Világgazdaság, 2012. január (44. évfolyam, 1/10769-22/10790. szám)
2012-01-17 / 12. (10780.) szám
16 2012. JANUÁR 17., KEDD VÉLEMÉNY FÓRIS GYÖRGY Brüsszel és Magyarország Érdekes kérdést vet fel annak megvizsgálása, miért most „szállt rá” Magyarországra az Európai Bizottság: milyen „célokat” szolgálhat mindez, és mi állhat a hátterében? A magyar lépések többsége nem új, legfeljebb csak most jutottak el a megvalósítás fázisába. A brüsszeli bírálat mégis csupán néhány hete vált erőteljessé. (Amikor „Brüsszelről" beszélünk, alapvetően a bizottságot meg részben a tagállamokat öszszefogó EU-tanácsot értjük. Az Európai Parlamentnek ugyanis teljesen más alapokon nyugvó önmozgása és dinamikája van.) Formálisan persze lehet azt mondani, hogy a bizottságnak addig nincs kompetenciája, amíg bizonyos tagállami fejlemények (például jogalkotásban, intézményátalakításban) nem válnak hatályossá. De informálisan igenis számtalan csatorna és fórum van arra, hogy a már folyamatban lévő dolgok kapcsán is karakteres véleményt fogalmazzanak meg. Ezek azonban bizottsági részről korábban viszonylag lagymatagon jelentkeztek csak ahhoz képest, ami José Manuel Barroso elnök decemberi levele óta történt. A legegyszerűbb magyarázata mindennek az lehetne, hogy a testület tényleg nem ért egyet a magyarországi - jogalkotási, hatósági és gazdaságpolitikai - fejleményekkel. Nyilván a testületben ez a megfontolás is jelen van. Ne felejtsük el, hogy a Barrosocsapat többféle politikai árnyalatot ötvöz: liberálisok és szociáldemokraták együttesen tekintélyes számban vannak jelen, akik nyilván más ingerküszöbbel szemlélik például a magyarországi történéseket, mint néppárti kollégáik. A bekeményítést azonban önmagában ez nem magyarázza. Részint, mert ismereteink szerint általában túlnyomó testületi egyetértés áll mögötte, részint, mert eltér attól a többnyire nagyon szigorúan követett hagyománytól, hogy Brüsszel, ha lehet, nem foglalkozik tagállami belpolitikával. Ráadásul a testületben eddig legkritikusabban megmutatkozott biztos - Viviane Reding - maga is néppárti. Van tehát más is. A SZERZŐ A BRUXINFO EIPSZAKÉRTŐJE Több minden felmerülhet. Az egyik, hogy a brüsszeli testület hatáskört akar demonstrálni. A bizottság a lisszaboni szerződéssel sokat veszített. A válságkezelés azonban mostanra eljutott abba a fázisba, hogy a gazdasági kormányzás kapcsán több EU-tanácsi döntést közös jogszabályok támaszt anak alá, mint az elhíresült „hatos csomag”. Ezek betartatása viszont már bizottsági hatáskör, ahol a testület látványos erődemonstrációkat tehet. Sokak által hangoztatott feltevés, hogy a nem túl nagy súlyú és mostanában amúgy is sokak által bírált Magyarország „ideális alany” lehet a példastatuálásra, amelyből mások is tanulnak. Ettől gyökeresen eltér a másik magyarázat, miszerint a bizottság éppen hogy a Magyarországra nehezedő nyomáson akar enyhíteni, amikor politikai állásfoglalásával és néhány kötelezettségszegési eljárás megindításával kifogja a szelet az Európai Parlament azon törekvéseinek vitorlájából, hogy ennél sokkal messzebb vivő eljárást kezdeményezzen (a 7-es cikkely alapján). Akad aztán olyan vélemény is, hogy Barroso azért szánta rá magát a jeladásnak is tekintett decemberi levelére, mert az EU- csúcs után „megbízhatatlannak” és mint ilyet „megregulázandónak” érzi Budapestet a sorsdöntőnek érzett reformok szempontjából. Sorsdöntő időkben fontos, hogy mindenki a közös irányba húzzon, az eltérés igenkor kevésbé tolerált. Végül nem lehet kizárni azok felvetését