Világgazdaság, 2017. május (49. évfolyam, 83-104. szám)

2017-05-23 / 98. szám

A ■ ■ ír FÜRDŐK ! A májusi szezonkezdet mindig döcögős A fejlesztések hozhatnak sikert a strandoknak az idén is legtöbb fürdőbe a tavalyi, de legfeljebb 10 százalékkal vagy annál kisebb mér­tékben megnövelt árú jeggyel lehet az idén bejutni, utóbbit is jellemzően a garantált bérminimum emeléséhez szükséges fedezet biztosítására fordítják. Az előszezon nagy ré­sze már elúszott az időjáráson, a legkorábban kinyitó strandokon a nyitógála túlzottan szűk körűre sikerült. Az ifjú vendégkör megnyerése érdekében a fejlesztésre készülő strand- és él­ményfürdők mindegyike tervezi csúszdapark és minél több vizes élményelem építését és a meglévők bővítését. Fürdőszövetségi tapasz­talatok szerint a kulturális programok forga­lomnövelő hatása is érezhető. SZERZŐDÉSEK ÖSSZEGE | háztartások forintlakáshiteleinél, első negyedévben, szezonálisan ■ A bevezetésben is versenyeznek a bankok A bankok már abban is versenyez­ni fognak, melyikük vezeti be ha­marabb a minősített fogyasztóba­rát lakáshitelt. Ám a szereplők azt is hangsúlyozzák, hogy az új termék a kockázatosabb ügyfeleknek nem lesz elérhető. ...............­...................................­.......►13 2013 2014 2015 2016 2017 Forrás: MNB VG-grafika 15 is S'* cHxj ' • Tőzsdére jöhet nyáron a Waberer’s Júliusban debütálhat a Budapes­ti Értéktőzsdén a Waberer’s Inter­national - tudta meg a Financial Times. A lap úgy tudja, hogy a tőzs­dére lépést követően a fuvarozóvál­lalat piaci kapitalizációja 500 millió euró körül alakul. Mindezt a tava­lyi eredményekkel összevetve a Wa­­berer'snél 9,4-es EU/EBITDA muta­tó adódik, ami magasabb a szektor tisztított 6-os átlagánál. Ezzel szá­molva a fair részvényár nagyjá­ból 5100 forint lenne, az IPO során azonban további, legkevesebb 10 százalékos diszkontra lenne szük­ség ahhoz, hogy magánbefektetők is bevásároljanak. J­I Bajnokok ligája^^My Eu^pa-liga-szereplés nélkül távoli cél a magyar első osztályú klubok piaci alapú transitikása/a nagy cégek a nemzetközi szereplés hatására válnak szponzor­­ként nyitottm^^lkpömdl Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. ÜZLETI NAPILAP I VG.HU 2017. május 23., kedd 49. évfolyam, 98. (12110.) szám 370 forint ▼ EUR/HUF 308,22 (-0,19 Ft) ▼ USD/HUF 274,37 (-0,73 Ft) ▼ CHF/HUF 281,76 (-1,24 Ft) A EUR/USD 1,1234 (0,0030 USD) A EUR/CHF 1,0936 (0,0036 CHF) Megadóztatnák a netes óriáscégeket A magyar kormány és az Európai Unió sem adta fel a nagy nemzet­közi internetes cégek (mint például a Google és a Facebook) megadóz­tatását, de a folyamat lassan ha­lad - nyilatkozta a Világgazdaság­nak Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnö­ki biztos. A szegényeken csattan Trump ostora Nyilvánosságra került a Trump-ad­­minisztráció egészségügyi reform­ja, amely nagymértékben csökken­tené a szociális kiadásokat. A jövő évi büdzséből nyilvánosságot látó újabb részlet összességében nyolc­­százmilliárd dollárral vágná vissza tíz év alatt a rászorulóknak nyúj­tott ingyenes egészségügyi ellátás­ra jutó összeget. A javaslatok nem­csak egyes szociális programok visszavágását vetítik előre, hanem szélesebb teret adnak az államok kormányzóinak a szociális kiadások csökkentésére is. Szintén a megszo­rítások áldozatául eshet a SNAP el­nevezésű kezdeményezés. FŐBB MUTATÓK 12017. május 22. BUX 34 875,75 pont 0,11 Május 22.. 18 órakor levett adatok 35 000 .­.................as®*...........­........................................... 34 950 . 34900 | 34850 | 34800 | 34 750 34 700• •••••••• 09 10 11 12 13 14 15 16 17 MAX 736,7184 pont 0,06▲ FTSE100 7496,34 pont 0,34▲ Xetra DAX 12 619,46 pont­­0,15▼ CAC 40 5322,88 pont­­0,03▼ Dow Jones 20 884,82 pont 0,38A Arany (1 uncia) 1260,36 USD 0,42A Brent (1 hordó) 53,83 USD 0,41A Érsebészből a legnagyobb itthon a hiány KONCSEK RITA­­ Magyarországon jel­lemzően nem orvosból van kevés, hanem szakdolgozóból - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Világgazdaság-­­ nak. Az államtitkár lapunkkal közöl­te: egy most megnyíló uniós pályá­zat keretében összesen 7 milliárd 120 millió forint jut a közfinanszíro­zott egészségügyi intézményekben dolgozó orvosok és szakdolgozók bérének fejlesztésére. Az intézmé­nyi létszám bővítésére a közép-ma-A­TOP 1 a m­­. 2. Gyermek- és ifjúsági pszichiáter 3. Fül-orr-gégész 4. Igazságügyi orvos 5. Infektológus Nefrológus Orvosi mikrobiológus Ortopéd-traumatológus Sürgősségi orvos Patológus m­RSZApus hiányszakma LloUK KUZUI1 I Érsebész 6. 7. 8. 9. 10. Forrás: Emmi gyarországi régióban 1 milliárd 150 millió forintra pályázhatnak, a többi pénz pedig Magyarország további régióinak jut. Magyarországon a háziorvosi praxisok között jelenleg 296, a fog­orvosi praxisok között pedig 250­­ tartósan betöltetlen - ez derül ki az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Alapellátási és Ellátásszervezési­­ Főosztályának adataiból. A szakor­vosok között országosan és a fővá­rosban is az érsebészet területéről hiányoznak a legtöbben. Az orvos­hiány dobogójának második fokán a gyermek- és ifjúsági pszichiáte­rek vannak, a harmadikon pedig a fül-orr-gégészek állnak. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ hu­mán erőforrást monitorozó rend­szerének adatai szerint 2015 végén 30 085 orvos dolgozott Magyaror­szágon. .............­........................................2 770042 614022­1­7­0­9­8

Next