Világgazdaság, 2010. június (42. évfolyam, 104/10367-125/10388. szám)

2010-06-01 / 104. (10367.) szám

I 2010. Június 1., kedd Befagyasztották a kamatot Az MNB 5,25 százalékon hagyta az irányadó rátát - Romlott hazánk relatív megítélése a térségben DÖNTÉS. A kockázati megítélés romlását és az inflációs folyama­tokat figyelembe véve változatlan szinten, 5,25 százalékon maradt az alapkamat a monetáris tanács (MT) tegnapi döntése nyomán. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke tegnapi tájé­koztatóján közölte: az MT ülésén két javaslat szerepelt, az egyik a ráta tartását, a másik annak 25 bázispontos csökkentését irá­nyozta elő. E döntés egyik fontos tényező­je, hogy az utóbbi hetekben rom­lott hazánk kockázati megítélése. Bár ennek oka elsősorban a Gö­rögországgal kapcsolatos, ám az EU egészét érintő aggályokban keresendő, Magyarország pozí­ciója a környező országokéhoz ké­pest is romlott. Májusban nem­csak az derült ki, hogy a görög válságnak van hatása a magyar gazdaságra, hanem az is, hogy ez erőteljesebben érint bennünket, mint más régiós országokat - fo­galmazott Simor. Míg hazánk úgynevezett CDS-felára 180-ról 240 bázispont közelébe emelke­dett, a kockázati megítélést tükrö­ző adat a bolgár, horvát és román papírok esetében csak 20 bázis­ponttal nőtt. Az ötéves kötvények esetében a magyar felár 100 bá­zispontos emelkedése messze meghaladja a lengyel CDS 30 bá­zispontos növekedését vagy a cseh ráta stagnálását - említett egy másik példát. Hogy mindez mennyire írható a kormányváltás számlájára, arról Simor András úgy vélekedett: a következő hetek, hónapok kormányzati­ politikáját övező bizonytalanság egyelőre szükségszerű, hiszen az új kabi­net csak szombaton alakult meg, ám reméli, a „homály” remélhető­leg minél előbb eloszlik. A legutóbbi kamatdöntés óta valóban nőtt a bizonytalanság, el­sősorban az elmélyülő európai adósságproblémák miatt, de né­hány belpolitikai hír is borzolta némileg a kedélyeket - véli a Generali Alapkezelő makrogazda­sági elemzője is. Vizkelety Péter szerint a kivárás mindenképpen indokolt, különösen, ha a lazítási ciklusnak amúgy is a vége felé já­runk. Nem tartja valószínűnek, hogy az irányadó kamatráta 5 százalék alá csökkenne. Az európai országok adósság­­állományával kapcsolatos aggá­lyok más úton is kedvezőtlenül érintik a magyar kilátásokat, mi­vel fontos kereskedelmi partne­rek esetében vetődik fel egy ke­mény költségvetési kiigazítás szükségessége, ami a magyar ex­portra is negatív hatással lehet - derült ki a tegnapi tájékoztatón. Ez annyiból mindenképpen rossz Gyakorlatlag a tavalyi szinten az ipari árak ÉRTÉKESÍTÉSE Áprilisban az ipari termelői árak az előző havihoz képest 1,6 százalék­kal nőttek, az egy évvel koráb­bihoz mérten ugyanakkor 0,1 százalékkal csökkentek. A Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből az is kiderül, hogy ezen belül a belföldi érté­kesítési árak az előző hónap­hoz képest 3, tavaly áprilishoz képest 5,2 százalékkal nőttek. Az ipari exportértékesítés árai havi szinten ugyanakkor csak 0,3 százalékkal emelkedtek, ám éves összehasonlításban 5,1 százalékkal alacsonyabbak lettek. Mind éves, mind havi össze­hasonlításban a kokszgyártás és a kőolaj-feldolgozás árai nőt­tek a legerőteljesebben, alapve­tően a világpiaci jegyzésárának hatására. Előbbi emelkedés 24,9, az utóbbi pedig 4,4 száza­lékos volt. A forint átlagos árfolyama egy hónap alatt az euróhoz vi­szonyítva nem változott, a dol­lárhoz képest egy százalékkal gyengült. Az egy évvel korábbi árfolyamot alapul véve a forint az euróhoz képest 10,1, a dollár­hoz képest 11,6 százalékkal erő­södött. VG KÖLTSÉGVETÉSI DEFICIT KÉRDŐJELEKKEL Az MNB előrejelzése sze­rint a 2010-es deficit a GDP 4,3 és 4,5 százaléka között alakulhat, ez néhány tizeddel magasabb arány, mint a ko­rábbi, februári prognózis. A hiány pontos mértéke azon is múlik, hogy a még meglévő tartalékokat hogyan kezeli a kormány - tette hozzá Simor. Megjegyezte: míg a 2010-es adat valamelyest romlott, a 2011-es deficitet kedvezőb­ben ítéli meg az MNB. A magas hiányról szóló félelmek kapcsán úgy fogal­mazott: valóban meg kell várni az államháztartás hely­zetét vizsgáló bizottság je­lentését, és a deficit mérté­ke mellett fontos tényező az is, hogy a nagyobb hiányt egyszeri, szerkezeti refor­mokkal kapcsolatos kiadá­sok okozzák-e. Ebben az esetben ugyanis a piacok is jobban tolerálják a deficit megugrását. BELFÖLD Másfél milliárd védekezésre Megvan az első két kormánydöntés - egyébről is szó esett KORMÁNYSZÓVIVŐI. Duplá­jára - nyolcszázmillió forintról több mint másfél milliárdra - emelték az árvízi védekezésre, valamint a természeti kataszt­rófa miatt bajba jutott emberek megsegítésére fordítható állami támogatást - jelentette be teg­nap Nagy Anna kormányszóvi­vő az Orbán-kabinet első ülését követő sajtótájékoztatón. Azt is elmondta, a kormány második döntéseként ismét felkérték Vé­kás Lajost és 19 fős csapatát, hogy készítsék el polgári tör­vénykönyv módosításának kon­cepcióját. A szakértői stáb több éve már hozzáfogott ehhez, ám 2007-ben az igazságügyi tárca vezetői félredobták az elkészült anyagot, de így most a jogász­csoportnak újra lehetősége lesz folytatni a kodifikációs munkát. Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter arról beszélt, hogy megkezdődött a tárcáknál az átadás-átvétel. En­nek célja a tényfeltárás, vala­mint az állapot és a felelősség rögzítése. A tárcavezető közölte, a módosult kormányzati struk­túra miatt két lépcsőben zajlik a munka. Először az általános jogutódok veszik át a miniszté­riumokat, majd az egyes doku­mentumokat, feladatokat az új tárcák irányítói egymás között osztják el. Eddig minden rend­ben zajlott, az apparátus segítő­kész, és még nem estek ki újabb „csontvázak” a szekré­nyekből, de ezt később nem le­het kizárni. Navracsics arról is beszá­molt, hogy még a héten kide­rül, kik lesznek az államtitká­rok, tíz nap múlva a helyettes államtitkárok személye is nyil­vános lesz. Kérdésre válaszolva a mi­niszter leszögezte, ismeri a szolgáltatók álláspontját a gáz­árakról, de a kormányé - bár er­ről tegnap nem tárgyaltak - más lesz. Úgy fogalmazott, vál­sághelyzetben ellen kell állni az inflációs nyomásnak, s nem tartható, hogy a családok a ke­resetük 80-85 százalékát rezsi­re költik. A kamatdöntést a miniszter nem kívánta kommentálni, de azt mondta, korábban a Fidesz azt szorgalmazta, hogy legyen minél alacsonyabb a kamat­szint, s olykor hallgatott rájuk a monetáris tanács, olykor nem. Most ez utóbbi helyzet állt elő. V. NAGY ANNA: Ismét felkérték Vékás Lajost és 19 fős csapatát, hogy készítsék el polgári törvény­­könyv módosításának koncep­cióját NAVRACSICS TIBOR. Még a hé­ten kiderül, kik lesznek az állam­titkárok, tíz nap múlva a helyet­tes államtitkárok személye is nyil­vános lesz BEMUTATÁS: Simor András jegybankelnök tegnap bemutatta az államháztartásért felelős új miniszter részére az MNB műkö­déséről készített - a nyomdából frissen érkezett - tájékoztatót FOTÓ: VÉMI ZOLTÁN hír, hogy a gazdaság fellendülé­sét elsősorban a nettó kivitel fűti, és ennek köszönhető az is, hogy a gazdaság fellendülése egyelőre a vártnál erőteljesebben alakul. Az MNB előrejelzése szerint az idén 0,9, jövőre 3,2,2012-ben pe­dig 3,9 százalékkal bővülhet a gazdaság. A belső kereslet viszont az MNB várakozása szerint csak 2011-től járul hozzá a gazdaság növekedéséhez, ebben az évben a bővülésére még nincs esély. Ez az árindex alakulásában is megmu­tatkozik. A belső kereslet árleszo­rító hatására a maginfláció az inf­lációs cél alatt maradhat annak ellenére, hogy az olajár az idén és jövőre is 10-11 százalékkal a ko­rábbi várakozás felett alakul. Az MNB az idén 4,9 százalékos, jövő­re 3 százalékos, 2012-ben pedig 2,9 százalékos inflációs ütemre számít (az erről szóló bővebb je­lentést holnap teszik közzé). Az infláció kapcsán az Equilor Befek­tetési Zrt. elemzői arra mutatnak rá, hogy