sem, akik szerint a bizottság most is, mint sok más esetben, nem kis részt tagállami (főként német) sugallatra lép fel - lényegében hasonló okokból. Tegyük hozzá: ennél is, miként a - mégis csak konkrét tagországokból érkezett - biztosoknál is számításba kell venni azt is, hogy sok magyar intézkedés helyenként tagállami gazdasági érdekeket is sértett, nyilván ez is kiváltja a maga reakcióit. Mindez persze bizonyítékok híján nem több, mint találgatás. De aligha volna meglepő, ha egyikben-másikban - netán egy kicsit mindben - volna valami igazság. A valóság mindenesetre mintha erre utalna. ■ Ne felejtsük el, hogy a Barrosocsapat többféle politikai árnyalatot ötvöz. JEGYZET Állami versenyélénkítés A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG (NMHH) bízik abban, hogy a 900-as frekvenciatender sikeres lebonyolítása után élénkül a mobilpiaci verseny, és egyre szélesebb körben válnak elérhetővé a legjobb minőségű mobilszolgáltatások - ezzel a mondattal indította útjára a pályázatot a hivatal főigazgatója augusztusban. Az azóta eltelt szűk fél év eseményei azonban nem igazolták a hatóság ilyen irányú törekvéseit. MÉG AKKOR IS NEHEZEN FEDEZHETTÜK FEL az eljárás során az NMHH versenyélénkítési szándékát, ha eltekintünk attól, hogy a mobiltávközlés tipikusan olyan terület, ahol egy háromszereplős piacon is lehet éles verseny. A tenderhez kapcsolódó intézkedések - mint a pályázat módosítása, a határidők kitolása vagy egyes pályázók kizárása - ugyanis látszólag egy konkrét (állami) negyedik szereplőnek ágyaztak meg, persze az eredeti célkitűzés szempontjából önmagában ez nem lenne probléma, hiszen egy állami vállalat piacra lépése is erősítheti a versenyt, ehhez azonban arra van szükség, hogy - fogalmazzunk így - ne kizárólag az állami szférának pozícionálja szolgáltatásait az új szereplő. Márpedig sokan ettől tartanak, feltehetőleg nem véletlen ugyanis, hogy az ágazati szereplők többsége már a pályázók névsorának kihirdetése előtt biztosra vette, hogy nagy nyugati szolgáltató nem lép ,be a magyar piacra, sőt sokan úgy vélték, hogy a három, már piacon lévő cég mellett kizárólag az állami konzorcium indul a tenderen. A vállalatok többsége ugyanis nem tudott összeállítani olyan konstrukciót, amely mellett megérte volna negyedikként versenybe szállni egy viszonylag kis piacon a fogyasztókért. Önmagában a presztízs pedig már kevés indok a piacra lépéshez. BÁR VÉGÜL EGY VIETNAMI ÉS EGY ROMÁN VÁLLALAT IS adott le pályázati anyagot, a többség szerint ez nem cáfolja, hogy gazdasági szempontból nehezen indokolható ilyen piaci körülmények között elrajtolni. Ha azonban egy konkrét, előre kalkulálható vevőbázissal számolhat a pályázó, mindjárt más a helyzet... JANDÓ ZOLTÁN SZTOJCSEV IVÁN BKV: nem lehetetlen, de rendkívül kemény küldetés A BKV-t valószínűleg megmentik. Hogy hogyan, arról csak találgathatunk, de politikailag szinte elképzelhetetlen, hogy a főváros és az ország vezetői felvállalják az összeomlást. Arról az illúzióról azonban le kell tenni, hogy ez olcsó lenne. „Legközelebb várhatók a következő egyszerűsítések: a villamoskerekeket leszedik, e helyett a villamos padlójába lyukakat fúrnak. Ezekbe a lyukakba a közönség beleáll, egy e célra alkalmazott fogóba belekapaszkodik. Az áram így egyenesen a közönségbe megy bele, mely is az áram hatása alatt felvillanyozva felemeli a kocsit, és megindul vele.” A budapesti tömegközlekedés gazdaságosabbá tételéről Karinthy Frigyes írta ezeket a sorokat, kicsit több mint kilencven évvel ezelőtt. Akkor