Világgazdaság, 2019. szeptember (51. évfolyam, 167-187. szám)
2019-09-17 / 178. szám
magyar gazdaság Hasít a babaváró Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját - közölte az Emmi államtitkára. Novák Katalin azt mondta, a babaváró támogatást eddig több mint 32 ezren igényelték, 22 ezernél többen pedig már szerződést is kötöttek. Eddig 217 milliárd forintot folyósítottak az igénylőknek. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását 13 ezren kérvényezték. Novák Katalin tájékoztatott arról is, hogy a jelzáloghitel elengedésének kibővített lehetőségével eddig háromezren éltek. IVG Egyre több a kártyás fizetés Az idei második negyedévben is bővült a kártyás fizetések infrastruktúrája és a kártyás fizetések mértéke - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az első fél év végén 101,6 millió fizetési számlát vezettek a magyarországi pénzforgalmi szolgáltatók, vagyis nincs lényeges változás az első negyedév végéhez képest. A belföldi kibocsátású kártyák száma 9,5 millióra nőtt, ezen belül lakossági kártyából ötvenezerrel lett több. Az első negyedévhez képest csaknem ezer elfogadóhellyel és háromezer, többnyire érintéses fizetést biztosító készülékkel több állt a vásárlók rendelkezésére, számuk így meghaladta a 115 ezret, illetve a 147 ezret. A kártyás fizetések forgalma darabszámra 17 százalékkal, értékében 21 százalékkal nőtt. A vásárlási tranzakciók száma átlépte a 244 milliót, értékük az 1850 milliárd forintot. IVG A magyar kivitel mintegy 300 ezer naposcsibéből, 340 kecskéből és 53 szarvasmarhából áll. A 18 milliós közép-ázsiai ország jó piaca lehet a magyar cégeknek üzleti napilap j www.vg.hu GDP-BECSLÉS • A német negatív hatással együtt is akár egy százalékkal emelkedhet a gazdaság Elemzők: erős maradhat a növekedés az idei harmadik negyedévben is RÁSKI PÉTER A júliusi kedvező makrogazdasági adatok alapján szinte biztosra vehető, hogy a harmadik negyedévben is négy százalék felett bővülhet a magyar GDP A július-szeptemberi GDP- növekedés gyengébb lesz, mint az első és a második negyedév bővülése volt, 4,2 és 4,5 százalék között emelkedhet a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest - mondta a Világgazdaságnak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Az idei bővülés 4,4 százalék lehet. A szakértő szerint mutatnak jelek arra, hogy akár a mostani előrejelzésnél kedvezőbb legyen a növekedés 2019-ben. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője 4,3 százalék körüli, de egyértelműen 4 százalék feletti dinamikát prognosztizál a harmadik negyedévben. Úgy látja, hogy az éves növekedés 4,4 százalék lehet idén. Az elemző hozzáfűzte: biztosan 4 százalék feletti, de 5 százalék alatti lehet az ütem, a legvalószínűbb, hogy a 4-4,5 százalék közötti sávban lesz a bővülés. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője lapunknak azt mondta, hogy a nyers adat a több munkanapnak köszönhetően nem lassul, 4,9 százalék lehet a harmadik negyedévben, az igazított adat viszont 4,7 százalékra mérséklődhet. A tavalyi harmadik negyedév erős volt, így a bázishatás lefelé húzhatja a dinamikát, azonban negyedéves alapon az 1 százalékos növekedés sem kizárt. A szakember idén 4,9 százalékos GDP-növekedést prognosztizál. „Benne van a pakliban, hogy a mostani erős dinamikát már a német lassulás hatásával együtt éri el a magyar gazdaság" - magyarázta Suppan Gergely. Az ipar függetleníthette magát a német folyamatoktól, az építőipar hasít, és a kormányzati programok a szolgáltatásokat támogatják. A külső környezet lehet elsősorban kedvezőtlen, így a