Világgazdaság, 2014. június (46. évfolyam, 105/11365-124/11384. szám)
2014-06-02 / 105. (11365.) szám
2 Továbbra is felszálló ágban a hazai jármű- és alkatrészipar A török piacra készül a Rába járműipar A buszgyártás csak nagy darabszámban lehet üzletileg sikeres Nem tartja járműgyártónak a Rába csoportot az elnökvezérigazgató, Pintér István, aki a holding jövőjét a futóműgyártásban látja. Másrészt a Rába a Volvóval közösen a hazai autóbuszpiac felének megszerezésére törekszik, és akkor a járművek értékének közel harmadát adnák a magyar beszállítók. Demeter Kálmán A Rába csoport negyedéves gyorsjelentését bemutató sajtótájékoztatón a közelmúltban azt mondta, hogy amíg az alkatrész, illetve a járműgyártó üzletág szárnyalt, a Rába Futómű Kft. árbevétele az első negyedévben a tavalyi 8,2 milliárd forintról 7 milliárdra csökkent, mert valamennyi stratégiai piacon keresletcsökkenéssel szembesült. Azonban egyetlen stratégiai partnerünket sem veszítettük el. Olyan nevek vannak a listán, mint az amerikai Meritor és a John Deere, az európai Volvo, a Scania és a Claas, az orosz GAZ csoport mellett a Kamaz, Japánban a Sojuz/ Isuzu, Magyarországon pedig a Suzuki és a honvédelmi tárca. Az egyik stratégiai piacunk Oroszország, ahol tavaly a válság utáni legjobb évet zártuk, elértük a válság előtti forgalom közel kétharmadát. Az idei év azonban nehezen prognosztizálható. Egyrészt jelentősen gyengült a rubel, túl vagyunk a téli olimpián, ami a járműbeszerzések visszaesését eredményezi és nem látható, hogy hova vezet az orosz-ukrán konfliktus. Ezek együttes hatását már érezni a piacon, de a jövőre nézve az sem mellékes, hogy a nyersanyagok ára hogyan alakul. A GAZ csoporthoz tartozó nehézteherautó-gyárral, az Urallal három éve kötött megállapodás révén különleges futóműveket szállítunk a társaság összkerék-meghajtású tehergépjárműveihez. A nyugat-szibériai cseljabinszki régióban működő Ural vállalat évente 8000-9000 nem közúti nehéz tehergépjárműveket gyárt, elsősorban olaj- és gázipari, valamint építőipari, mezőgazdasági célú felhasználásra. De három éve felmerült a közös oroszországi futóműgyártás ötlete is. - Minden iparágban van kritikus tömeg. A haszonjármű-futómű ágazatban legalább évi ötezer darabos stabil piac kell ahhoz, hogy a gyártás kifizetődő legyen. Mivel ezt a darabszámot még nem értük el, indokolatlan lenne a közös gyártás beindítása. Kinti partnerünk, a GAZ csoport, amelyhez az Ural teherautógyár is tartozik, évente 20 ezer különféle méretű buszt gyárt. A Rába Futómű Kft. részesedése az orosz piacon a nagy buszok évente 4-5 ezer darabos kategóriában körülbelül 60 százalék, de igyekszünk bekerülni a kisebb buszok piacára is. Így tehát a Rába Oroszországban erősíteni kívánja a jelenlétét, ugyanakkor vizsgálja annak lehetőségét, hogy bizonyos gyártmányai Törökországban is piacra lépjenek. Ha már a buszokat említette, a közelmúltban a Magyar Buszgyártók Szövetsége úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a négy magyar gyártó közé nem számítják a Rábát, mert a Volánbusz Zrt. által vásárolt Rába-Volvo csuklós buszok Wroclawban készültek és elhanyagolható bennük a magyar hozzáadott érték. A Rábára nem mondjuk, hogy járműgyártó cég, hanem azt, hogy alapvetően futóműgyártó, komplementer üzletágakkal, ami révén öszsze tudunk rakni egy komplett