Világgazdaság, 2015. május (47. évfolyam, 84/11593-102/11611. szám)

2015-05-14 / 92. (11601.) szám

2015. MÁJUS 14., CSÜTÖRTÖK VÁLLALATOK ÉS PIACOK 7 Nőni tudott az év elején a Deutsche Telekom távközlés Az első negyedév­ben 16,8 milliárd eurós bevé­telt ért el a Deutsche Telekom, ez 13 százalékos növekedést jelentett az egy évvel koráb­bihoz képest. A számottevő fejlődésben meghatározó szere­pet játszott az árfolyamhatás, a dollárhoz képest viszonylag gyenge euró sokat javított az eredményen. Ezt a hatást le­számítva is közel 5 százalékos lett volna a bővülés. Ez főként az amerikai érdekeltségnek, a T-Mobile US-nek köszönhető, amely közel 12 százalékkal tudta növelni forgalmát. A társaság EBITDA eredmé­nye és nettó profitja ugyan­akkor jelentős mértékben csökkent, az előbbinél 26 szá­zalékos, míg utóbbinál közel 57 százalékos volt a visszaesés. Az egyszeri tételek nélkül már kedvezőbb az összkép, az adó­zott eredményben például 76 százalékos növekedést muta­tott ki a vállalat. A Deutsche Telekom az el­ső negyedévben igen intenzív fejlesztési politikát követett, amit Timotheus Höttges, a cég vezérigazgatója is kiemelt az eredmények értékelésekor. A távközlési társaság 2,5 milli­árd eurót fordított fejlesztések­re az első három hónapban, ez 22,5 százalékos növekedést jelentett éves összevetésben. Németországban még nagyobb mértékű volt a fejlődés, ott harmadával bővült a beruhá­zásokra szánt összeg a janu­ár-márciusi időszakban. Igaz, a jelentős pénzköltés éreztette hatását a cashflow-n, ami 12 százalékkal zuhant az első negyedévben 2014 hasonló idő­szakához képest. Timotheus Höttges március elején, a barcelonai Mobile World Congress-en jelentette be, hogy a társaság elkötelezte magát egy integrált páneuró­pai hálózat kialakítása mellett. Ennek érdekében 2018-ig Né­metországon kívül hatmilliárd eurót fordítanak infrastruk­túra fejlesztésre. A vállalat tervei szerint 2018-ra Német­országban 80 százalékra nö­velik a legalábbi 50 Mbit/s-os netkapcsolathoz hozzáférő ház­tartások arányát, míg a többi európai piacon 50 százalékra a 100 Mbit/s-os vagy annál gyor­sabb lefedettséget. ■ K. Z. v O­T 2:a Közel 24 ezer magyar kocsit hívnak márkaszervizbe járműipar Világszerte hatmilliónál több autóst érint a legújabb Takata-légzsákbotrány Európában a Toyota 1,27 mil­lió, a Nissan pedig 563 ezer autót hív a szervizekbe, hogy ellenőrizzék a japán Takata konszern által gyártott - első­sorban a vezető melletti - lég­zsákok indító berendezését. Világszerte ugyanakkor a két márka együttesen 6,56 millió autó ellenőrzését rendelte el, miután kiderült: az egyes mo­dellekben a légzsák nem min­den esetben nyílik ki megfele­lően. A Toyota visszahívása harmincöt különböző, 2003 márciusa és 2007 novembere között gyártott típust érint. A Nissan 1,56 millió kocsit hív vissza a 2004 és 2008 között gyártott szériákból. A Toyota és a Nissan által kezdeményezett újabb vissza­hívás a legrosszabbkor jött a Takatának, hiszen éppen a múlt héten jelentették be: az április elsején kezdődött üzle­ti évben már nyereséges lesz a cég a megnövekedett ázsiai és amerikai értékesítéseknek köszönhetően. A márciusban zárult üzleti évben a Takata 29,6 milliárd jenes vesztesé­get könyvelt el, elsősorban a hibás légzsákokra elrendelt visszahívások miatt, amelyek 58,7 milliárd jenes kiadást jelentettek. A 2016 márciu­sával végződő pénzügyi évre a vállalat 20 milliárd jenes (170 millió dollár) nettó pro­fitot prognosztizált úgy, hogy 7 milliárd jent szán a tanács­adási és jogi költségekre, ez azonban nem fedezi a vissza­hívásból eredő költséget. A 6,56 millió kocsi visszahívása viszont nyilvánvalóan kérdé­sessé teszi a profitra vonatko­zó, optimista előrejelzést. Eddig hat halálesetet kö­töttek a Takata által gyártott hibás légzsákokhoz, amelyek kinyíláskor fémdarabokat lőttek az utastérbe. A válla­lat ellen több