Világgazdaság, 2010. július (42. évfolyam, 126/10389-147/10350. szám)
2010-07-01 / 126. (10389.) szám
21 VILÁGGAZDASÁG RÖVIDEN Együttműködnek a Duna menti kamarák Nyolc ország kamarái képviselőinek részvételével Budapesten tartotta nyitóülését a Duna Menti Kamarák Szövetsége. Az együttműködés célja egységes formát adni a régióban lévő kamarák működésének. Megnyitó beszédében Németh Zsolt államtitkár felhívta a figyelmet: a közös munka nagy ígéreteket rejt magában, de épp emiatt jelentős a résztvevők felelőssége. i VG Kevesebb csecsemő, tízezer Start számla A Magyar Államkincstár közzétette statisztikáit a 2010 első öt hónapjában születettekről és a Start számlák helyzetéről. E szerint január és május között közel 38 ezer születés volt Magyarországon (ez némileg kisebb a 2009-es számnál), az életkezdési járulék gyarapítására szolgáló Start számlát pedig több mint tízezer gyermeknek nyitottak a szülei. i VG MAPI MAKROADATOK 2 Negyedéves változás (szezonálisan kiigazítva, %): @IDŐJÁRÁS Folyamatosan frissülő, helyfüggő előrejelzés a T-Mobile wapportálján http://wap.t-zones.hu Forrás: VG-gyűjtés GDP (2009, Mrd Ft) 26 095 GDP (I. név)1 0,2 GDP (I. név)2 0,9 Ipari termelés (ápr.)1 9,7 Beruházások (I. negyedév)16,4 Beruházások (I. negyedév)2 0,5 Kiskereskedelmi forgalom (márc.)1 -4 Fogyasztói árak (máj.)1 5,1 Jegybanki irányadó kamat (%) 5,25 Finansz. képesség (IV. név, millió euró) 655 Áht-egyenleg (jan -ápr., Mrd Ft)637 Külkereskedelmi egyenleg (jan.-márc., millió euró) 1 316,7 Munkán"1". (febr.-ápr., %) 11,8 Reálkeresetek (jan.-ápr.)14,7 Éves változás (%). Törvényroham péntekig A bankadóról a hét végére születhet meg a döntés - jön a tízszázalékos társasági adó HATÁROZAT. A nemrég kihirdetett 29 pontos akcióterv 16 eleméről hozott döntést tegnap a kormány, a törvényjavaslatok péntek délig kerülnek a T. Ház elé, a módosítások túlnyomó része pedig július 1-jén hatályba is lép. Ez bizonyos esetekben csak úgy lesz lehetséges, hogy a friss jogszabályok hatálya néhány héttel „visszanyúlik” az elfogadásukat megelőző időszakra. Többek között ebbe a körbe tartozik a 10 százalékos társaságiadó-kulcs bevezetése 500 millió forintos adóalapig valamennyi vállalkozás esetében, a háztáji munkák kiemelése a személyi jövedelemadózás és tb-járulékok köréből, a beruházási engedélyek ritkítása, valamint a Széchenyi-kártya beruházási hitelkeretének 50 millió forintra történő emelése. A magyarországi cégek közel háromnegyedének, azaz 250 ezer társaságnak 9 százalékpontos adócsökkentés. A bankadóról egyelőre nem született döntés, a kormány részéről ugyanakkor egy háromfős delegáció folytatja a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György által „súlyosnak és keménynek” minősített tárgyalásokat a bankszövetséggel. A nemzetgazdasági miniszter mellett e delegáció tagja Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, valamint Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára is. A kormányzati remények szerint a végső megállapodás két-három napon belül megszületik, a teher megoszlásáról pedig egyelőre annyit tudni, hogy a bankokra 120 milliárd, a biztosítótársaságokra 36 milliárd, a többi pénzügyi vállalkozásra pedig összesen 30 milliárd forintnyi többletadóterhelés jut. A közel kétszázmilliárd forintos teljes adóbevétel úgy jön össze, hogy hatályban marad a közel 14 milliárd forintot ígérő hitelintézeti járadék is. A bankadó vetítési alapjáról még nincs döntés, a kormány „tárgyalási csomagjában” a pénzintézetek esetében a mérlegfőösszeg, a biztosítók