Világgazdaság, 2012. január (44. évfolyam, 1/10769-22/10790. szám)
2012-01-09 / 6. (10774.) szám
4 2012. JANUÁR 9., HÉTFŐ VÁLLALATOK ÉS PIACOK PLÍH Lilly Mercedes buszok a régi Ikarusok helyett HARMINC HASZNÁLT, klimatizált, Mercedes Benz Citaro 0530 buszszal frissítik Budapest tömegközlekedését- tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV. Egy busz 65 500 euróba kerül. A járművek többnyire 2001-2003-as évjáratúak, motorjuk Euro 2-es vagy Euro 3-as, eddig átlag 550 ezer kilométert futottak. A honosítások után 2012 tavaszától az autóbuszok az észak-budai, jellemzően hegyvidéki autóbusz-vonalakon teljesítenek majd szolgálatot. ■ VG Márciusban már vehet ingatlanokat az NE a hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő (NE). Az utóbbi két hétben körülbelül nyolcszázan érdeklődtek az eszközkezelő információs vonalán, a negyedük Budapestről, de sok hívás érkezik Pest megyéből, Borsod-Abaúj- Zemplénből, Szabolcs- Szatmár-Beregből és Hajdú-Biharból is. A programban részt vevő első családok ügye márciusra fejeződhet be. ■ MTI-Eco Módosult az olaj szállítási szabálya megváltoztak január 1-jével az ásványolajok szállításának szabályai annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a csalások elleni fellépés és az egyes ásványolajtermékek illegális, üzemanyagcélú forgalmazásának felderítése. Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője közleményében kifejtette: a jövedéki adóról szóló törvény új szabályozása szerint az ömlesztetten szállított ásványolaj beszerzése és szállítása bejelentéskötelessé vált, amelyet a vámhatóságnál legkésőbb a beszerzést, szállítást megelőző napon kell megtenni. Ennek elmulasztása 300 ezer forintig - gazdálkodó szervezet esetében 600 ezer forintig - terjedő bírsággal sújtható. ■ MTI-Eco Építőipar: Tolnában nőtt a teljesítmény a tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint Tolna megyében 2011-ben mintegy 8 százalékkal nőtt az építőipari termelés. A beruházások értéke a 2010-es 55 milliárd forint után megközelítette a 60 milliárdot. Miután a lakásépítések száma nem nőtt, a bővülést főleg az ipari beruházások okozták. ■ MTI-Eco Nehezen tartható a nominálbér kompenzáció Néhány cég többet emel az elvártnál, sok viszont nem tud lépni A MÁV, a Magyar Posta és a VEB-Bau is számolja, hogyan tehet eleget az előírt bérkompenzációnak, ahogyan vélhetőleg a több állami vállalat is. A Bosch, az Audi és más magáncégek viszont a saját bérgazdálkodásukat követik, sok építőipari vállalkozás pedig csak a karját tudja széttárni. VG-összeállítás Vegyes fogadtatásra talált a hazai vállalatok körében az a kormányrendelet, amely szerint a cégeknek kompenzálniuk kell két másik intézkedés - adójóváírás megszűnése és az egészségbiztosítási járulék emelése miatti bérkiesést dolgozóiknál. Enélkül a havi 216 806 forint alatt kereső munkavállalók nettó bére csökkenne. Azok a társaságok, amelyek nem hajtják végre az elvárt emelést, nem kaphatnak állami támogatást, és nem indulhatnak közbeszerzéseken sem. Akik lépnének, de nem tudnak, állami segítséget kapnak, csak az emelés 5 százalékát kell állniuk. A kormányrendeletnek való megfelelés súlyos teher ott, ahol évek óta egyébként sem tudnak emelni, és fennmaradásuknak is fontos feltétele az alacsony bérköltség. (Egyébként is a zsebükbe kell nyúlniuk egy másik döntés, a minimálbér emelése miatt.) Sok közöttük a közbeszerzésekben is érdekelt kkv, s persze idetartozik az építőipar nagy része is. „A súlyos recesszióval sújtott építőiparban már régóta nem tudnak bérfejlesztésben gondolkodni, az is siker, ha egyáltalán meg tudják őrizni szakmai gárdájukat” - válaszolt lapunknak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Tolnay Tibor saját cégénél, a Magyar Építő Zrt.