csoportos pert indítottak Kanadában, és az Egyesült Államokban. Was­hington emellett hatósági ellenőrzési eljárást is kezde­ményezett az ügyben, miköz­ben büntetőjogi procedúra is indult a vitatott esetek nyo­mán. Az amerikai szabályozó hatóság ráadásul februárban napi 14 ezer dolláros bírsá­got ítélt meg, mert a Takata nem működött együtt teljes mértékben a szervezettel a hibajelenség feltárásában. A japán vállalat többek között a német Fraunhofer Intézet szakértőinek segítségével próbálja felderíteni az ügyet, eközben egy a Toyota által ve­zetett, tíz autógyártóból álló konzorcium felkérte az Or­bital ATK mérnökeit a hibás légzsákok független kivizs­gálására. Hazánkban 19 658 Toyota és 4153 Nissan tulajdonosát értesítik az importőrök, hogy a márkaszervizekben ellenőr­zik, és ha szükséges kicseré­lik a légzsákok indító beren­dezését. A Toyota esetében a Yaris, Rav4, Hilux, Avensis Verso, és a Corolla egyes év­járatai érintettek, míg a Nis­sannál az Almera, Terrano II, Pathfinder, X-Trail és D27 pic­kup tulajdonosokat értesítik. A japán gyártó egyébként Magyarországon is rendel­kezik érdekeltséggel: a Taka­ta Safety Systems Hungary Kft. 20 milliárd forintba ke­rült, 60 ezer négyzetméteres miskolci gyára októberben kezdte a próbatermelést, de egyes gyártósorok telepítése áthúzódott az idei évre. A ma 450 fős gyár az év végén már több mint 700 embernek ad munkát. ■ D. K. A két márka európai eladásai* (első negyedév, darab) ■ 2014 H 2015 200 000 150 000 100 000 50 000 0 Nissan Toyota * Eu és EFTA-országok. VG-GRAFIKA FORRÁS: ACEA Vezetné a régiót a Mol pozíció A shopok versenye beleszól az üzemanyagokéba További felvásárolásokkal, új termékkel és szolgáltatá­sokkal válna a térség vezető üzemanyag-kiskereskedőjé­vé a Mol. E célból legutóbb új márkát is bevezetett egyes hazai töltőállomásain, mind­erről Lars Höglund, a csoport kiskereskedelemért felelős elnökhelyettese nyilatkozott a Világgazdaságnak. B. Horváth Lilla A régióban több mint 1700 töltőállomást üzemeltető Mal csoport további akvizíciókon keresztül kívánja növelni ré­szesedését a közép-európai kiskereskedelemben, ahol várhatóan tovább erősödik az üzemanyagok iránti kereslet. „A Mal emellett a termékei és szolgáltatásai minősége alap­ján is az élre tör” - mondta lapunknak Lars Höglund, a csoport kiskereskedelemért felelős elnök-helyettese. Ez utóbbi tervére a társaság tíz hazai töltőállomáson a Fresh Corner márkanévvel erősít rá. A Friss Sarkokban minőségi kávéval, friss szendviccsel, hamburgerrel, hot-doggal és a napi bevásárlás lebonyolítá­sának lehetőségével várják a vevőket. Ha a visszajelzések alapján beválik a kedvező árú termékekkel való csábí­tás, akkor a Mal további kuta­kat is átalakíthat az előbbiek szerint. (Hasonló újításokról beszélt nemrég lapunknak a Normbenzhez tartozó, hazai és szlovákiai Lukoil töltőállo­mások vezetője is.) Lars Höglund - mint bizal­mas információt - nem fedte fel, hogy a csoport töltőállo­másain mekkora az üzem­anyagok és az egyéb termé­kek értékesítésének aránya. Ez ezért érdekes, mert piaci vélemények szerint a ku­tak nyereségének nagyobb részét már évek óta a nem üzemanyag termékek eladá­sa hozza. Viszont elmondta, hogy a cég Magyarországon és középtávon kétszámje­gyű növekedést célzott meg a shop termékek értékesítésé­ben. Ezt az irányt sugallják a nemzetközi tapasztalatok is. A szolgáltatási és termékkí­nálati versenyben a Mal Ma­gyarországon már bevezette a Bringapont és a Postapont szolgáltatását, a nem vény­köteles gyógyszerek árusítá­sát, és egy­begyűjti a használt sütőolajat is. Csehországban hamarosan ingyen wifit kínál az összes benzinkútján. „Cé­lunk, hogy megváltoztassuk a töltőállomásokról lévő képet, amely szerint e helyekre a vásárlók csak üzemanyagért ugranak be” - foglalta össze a szegmens vezetője. Ezzel a cég egyúttal meg­lovagolhatja a vasárnapi