Világgazdaság, 2016. június (48. évfolyam, 104-125. szám)

2016-06-29 / 124. szám

4 ÜZLET Távközlés Új cég a távközlési piacon Az Invitel Zrt. mellett új márka és új cég, az Invitech Zrt. jelenik meg a magyar távközlési piacon - jelen­tette be egy keddi sajtótájékoztatón David Blunck, az Invitel Távközlési Zrt. vezérigazgatója. A július 1-jétől működő cégek testvéri kapcsolat­ban lesznek egymással, anyacégük egy angliai vállalkozás. Az átalakí­tás során tehát a társaságcsoport vállalati és nagykereskedelmi üz­letága júliustól társasági formában, Invitech Megoldások Zrt.-ként szolgálja ki a több mint hatezer kö­zép- és nagyvállalati, intézményi, valamint nagykereskedelmi part­nerét az ország egész területén. Az Invitel Zrt. pedig a lakossági és kis­vállalati üzletág tevékenységét viszi tovább. Az Invitel-csoport irányítása nem változik, a csoport vezetését tehát azonos tulajdonosi struktúra mel­lett változatlan menedzsment látja el. Az átalakítástól az ügyfélfókuszú működés erősödését, az árbevétel növekedését várjuk - válaszolta David Blunck a Világgazdaság kér­désére, és hozzátette, hogy nem a költségoptimalizálás áll a háttér­ben. A két cég mérete nagyjából hasonló, vagyis a csoport bevételé­ből körülbelül 25 milliárd forinttal az Invitel Zrt., az Invitech Zrt. pedig 20 milliárd forinttal részesedik. Míg pár éve az informatikai szolgálta­tások alig néhány százalékot jelen­tettek, ma már az Invitel-csoport árbevételének közel negyedét ez a terület adja. D. J. Adott az infrastruktúra Az Invitech a száz legna­gyobb hazai település mind­egyikét, a legnagyobb 500 magyarországi cég négyötö­dét fedi le saját hálózattal. Több mint 9000 kilométeres, országos lefedettségű opti­kai gerinchálózattal, 11 nem­zetközi határkeresztező ösz­­szeköttetéssel rendelkezik. Az Invitech Solutions adat­központi infrastruktúrája négy budapesti telephelyű létesítményére épül, ezekben összesen több mint 3000 négyzetméteres terület áll rendelkezésre. i *­j Stratégia Hellyel és idővel spórol a kartongyár Rondo: az él túl, aki gyors Az idén mintegy 750 millió forintot költ a Rondo Hullámkartongyártó Kft. olyan fejlesztésekre, amelyek révén tervei szerinti megtartja, sőt tovább növeli piaci részesedését. Helyzete persze nem könnyű: mi­közben a hazai hullámkartongyár­tás mintegy 16 százalékát ellenőrzi, a vevőkért a két nagyobb hazai ri­vális - a Dunapack és a DS Smith - mellett egy kisebbel is versenyez­nie kell. Alapanyaga, a papír drá­gul, a cég nehezen jut szakképzett munkaerőhöz, ráadásul - hiába dolgozik szinte kizárólag hulladék­ból készült alapanyagból, és gyárt újrahasznosítható termékeket - még környezetvédelmi termékdíjat is kell fizetnie. Igaz, a felsoroltak­ból több a versenytársait is sújt­ja. Mindazonáltal a 2015-ös ered­ményei alapján a Rondo vette az akadályokat. Tavaly és tavalyelőtt is közel 12 milliárd forintos árbevé­tele volt, üzemi eredménye az egy­milliárdot alulról, az adózott pedig felülről közelítette, mindkét évben. A tulajdonos a nyereségnek körül­belül a felét vette ki osztalékként. „Természetesen figyelünk rá, hogy lépést tartsunk az árverseny­ben, de inkább a szolgáltatásaink­kal és a termékek minőségével igyekszünk magunkat megkü­lönböztetni a piacon - mondta a Világgazdaságnak Miklós Zsolt, a csomagolóipari társaság nemrég kinevezett ügyvezető igazgatója. Mint mondta, cége fejlesztésének irányait az határozza meg, hogy az üzleti életben az él túl, aki a leg­gyorsabban alkalmazkodik. A Rondo így részben a logiszti­kai előnyökre összpontosít. Az év nagy részében ötnaposnál rövi­debb szállítási határidőt vállal, a nagyobb forgalmú időszakokban pedig 5-10 naposat. Az idén to­vább automatizálta és átalakította belső szállítási rendszerét, és be­vezette a korábbiaknál kisebb ge­rincmagasságú, D-hullám nevű termékcsaládját, amelynek révén a felhasználók további időt és he­lyet spórolhatnak meg. A trendet követve megjelent olyan, polcra kész göngyölegekkel is, amelyekkel egyszerűbb a boltokon belüli áru­mozgatás, a polcok elrendezése és azok feltöltése is: a dolgozó egyet­len mozdulattal alakítja át a szállí­tási csomagolást kínálóvá. „A csomagolás olyan termékek vásárlásánál is befolyásolja a vevő döntését, amelyekről azt gondol­hatnánk, hogy csak az áru műszaki szempontjai számítanak” - osz­totta meg az igazgató cégének egy számítógép-összeszerelő meg­rendelője tapasztalatát. A Rondo nemrég használatba vett egy új plottert, vagyis mintakészítő esz­közt is. A társaság az idén