Világgazdaság, 2010. december (42. évfolyam, 233/10495-253/10515. szám)

2010-12-01 / 233. (10495.) szám

A Putyinnal tárgyalt Orbán Szakértői szinten folynak a Mal orosz hányadáról kezdett egyeztetések KAPCSOLATOK. Konstruktív­nak nevezte az orosz miniszter­­elnök szóvivője azokat a tegnap délutáni tárgyalásokat, amelye­ket Vlagyimir Putyin magyar kollégájával, Orbán Viktorral folytatott. Szóba került a Mólban lévő orosz tulajdonhányad sorsa is a Kossuth rádió tudósítója sze­rint, a munka szakértői szinten folytatódik. Ennél többet lapzár­tánkig nem hoztak nyilvánosság­ra, a megbeszélések előtti beszé­dek szövege viszont ismert. Eszerint Vlagyimir Putyin a megvitatandó témák között a közlekedéssel, a high-techhel és a nanotechnológiával kapcsolato­sakat említett, kiemelve, hogy az utóbbi terén már vállalati szintű együttműködési tervek is ké­szülnek. Hangsúlyozta, hogy a kölcsönös beruházásokat mind­két országban támogatni kell. A magyar cégek eddig kétmilliárd dollárnyi befektetést hajtottak végre Oroszországban, az oro­szok kicsit több mint hárommil­­liárdosat Magyarországon. Válaszában Orbán Viktor egyebek között elmondta: a na­gyon nehéz időszakot lezárt Ma­gyarország a 21. századra jellem­ző, hosszú távú, kétoldalú straté­giai kapcsolatok kiépítésére ké­szül. A maga részéről is elsőren­dű fontosságúaknak nevezte az orosz kollégája által a ma­gyar-orosz kapcsolatokban meg­jelölt prioritásokat. Nemcsak azt remélte, hogy az adott kérdések­re a megbeszélések során vála­szokat is találnak, hanem hogy a tárgyalások erősítik a bizalmat a hosszú távú energetikai együtt­működés terén. „Úgy gondolom, most már meg tudjuk tenni az el­ső lépést ebbe az irányba.” „Minden attól függ, milyen ajánlattal érkezik Moszkvába Or­bán miniszterelnök” - mondta a találkozó előtt az orosz kormány­fő szóvivője az újságíróknak, akik a Szurgutnyeftyegaz kezé­ben lévő Mol-részvények vissza­vásárlásáról is érdeklődtek. Többször felsoroltuk már a rendezésre váró kérdéseket. Ezek: a Molban lévő, említett orosz tulajdonhányad, továbbá a Malév oroszországi adósságának sorsa, illetve gázipari kapcsolata­ink alakulása. Újabban a lista orosz metrókocsik esetleges be­szerzésével is bővült. Ismert ugyanis, hogy mivel a BKV nem vehette át a tendergyőztes gyártó járműveit, nem kizárt, a BKV meg kívánja kezdeni a tárgyaláso­kat a pályázat második helyezett­jével, a Metrovagonmassal. Több­ször megírtuk azt is, hogy orosz részről erős az érdeklődés a paksi atomerőmű bővítése s általában is az itteni energetikai beruházá­sok iránt. Mindazonáltal árnyékot vet az együttműködésre az egyes itteni orosz érdekeltségeket is erősen sújtó, sőt ellehetetlenítő 98 százalékos különadó. Nem lenne meglepő, ha ez utóbbi probléma rendezése nélkül Putyin nem engedett volna a ma­gyar kéréseknek. VG ORBÁN VIKTOR: Hosszú távú, kétoldalú stratégiai kapcsolatok kiépítésére készülünk ! A MAGYAR EXPORT Forrás: ITD Hungary (Oroszországba irányuló, 2009, százalék) Élelmiszer, ital, dohány 6,8 Nyersanyagok 0,4 Energiahordozók 0,8 Feldolgozott termékek 35,6 Gépek, gépi berendezések 56,4 VLAGYIMIR PUTYIN: A kölcsö­nös beruházásokat mindkét or­szágban támogatni kell ! A MAGYAR IMPORT Forrás: ITD Hungary (Oroszországból ide irányuló, 2009, százalék) Élelmiszer, ital, dohány0 Nyersanyagok 2,2 Energiahordozók 93,3 Feldolgozott termékek 2,5 Gépek, gépi berendezések2 2010. december 1., szerda BELFÖLD VILÁGGAZDASÁG 13 Hosszúra nyúló kívánságlista A megyei kormányhivatalokat és a hátrányos helyzetű önkormányzatokat támogatnák SZTOJCSEV IVÁN Nem alkalmas a költségvetés ter­vezete több kormánypárti módosí­tó javaslat indoklása szerint sem arra, hogy a januárban felálló me­gyei kormányhivatalok hatéko­nyan működhessenek. Szabó Eri­ka és Rogán Antal több módosí­tást nyújtott be, ezeknek köszön­hetően - elfogadásuk esetén - jó­val több forráshoz jutnának az új hivatalok. Az önkormányzatokat érintő többi