bár az ütem áprilisra va­lamelyest csökkent, a legutóbbi, 5,7 százalékos ráta még így is a legmagasabb az EU-ban. Ez első­sorban az áfa- és jövedékiadó­emelések következménye - vélik a szakemberek. KR ­VÁRAKOZÁSOK Forrás: májusi inflációs jelentés, MNB (változás, százalék) 2010 2011 2012 Fogy. infláció 4,9 3,0 2,9 Gazd. növekedés 0,9 3,2 3,9 Módosítanák az államháztartási törvényt JAVASLAT: Az államháztartá­si törvény módosítását javasolja a Költségvetési Tanács. A testü­let honlapján közzétett és la­punkhoz is eljuttatott közlemé­nye szerint a Pénzügyminiszté­riummal folytatott szakértői szintű konzultációk eredmé­nyeit is felhasználva javasolják: a külső tételek jegyzéke és meghatározása még a költség­­vetési tervezés előtt egyértel­művé váljék. Azt is kezdemé­nyezik, hogy a kormány legyen köteles a benyújtás pillanatá­ban hatályos törvényeknek megfelelő formában és tarta­lommal benyújtani a költségve­tési törvényjavaslatot. A testület közleményében úgy fogalmazott, hogy az állam­­háztartási törvény értelmében az úgynevezett külső tételek jegyzékét magának az állam­­háztartási törvénynek kell tar­talmaznia. Annak érdekében pedig, hogy a jegyzék még a 2011. évi költségvetés tervezé­sének megkezdése előtt hatály­ba léphessen az államháztartá­si törvény mellékleteként, a Költségvetési Tanács - a parla­menti vita kiindulópontjául - javaslatot tesz a külső tételek meghatározására. VG VILÁGGAZDASÁG 13 VILÁGGAZDASÁG ONLINE A járműipar krémje Budapesten Hétfőtől péntekig másod­szor ad otthont Budapest a 33. járműipari világkonferen­ciának. A magyar műszaki­ak ugyanakkor már a 19. században részt vettek az önjáró gépek tervezésében, így a legkorábbi időkben is a fejlesztés progresszív áramában voltak. Mai kife­jezéssel: high-tech centrum volt Magyarország. www.vg.hu/fisita RÖVIDEN Nem változik az üzemanyagok ára A héten nem változtat a Mal Nyrt. az üzemanyagok nagy­kereskedelmi árán - érte­sült a holtankoljak.hu piaci forrásokból, így a benzin át­lagára továbbra is 337, a gázolajé pedig 319 forint marad. Az autósok azonban akár 10-30 forintos árkü­lönbséget is tapasztalhat­nak a töltőállomásokon. A Mol egyébként a múlt hé­ten változtatott utoljára az üzemanyagok nagykereske­delmi árán: a 95-ös benzin átlagára 6, míg a gázolaj át­lagára 5 forinttal csökkent. i VG Civilek pályázhatnak fejlesztésre Megjelent az ÉAOP-2010- 5.1.3. kódszámú A régiós ci­vil szervezetek infrastruktu­rális feltételeinek fejlesztése című pályázati kiírás - kö­zölte tegnap a Nemzeti Fej­lesztési Ügynökség (NFÜ). A pályázati dokumentáció az NFÜ honlapjáról érhető el. A konstrukció alapvető célja a valós, közcélú, illetve a régió fejlődése szempont­jából kiemelkedő fontossá­gú nonprofit szervezetek működési hatékonyságának javítása. A pályázat keret­összege több mint 1,4 milli­árd forint. i VG Reformokat kérnek az ingatlanközvetítők Az ingatlanszakma problé­máinak hatékony kezelésére lakás- és hitelügyi ombuds­­mant mint független köz­­tisztviselőt, a szakmát fel­ügyelő állami hivatalt, továb­bá ingatlankamarát javasol a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete - közölte tegnap a szervezet. Elképzelései szerint az ingatlanszakmát felügyelő állami hivatal fel­adata az lenne, hogy kidol­gozza az ingatlanpiac hatá­rozott és hosszú távú straté­giáját, végrehajtsa a kény­szerítően szükséges átalakí­tásokat, és kezelje a napi problémákat.­­ VG Bár még nem készült el, de már beszakadt Semmi meglepő nincs ab­ban, hogy vasárnap este beomlott az M6-os autópá­lya két hónapja átadott Du­naújváros és Szekszárd kö­zötti részén a leállósáv, mi­vel a szakasz átadása előtt két nappal még több mint 50 hibát találtak rajta a köz­lekedéshatóság szakértői - jelentették hírportálok. A közlekedési hatóság közöl­te: az útnak a beszakadt ré­sze még építés alatt lévő­nek számít, a vízelvezető rendszer teljes egészében nem épült meg. Az út két hónapja, az utolsó pillanatra készült el. I VG

Next