Világgazdaság, 2015. október (48. évfolyam, 189/11698-209/11718. szám)

2015-10-19 / 201. (11710.) szám

2 ÜZLETVILÁGGAZDASÁG 2015. október 19., hétfő Média A TV2 napi működését egyelőre nem befolyásolja a vita Az RTL lehet nyertese a gigászok harcának Látszólag két üzlet­ember kemény csa­tájáról szól a TV2-ért folyó küzdelem, mi­közben valójában több milliárd forint mozgatása és a be­folyások megszerzé­se áll a háttérben. DIÓSZEGI JÓZSEF Zökkenő nélkül működik a TV2 azt követően is, hogy Andrew G. Vajna után a Simicska Lajos több média­­vállalkozását irányító üzletember, Fonyó Károly is bejelentette, hogy egyik cége, a Megapolis Zrt. révén megszerezte a csatornát. „Mivel az október 15-i, a TV2 Csoport által bejelentett hivatalos tranzakció minden lépésében jog­szerű volt, ezért ez az utólag bedo­bott, minden alapot nélkülöző hí­resztelés semmilyen hatással nincs a csatorna működésére” - nyilat­kozta a Világgazdaságnak Yvonne Dederick és Simon Zsolt, a csatorna jelenlegi két tulajdonosa és ügy­vezetője. Fonyó azt is kijelentet­te, hogy elküldte a két ügyvezetőt. Yvonne Dederick és Simon Zsolt ennek kapcsán azt válaszolták, hogy „nincs semmi ilyenről tudo­másunk”. Azt is hozzátették, hogy a hivatalosan bejelentett tranzak­ció lezárásáig ők a TV2 Csoport tu­lajdonosai és ügyvezető igazgatói. A tranzakció lezárását követően a tulajdonos a Magyar Broadcasting Co. Kft. lesz. Addig pedig „ügyveze­tőként teljes jogkörrel” járnak el. A jogszabályok szerint egyébként ahogyan Vajnáéknak, úgy Fonyónak is meg kellene szereznie a hatóságok engedélyét az ügylet lezárásához, és amíg ez nem történik meg, addig az új tulajdonos nem rendelkezhet pél­dául azzal a joggal, hogy visszahívja az ügyvezetőt. Márpedig Fonyó ezt állította. Szerettük volna megtudni Fonyó­­tól, hogy mit szól Simonék válaszá­hoz, de az üzletembert nem sikerült elérnünk, és Vajnától sem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy pél­dául számít-e egy elhúzódó jogi fo­lyamatra. Átszervezték a cégeket A TV2 eredeti tulajdonosa ProSie­­benSat.l Media AG volt, amely 2013 végén egy tulajdonosi hitelkonst­rukcióban eladta a TV2-t is üzemel­tető MTM-SBS Televízió Zrt.-t, az új tulajdonosok pedig Simon Zsolt, a csatorna vezérigazgatója és Yvonne Dederick gazdasági igazgató lettek. Az új tulajdonosok átszervezték a cégcsoport vállalkozásait, aminek eredményeként­­ több cég mellett az MTM-SBS Zrt. jogutódjaként - 2013. december 17-én megszületett a TV2 Média Csoport Kft., és létre­jött TV2 Media Group Holdings Kft. Vajna október 15-én azt jelentet­te be, hogy cége, Magyar Broadcas­ting Co. K­ft. - amelynek jogelődjét a cégbírósági adatok szerint 2012-ben alapították - szerződést írt alá a TV2 Média Csoport Kft. százszázalékos üzletrészének és a CEE Broadcasting Limited alaptőkéjének száz százalé­kát megtestesítő részvényeinek a megszerzéséről. Az utóbbi cég tulaj­donosa Yvonne Dederick és Simon Zsolt, az előbbi, tehát TV2 Média Csoport Kft. pedig TV2 Media Group Holdings Kft. tulajdonában van, mi­közben ennek a cégnek is a Simon- Dederick páros a tulajdonosa. Vélhetően épp ezért hangsú­lyozták közleményükben Vajnáék, hogy „az adásvételi szerződést az eladó TV2 Media Group Holdings Kft. és a CEE Broadcasting Holding Kft. nevében törvényes képviselői írták alá. A Magyar Broadcasting Co. Kft. így a TV2 Média Csoport Kft. és a CEE Broadcasting Limited üzletrészének tulajdonjogát per-, teher- és igénymentesen, érvényes szerződés alapján szerzi meg.” Azt is közölték, hogy a társaság ezzel egy időben megállapodást kötött a TV2 korábbi tulajdonosával, a Pro- SiebenSat.