ragadott tollat, amikor a villamosmegállók csökkentésével próbálták „egyszerűsíteni a forgalmat”. Nagy tervekben ma sincs hiány. Az alapprobléma ismerős: a finanszírozásra alig volt pénz, a közlekedési társaság, Budapest és az állam vezetői pedig több-kevesebb sikert hozó ötletekkel ugyan előálltak időről időre, de az utazóközönség nem volt túlzottan elégedett. Annak, hogy a mostani évszázad tízes éveiben is a csődközelbe sodródott a budapesti tömegközlekedési cég, hosszú távra visszavezethető okai vannak. Az utcákon a legtöbben, ha arról kérdeznénk őket, hogy mi a BKV bajainak gyökere, valószínűleg a korrupciógyanús ügyeket említenék. Ezeket azonban fenntartással kell kezelni. A politikai súlyuk hatalmas, ám nem szabad elfelejteni, hogy a legnagyobb vádak is százmilliós nagyságrendben elfolyt összegekről szóltak, míg a BKV működéséből fakadó, jogszerűen felgyülemlett adósságállomány több tízmilliárdos. A BKV legnagyobb problémája az, hogy nem juthatott csődbe. Ugyanaz, amit láthattunk a Malévnál vagy a MÁV-nál: akárhogy termelődött újra a hiány, a mindenkori kormányok nem merték felvállalni azt, hogy hagyják bedőlni. Demszky Gábor és Tarlós István pedig éltek a helyzettel: gyakran kérték az államtól a támogatást, egyszeri, nem is túl kis összegeket. Ez pedig hosszú távon ahhoz vezetett, hogy eljött a pont, ahonnan már teljes körű reformokra van szükség ahhoz, hogy ne következzen be az összeomlás. Ne legyenek illúzióink, a hosszú távú megoldás fájni fog. A fővárosiaknak különösen, de az országban minden más adófizetőnek is. A végcél ugyanis nem lehet más, mint a BKV-t úgy finanszírozhatóvá tenni, hogy legnagyobb részben saját bevételeiből működhessen, a többihez pedig elengedhetetlen az állami és a fővárosi garancia. Nem esik jól már a rövid távú tűzoltás sem, mégis elkerülhetetlen. Egymás után ragasztják át a büntetésekre figyelmeztető matricákat, most már 6 helyett 16 ezret kell fizetniük a jegy nélkül utazóknak. A cél nem is a büntetési bevételek növelése, hanem azt elérni, hogy aki utazik, az vegyen jegyet vagy bérletet. Hasonló szigort, mint a metróknál, bevezetni a többi közlekedési eszközön sokkal bonyolultabb, de nem lehetetlen. Hosszú távon azonban ez önmagában nem sokat ér. Már vizsgálják a jegyárelemés lehetőségét, hiába minden korábbi ígéret. Pedig figyelembe kell venni azt is, hogy az árérzékenység egyre nagyobb az országban, és könnyedén el lehet jutni addig a pontig, amelyen túl már inkább átváltanak az emberek más közlekedési eszközre. Egy látványos lélektani határt akár heteken belül átléphet a városvezetés: a havi bérlet ára nemsokára öt számjegyű lehet. Komoly segítséget jelenthet a dugódíj. Persze csakis akkor lenne értelme, ha az ebből származó pénzt teljes mértékben a tömegközlekedésre fordítanák, miközben a kísértés elég nagy, hogy más területekre költsék. A helyi adók emelését szintén fel lehetne használni, sőt, talán ezen a téren Budapest még jobban áll, mint az ország bármelyik másik része, a fővárosban még ki lehet vetni kevés extra adót úgy, hogy az nem jóleső, de legalább elviselhető legyen. El kell gondolkozni azon, hogyan lehet spórolni a kiadási oldalon, de itt szűkösebbek a lehetőségek. Most, amikor már a járműfelújításokra is alig maradt pénz, nehéz további pontokat találni, ahol lehet takarékoskodni. Ez azonban nem menthet fel a teljes vizsgálat alól. Meg kell oldani azt is, hogy az agglomeráció beszálljon a BKV finanszírozásába: Budaörs, Törökbálint vagy épp Szentendre és Gödöllő mára úgy integrálódott