Világgazdaság, 2017. július (49. évfolyam, 126-146. szám)
2017-07-10 / 131. szám
INTERJÚ ! Megemelhetik a legnépszerűbb pályázatok keretét Egyeurónyi ideküldött uniós pénz hármat visz a német cégeknek gyeurónyi befektetés hazánkban vagy más kelet-közép-európai országban három-öt éves távlatban háromeurónyi megrendelést hoz az unió nettó befizetőinek, például Németországnak - hangsúlyozta a Világgazdaságnak Csepreghy Nándor A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese szerint a 2007-2013-as fejlesztési ciklus legnagyobb hibája az volt, hogy olyan cégek kaptak pénzt, amelyek saját erőből képtelenek voltak nyereséget termelni. Ehhez képest a 2014-2020-as időszakban nem önmagában a profitabilitás a cél, hanem az, hogy lerövidüljön egy-egy nagy beruházás megtérülése. GYÖNGYÖSI BALÁZS 3 Nemcsak a nyereségességre figyelnek, hanem arra is, hogy egy-egy nagyobb beruházás minél rövidebb időn belül megtérüljön . ■Többfrontos harcra kényszerül a Tesco A szakmai szervezetek tiltakozása ellenére is kitart a 99 forintos akciós dinnyeár mellett a Tesco, amely csak itthon 10 ezer tonna,hazai dinnyét akar eladni. Az áruház elutasítja a dolgozók 15 ezer forintos béremelés-követelését is, arra hivatkozva, hogy idén 13 700 munkavállaló bérét már átlagosan 12,4 százalékkal emelte. IGY. B. ..............................................................-4 A G20-ak csúcsértekezletén a vendéglátó Angela Merkel német kancellár erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült ugyan elfogadni egy kompromisszumos zárónyilatkozatot, ám az ismét bebizonyosodott, hogy az Egyesült Államok a maga útját kívánja járni. Világgazdaság ÜZLETI NAPILAP ING.HU 2017. július 10., hétfő 49. évfolyam, 131. (12143.) szám 370 forint A EUR/HUF 307,89 (-l,07Ft) ▼ USD/HUF 269,95 (-0,82 Ft) ▼ CHF/HUF 280,38 (-0,85 Ft) A EUR/USD 1,1400 (0,0006 USD) A EUR/CHF 1,0988 (0,0001 CHF) Megkerülhetetlennek tűnik az orosz gáz Míg a régió országai alternatívákat keresnek az orosz függésre, addig a legnagyobb uniós állam, Németország az Északi Áramlat 2 nevű vezeték megépítését tervezi Moszkvával, amely Lengyelország megkerülésével szállítana gázt. Magyarország egyetlen reális lehetősége az energiadiverzifikáció felé, ha csatlakozik az oroszok által támogatott Török Áramlat gázvezetékhez - mondta a múlt héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután aláírta a Gazprommal az erről szóló szerződést. A lengyelek, litvánok, horvátok a cseppfolyósított földgázzal terveznek. IT. G. ...........................................*6 Költöznének is a fiatalok, hogy munkát kapjanak A 15-19 éves fiatalok bő negyede, a 20-24 évesek majdnem fele el is költözne lakhelyéről, hogy munkát kapjon - állapította meg a KSH. E két korcsoport költözni hajlandó tagjainak 40,1, illetve 50,1 százaléka még az országot is elhagyná a munka reményében. I K. G. Forrás: Eurostat. A 25 ÉV ALATTI FIATALOK 1 3 kg MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTÁJA 12 Még van lehetőség a részvénypiacokban Az egy évvel ezelőttihez képest magasabb olajár, a memóriacsipek iránti élénk kereslet és a nagyobb amerikai államkötvényhozamok miatt összességében 6,6 százalékkal bővülhet a tengerentúli cégek nyereségessége a második negyedévben. Holnap a Pepsivel indul a nagy társaságok gyorsjelentési szezonja. Az S&P 500 tizenegy szektorából kilencben várnak növekedést az elemzők. Vagyis úgy tűnik, hogy a részvénypiac nem is annyira túlértékelt, mint ahogy többen hangoztatták a közelmúltban. Európában még nagyobb profitbővülésre számítanak. IB. A. ..........................................................9 FŐBB MUTATÓK | 2017. július 7. BUX 35 503,69 pont -0,31 35 700 35400 * » » 09 10 11 • • • 12 13 14 • « 15 16 « 17 MAX 738,4029 pont -0,07T FTSE 100 7 350,92 pont 0,19T Xetra DAX 12 388,60 pont 0,06▲ CAC 40 5145,16 pont -0,14▼ Dow Jones 21 414,34 pont 0,44▲ Arany (1 uncia) 1 212,80,97▼ Brent (1 hordó) 46,71 USD 0,00 18 órakor levett adatok Forgóeszközhitelek nélkül a kkv-szektor NAGY LÁSZLÓ NÁNDOR A 2015- ös 369,9 milliárd forintról tavaly év végére 245,1 milliárd forintra csökkent a kis- és középvállalkozásokhoz kihelyezett új forgóeszközhitelek összege, az idei első negyedév végén már csak 28 százalékra süllyedt a szektor részaránya a hiteltípuson belül. A bankoknak a nagyvállalatok biztosabb ügyfelek, bár az MNB szerint árnyalhatja a képet az is, hogy a bankok is hoszszabb időre biztosítják kkv-partnereiknek a limiteket, s így kevesebb a megújítás. KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALATOK RÖVID FUTAMIDEJŰ ÚJ HITELEI | milliárd forint 2014 2015 2016 Forrás: MNB. VG-grafika ■ Forgóeszközhitel ■ Egyéb hitel .........................................M3 465,5 Szigorú beszerzési eljárások B. HORVÁTH LILLA Folyik a 15- es számú Budapest-Kelebia-vasútvonal korszerűsítéséhez szükséges beszerzés előkészítése a Budapest- Belgrád-összeköttetés fejlesztéséhez kapcsolódóan - közölte a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. A kiírandó, nyílt beszerzési eljárások sok esetben szigorúbbak lesznek az uniósoknál és a hazaiaknál is. A nemzetgazdasági tárca közben keresi a piacinál kedvezőbb feltételű hitelt a beruházáshoz. Mocorognak a lehetséges kivitelezők is: vasútépítő profillal megalakult a Shanghai Civil Engineering Group Magyarország Kft. ...........................................5