fideszes módosító ja­vaslat elsősorban a kisebb és a hátrányos helyzetű településeket támogatná, s az oktatási feladatok forrásait csoportosítaná át. KORMÁNYHIVATALOK. Az újonnan létrehozott kormányhi­vatalokkal a kormány a közigaz­gatást tervezi egyszerűsíteni, és saját befolyását növelni a megyei államigazgatásban: ez lenne az első lépése annak a folyamatnak, amelynek végcélja 2012-13-ra bevezetni az egyablakos ügyinté­zést. A tervek szerint a megyék feladatainak jelentős részét a kormányhivatalok vennék át, ám többször is elhangzott a kritika, hogy a részletes szabályozást még egy hónappal a működés kezdete előtt sem dolgozták ki. Sőt, az eredeti költségvetési ter­vek is csupán 7 és fél milliárd fo­rint állami támogatást juttatná­nak a társaságiadó-bevételekből. Szabó Erika módosító javasla­ta ezt közel 80 milliárdra emelné fel átcsoportosításokkal. Az eh­hez szükséges összeg legna­gyobb részét a regionális munka­ügyi központok támogatásának teljes megszüntetésével érné el, de szintén jelentős összeget emelne át a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól és az Országos Tiszti­­orvosi Hivataltól. Ezenkívül a társasági adóból az új hivatalok­ra szánt összeget is két és fél mil­­liárddal megnövelné. Rogán Antal javaslata ennél kevesebbel, 7,5 milliárdról 8,2 milliárd forintra növelné a kor­mányhivatalokra fordítható költ­ségvetési bevételeket, de ő nem­csak a társasági adóból, hanem a lakossági illetékekből is többet szeretne átirányítani a közigaz­gatás átszervezésére. Rogán egy másik indítványa a kormányhi­vatalok év közbeni létszámbőví­tésének az alapját teremtené meg, 237 millió forint társasági­­adó-bevételt szánna arra, hogy a hivatalok szociális feladataival többen foglalkozzanak júliustól. Ugyanez az indítvány feladatát­csoportosítást is magában foglal: kivenné a jegyzők kezéből a nem önkormányzati iskolák működé­si engedélyével kapcsolatos dön­téseket, és ezeket is a kormány­­hivatalok feladatává tenné. OKTATÁSÜGY: A tervbe vett változtatások egyik legfontosabb célpontja az oktatásügy. Az okta­tási bizottság 700 millió forint­nyi jövedékiadó-bevételt adna a Nemzeti Erőforrás Minisztériu­mon keresztül az önkormányza­toknak az általános iskolák tá­mogatására, további 300 milliót pedig az önkormányzatok köz­pontosított előirányzataiból cso­portosítana át erre a célra. Ebből az egymilliárd forintból az egész napos oktatást finanszíroznák, valamint a támogatást elnyerő is­kolák működési költségeit és re­konstrukcióját fedeznék. Egy fideszes módosító javaslat a többcélú kistérségi társulásoktól vonna el 1,2 milliárd forintot, s ugyanennyivel csökkentené az önkormányzatoknak adott okta­tási célú kiegészítő támogatást, az így felszabaduló összeget pe­dig közvetlenül az általános isko­láknak és óvodáknak adnák. KISTELEPÜLÉSEK ÉS NAGY­VÁROSOK. Több kormánypárti módosító javaslat is a hátrányos helyzetű, elsősorban kistelepülé­si önkormányzatok számára cso­portosítana át több forrást. Tasó László és Tiba István az önkor­mányzati fejezeti tartalékot 9 milliárd forinttal bővítené a 2009-es jövedelemdifferenciáló­dás mérséklésénél beszámítás­sal érintettek támogatásának ká­rára. Az így összesen 23 milliár­dos összeget az önhibájukon kí­vül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok vehetnék igénybe. A nagyobb önkormányzatok bevételeit is növelné Kósa Lajos és több más kormánypárti kép­viselő indítványa. 2009 óta a közigazgatási bírságokból szár­mazó bevételek negyede az ön­­kormányzatokat illeti meg, a ja­vaslat ezt az arányt 30 százalék­ra emelné fel. A legnagyobb, a Fővárosi Önkormányzatot támo­gató javaslat pedig Tarlós Istvá­né és Bagdy Gáboré, ez az szja­­bevétel Budapesten maradó ré­szét 2,2 százalékról 3-ra emel­né. Ez a tervek szerint közel két­milliárdos pluszt jelenthet a fő­városnak.