it - mutat rá a Financial Times. Ma például Lengyelországban alacsonyabb az adókulcs, mint Németországban, ám az adó alapja szélesebb. A londoni üz­leti lap azonban úgy véli: nem biztos, hogy valóban minden olyan tagország elfogadja majd a bizottsági javaslatot, amely elvben késznek mutatkozik a probléma rendezésére. Az adó­alap egységesítése ugyanis fon­tos befektetőcsalogató eszköztől fosztaná meg a pénzügyminisz­tériumokat. Üdvözlendő az adóalap egysé­gesítésére vonatkozó uniós terv, mivel így a különböző országok­ban egységes módszerek alapján lehet elkészíteni a mérlegeket - közölte lapunk érdeklődésére Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs osztályának ve­zetője. Az is nagy segítség lenne a beruházóknak, hogy az egysé­ges adóalap révén könnyebben áttekinthetnék a különböző or­szágokban érvényes tényleges adóterheket. Egyes tanácsadó cé­gek ma is készítenek ilyen ösz­­szehasonlításokat, ám ezek hipo­tetikus esetekre vonatkoznak, amit egy üzletember nem tud közvetlenül a saját cégére vetíte­ni. Jelenleg egyébként Németor­szágban a magyarnál magasabb vállalati adókulcs érvényesül, de általában szűkebb az adó kiszá­mításának alapja - teszi hozzá Dirk Wölfer. Dirk Wölfer Keddtől EU-kártyával gyógyulhatunk Európai egészségbiztosítási kár­tya váltja fel november 1-jétől az E-lit-es nyomtatványt. Azt kö­vetően csak ezzel a plasztiklap­pal vehetik igénybe az Európai Unió tagállamaiban átmenetileg tartózkodók az orvosilag szüksé­ges szolgáltatásokat - jelentette be tegnap Kiss József, az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója. A hitelkártyákhoz hasonló lap egy évig érvényes, s csak­úgy, mint az eddig használt nyomtatvánnyal, csak a tagál­lamok társadalombiztosítóival szerződésben lévő gyógyin­­tézményekben kapnak térítés­­mentes ellátást a magyarok. A hazai gyógyintézményekben egyelőre a társadalombiztosítási azonosító jelet tartalmazó iga­zolványt kérik a betegektől. Az OEP saját erőből kifejlesz­tett európai egészségbiztosítási kártyája megegyezik az uniós­­ HAZÁNK UNIÓS csatlakozá­sa óta eddig összesen 180 millió forint értékben 7426­ gyógyszámlát nyújtottak be az OEP-nek a magyarok külföldi kezeléséért az EU társadalombiztosítói. A ma­gyarok 32 400 számlát állí­tottak ki a tagállamok bete­geinek, azok értéke 179 millió forint. A csatlakozástól október 18-ig 343 497 E-111 -es nyomtatványt adott ki az OEP, tagállamok dokumentumával, s alkalmas arra, hogy 2008-tól elektronikus kártyaként alkal­mazzák. A lapon egyelőre a biz­tosított személyes adatai szere­pelnek, a következő két évben a táj­számmal, a nyugdíjasok iga­zolványszámával, a közgyógyel­­látottak adataival is bővül a tar­talma. Az előnyomott nyerskártyák gyártására és a nyomtatásra al­kalmas eszközök beszerzésére 125 millió forintot fordított az OEP. A legyártott alapkártyák mennyisége várhatóan 2-3 évig elegendő lesz, hiszen csak azok­nak kell kiadni, akik külföldi utazásaik miatt azt a megyei egészségbiztosítási pénztárak ügyfélszolgálatainál kérik. Ám amíg az E-lit-es nyomtatványt postán is kiküldhették, a plasztiklapocskát személyesen, vagy a biztosított meghatalma­zottja elismervényen veheti át, mivel e dokumentum C típusú okmánynak számít. (NTE) Kiss József „Egyre nehezebb” a 2007-es román tagság FORIS GYÖRGY Strasbourg Romániának és Bulgáriának fel­mutatott sárga lapnak minősítet­te Elmar Brok, az EP külügyi bi­zottságának elnöke az Európai Bizottság őszi értékelését. Olli Rehn bővítési biztos kedden is­mertette az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a két csatlakozó országról szóló jelen­tést, amelyek - elismerve a hala­dást - sok esetben keményen bí­rálták a tagsági előkészületek­ben tapasztalható elmaradást o­kát. Nem tartalmaztak viszont utalást a késlekedés esetére ki­látásba helyezett „védzáradé­­kok” alkalmazására, illetve a taggá válás esetleges halasztásá­ra. Brüsszelben valószínűleg jö­vő áprilisban