járművet, mint például azt a néhány midibuszt, amelyet svéd és norvég megrendelésre szereltünk össze. Cégünk és a Volvo Bus Corporation közti együttműködés alapján Volvo buszokat szállítunk a magyar megrendelőnek, de előbb elvégezzük a járművek magyar elvárásokhoz való adaptálását. A hazai tömegközlekedési autóbuszpiac felvevőképességét évi ötszáz darabra becsüljük, aminek a felét szeretnénk megszerezni. Akkor részben nálunk, részben a magyar beszállítóknál a magyar tartalmat fokozatosan lehet növelni. Ha elérjük az évi 250 darabos megrendelést, a hazai hozzáadott érték harminc százalékra emelkedik. A magyar kisvállalatok a maguk erejéből nem vagy csak nagyon nehezen lennének képesek világcégek beszállítójává válni, ezért ez a program számukra kiváló lehetőség, hogy kipróbálják magukat. Ha beválik a termékük, a Volvo felveheti őket a globális beszerzésbe. De ehhez hosszú évek kemény munkája kell. A közhiedelem szerint Magyarországon még mindig van buszgyártási potenciál, csak az állami megrendelések elmaradása miatt élnek másból a gyártók. ■ „Van olyan futóművünk, aminek a kifejlesztése három évig tartott, és közel egymilliárd forintba került” Nézzük meg, hogy a NABI-t leszámítva, amely kifejezetten az amerikai piacra gyártott alapvetően félkész termékeket, amíg meg nem szűnt, hány magyar buszt sikerült külföldön eladni az elmúlt években. Autóbuszt összeszerelni nem bonyolult. Régen a Rába is csinálta, megvette a motort, sebességváltót, összerakta és ráfizetéssel értékesítette 2002-ig, amikor felszámoltuk ezt a tevékenységet. Költséghatékonyan fejleszteni és gyártani azon A Rába Járműipari Holding Nyrt. bevételeinek földrajzi megoszlása (millió forint ban már más kérdés. Néhány száz darabos piacra azonban önálló gyártást nem érdemes létrehozni. A buszgyártás csak a nagy darabszám révén lehet üzletileg sikeres, vagy akkor, ha sikerül betörni egy réspiacra, így tehát véleményünk szerint csak az ipari kooperáció a járható út. A Volvo Bus mellett a Volvo és a Renault teherautó részlege által alkotott Volvo Corporation fontos vásárlója a Rába futómű üzletágának. Évente mintegy 30 ezer teherautó első tengelyt vásárolnak. A csoporttal kötött megállapodás szerint a Volvo vállalta, hogy a buszimportot magyar, elsődlegesen Rába illetve a Volvóval indított beszállítói program részeként részben KKV-k által előállított termékek vásárlásával ellentételezi. Célunk a stratégiai együttműködés bővítése a Volvo-Renault csoporttal. Azon is gondolkozunk, hogy a Renault-val milyen réspiacokra tudnánk alkalmazásokat kifejleszteni. Ennek első eredménye az a két hónapja bemutatott tűzoltóautó prototípus, amelynek összkerékhajtású alvázát a Renault-val közösen fejlesztettük ki. A sorozatgyártás az igények függvényében akár már 2014 végén megkezdődhet. - Jóllehet személyautó gyártóknak is szállítanak nagy sorozatban alkatrészeket, a 1,5 milliárd forintba került fejlesztési Intézetet alapvetően a futóműfejlesztésre hozták létre. Ekkora jövőt látnak ebben az üzletágban? - Az alkatrész üzletág a Suzuki mellett a Volkswagen csoportnak évente közel egymillió kartámasz vázat állít elő. De a csoport árbevételének kétharmada a futóműgyártásból származik, amelynek ereje biztosítja az új termékek kifejlesztésének költségét. Van olyan futóművünk, aminek a kifejlesztése három évig tartott és közel