-nél két éve nem volt béremelés. A szakember szerint több ponton még tisztázni kellene a bérkompenzáció részleteit. Mindazonáltal arra számít, hogy a közbeszerzésekben érdekelt társaságok mindenképpen törekedni fognak arra, hogy elkerüljék a béremelést elmulasztókat fenyegető szankciót. A közbeszerzések azért is kiemelkedő fontosságúak a szakmában, mert a magánmegrendelések szinte teljesen eltűntek. Más kérdés persze, hogy ez a lépés elbocsátásokkal is járhat. Az építőiparban aktív és közbeszerzéseken is induló VERBau Kft., teljes körűen eleget kíván tenni a bérkompenzációs előírásnak, de Weninger Richárd ügyvezető hangsúlyozta: a rendelet, ahogyan a többi megszorító intézkedés is (cafeteria, cégautóadó, az autópályadíj emelése) nehéz helyzet elé állítja a cégeket. A társaságnak a béremelés 5 százalékos részének kigazdálkodása is nagy teher, ezért igénybe kell vennie a felajánlott, vissza nem térítendő támogatást. Borúlátóan nyilatkozott korábban lapunknak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára is, aki szerint az emelésre képtelen cégeknél teret hódíthat a színlelt szerződés és a feketemunka is. Ráadásul ott, ahol meg tudják valósítani a kormányrendeletben előírt kompenzációt, még mindig csak a nominálbér szintjét tartják meg. (A kormány várakozása szerint a 2012-re várt infláció 4,2 százalékos, kutatók ennél egy-két tized százalékkal magasabb pénzromlást várnak.) A Postánál és a MÁV-nál is készülnek a bérkompenzációra. „A MÁV csoport a kormány 298/2011. (XII. 22) és 299/2011. (XII. 22) számú kormányrendeletének megfelelő béremelést tervez végrehajtani” - szögezték le lapunknak a vasúttársaságnál. Ám mivel még folynak a számítások, az emelés gazdasági hatásáról, még nem tudtak tájékoztatást adni, ahogyan arról sem, mekkora állami segítségre lesz szükségük. A Magyar Posta Zrtnél a társaság valamennyi munkavállalójára, azaz több mint 36 ezer főre tételesen a jogszabályban meghatározott módon végzik el a kompenzációra vonatkozó vizsgálatot az év zárása után. A számok ismeretében dolgozzák ki a forrásra vonatkozó javaslatot, az érdekképviseletekkel folytatott bértárgyalás keretében. Mások viszont, főleg stabilan működő cégek, ragaszkodnak saját bérgazdálkodásukhoz, illetve amúgy is nagyobb emelésre készülnek a rendeletben elvártnál. „A Magyarországon 11 leányvállalatánál több mint 7000 főt foglalkoztató Bosch csoport bármilyen jogszabályi rendelkezéshez teljesen alkalmazkodik, de a bérpolitikáját nem befolyásolja egy ilyen politikai nyomás, hiszen az éves rendes béremelést mindig azonos rendben hajtjuk végre” - mondta Ficzere Ferenc, a Robert Bosch Kft. regionális kommunikációs igazgatója. A kft. március végén látja az előző év eredményeit, és akkor dönt az emelésről, január elsejéig visszamenőleg. A csoport minden országban az adott ország éves inflációját, az érintett leányvállalat teljesítményét és az alkalmazottak egyéni teljesítményét veszi figyelembe a béremelésnél. Magyarországon az idén várhatóan 5-6 százalékkal emel, mint a korábbi években is. Négy százaléktól csak 2009-ben, a világválság tetőzésekor maradtak el. Jobb a helyzet az Audinál is. „Nincs szükségünk az állam bérkompenzációs segítségére, béreink és emelésünk mértéke is versenyképes” - tájékoztatott Czechmeister Mónika, az Audi Hungária Motor Kft. szóvivője. A vállalatnál tavaly 8,1 százalékos volt az emelés a halasztott béremeléssel együtt, mert 2010 elején a válság miatt nem nőttek a bérek. A bő 7000 ezer fős cég üzemi tanácsa és a szakszervezetek most