teszik közzé azt az értékelést, amelyik a most kifo­gásolt területeken tapasztalt vál­tozások fényében tehetne javas-t A „MAGAS SZINTŰ" korrup­ciót különösen kemény sza­vakkal ostorozta Románia esetében Olli Rehn biztos, fájlalva, hogy idáig egyetlen ítélet sem született még ilyen ügyekben. A jelentés maga úgy fogalmazott, hogy ha a korrupció a jelenlegi szinten maradna az ország­ban, az veszélyeztethetné az uniós belső piac és a kö­zösségi politika normális működését,­latot a csatlakozás 2008-ra csúsztatására. Rehn Románia esetében az át­veendő uniós joganyag 30 száza­lékánál jelentős lemaradást kár­hoztatott, ezen belül tíz száza­léknál szerinte azonnal határo­zottan munkához kell látni, más­különben lehetetlen lesz időben a felzárkózás. Az utóbbiak kö­zött említette az intézmények felkészületlenségét, a fogyasztó­­védelem és élelmiszer-biztonság területén meglévő hiányosságo­kat, a külső határok védelménél tapasztalható elmaradást. Dicséretet kapott viszont Bu­karest az igazságügyi reform előrehaladásáért - különösen a bíróságok függetlenségének sza­vatolásában -, valamint a ma­gyar kisebbség helyzetének to­vábbi javulásáért. Gál Kinga néppárti magyar képviselő fel­szólalásában utóbb megkérdője­lezte ezt, emlékeztetve, hogy a kisebbségi törvényt éppen hét­főn utasította el a román szená­tus, amelynek vitájában bőven hangzottak el diszkriminatív, gyűlölködő beszédek. A képvise­lő erőteljesen kifogásolta azt is, hogy bár az egyházi javak visz­­szajuttatásának törvényi helyze­te rendezett, ám a gyakorlatban a visszajuttatást ellehetetlenítik. Gál szerint mindezen jelenségek arra utalnak, hogy nem jelent­hető még ki teljességgel a politi­kai és gazdasági kritériumok tel­jesülése Romániában. cofacers!HIRcs:U­il SZEMINÁRIUM Kockázatcsökkentő Stratégiák 2005. november 10., Gerbeaud Ház Az egyes ágazatokban a folyamatos pénzhiánnyal küzdő vállalkozásoknak egyre növekvő kockázatokkal kell szembenézniük. Sőt, az állandó vállalati körbetartozás helyenként már-már katasztrofális helyzetet okoz.­­­ A helyzet javítására, azaz az üzleti kockázatok csökkentésére számos pénzügyi és jogi lehetőség áll a hitelező cégek rendelkezésére, de a gazdaság szereplői nem mindig rendelkeznek pontos információkkal és nehezen választják ki a számukra megfelelő eljárást. zWmKff fs Tudja Ön, hogy milyen lehetőségek közül választhat? Vitassa meg a fenti témát a Coface Hungary szakértőivel, valamint meghívott előadóinkkal a kockázatcsökkentő stratégiák szemináriumán. Media Partnereink: AZ ÜZLETTÁRS privátbankár hu Részletes program és jelentkezés: Tel: (1) 299 2070 • Fax: (1) 216 7311 RÖVIDEN Kibővült Európa energiapiaca Történelmi jelentőségűnek aposztrofált megállapodás született az energiapiac egységesítéséről az EU és Délkelet-Európa álla­mai (Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Monte­negró, Macedónia, Albánia, Románia és Bulgária) között. To­vábbi tárgyalások folynak Törökországgal, amely később szin­tén csatlakozni fog a megállapodáshoz. (VG) Importtilalom már a vadon élő madarakra is Egy hónapos importkorlátozást vet ki a be­fogott vadmadarakra az Európai Bizottság. „Csupán időleges korlátozásról van szó, így időt nyerünk további vizsgálatok elvégzésé­hez. Az egy hónap leteltével meglátjuk, hogy feloldjuk-e a korlátozást, vagy sem” - nyilatkozta Markosz Kiprianu egészség­­ügyi és fogyasztóvédelmi biztos. A korláto­zás azután került napirendre, hogy egy papagáj madárinfluen­zában elpusztult a karanténban. (Reuters) Újabb borvita az Újvilággal Az Európai Parlament egyes képviselői az Egyesült Államokkal kötött borkereskedelmi megállapodás felülvizsgálatát szorgal­mazzák. A szeptemberi megállapodást követően azért lángolt fel ismét vita, mert az európai törvényhozók kifogásolnak bizo­nyos amerikai borászati eljárásokat, mondván, azok nem ha­gyományőrzők, sőt némely esetekben a fogyasztókat is félreve­zethetik. Az amerikai