Világgazdaság, 2011. május (43. évfolyam, 83/10598-104/10619. szám)
2011-05-25 / 100. (10615.) szám
81 VILÁGGAZDASÁG VÁLLALATOK ÉS PIACOK 2011. május 25., szerda CÉGSOROK Nemzetközi italvásár lesz Nürnbergben Az italgyártók idei legnagyobb technológiai szakvásárát Nürnbergben tartják, november 9-11. között. Az ezerháromszáz kiállító 40 százalékát, illetve a mintegy 32 ezer látogató egyharmadát Németországon kívülről várják a szervezők, akik tegnap Budapesten ismertették az italpiac legfontosabb trendjeit. Az Európában korábban tipikus vodka-, sör- és borfogyasztási zónák felbomlottak. Az északi országok lakói egyre jobban kedvelik a bort, míg délen kevesebb bort isznak, és egyre nagyobb teret nyer a sör. Két számjegyű növekedés jellemzi az energiaitalok piacát, és a palackozott víz is figyelemre méltóan terjed. Ma már az alkoholmentes italok fogyasztásából 30 százalék jut csomagolt vízre. i VG A Skype-pénzből vásárolna az eBay Az internetes telefontársaságban, a Skypeban lévő 30 százalékos részesedésért járó 2,4 milliárd dollárból az eBay maga is további felvásárlásokat tervez - jelentette ki John Donahoe, a cég vezérigazgatója az AFP-nek adott interjújában. (Mint ismert, a Skype-ot 8,5 milliárd dollárért az amerikai szoftveróriás, a Microsoft vásárolja meg.) A cégvezető hozzátette, a részvényeseknek is visszajuttatnak belőle valamennyit részvény-visszavásárlás útján. Az e-kereskedő cég a jövőben a mobilpiaci megoldások, azon belül is főként az okostelefonos alkalmazások felé kíván jobban nyitni. i VG A Budapest Kártyára építenek A fővárosba látogató turisták eligazodását hamarosan egy hivatalos turisztikai várostérkép segíti Mindinkább piaci bevételekre alapozná a működését a főváros turisztikai marketingszervezete, a BTSZK, amely az idén a tavalyinál mintegy 60 százalékkal kevesebb költségvetési támogatást kap. A legtöbb pénzt - ez évben körülbelül 550 millió forintot - a Budapest Kártya értékesítésétől várják. Németh Márk „Bár az idén közel 60 százalékkal csökkent a főváros turisztikai marketingszervezetének, a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központnak (BTSZK) a költségvetési támogatása, költséghatékonysági intézkedésekkel és a piaci tevékenységének erősítésével sikerült stabilizálni a társaság működését, a jövőben pedig a tevékenységük további fejlesztése várható” - mondta tegnap sajtótájékoztatón Molnár József, a BTSZK ügyvezető igazgatója. A részleteket ismertetve közölte, hogy a tavalyi 430 millió forintos költségvetési támogatás az idén 200 millióra csökkent, és a Magyar Turizmus Zrt. is felmondott egy évi 30 milliós szerződést, amely a budapesti Tourinform irodák tevékenységének támogatását szolgálta. Mindezek ellenére az idén sem csökkent egymilliárd forint alá a költségvetésük, hiszen már korábban is 60-70 százalék volt a büdzséjükön belül a saját bevételeik aránya. Piaci bevételeik túlnyomó részét az 1997 óta létező, de ez év áprilisában megújult Budapest Kártya jelenti - ez tulajdonképpen egy „turistabérlet”, amely az ingyenes tömegközlekedés mellett több mint százötven kedvezményt kínál a vendégeknek különböző turisztikai szolgáltatóknál -, amelynek értékesítéséből az idén 550 millió forintot remélnek. Az ügyvezető igazgató szerint nagy népszerűségnek örvend a megújult kártya, a saját hálózatukban mintegy 50 százalékkal nőtt az eladás az év első négy hónapjában. Megemlítette azonban, hogy a hotelekben történő értékesítés visszaesett egy konkurens kedvezménykártya megjelenése következtében. A Budapest Kártya értékesítési anomáliáinak feltárása céljából egyébként néhány hete „közterületi informátorok” dolgoznak a BTSZK-nak, ők próbavásárlások során az egyes viszonteladóknál és a Tourinform irodákban tesztelik a kártya árusításának, illetve az elfogadóhelyen a használatának körülményeit. Az elmúlt időszakban sikerült bővíteni a Budapest Kártya viszonteladóinak a körét - többek közt az Orangeways Zrt., valamint egy pénzváltó cég is csatlakozott hozzá -, s további megállapodások vannak folyamatban. Az eladások élénkítése érdekében új értékesítési és ösztönző rendszer kidolgozását kezdték meg. Szintén szélesítenék a kártyával kedvezményesen elérhető szolgáltatások körét, szeretnének például többek között egy taxitársasággal is megállapodni az elfogadásáról, városnéző hajótúrát is bevonnának a kínálatba, és küszöbönáll a megállapodás az Országgyűlés Hivatalával is arról, hogy a parlamenti látogatásoknál elsőbbségben részesülhessenek a kártyatulajdonosok (azaz kihagyhassák a sorban állást). Természetesen mind az értékesítés, mint az elfogadás tekintetében várják új szolgáltatók jelentkezését is. Molnár József elmondta, hogy a Fővárosi Önkormányzat rendeletben fogja szabályozni a Budapest