Világgazdaság, 2015. május (47. évfolyam, 84/11593-102/11611. szám)

2015-05-04 / 84. (11593.) szám

2015. MÁJUS 4., HÉTFŐ GAZDASÁG Népszerű szakma a vendéglátás oktatás Több gimnazista,kevesebb szakiskolás lesz az elsősök között ősszel Szakácsnak, cukrásznak, pincérnek, eladónak és hegesztőnek jelentkez­tek a legtöbben idén a szakiskolákba. A szak­­középiskolákban pedig a vendéglátásszervező-ven­­déglős, az informatikai rendszergazda, a gépgyár­tás-technológiai technikus, a pénzügyi-számviteli ügyintéző, valamint az au­tóelektronikai műszerész, autószerelő voltak idén a legnépszerűbb szakok. A szakiskolások fele már duá­lis képzésben tanul. Haiman Éva Gimnáziumba és szakközép­­iskolába 2,2, illetve 2,8 száza­lékkal többen járhatnak ősz­től, mint az előző tanévben, vi­szont a szakiskolába 1,4 száza­lékkal kevesebb fiatalt vettek fel - közölte az idei középfokú felvételi eljárás zárásaként az Oktatási Hivatal. A felvettek többsége, 40,5 százaléka (több, mint 32 és fél ezer diák) szak­­középiskolában tanul majd, ami fél százalékkal magasabb arány, mint a tavalyi. A gólyák között a gimnazisták aránya minimálisan emelkedett az előző tanévhez képest: 34,3-ról 34,6 százalékra, ez majdnem 28 ezer diákot jelent. A legke­vesebben idén is a szakmun­kásképzést preferálták, az ősz­szel kezdődő tanévben kicsivel több, mint 20 ezren kezdik itt meg szakiskolákban a tanul­mányaikat, ez a felvettek 24,9 százaléka, szemben a tavalyi 25,7 százalékkal. Az EURES, az Európai Bi­zottság munkaerő-piaci por­tálja szerint 2014-ben Magyar­­országon a legkeresettebbek a gépkezelők voltak, a második helyen értékesítő munkatár­sat kerestek a cégek, de szo­ciális-egészségügyi dolgozóra, valmint vendéglátósra, takarí­tóra, otthoni kisegítőre, teher­autó sofőrre, bányászra és kő­fejtőre, és targoncakezelőre is erős igény mutatkozott. A KSH kereseti adatai szerint ugyan­akkor hiába nagy az igény az ilyen területek művelői iránt, ez (még) nem tükröződik a fi­zetésekben: egyedül az érté­kesítők számíthatnak magas fizetésre, átlagosan majdnem nettó 300 ezer forintra, mi­közben a vendéglátásban alig több, mint százezer forint az átlagos havi nettó fizetés (per­sze a jatt nélkül), a szociális dolgozóknál pedig a 70 ezer fo­rintos sem éri el. Nem véletlen, hogy a szak­­középiskolákban idén a ven­déglátásszervező-vendéglős, az informatikai rendszergaz­da, a gépgyártás-technológiai technikus, a pénzügyi-szám­viteli ügyintéző, valamint az autóelektronikai műszerész, autószerelő voltak a legnép­szerűbb szakok, amint azt la­punk érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériumánál elmondták. A szakiskolákba ugyan­akkor szakácsnak, cukrász­nak, pincérnek, eladónak és hegesztőnek jelentkeztek a legtöbben. Ezek azok a szak­mák is, amelyekben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) statisztikája szerint jelenleg a legtöbb tanulószer­ződés létrejött a duális képzé­sek keretében. Ezek mellett a kőműves-burkoló, a gépi for­gácsoló, a vendéglátásszerve­ző-vendéglős, az autószerelő és az asztalos képzéseken ta­nulók közül részesülnek a leg­többen cégekhez kihelyezett gyakorlati oktatásban - tud­tuk meg az MKIK oktatási és képzési alelnökétől. Bihall Tamás hozzátette: je­lenleg a szakmunkástanulók mintegy 50 százaléka, 50 ezer fiatal vesz részt a duális kép­zésben, de a cél, hogy három éven belül ez az arány leg­alább 70 százalékra emelked­jen. Ennek érdekében a kama­ra igyekszik minél több ma­gyar kis- és középvállalkozást hozzásegíteni ahhoz, hogy ki­alakítsa a minőségi gyakorlati képzés feltételeit, ezzel is eny­hítve az egyre akutabb munka­erő-hiányt. „A cégek egyre in­kább felismerik, hogy ha nem vállalják a képzést, hátrányba kerülnek” - fogalmazott az al­­elnök, aki a normatíva-emelést is fontosnak tartja, hogy az biztosítja a duális képzésben résztvevő cégek, jellemzően a kisebb vállalatok, érdekeltsé­gét, a programmal kapcsolatos költségeik legalább részbeni megtérülését. A legjelentősebb tanulószerződéses szakmák 2428 2201 Szakács Eladó Pincér Cukrász Hegesztő 1473 Kőműves és hidegburkoló 1256 Gépi forgácsoló 1147 Vendéglátásszervező-vendéglős 988 Autószerelő 877 Asztalos ma 876 VG-GRAFIKA FORRÁS: MKIK HÍRSÁV Erre az évre lassabb növekedést vár a GKI agki Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint - bár 2014-ben átmenetileg kiug­róan gyors, 3,6%-os volt a növekedés - a magyar gazdaság mégsem került a régióhoz mérten tartós fel­zárkózást biztosító pályára. Az idei kilátások ennél jóval kisebb ütemű, 2% körüli nö­vekedést valószínűsítenek. A beruházások várhatóan csak stagnálnak, a fogyasztás és az exporttöbblet viszont a tavalyinál nagyobb mérték­ben járulhat hozzá a gazda­sági növekedéshez. ■ VG Kisebb lehet az idei búzatermés az EU-ban az európai Unió idei búza- és repcetermése elmaradhat a múlt évitől - tartalmazza az ADM jelentése. A legna­gyobb német gabonakeres­kedő vállalat szerint az EU idei búzatermése 139,1 mil­lió tonna lesz, jóval kevesebb a tavalyi 148,5 millió tonna rekordszintnél. A repceter­més várhatóan 21,7 millió tonnára csökken a tavalyi 24,3 millió tonnáról. Az ADM Németország esetében 25,6 millió tonna búzater­mést vár a tavalyi 27,7 millió tonna után, a repcetermés pedig várhatóan 6,2 millió tonnáról 5,4 millió tonnára esik. Németország az EU má­sodik legnagyobb búza- és repcetermelője. ■ MTI 3 HŐSÖK, HÉTKÖZNAPI EMBEREK, AKIK ODAADÁSSAL VÉGZIK MUNKÁJUKAT, VÁLLALJÁK A KIHÍVÁSOKAT. » NEM A KÉPESSÉGEINK TESZNEK MINKET KÜLÖNLEGESSÉ, HANEM A DÖNTÉSEINK. VEDD KEZEDBE A SORSOD! PALYAZAT.GOV.HU

Next