­ ­ A TÁMOGATÁSNÖVELÉS FŐ FORRÁSAI (megyei kormányhivatalok támogatásnövelése céljából, millió forint) Eredeti költségvetési támogatási javaslat Forrás: Szabó Erika javaslata, parlament.hu Ebből a kormányhivatalokhoz átcsoportosítanának Regionális munkaügyi központok 19 079,8 19 079,8 Nemzeti Közlekedési Hatóság­­6 290,5* 11 577,6* Országos Tisztiorvosi Hivatal 15 012,9 9 570,4 Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 14 297,3 8 883,7 Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség 5 830,8 4 328,2 Igazságügyi szolgálat 4 834,6 4 164,2 Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 3 066,7 2 249,1 * A befizetési kötelezettség, illetve ennek megnövelése. SZÁMOLGATNAK. Ha a módosításokat elfogadják, újra kell számolni az önkor­mányzatoknak, hogy mennyivel gazdálkodhatnak majd valójában VILÁGGAZDASÁG ONLINE Ajtót mutat Svájc a külföldieknek? Évente 1500 külföldit utasít­hatnak ki Svájcból a koráb­bi 350 helyett, ha bűncse­lekményt követnek el, vagy ha feketén vállalnak mun­kát, illetve ha visszaélnek a szociális juttatásokkal. Az EU a bevándorlást és a rasszizmust előtérbe toló, aggodalomra okot adó új helyzet körültekintő tanul­mányozására tett ígéretet. vg.hu/svajc RÖVIDEN Lesújtó vélemény Magyarországról A régióban egyedüliként Magyarország tart ki a po­pulista politika mellett, a többi országban a válság okozta mélyrepülés véget vetett az üres ígéretek han­goztatásának, s a kormá­nyok hozzáláttak a komoly költségmegszorító intézke­désekhez - írja a Financial Times tegnapi kelet-közép­­európai befektetési mellék­letében. Az Orbán Viktor ve­zette Fidesz számos popu­lista elemet kevert politikájá­ba azzal, hogy extra adókat vetett ki a versenyszféra ágazataira - írj­a lap. I­VG Pár hét és jöhet a leminősítés A Moody's egy-két héten belül dönt Magyarország adósbesorolásáról - az elemzők leminősítést vár­nak. A jelenlegi besorolás Baa1, ez a harmadik legala­csonyabb befektetési kate­gória. Magyarország adós­ságdinamikája rosszabb, mint azt korábban vártuk - hangsúlyozta Kristin Lindow, a Moody’s Investors Service alelnöke. Az első számú kérdés az, vajon az állam­­adósság következő időszaki alakulása a korábban terve­zettnek megfelelő lesz-e.­­ hvg.hu HIRDETÉS másképp , mint mások TÁJÉKOZTATÓ KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS ÖSSZEHÍVÁSÁRÓL Az AXA Önkéntes Egészségpénztár (a továbbiakban: Pénztár) Igazgatótanácsa ezúton tisztelettel tájékoztatja a Pénztár tagjait, hogy az alábbi helyszínre és időpontra összehívta a Pénztár 2010. évi második rendes Küldöttközgyűlését (a továbbiakban: Küldöttközgyűlés). A Küldöttközgyűlés helyszíne: 1138 Budapest, Váci út 135-139. D torony, földszinti előadóterem A Küldöttközgyűlés időpontja: 2010. december 17., 10 óra A Küldöttközgyűlés napirendje: 1. A Pénztár 2011. évi és 2011 -2013. évi pénzügyi terveinek elfogadása. 2. A Pénztár Alapszabályának módosítása. 3. Vezető tisztségviselők lemondása, vezető tisztségviselők megválasztása. 4. A likviditási tartalékból a működési tartalék javára történő átcsoportosítás. 5. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete JÉ-IV-73/2010. és JÉ-IV-80/2010. számú határozatainak ismertetése. 6. Egyebek. Amennyiben a Küldöttközgyűlés a fenti időpontban határozatképtelen, úgy 2010. december 17-én 10 óra 15 perckor megismétlésre kerül ugyanazon a helyszínen, változatlan napirendi pontokkal. Felhívjuk a tisztelt tagság figyelmét­, hogy a Küldöttközgyűlésen a tagság képvi­seletét a pénztártagság által a küldöttválasztó gyűléseken megválasztott küldöt­tek látják el. Az egyes választókerületek pénztári küldötteiről a Pénztár a tagok részére a 06 40 30 30 30 AXAIine számon ad felvilágosítást, hétfőtől csütörtö­kig 9 óra és 17 óra között, pénteken 9 óra és 16 óra között. A Küldöttközgyűlés meghirdetett napirendjéhez kapcsolódó dokumentumok 2010. december 16-án 9 és 14 óra között a Pénztár székhelyén (1138 Buda­pest, Váci út 135-139. D torony) megtekinthetők. az AXA Önkéntes Egészségpénztár Igazgatótanácsa

Next