esetében pedig a nettó díjbevétel szerepel ezen a címen. Szintén a vállalkozások szemszögéből lényeges döntés, hogy a társasági adó mértéke - az ígéreteknek megfelelően - 500 millió forintos adóalapig 10 százalékra csökken a jelenlegi 19 százalékról. Ez a magyarországi cégek közel háromnegyede, 250 ezer társaság számára 9 százalékpontos adócsökkentéssel ér fel, mivel nyereségük nem lépi át az új limitet - mutatott rá tegnap Matolcsy György. Kezdetét veszi a kisadók ritkítása is, igaz, a korábban kilátásba helyezettnél némileg lassabb ütemben: az idén hét kisadó szűnik meg, a kommunális, az építmény- és a helyi idegenforgalmi adó kivezetésére azonban csak jövő év elejétől kerül sor. A beruházási engedélyek száma is csökken, a jelenlegi 51-ről 33-ra. A T. Ház elé kerül az a törvényjavaslat is, amely szja- és járulékmentessé teszi a háztáji és a gyermekek felügyeletével kapcsolatos munkákat. A legalitást a jövőben e tevékenységek esetében is úgy lehet majd biztosítani, mint az idénymunkáknál: munkáltató - legyen szó akár magánszemélyekről - minden hónapban ezer forintot köteles leróni e foglalkoztatottak után. Szintén a „családok nyugalmát” hivatott biztosítani az, hogy 50 literes mennyiségig adó- és engedélymentesen lehet háztáji gyümölcspárlatot készíteni, az egyenes ági öröklés és ajándékozás pedig mentesül az illetékfizetési kötelezettség alól. Ezek a döntések egyelőre a gazdaság és az államháztartás stabilizációját szolgálják, a mely szerkezeti átalakításokra 2011- ben és 2012-ben kerül sor, ezután pedig a remények szerint gyors növekedésre lehet számítani a magyar gazdaságban - fogalmazott tegnap Matolcsy György. Leszögezte: amennyiben az átalakítások sikerrel lezajlanak, hazánk a térség leggyorsabban növekvő és legvonzóbb üzleti környezetű rendelkező országa lehet. Ki ! AZ ORBÁN-KORMÁNY ELSŐ AKCIÓTERVE 18. Végkielégítések, titoktartási pénz és a szabadságmegváltás 98 százalékos megadóztatása kormánydöntés** 19. Közpénzből gazdálkodó intézetek, intézmények vezetőinek a bére havi 2 millió forintos plafont kap kormánydöntés** 20. Állami vagyongazdálkodásnál bértömeg-gazdálkodás bevezetése (igazgatótanácsok, felügyelőbizottságok létszámának csökkentése) egyelőre nincs döntés 21. A pártok költségvetésének csökkentése 15 százalékkal (még az idén) 22. Költségvetési felügyelők kirendelése a költségvetési intézményekhez kormánydöntés** 23. Gépkocsi-, telefon- és bútorvásárlás, -csere stopjának elrendelése a közszférában kormánydöntés** 24. Nemzeti Eszközkezelő Társaság létrehozása (pl. bedőlő hitelek kezelésére) idén készül el a törvényjavaslat 25. Pénzintézeti adó bevezetése(bankokra, biztosítókra, lízingcégekre stb.) 3 évre, évi 200 milliárd forint összegben (már az idén is ennyi) hamarosan lesz kormánydöntés 26. Csak forinthiteleknél lehet jelzálogot bejegyezni kormánydöntés** 27. Másodlagos élelmiszer-ellenőrzés bevezetése idén készül el a törvényjavaslat 28. Moratórium a közüzemi díjaknál kormányrendelet** 29. Kilakoltatási moratórium 2010. december 31-ig kormányrendelet** * Eddig 50 millió forint volt a plafon. ** július 2-ig a T. Ház elé kerül (az egyes bejelentett intézkedések jelenlegi állapota) Forrás: VG-gyűjtés 1. Kis- és középvállalk.: 19-ről 10 százalékra csökken a társasági adó 500 milliós éves árbevételig* kormánydöntés** 2. Egykulcsos, 16 százalékos családi jövedelemadó 2 év alatt idén készül el a törvényjavaslat 3. Tíz kisadó megszűnik kormánydöntés** 4. Bevezetik az adózás alá nem vont kereset fogalmát kormánydöntés** 5. Az egyenes ági vagyonmozgás adó- és illetékmentes lesz kormánydöntés** 6. Csökkentik a bürokráciát, a beruházásokhoz szükséges 51 engedély egyharmadát eltörlik kormánydöntés** 7. Az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatás jelenlegi rendszere megszűnik, visszaáll a régi, majd új lesz tv.