néhány száza­lékkal növelné az árbevételét és az általa gyártott termékmennyiségét is. „Ehhez a piac és a technológia adott, várakozásainkat az első öt hónap adatai már alátámasztották" - mondta Miklós Zsolt. B. H. L. A cég részben a logisztikai előnyökre összpontosít fotó:veresviktor A Rondo Kft. adózott eredménye (milliárd forint) VILÁGGAZDASÁG 2016. június 29., szerda Még mindig sok kismotor felelősségbiztosítása hiányozhat Motorra olcsó maradt a kötelező Az autós kötelező gyors tempóban drágul, a motorosok díjai viszont nem emelkedtek az elmúlt években. A motoros a biztosítók sze­rint jó ügyfél, van biztosítani való vagyona, és kárt sem okoz. HERMAN BERNADETT Szeretik a motorosokat a biztosí­tók, a kötelező biztosításuk díját legalábbis nem emelik - állítják az alkuszcégek. Miközben a személy­autók díjai az elmúlt 12 hónapban több mint 20 százalékot drágultak, a motoros kötelező gépjármű-fele­lősségbiztosításoknál (kgfb) meg­lepő módon elmaradt az áremelés. A Biztosítás.hu adatai szerint 2012 óta minden évben 6500-7000 forint között volt egy átlagos motoros kgfb éves tarifája, az idén valamivel 6900 forint alatt alakult az átlagdíj. A CLB Biztosítási Alkusznál is hasonlók a tapasztalatok. A motoros piacon jelentősebb szereplőnek számító cégek nem emelték a motorosok ta­rifáit. „A motoros kgfb megmaradt be­lépő terméknek” - mondja Rácz István, a Biztosítás.hu ügyvezetője. Minden évben van egy-két olyan biztosító, amelyik ügyfélszerzési okból olcsón adja a kgfb-t. „A mo­torosok jó ügyfélnek számítanak” - teszi ehhez hozzá Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. Aki­nek motorja van, az általában az átlagosnál jobb anyagi helyzetben van, rendelkezik autóval, lakással is, így többféle biztosítást el lehet neki adni. A kötelezős kárhányadok is jók a motoroknál, ezeket a járműveket ugyanis rossz időben ritkán hasz­nálják, általában csak nyáron és szá­raz időben ülnek rájuk. A viszonylag kis tömegű gépjárművel egyébként is csak kisebb károkat lehet okozni, mint egy nagyobb autóval, a más járművek utasainak okozott szemé­lyi sérülések is ritkábbak. A kárgya­koriság is jobb a motoroknál, ezer motorosból évente csupán 5-6 okoz kárt, míg az autósoknál ez az arány 30 körül van. A motoros kgfb-piacon egyéb­ként kisebb a verseny, mint az autós biztosításokén. Bár több cég is kí­nál biztosítást kétkerekű járművek­re, az átlagdíjak alapján egy kézen meg lehet számolni, hány biztosító vesz részt valóban a versenyben. A CLB adatai szerint például az idén a Groupama, a K&H, a Signal és az Kárgyakoriság egyes gépjármű­szegmensekben (%, a bejelentett károk és az átlagos biztosított állomány aránya, 2014) Union kínálta a legjobb díjakat, 3-4 ezer forint közötti átlagos tarifával lehetett náluk motorra kötelezőt kötni. Az Allianznál és a Köbénél kétszer ennyibe került egy átlagos biztosítás, de voltak olyan piaci sze­replők is, amelyek bőven 10 ezer fo­rint fölötti átlagdíjat kínáltak, vagy­is gyakorlatilag kiárazták magukat ebből a szegmensből. A legolcsóbb szereplők többségénél egyébként a CLB adatai szerint tavalyhoz képest nemhogy nem nőtt, de csökkent is a biztosítási díj. Az átlagos díjat persze az is lej­jebb szoríthatja, ha a motorosok elkezdenek tömegesen biztosítást kötni az 50 köbcentiméteresnél ki­sebb motorú, rendszám nélküli robogókra és segédmotorokra. A 3 millió személygépkocsihoz képest viszonylag kevés, csupán 163 ezer rendszámos motor fut a hazai uta­kon - hívja fel a figyelmet a Bizto­sítás.hu. Robogóból jóval több van forgalomban, a számuk a becslések szerint 600-700 ezer darab is lehet. Ezekre 3000 forintos díjon lehet kö­telezőt kötni, sokan azonban ezt a minimális összeget sem fizetik ki, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) leg­frissebb adatai szerint viszont 2014- ben csupán 317 ezer segédmotor­nak volt biztosítása. A motorosok kisebb károkat okoznak csak fotó mw Személygépkocsi■ 3,09 Motorkerékpár 1 0,57 Segédmotor 1 0,34 Autóbusz EMI Trolibusz Tehergépkocsi ■1 5,24 Vontató wmmmmm VG-GRAFIKA FORRÁS: MNB Lyuk a rendszerben A biztosítás nélkül robogó­­zók komoly kockázatot fut­nak. Ha kárt okoznak egy másik autóban, már annak a javítása is több százezer forintba kerülhet, egy szemé­lyi sérülés pedig még drá­gább lehet. Egy elütött gyalo­gos ugyanis könnyen bepe­relheti a balesetet okozó robogást, és követelheti, hogy fizesse ki a kórházi kezelését, a kieső munkabé­rét, de maradandó sérülés esetén akár járadékot is kö­vetelhet tőle.

Next