a budapesti közlekedésbe, mintha nem lenne városhatárt jelző tábla. A BKV elvisz majdnem mindenhova, de szinte csak Budapest pénzén, ezen változtatni kell. Sokan lennének dühösek, ha a HÉV megállna a főváros végén, de akár ilyen szélsőséges megoldáson is el lehet gondolkozni, ha a másik szélsőséges lehetőség, a csőd már felmerült. A helyzet nem könnyű, de maga a rendszer elviekben működőképes lehet - ha nem szól bele a politika. Nehéz azonban elképzelni azt, hogy a vidéki képviselő a parlamentben előbb megszavazza a BKV megsegítését, majd hazaérve elmagyarázza választóinak, hogy nekik is fizetniük kell a budapesti közlekedésért. Több politikus szívesen használja ki ezt a kérdést a Budapest-vidék ellentételezésére. Pedig lehet beszélni vízfejű országról, de ettől még a helyzet adott: más nagyságrendekben kell gondolkozni egy olyan város közlekedéséről, amelynek két legtávolabbi pontja harminc kilométerre van egymástól. És pont a város nagy mérete miatt bízhatunk abban, hogy lesz megoldás. Karinthy kilencven éve úgy folytatta a cikkét: „Esetleg a villamosáramot is meg lehet takarítani, a társaság közgyűlésén valamelyik szakelőadó kimutatta, hogy az a villamosáram, amelyet a közönség sistergő istennyila formájában a Társaság gyomrába kíván, teljesen elégséges ahhoz, hogy az ily módon megkönnyített és leegyszerűsített forgalmat kellőképpen ellássa.” Azt a népharagot, amit a BKV teljes leállása okozna, nincs az a politikus, aki fel merné vállalni. Sem a Városházán, sem a Kossuth téren. Ezért remélhetjük, hogy lesz kompromisszum - ám arról le kell tennünk, hogy ez olcsó volna. Eljött a pont, ahonnan már teljes körű reformokra van szükség, ahhoz, hogy ne következzen be az összeomlás. A SZERZŐ A VILÁGGAZDASÁG MUNKATÁRSA 4 Felelős szerkesztő: Újvári Miklós ■ Lapszerkesztők: Gaál Csaba, Szerdahelyi Csaba ■ Vezető szerkesztők: Barát Mihály (vállalatok, piacok, befektetések), Gaál Csaba (vélemény), Gyakori Mercédesz (belföld, külföld, Európai Unió) • Kocsi Ilona főmunkatárs ■ Kiadó: Zöld Újság Zrt. » Szerkesztőség és kiadó: 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Postacím: 1539 Bp. Pf. 653. Telefon: 489-1175, 489-1195, fax: 489-1189 • Hirdetések felvétele: 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Telefon: 488-5676, 488-5626, e-mail: hirdetesfelvetel@axelspringer.hu ■ Ügyfélszolgálat előfizetéssel kapcsolatos információ, megrendelés: telefon: 488-5588, fax: 488-5562 ■ Előfizetésidíj: 1 évre 78 876 Ft, fél évre 39 438 Ft, negyedévre 19 719 Ft, egy hónapra 6573 Ft ■ Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzletága ■ Árus terjesztés: Lapker Zrt. ■ ISSN 0042-6148 ■ Nyomdai előállítás: ÁS Nyomda Kft Szilády Üzem 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63., telefon: 76-481-401, fax: 76-481-204, felelős vezető: Futó Imre ■ Munkaszám: 300011 ■ Nyomás napja: 2012. január 16. ■ A Világgazdaság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Világgazdaságra hivatkozva lehet. A lapban közölt táblázatok adatai tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ■ A Világgazdaság példányszámát a Matesz auditálja. ■ A Világgazdaság és a Világgazdaság Online tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei) a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével közvetíthetők a nyilvánossághoz. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról s céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. VILÁGGAZDASÁG A szerkesztőség központi száma: 489-1195 A kiadó központi száma: 489-1175