­ Media AG-vel az el­adóknak, valamint a csatornának biztosított hitelek átvállalásáról. Simicska közbelépett Csakhogy időközben Fonyó az­zal állt elő, hogy az ő cége, a Me­gapolis Zrt. már október 13-án élt a TV2 Media Group Holdings Kft. megszerezésére vonatkozó - ko­rábban megszerzett - opciós jog­gal. (Az Origó szerint Simicskáék még tavaly ősszel letettek egymil­lió eurót, és ezzel opciót szereztek a TV2-re.) így Fonyó megszerezte azt a céget, amelynek birtokában volt az a vállalkozás, amelyet két nap múlva Vajna megvett. Fonyó szerint Simonéknak ezt követően nem állt jogukban eladni a tulaj­donukat képező TV2 Média Cso­port Kft.-t, az általunk megkér­dezett jogászok szerint azonban adódhat olyan jogi helyzet, amely­ben erre lehetőségük volt. Mindezekről viszont az erede­ti tulajdonosnak, a ProSieben­­Sat. 1-nak is tudnia kellett, hisz va­lamennyi, az adásvételben érintett társaság cégbírósági adataiban fel­lelhető „a zálogjogosult adatainál” a ProSiebenSat.1 Media AG. A Fak­­tor.hu-nak a ProSiebenSat.l-nál olyan válaszokat adtak, amelyek­ből az derül ki: a német eladók Vaj­­náéket tekintik tulajdonosnak, és egyeztettek velük az eladásról. Jogászok szerint hosszú időt vesz majd igénybe annak kibogozása, hogy kinél milyen tulajdonjog van, ráadásul azt sem lehet tudni, hogy az egyes cégek milyen „tartalmak­kal” rendelkeznek, így tehát a kí­vülálló még a majdani cégbírósági bejegyzés után sem tudhatja, hogy pontosan mit vett meg Vajna, és mit, illetve milyen jogokat vásárolt be Fonyó. Rövid távon kedvezőtlen A tisztázallan helyzet nem tesz jót a TV2-nek, és a reklámozókat átte­relheti a konkurens csatornára, az RTL Klubra, amely így akár nyertese is lehetne a Vajna-Simicska-össze­­csapásnak. De ha a jelenlegi állapot elodázza annak a jogszabálynak a megszületését, amely lehetővé ten­né, hogy a nagy csatornák is kér­hessenek műsorterjesztési díjat a kábelszolgáltatóktól - ez vélhetően csak akkor születik meg, ha Vajna lesz a befutó -, akkor az RTL Klub sem lesz felhőtlenül boldog. Amiatt is új helyzetben találja magát az RTL Klub, ha a Simicska- Vajna-csata eredményeként a TV2 mégis Vajnánál landolt, hisz akkor az RTL Klub korábbi vezérigazga­tója, Dirk Gerkens irányítja a csator­nát. Gerkens profi üzletembernek számít, és jó kapcsolatainak kö­szönhetően több nagy - korábban és jelenleg is az RTL Klubon - hir­dető céget is átcsábíthat a TV2-höz. Milliárdok sorsa dőlhet el a Simics­­ka-Vajna-párviadalban, és az sem utolsó szempont, hogy melyik kör szerzi meg a televíziós közönség - RTL Klubot követő - második leg­nagyobb körét, és szerez befolyást felettük. Andy Vajna a cégvásárlást bejelentő sajtótájékoztatón. Nem tudni, számolt-e az árnyéktulajdosokkal fotó szabómiklós VG-SZAKÉRTŐ DIÓSZEGI JÓZSEF. Vélhetően ma még senki sem tudja teljes biztonsággal megmondani, hogy ki nyeri azt a meccset, amelyet Simicska Lajos ezúttal Andy Vajnával foly­tat a TV2 megszerzéséért. A ma még kitartó közönségnek úgy tűnhet, hogy