cégek azzal védekeznek, hogy eljárásaik az amerikai szabályoknak megfelelnek. (AP) Hajnali razzia Magyarországon is Első ízben fordult elő, hogy egy magyarországi cég telephelyén tartottak „hajnali razziát” az Európai Bizottság versenyfelügye­lői. A Lundbech Hungáriát olaszországi és dániai gyógyszer­gyártókkal egy időben látogatták meg a nyomozók - a brüssze­li közlemény szerint versenykorlátozó megállapodás gyanúja miatt. Hári Lajos, a Lundbeck Hungária Kft. ügyvezető igazga­tója a Világgazdaság érdeklődésére annyit mondott: a vizsgálat még tart, annak lezárta után válaszolnak az üggyel kapcsolatos kérdésekre. A cég tegnapi közleményéből annyi derül ki, hogy a vizsgálat az antidepresszáns gyógyszerek piacán feltételezett versenyügyi visszaélésekkel kapcsolatos. A „hajnali razziák” né­hány éve kerültek be az EU versenyfelügyeleti hatóságának eszköztárába. Az előzetes bejelentés nélkül megjelenő nyomo­zóknak a bírói vagy más hatósági döntéssel védettnek minősí­tett anyagokon kívül minden dokumentumba, e-mailbe betekint­hetnek, a cég bármely alkalmazottját kikérdezhetik, sőt a felső vezetők lakását is átkutathatják. (VG) A PHYLAXIA PHARMA RT. HIRDETMÉNYE A Phylaxia Pharma Rt. Igazgatósága tájékoztatja a tisztelt befektetőket, hogy a társaság 2005. július 7-i alaptőke­emelését a Fővárosi Cégbíróság 2005. október 14-i ha­tállyal a cégjegyzékbe bejegyezte. Tájékoztatjuk továbbá a t. befektetőket, hogy a társaság értékpapírjainak forgalomban tartása során magyar nyelven tesz eleget tájékoztatási kötelezettségének. BorsodChem Rt. Soron kívüli tájékoztatás A BorsodChem Rt. ezúton tájékoztatja befektetőit és a tőkepiac továb­bi szereplőit, hogy a Firthlion Limited a Társaság Igazgatóságához az alábbi közleményt juttatta el: „A Firthlion Limited (székhely: Queens House, 180 Tottenham Court Road, London WIT 7PD, GK reg.sz.: No 3760112) eleget téve a tőke­piacról szóló 2001. évi CXX. tv. 67. §-ában megállapított kötelezettsé­gének bejelenti, hogy a 2005. 10. 24-én megkötött adásvételi szerző­désekkel, 2005. 10. 24-i értéknappal 4 167 500 db, azaz négymillió­­százhatvanhétezer-ötszáz darab BorsodChem Rt. (3700 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., Cg.: 05-10-000054) törzsrészvényt szerzett. A tranzakció eredményeként a Firthlion Limited összesen 8 243 096 db, azaz nyolc­­millió-kettőszáznegyvenháromezer-kilencvenhat darab BorsodChem Rt.-részvénnyel rendelkezik, amely 10,15%-os közvetlen befolyást ered­ményez a BorsodChem Rt.-ben. A 2001. évi CXX. tv. 65. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a fent megjelölt részvénymennyiség, figyelembe véve a Kafijat Kereskedelmi és Consulting Kft. többségi tulajdonában álló Általános Értékforgalmi Bank Rt. tulajdonában lévő 1 508 574 db BorsodChem-részvényt, 12,01%-os közvetett befolyást eredményez a BorsodChem Rt.-ben a Firthlion Limited 76%-os tulajdonosa, a Kafijat Kereskedelmi és Consulting Kft. (székhely: 1023 Budapest, Felhévízi u. 24., Cg.: 01-09- 466737, a továbbiakban Kafijat Kft.) részére. Figyelembe véve a Timur Rahimkulov (lakcím: 1023 Budapest, Felhévízi u. 24.) közvetlen tulajdonában lévő 117 665 db BorsodChem Rt.­törzsrészvényt, valamint a Ruszlan Rahimkulov (lakcím: 1025 Buda­pest, Palatínus u. 4.) közvetlen tulajdonában lévő 119 675 db BorsodChem Rt.-törzsrészvényt, a 2001. évi CXX. tv. 65. § (3) bekez­désben foglaltak alapján a fent megjelölt részvénymennyiségek 12,32%-os közvetett befolyást eredményeznek a BorsodChem Rt.-ben Megdet Rahimkulov (lakcím: 1023 Budapest, Felhévizi u. 24.) a Kafijat Kft. 71,72%-os tulajdonosa részére, valamint 12,32%-os közvetlen és közvetett befolyást eredményeznek a BorsodChem Rt.-ben Timur Rahimkulov és Ruszlan Rahimkulov a Kafijat Kft. egyenként 14,14%-os tulajdonosai, és egyben Megdet Rahimkulov, valamint egymás közeli hozzátartozói részére.” Kazincbarcika, 2005. október 25. Kovács F. László vezérigazgató

Next