zárva tartás által a töltőállo­másoknak kínált lehetősége­ket. Lars Höglund közölte: „a magyar kormány vasárnapi nyitva tartási döntésétől füg­getlenül a Mol-csoportnak világos stratégiája van a töl­tőállomásain folyó kínálat és kiszolgálás bővítéséről.” A Mol töltőállomásait egyéb­ként közvetlenül nem érinti az intézkedés, mert a kútjait és azok boltjait is vállalkozók üzemeltetik. Minden Mol-kút és annak boltja is nyitva van vasárnaponként. A pici erősítés másik esz­köze a minél több vevő tartós ügyfélnek való megszerzése, azaz a flottakártya-értékesí­­tés. A Mal Mol-kutaknál már ma is jórészt flottakártyával fizetnek, persze a kártyások és a készpénzesek aránya or­szágonként eltérő. Többféle kártyát is kínál a cég: van, amelyikkel Európa 10 orszá­gában, több mint 3900 töltő­­állomáson lehet fizetni. A Mól igyekszik a töltőállomásait a javarészt a saját finomítói­ból ellátni, e célból az elmúlt években több logisztikai fej­lesztést is indított. Magyaror­szágon csak saját finomítású üzemanyagot ad el. A Mól csoport töltőállomásai a régióban Magyarország 364 ■» Horvátország 434­­ Olaszország■ 129 Szlovákia ■1214 Csehország' H 1192 , RomániaH 1159 Bosznia­­­ Hercegovina■ “ Ausztria 1» § ' ” Szerbia 1« Szlovénia 140 Montenegró S11 FORRÁS: MÓL Az összesen több mint 1700 egységből álló régiós hálózatot tovább bővítené az olajvállalat Átfestik a cseh Lukoil kutakat az elmúlt húsz évben a Mol-csoport a csehországi nagykereskedelmi szeg­mens meghatározó szerep­lőjévé vált, oda irányul ex­portjának egy jelentős ré­sze. Tervei szerint hamaro­san az övé lesz a második legnagyobb cseh öltőállo­más hálózat is, és bekerül az ország 10 legnagyobb cége közé. Nemrég nyitotta meg az első, ottani Mól márkájú töltőállomását. A jövőben fokozatosan meg­változnak a csehországi Lukoil és a Slovnaft ben­zinkutak márkanevei. Az idén várhatóan mintegy 80 Mól töltőállomás kezdi meg működését a Lukoiltól vásárolt, és még az orosz társaság logóját viselő ku­tak helyén. HÍRSÁV Kedvező folyamatok a turizmusban KEDVEZŐ FOLYAMAT indult el a belföldi turizmusban tavaly, de az ágazat egésze is rekor­dévet zárt Magyarországon: 5,4 százalékkal emelkedett a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák szá­ma az előző évhez képest. A cél, hogy idén tovább erősöd­jön a belföldi turizmus, és még több vendég érkezzen külföldről is - mondta a Ma­gyar Turizmus Zrt. vezérigaz­gatója szerdán Győrben, az országos Tourinform-találko­­zó megnyitóján. Faragó Péter rámutatott: már az év első negyedévében is 9,4 százalék­kal emelkedett a belföldi, 8,2 százalékkal a külföldi vendég­­éjszakák száma. ■ MTI Növekvő forgalom a Budapest Airportnál összesen 840 ezer utast ke­zelt áprilisban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, eny­­nyien még soha nem fordultak meg a ferihegyi repülőtéren az év negyedik hónapjában. Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója kö­zölte: a 840 ezer utas 10,8 szá­zalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, az év elejéhez képest 12,1 százalé­kos a bővülés az előző év első négy hónapjához viszonyítva. A le- és felszállások száma 3,9 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz képest, a járatok kihasználtsága átlagosan 79,8 százalék volt. ■ MTI Jó negyedévet zárt a Bridgestone az elmúlt üzleti év március végén zárt utolsó negyedében a Bridgestone Corporation gumiabroncs üzletágának árbevétele és üzemi eredmé­nye egyaránt 3,4 százalékkal emelkedett, elérve a 6,31 milliárd, illetve a 917,8 millió dollárt. A cég növelte személy­autó, kis és közepes teherautó abroncsainak eladását Európá­ban, az amerikai kontinensen és Ázsiában. Észak-Ameriká­­ban az autó és furgonabron­csok kereskedelmi forgalma 3 százalékkal szűkült, míg a gyári beszállítás ezeknél 12 százalékkal, a kamion és buszabroncsok esetében pedig 14 százalékkal nőtt. ■ VG

Next