-javaslat a T. Ház előtt 8. Ingatlan-bérbeadás: egyszerűbb, nem kell hozzá vállalkozónak lenni kormánydöntés** 9. A gyümölcspárlat készítése szabaddá válik kormánydöntés** 10. Áfamentes lesz a jótékony célú adományozás (karitatív szervezetek, történelmi egyházak kérésére)_____________________hatályba lépett 11. Könnyítik a kistermelők élelmiszer-termelési, -feldolgozói, -értékesítési tevékenységének feltételeit idén készül el a törvényjavaslat 12. Széchenyi-kártya: 50 millió forintig beruházásra is igényelhető hitel kormánydöntés** 13. Európai uniós források: radikális átrendezés a kis- és középvállalkozások javára egyelőre nincs döntés 14. Költségstop az állami és költségvetési szervezeteknél kormánydöntés** 15. A közszféra bérkiadásainak átalakítása egyelőre nincs döntés 16. Költségvetési kiadások felülvizsgálata az alapoknál és a tárcáknál folyamatosan 17. Állami szerveknél a külső megbízások és feladatkiszervezések felülvizsgálata folyamatosan tv.-javaslat a parlamentben HIRDETÉS MELLÉKLET Energia A VILÁGGAZDASÁG kiemelten foglalkozik az energetikával, rendszeresen beszámol az energiapiac legfrissebb híreiről, aktualitásairól. Az ENERGIA melléklet nyomon követi a szereplők, a termékfejlesztések, a beruházások, a kutatások, a stratégiák változását, összefoglalókat, elemzéseket közöl, beszámol a főbb tendenciákról. Következő szakmai összeállításunk július 29-én jelenik meg. ▼ A tartalomból: K+f a hazai energetikában Megújuló energia, gázbiztonság Fatüzelés vagy földgáz? Trendek a napelempiacon Hatósági árképzésre várva Helyfoglalás: július 21. Anyagleadás: július 27. Van rá energiánk - naponta friss hírek a vg.hu/vallalatok/energia oldalon Hirdetési információ: Csudái Andrea. VII ÁrrA7rUQÁf telefon: 06-70-368-4247, 489-1113, V ILAUUAAUAÍVUj fax: 202-4199, e mail: andrea.csudai@vg.hu. Az Üzleti napilap BELFÖLD Puhítanak vagy sem? Büdzsészigor: jövő héten pecsételődik meg a sors a VITA. Még van némi esély arra, hogy a jövőben is hatályban maradjanak a szigorúbb költségvetési szabályok, a jövő hét elején ugyanis egy olyan módosító javaslat kerül a honatyák elé, amely a jelenlegi rendelkezések megtartását tűzi ki célul. Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának keddi plénuma - a kormánypárti képviselők „nem” szavazata ellenére - a plenáris ülés elé juttatta azt az MSZP-s módosítót, amely mind a pótköltségvetéssel, mind az állami vállalatokkal kapcsolatos szabályok terén a jelenlegi állapot megőrzését szorgalmazza. Korábban két fideszes és egy KDNP-s képviselő - Rogán Antal, Ékes József és Latorcai János - olyan törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint a kormány csak a kiadási főösszeg 5 százalékát meghaladó egyenlegváltozás esetén lenne köteles pótköltségvetést készíteni. Ez az idén mintegy 670-680 milliárd forintos „mozgásteret” jelentene, ezzel szemben a jelenlegi szabályok szűk, 50-60 milliárd forintos keretet szabnak meg. További kilátásba helyezett változás, hogy a többségi állami tulajdonú vállalatok eredményét kivennék a költségvetésből. Ez utóbbival egyébként az idén nem nőne a kormány mozgástere, sőt, a 2009-es adózott eredmény alapján ezen a címen mintegy 30 milliárd forintos bevételtől esne el a büdzsé. Az