egymilliárd forintba került. Ez is mutatja mennyire hosszú és tőkeigényes folyamat, hogy bekerüljünk egy világcég beszállítói közé. A jellemzően a futómű üzletággal megszerzett nemzetközi kapcsolatokat aztán kamatoztatni tudjuk más üzletágban is. Mivel a saját kockázatú fejlesztés egy céget akár tönkre is tehet, általában a vevőkkel együtt fejlesztünk, így hoztunk létre a John Deere és a Claas számára különleges, nagy teherbírású futóművet. Nagyon sikeresek vagyunk az Egyesült Államokban az összkerékhajtású futóművek réspiacán is. Járműgyárunk szorosan együttműködik testvérvállalatával, a Rába Futómű Kft.-vel, amelynek fejlesztései az amerikai teherjármű hajtáslánc-gyártó Marmon-Herrington révén az Egyesült Államok hadseregében szolgálnak. Ugyanilyen futóműveken gördülnek a magyar honvédség számára szállított Rába H teherjárművek is. Az új stratégiai időszakban azon dolgozunk, hogy aktív termék- és üzletfejlesztéssel megteremtsük a növekedés új forrásait. Pintér István: a jövőre nézve az sem mellékes, hogy a nyersanyagok ára hogyan alakul Európa 30280,0 34435,3 Amerika 11057,3 12275,8 Ázsia 1006,8 773,0 Ausztrália 1,70 Összesen I 42 345,8 N 47485,3 VG-GRAFIKA FORRÁS: BÉT 2012 2013 gépipar A múlt héten három járműipari esemény is történt. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. bejelentette, hogy idén 145 ezerre bővíti autógyártását Kecskeméten, a Continental, hogy meghaladta az egymilliót budapesti gyárában készült Start-Stop részegységek száma, valamint Miskolcon tárgyaltak hazai járműipar főszereplői a kiemelt fejlesztési központtá nyilvánított települések vezetőivel és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) képviselőivel. A kormány 2012-ben Kecskemét térségét, 2013-ban a Szombathely, Szentgotthárd és Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, 2014-ben pedig Tatabánya és Esztergom térségét nyilvánította kiemelt járműipari központtá. Miskolcon ugyanakkor novembertől már működik a japán Takata cég 20 milliárd forintba kerülő légzsákgyára. Az ezer munkahelyet teremtő beruházás abba a sorozatba illeszkedik, ami révén Magyarország a járműgyártás egyik európai fellegvárává vált. A kormány tavaly 118 milliárd forinttal támogatta az innovációt valamint a kutatás-fejlesztést, ám a 2014-2020 közti időszakban már 706 milliárd forintra számíthat ez a terület. Csak az elmúlt évben 2600 új munkahelyet teremtett a négy autógyártó, az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki, amelyek együttesen 17 400 embernek adnak munkát. A négyek összesen 240 ezer gépkocsit és 2,26 millió motort gyártottak az elmúlt évben -tájékoztatta lapunkat a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ), amelynek 210 tagvállalata 41 ezer főt foglalkoztat. A szövetség adatai szerint a 712 jármű- és járműalkatrész-ipari vállalkozás csaknem 116 ezer embernek ad munkát. Az iparág tavaly 17,8 milliárd eurós termelési értéket állított elő, ez pedig a feldolgozóipari teljesítményt közel 20 százaléka. Az ágazat árbevételének 93 százaléka exportból származik. ■ D. K. A győri Audi-gyár Közúti járműalkatrész-gyártás (árbevétel, millió forint) Belföldi__________Export 2009 198567 1312 228 2010 236 518 1550631 2011 226931 1712137 2012 219 767 1882152 2013 304195 2140 932 2014* 101926 607 249 * l.ill. hu FORRÁS: KSH IPAR 2014. JÚNIUS 2., HÉTFŐ