épp Simicskánál van a labda, aki jó taktikai érzékkel az utolsó pilla­natban kicselezve Vajnát, a kapu felé rúgta azt. De az még nem látszik, hogy betalál-e, vagy mellé megy, netán kapufának ütközik és visszapattan a labda. Még a meccs elején járunk, bármi megtörténhet, egyik szereplő sem kispályás. Azt sem lehet tudni, hogy hányszor lesz hosszabbítás a játék során, ahogyan az sem sejthető, hogy a lefújásig melyik játékos cse­lezi még ki a másikat, vagy éppen gáncsolja el. Az viszont biztosra vehető, hogy hosszú játékra kell készülni, hisz mindkettő meg akarja nyerni a mér­kőzést, amely után aztán a győztes hátradőlve nézheti a TV2-t De már most is vannak nyertesei a játéknak, a jogászok, akik hosszú menetre és nem kevés pénzre számíthatnak, míg a bíró lefújja a mérkőzést. Főváros A BKV házon belül újítaná fel a HÉV-kocsikat Fővárosi koncepció készült a las­san ötvenéves HÉV-ek felújítására is, és elkészült a felújított jármű prototípusa - jelentette be Tarlós István főpolgármester egy pénteki sajtótájékoztatón. A munkálatok a BKV saját műhelyében, magyar ki­vitelezővel, az önkormányzat saját cégének kivitelezésében megvaló­síthatók lennének, így nem kellene közbeszerzést kiírni. Összesen 91 szerelvényről, mintegy háromszáz kocsiról van szó. A kocsibelsők tel­jes körű felújítása mintegy 15 milli­árd forintba kerülne. A hajtás-kor­szerűsítés további 15 milliárdot emésztene fel. Az infrastruktúra, a pálya és a biztonsági berende­zések felújítása újabb 30 milliárd, vagyis a projekt mindösszesen 60 milliárd forintba kerülne. A ciklus végéig a teljes megvalósítást bizto­sítani tudnák, ez csak pénz kérdése -mondta Tarlós. Legkésőbb 2019-ig elkészülhet az újpalotai villamosvonal, amely­re a főváros 26 milliárd forint uniós forrást kaphat - mondta a főpol­gármester. A teljes beruházás en­nél 5-7 milliárddal kerülhet többe összességében, a járművek ára nél­kül. A Baross tér és Újpalota közötti szakasz egyébként százmilliárd fo­rinttal olcsóbb, mint ha az M4-es metrót hosszabbítanák meg északi irányba. A kormány határozatban erő­sítette meg, hogy 125 milliárd fo­rintot biztosít a metró infrastruk­túrájának a felújítására - mondta Tarlós, s hozzátette, hogy a felújí­tás idején a legnagyobb problémát a felszíni közlekedés biztosítása je­lenti: mintegy 150 busszal kellene pótolni a kieső metrószakaszokat, ami 15 milliárd forintba kerülne. Ezt a pénzt a főváros mindenkép­pen biztosítja - mondta a főpol­gármester­­, akár saját tartalékai árán is. VG Tarlós István fotó:földid.attila Kereskedelem Olasz meglepetés A többi között a spanyolországi és az olaszországi piaci sikereinek tu­lajdonítja a francia Carrefour kis­kereskedelmi lánc a harmadik ne­gyedéves jó pénzügyi eredményeit. A társaság a pénteki tőzsdenyitás előtt tette közzé az adatokat, ezek szerint az árbevétele 2,2 százalék­kal 21,5 milliárd euróra emelke­dett, és felülmúlta az elemzői vára­kozásokat is. A cég legnagyobb piaca tovább­ra is Franciaország, ahol a forga­lom 2,3 százalékkal nőtt, és 10,3 milliárd eurót tett ki. A legnagyobb meglepetést Olaszország okozta, ott a 2,5 százalékos elemzői előre­jelzéssel szemben 5,9 százalékos javulást produkált a vállalatóriás. A vártnál jobban sikerült a Carrefour harmadik negyedéve Belgiumban és Romániában is. VG

Next