Országgyűlésben ma tartották az eredeti törvényjavaslat részletes vitáját, két nappal azután, hogy hétfőn sor került az általános vitára is. Az indítványozók célkitűzése szerint a jövő hét elején szavaz a T. Ház a módosító javaslatokról, egy héttel később már jöhet is a zárószavazás. Az új államháztartási rendelkezések tehát július közepén életbe is lépnének, annak ellenére, hogy a Költségvetési Tanács hétfőn rosszallását fejezte ki az államháztartás „átláthatóságát jelentős mértékben csökkentő” törvénytervezet miatt. A módosítások országgyűlési választások évében, tehát az idén is egy hónappal kitolnák a költségvetési törvényjavaslatok benyújtási határidejét. A jövő héten a T. Ház elé kerülő ellenzéki javaslatok között ugyanakkor szerepel olyan is - nevezetesen egy LMP-s indítvány -, amely nemcsak megtartaná a jelenlegi határidőket, hanem azokat egy hónappal előbbre is hozná. A szakbizottság ülésén Bathó Ferenc, a kormányt képviselő szakállamtitkár úgy vélekedett: szükség van a későbbi határidők bevezetésére, mivel választási években az új kormány részéről több időt vesz igénybe a büdzsé megalkotása. A szakállamtitkár a pótköltségvetéssel kapcsolatos módosításokat is helyénvalónak nevezte, mivel - szavai szerint - a jelenlegi 50 milliárd forint körüli limit túlságosan merev, így egy kisebb horderejű költségvetési változás esetén is pótköltségvetés készítésére kényszerül a kormány - tette hozzá. Az állami vállalatok helyzetéről pedig a zárszámadási törvény a jövőben is pontos képet ad - mutatott rá. KR ADÓZOTT EREDMÉNY Forrás: Költségvetési Tanács (a többségi állami tulajdonú vállalatoknál, milliárd forint) Állami Autópálya Kezelő Zrt. 3,9 Magyar Posta Zrt. 7,1 Malév Zrt. -25,5 MÁV Zrt. -27,9 MFB Zrt.2 MVM Zrt. 60,7 Szerencsejáték Zrt. 5,1 Volánok2 Egyéb 2,8 Összesen 30,3 2010. július 1., csütörtök ISMÉT JÖN AZ IMF Két hónappal hosszabbítaná meg az IMF-megállapodást a kormány annak érdekében, hogy az a teljes 2010-es évet lefedje, 2011 -re pedig új szerződést kötnének a valutaalappal - derül ki Szapáry György, a kormányfő gazdaságpolitikai tanácsadója tegnapi nyilatkozatából. Utóbbi megállapodást a szakember „elővigyázatossági hitelszerződésnek” nevezte, vagyis az újabb keretet a kabinet nem hívná le, egy ilyen megállapodás ugyanakkor erősítené a piacok bizalmát. Ezt a „forgatókönyvet” erősítette meg tegnapi tájékoztatóján Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is. Zöld folyosó a Balti-tenger és az Adria között KÖZLEKEDÉS: Az intermodális közlekedést lehetővé tevő „zöld folyosó” kialakítása a cél - hangoztatta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára a CETC Route 65 közép európai közlekedési folyosóról a lengyelországi Szczeczin városában megrendezett konferencián. A Balti-tengert az Adriaitengerrel összekötő közúti és vasúti folyosó fontos célja az európai regionális fejlődés támogatása. A résztvevők deklaráció aláírásával jelezték támogatási szándékukat az észak-déli gazdasági, kereskedelmi és idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztését elősegítő infrastruktúra létrejöttéhez. A szczeczini deklarációt Horvátország, Lengyelország, Svédország és Magyarország képviselői írták alá, de később csatlakozik Csehország és Szlovákia is. Magyar részről az együttműködésben Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye vesz részt. A közlekedési folyosón a Balti-tenger és az Adriai-tenger kikötőibe érkező áruk könnyebben jutnak el Közép-Európába, az onnan származók pedig a kikötőkből a világ minden tájára. VG