Kártya működését, ennek megszületése még az idén várható. Bevételeik növelése érdekében ezenkívül tervezik egy hivatalos turisztikai várostérkép piacra dobását, amely egyben kommunikációs felületként is szolgálna, és Budapest márkával ellátott, válogatott minőségű termékeket tartalmazó ajándékcsomaggal is megjelennének. Az elmúlt negyedévben változott a BTSZK marketingkommunikációja is, ennek legszembetűnőbb újdonsága a megújult Budapest-arculat és tájékoztató honlap (www.budapestinfo.hu), utóbbi mától érhető el. A jövőben változatlanul elsősorban az online irányába fejlesztenének, tervezik többek között egy internetes hotelszoba-foglalási rendszer indítását az oldalon. Emellett folyamatban van a Magyar Turizmus Zrt.-vel a közös marketingstratégia kidolgozása, ennek megszületése az év végéig várható. Ennek az a célja, hogy megszüntessék a párhuzamosságokat és az átfedéseket, s erősítsék egymás tevékenységét. A közeljövő egyik legfontosabb feladatának a fővárosi turisztikai desztinációmenedzsment (TDM) szervezet létrehozását tartja Molnár József; meglátásuk szerint az optimális az lenne, ha ez a BTSZK-n belül egy szervezeti egység formájában valósulna meg. Bíznak abban, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium elfogadja ezt a koncepciójukat. Várhatóan szeptemberig döntenek erről. Budapesti vendégéjszakák (millió fő) Bc 6,473 BUDAPEST-KONFERENCIÁT SZERVEZNEK Mostantól minden évben konferenciát rendez Budapest turizmusáról a BTSZK. Az elsőt június 7-én tartják meg többek között a diplomáciai képviseletek illetékeseinek, a piaci szereplőknek és a partnercégek képviselőinek a részvételével, összesen mintegy háromszáz résztvevőt várnak az eseményre. A konferencia elsődleges célja, hogy az érdekelteket közös gondolkodásra késztetve hozzájáruljon a főváros turizmusának a fejlődéséhez. HIRDETÉS VILÁGGAZDASÁG KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁS KONFERENCIÁK Időpont: 2011. június 1. 9:30-13:30 Helyszín: Kecskemét, Árpád krt. 4. Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kiemelt támogató: EULER HERMESZ Hitelbiztosító A siker titka a tudás! Megalapozott döntés - kiszámíthatóbb holnap ■ Regionális lehetőségek kkv-k számára - Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ■ Miben segít az új Széchenyi terv? - MAG Zrt. ■ Vállalkozásfejlesztés a gyakorlatban, Vérségi János, a VOSZ Bács-Kiskun megyei elnöke, a Ver-Bau Kft. tulajdonosa ■ Biztonságos értékesítés és pénzügyi stabilitás a hitelbiztosítás segítségével Merész István kereskedelmi igazgató - Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt. ■ Lánctartozások megelőzése céginformációval - PartnerControll.hu A rendezvényen való részvétel díjmentes! Információ és jelentkezés: telefon: (+36-1) 489-1115, fax: (+36-1) 489-1169, www.vg.hu/rendezveny, e-mail: konferencia@vg.hu \ VII . \ K ■ \/D\S \(i kiadójának üzleti ítörítékójei: VILÁGGAZDASÁG manager magnói \ \ Li K I Harvard W Business ♦ Review VG.HU IffiüBMBBaMi Velux: egymillió eurós beruházás FEJLESZTÉS. Egymillió euró értékű beruházással fejlesztette tovább napkollektorgyártását a Velux Magyarország Kft. Ennek köszönhetően a napkollektorokhoz szükséges napfényelnyelő elemet, az abszorbert is helyben, a fertőszentmiklósi egységben állítják elő. A bővítés gyorsabb és hatékonyabb munkavégzést, az előállítási költségek csökkentését teszi lehetővé. A vállalat - melynek nettó árbevétele tavaly közel kétmilliárd forinttal bővülve meghaladta a 32 milliárdot - 2008 óta vesz részt a napkollektorgyártásban. Azóta folyamatosan bővült az általuk előállított alkatrészek száma - ennek a folyamatnak volt az utolsó része az abszorbergyártás megvalósítása. A gyártósor bővítése az utóbbi hónapok második jelentős beruházása volt a vállalat gyártóegységénél: korábban az egyik faforgácselszívó berendezést telepítették újra 1,5 millió euró ráfordításával, jelentős - 40 százalékos - éves energiamegtakarítást eredményezve. „A napkollektorok gyártását a fenntarthatóság jegyében kezdte meg a Velux cégcsoport, hiszen ez egy olyan építészeti elem, amely hatékonyan járul hozzá a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez” - mondta Vincze Zoltán, a Velux Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Mint hozzátette: a folyamatos fejlesztés és az új technológiák bevezetése fő célkitűzéseik között szerepel. „Ezek a projektek azért is fontosak, mert általuk hatékonyabban és gazdaságosabban állíthatjuk elő termékeinket, ugyanakkor folyamatosan csökkentjük a környezetre rótt terhelést is” - hangsúlyozta. A cég az elkövetkező években 52 millió euró ráfordításával teszi fenntarthatóbbá működését és termékeit. ■ VG ■ Vincze Zoltán: Az új projektek révén hatékonyabbá, gazdaságosabbá válik a gyártás