Világgazdaság, 2016. augusztus (48. évfolyam, 147-169. szám)

2016-08-01 / 147. szám

VILÁGGAZDASÁG 2016. augusztus 1., hétfő ÜZLET 3 Beruházás A győri Audinél háromról két műszakos termelésre állnak át Újabb óriásgyárat épít a Mercedes Kecskeméten Már az idén elkezdik a Mercedes második kecskeméti óriásgyá­rának építését, eköz­ben az Audi modell­váltásra készül Győr­ben, ahol december­től átmenetileg csök­ken a termelés. DIÓSZEGI JÓZSEF A Mercedes-Benz egymilliárd euró értékű beruházás keretében meg­építi második gyárát Kecskeméten, amely első- és hátsókerék-, illetve alternatív meghajtású személygép­kocsik összeszerelésére is alkalmas lesz - jelentette be Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars termelésért és ellátási láncért felelős igazgató­­tanácsi tagja pénteken. A fejlesztést egyrészt az indokolja, hogy a kecs­keméti gyár már teljes kihasznált­sággal üzemel, másrészt a bővítés­hez a terület helyben rendelkezésre áll, hiszen eddig a gyártelep alig har­madát építették be. A beruházáshoz a kormány 12,9 milliárd forintos támogatást aján­lott fel - jelentette be Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tájékoztatón. A második gyár karosszéria-, felü­letkezelő és összeszerelő üzemből és egy ipari parkból áll majd. A be­ruházás eredményeként csúcstech­nológiájú, hatékony gyártási egység - úgynevezett „Flex-Werk” - létesül, ahol a rugalmas termelési rend­szerben különböző jármű-archi­tektúrájú és meghajtású modellek gurulnak majd le a szalagról. Ezzel a termelési kapacitások megnőnek, és a piaci igényekre is rugalmasan és gyorsan lehet reagálni - emelte ki Markus Schäfer. Az előkészületek még az idén megkezdődnek, a ter­melés beindulása pedig az évtized végére várható. A fejlesztés révén 2500 új munkahely jön létre. A mostani beruházás értéke meghaladja az első gyár 800 millió eurós bekerülési költségét. Az első, Magyarországon is készült mo­dell a B-osztály volt 2012-től, rá egy évre a négyajtós CLA Coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdték Kecs­keméten. Jelenleg közel négyezren dolgoznak itt, közreműködésükkel tavaly több mint 180 ezer kompakt autó készült. A Mercedes-Benz áp­rilis végén jelentette be, hogy 580 millió eurót fordít meglévő gyárá­ban technológiafejlesztésre, vala­mint a termelőkapacitás bővítésére. A Mercedes-Benz termékpalettája jelenleg 32 modellből áll, ez hama­rosan negyvenre bővül. A jövőben valamennyi gyártósort alkalmassá teszik elektromos meghajtású mo­dellek készítésére is. Mindeközben az Audi Hungária Motor Kft.-nél a járműgyártásban decembertől áttérnek a háromról a két műszakra - mondta a Világ­­gazdaságnak Lőre Péter kommuni­kációs igazgató. Az emiatt „szabad­dá váló” munkatársak egy részét ideiglenesen az Audi konszern már gyáraiba vezénylik át, de senki sem marad munka nélkül - emelte ki az igazgató, megemlítve, hogy ilyen lé­a műszakváltás a járműgyár négy­ezer dolgozója közül 750 embert érint. A lépésre azért lesz szükség, mert a győri Audi több modellje életciklusának vége felé jár, és né­melyek iránt csökkent a piaci keres­let. A cég eközben bővíti szerszám- és járműgyárát, és felkészül az Audi Q3-as modell 2018-tól várható győ­ri sorozatgyártására. Akkor térnek majd vissza a most ideiglenesen tá­vozó munkások - tette hozzá Lőre. A visszafogottabb keresletet a cég féléves számai is tükrözik: az első hat hónapban 63,8 ezer autó gör­dült le a szalagokról, míg egy évvel korábban 84,9 ezer. A motorgyártás viszont tovább szárnyalt, s újra át­lépte az egymilliós határt. A győri Audi féléves árbevétele a tavalyi 4,1- ről 3,7 milliárd euróra csökkent, pésre korábban is volt már példa. Markus Schäfer és Szijjártó Péter az óriásberuházás bejelentésén fotó­­ti Magyarországi autógyártók adatai (2015, milliárd euró) Audi Mercedes Suzuki Árbevétel 8,30 3,40 1,90 Üzemi eredmény 0,33 0,08 0,06 Adózott eredmény 0,41 0,07 0,06 FORRÁS: CÉGKÖZLÉS Veszélyes lehet az autóipari függőség növelése Nem teljesen váratlan hír az új Mercedes-gyár fel­építése, mert egy óriási beépítetlen terület állt eddig is a vállalat rendel­kezésére a kecskeméti telephelyen, vagyis meg­voltak a bővítés alapjai - mondta a Világgazda­ságnak Török Zoltán. A Raiffeisen Bank vezető közgazdásza hangsú­lyozta, hogy az elmúlt években nem érke­zett ilyen nagy volumenű tőkebeáramlás Magyarországra. „Az viszont már annyira nem jó hír, hogy ismét az autóiparban történik a