egyeztetnek az idei emelésről. Igyekszenek megőrizni a béren kívüli juttatások reálértékét is. Ez tavaly fejenként 400 ezer forintra rúgott. TOLNAY TIBOR, AZ ÉVOSZ ELNÖKE Több cégnél már elkezdtek osztani, szorozni, hogyan tehetnek eleget a kormányrendeletben foglaltaknak . Az ágazat sok cége csak közbeszerzésen nyerhető megbízásokkal maradhat talpon Sokan megúszhatják az emelést, mégsem indulhatnak közbeszerzésen vannak olyan cégek, amelyek bár részt vesznek közbeszerzési pályázatokon, megúszhatják a béremelést, ugyanis dolgozóik zömének fizetése magasabb 216 ezer forintnál. Ezek közé tartoznak például az olyan cégek, amelyek főleg mérnököket, programozókat és más diplomás munkavállalókat alkalmaznak, így az informatikai, távközlési vagy a pénzügyi szektor számos szereplője elkerülheti a béremelést az idén, ha pályázni akar. Kis csúszás a paksi előkészületekkel élettartam Az idén kell dönteni az atomerőmű 1-es blokkjának élettartam-hosszabbításáról Erre az évre is maradtak teendői a Paksi Atomerőmű Zrt.-nek az év végére lejáró élettartamú 1-es blokkja további működtetésére való felkészüléssel, bár az élettartam-hosszabbítási kérelmét a múlt év végi határidőre rendben beadta. Még be kell fejeznie egyes berendezések minősítését, adós bizonyos eszközök kifáradására vonatkozó számításokkal s a nem megfelelő alkatrészek cseréjével is. Ezért az Országos Atomenergia-hivatal (OAH) kérte a hiányok pótlását - hangzott el az OAH évindító tájékoztatóján. „A 2012-re maradt feladatokat ütemezetten végzik Pakson, minden munka időben végrehajtható ahhoz, hogy az erőműtársaság megkaphassa az üzemidő-hosszabbítási engedélyt” - válaszolt a Világgazdaságnak Fichtinger Gyula, az OAH megbízott főigazgató-helyettese. Az engedély egyébként megadható korlátozásokkal. fel■ Elkészültek az új paksi blokkok telephely-engedélyeztetésének és a meglévők leszerelésének jogi feltételei RÓNAKY JÓZSEF, AZ OAH FŐIGAZGATÓJA tételekkel, illetve nem teljes körűen is. Az viszont Paks dolga, van-e intézkedési terv arra az esetre, ha a blokk nem kapná meg az engedélyt. „A hivatal csak biztonsági szempontokat vesz figyelembe, nem dolga mérlegelni, hogy van-e igény a paksi áramra, vagy nincs” - tette hozzá Rónaky József, az OAH főigazgatója. Paksi biztonságjavítás •földrengés elleni megerősítés • hidrogénégető telepítése • súlyos baleset-kezelési útmutató • a reaktor külső hűtése • az áramellátás javítása FORRÁS: OAH (FOLYAMATBAN LÉVŐ MUNKÁK) Az I-es blokkot úgy kell felkészíteni a 2032-ig való, normál üzemidőn túli használatra, hogy akár 2040-ig is működtethető legyen, hiszen nem engedhető meg, hogy 2032-ra a berendezései éppen elhasználódjanak. A következő években sor kerül a további három paksi blokk élettartam-hosszabbítására is olyan sorrendben, ahogyan elérik harmincadik üzemévüket. Fontos idei feladata az OAH- nak az új paksi blokkok telephely-kérelmének engedélyeztetésére való felkészülés, bár maga a kérelem vélhetőleg csak 2014- ben érkezik be. Tavaly már meghatározták az engedélyeztetés jogi feltételeit, és kész a működő blokkok majdani lebontásának jogi szabályozása is. Az atomerőmű üzembiztonságának növelése folyamatos, a munka egy 2008-as felmérés után kapott nagy lendületet. Ennek köszönhetően ma már több olyan intézkedés is folyamatban van, amelyeket a múlt évi fukusimai atomerőmű-baleset tapasztalatai (célzott biztonsági felülvizsgálat, azaz a stresszteszt) alapján írtak elő. A Stresszteszten nem merült fel, hogy bármilyen azonnali intézkedésre szükség lenne. Idei esemény lesz a Bátaapátiban lévő nukleáris hulladéktároló végleges üzemeltetési engedélyének a megadása is. ■ VG