beruházás, mert a magyar gazdaság függése már így is túl magas az ágazattól, ez pedig veszélye­ket rejt” - mutatott rá Török Zoltán. A Köz­ponti Statisztikai Hivatal adatai szerint je­lenleg a feldolgozóipari termelés közel egy­­harmadát adja a járműgyártás, az exportér­tékesítésben pedig még ennél is nagyobb az ágazat súlya. Török Zoltán emlékeztetett, hogy koráb­ban az elektronikai szektor volt az ipar húzóágazata, és amikor a Nokia vagy a BlackBerry leszálló ágba került, az a ma­gyar gazdaságot is igen kellemetlenül érin­tette. „Az autóipar átrendeződése nem olyan gyors, mint a mobiltelefonoké, vagy­is nem feltétlenül kell párhuzamot vonni, de a függés növekedése mindenképpen veszélyes” - hangsúlyozta Török Zoltán, aki arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években a nagy autóipari fejlesztések nem nálunk, hanem a régió más országaiban valósultak meg. A Mercedes beruházása hosszú távon növelni fogja a magyar GDP-t is, de a 21. században az értékte­remtés legfőbb letéteményesei nem a gyártóbázisok, hanem a kutatás-fejlesztés és a szolgáltató ágazat - vélekedett a köz­gazdász, aki szerint erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. Az év elején láthattuk, hogy miután az autógyárak termelése visszaesett, az ipari termelés lendülete is megtorpant - mutatott rá Török. Az elmúlt években a Mercedes, az Audi és a Suzuki termelésbővülése miatt két számjegyű növekedést mutatott az autóipar, a Mercedes beruházása nélkül azonban lassabb növekedési trendre kellett volna felkészülni hosszú távon, mert a gyá­rak többsége már most teljes kapacitásá­nak közelében termel. Török Zoltán hang­súlyozta: ezzel a bővítéssel meglesz a nö­vekedés alapja, így az autóipar tovább tudja majd húzni az „ország szekerét”. A cseh és a szlovák példák alapján a bel­földi beszállítói kapacitások is növekedhet­nek a gyárbővítések hatására. (H. J.) Török Zoltán Ingatlan Új holdingcéget alapított a Ritz-Carlton és a InterContinental tulajdonosa Arab csillagok budapesti luxusszállodákon Újabb ingatlanos céget alapított a dubaji A1 Habtoor-csoport: az A1 Habtoor Holding Kft.-t 300 millió forint törzstőkével hozta létre a ho­teleket tulajdonló és működtető A1 Habtoor Overseas L. L. C. A Khalef Ahmed A1 Habtoor dubaji üzletem­ber által alapított csoport leginkább a hétcsillagos Burdzs A1 Arab épí­­tőjeként ismert, de világszerte 14 luxusszállodát birtokol. Ezek fele az emírségekben található, a hét kül­földi hotel közül kettő Budapesten. Első magyarországi befektetéseként 2012-ben vette meg az Erzsébet téri Le Meridien hotelt, 80 millió dollá­rért. Majd két évvel később a cégcso­port tulajdonába került az InterCon­tinental Budapest Hotel is. A több mint 400 szobás, ötcsillagos szálló korábbi tulajdonosa Tutik Abukha­­ter libanoni üzletember volt. Al Habtoort az egyik legbefolyá­sosabb dubaji üzletemberként tart­ják számon, a Globoport szerint a leggazdagabb arabok listáján a 30. helyet foglalja el. Magyarországon olyan nagy a respektje, hogy példá­ul a luxusszállóvá alakított egykori Le Meridien, májustól Ritz-Carlton megnyitóján Orbán Viktor minisz­terelnök is megjelent. Eddig a magyarországi A1 Hab­­toor-cégek mérlegei elég vegyesen festenek. A 2012-ben alapított A1 Habtoor Ingatlanhasznosító Kft. könyveiből nagy aktivitás nem látszik, tavalyi beszámolója nem is érhető el. Egyik leánya, az Ad­­ria-Palace Ingatlanhasznosító Kft. - amelynek könyveiben a Le Me­ridien szerepel - tavaly 2,4 milliárd forint árbevételt és 652 millió fo­rint veszteséget könyvelt el. A cég utoljára 2012-ben termelt nyeresé­get, 667 millió forint pluszt, azóta csaknem 1,4 milliárd forint veszte­séget hozott össze. Kötelezettsége tavaly év végén megközelítette a 16 milliárd forintot. A másik leány­cég, az intercontinentalos Man­sion Danube Hungary Kft. ehhez képest szárnyalt. A múlt évben 6,4 milliárd forint forgalmat és 825 millió nyereséget produkált. A du­baji csoport kezében az InterCon­tinental az utóbbi két év alatt 1,3 milliárddal növelte a forgalmát, és összesen 1,1 milliárd nyereséget ért el, miközben csaknem egymil­­liárdot ledolgozott a kötelezettsé­geiből. V. F. I. Az újjávarázsolt belvárosi Ritz-Carltont májusban adták át fotó:ritz carlton Az AI Habtoor-cégek adatai (millió forint) Mansion Danube Kft. Adria-Palace Kft. 2014 2015 2014 2015 Árbevétel 5381 6375 2710 2440 Adózott eredmény 326 825 -547 -652 FORRÁS: CÉGKÖZLÉS

Next