korábban említett német lassulás mellett a Brexit és a kereskedelmi háború is visszafoghatja a magyar növekedést. A Takarékbank elemzője hozzátette: a korábbi exportszinttel számolva akár 5,5-6 százalékkal is növekedhetne a magyar gazdaság. Török Zoltán ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a német lassulás már érezhető Magyarországon, azonban a belső folyamatok eddig ellensúlyozták a mérsékeltebb külső dinamika hatását, a jövőben viszont jobban hathat a hazai folyamatokra az eurózóna gyengélkedése. A Raiffeisen szakembere leszögezte: a júliusi havi adatokból még csak korai következtetéseket lehet levonni, érdemes megvárni az augusztusi számokat. Németh Dávid szerint a júliusi kiugró ipari adat elsősorban a szabadságok augusztusra tolódásának tudhatók be. A kiskereskedelem stabilan hozhatja az év eleji szintet, és az építőipar is erőteljes maradhat a harmadik negyedévben. A K&H Bank vezető elemzője arra is figyelmeztetett, hogy a július-szeptemberi időszak lehet az utolsó igazán erőteljes negyedév, az október-decemberi időszakban már mérsékeltebb dinamikára kell majd felkészülni. Az Európai Bizottság 2019-ben 1,2 százalékos növekedést vár az eurózónában. Ez azt jelenti, hogy a magyar növekedési előny meghaladhatja a 3 százalékpontot, ami gyors ütemű felzárkózást tenne lehetővé. Az építőipar a harmadik negyedévben is erős dinamikát mutathat AZ EGYES SZEKTOROK HOZZÁJÁRULÁSA A GDP-NÖVEKEDÉSHEZ 2019. július (százalékpont) Szolgáltatások Ipar Építőipar Termékadók Forrás: Takarékbank. VG-grafika * VK r . OMÉK A mezőgazdaság modernizációjával kevesebb vegyszerrel több élelmiszert lehet előállítani Hangsúlyt kap az agrárdigitalizáció K. B. Z. Korunk nagy kihívása a fogyasztók megbízható és minőségi élelmiszerrel történő ellátása, ehhez pedig a mezőgazdaságnak fel kell nőnie - jelentette ki a jövő héten nyíló 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK) beharangozó tájékoztatón Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára. Az agráriumban már régóta tart a technológiai fejlődés, az ágazat a legkorszerűbb technológiák egyik legnagyobb felhasználója, ami jelzi, hogy az élelmiszer-előállítók képesek megfelelni ennek a kihívásnak. A mezőgazdaság modernizációja a hatékonyság és a versenyképesség növekedése mellett azt is lehetővé teszi, hogy az ágazat kevesebb vegyszert felhasználva és csökkenő károsanyagkibocsátás mellett legyen képes több élelmiszert produkálni. Az idei OMÉK egyik kiemelt témája ezért az agrárium modernizációja és digitalizációja lesz - mondta az államtitkár. Tarpataki Tamás szerint ugyancsak nagy kihívás az agrárium számára a generációváltás, amelyet szintén igyekeznek alaposan körüljárni a kiállítás szakmai konferenciáin. Van mit mondani a fiataloknak, hiszen a gazdálkodás már régen nem a sztereotípiákban még élő földtúrást jelenti, ráadásul nagyon jól meg lehet élni belőle. „Az OMÉK egyszerre szólítja meg az agrárszakmát, az üzleti környezetet és a nagyközönséget, hiszen a konferenciák mellett látványos állat- és gépbemutatók, valamint koncertek is színesítik a programot" - mondta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője. Szerinte a változó környezetben a kétévente megrendezett OMÉK- nak is meg kell találnia a helyét. A kiállítás partnerországa Marokkó lesz, de az ügyvezető bízik abban, hogy sok más országból is érkeznek látogatók. Ondré Péter szerint az lehet az OMÉK jövője, hogy nő a külföldi vendégek száma, akik itt ismerkedhetnek meg a legszélesebb körben a magyar élelmiszerekkel, ami a magyar agrártermékek promóciójának leghatékonyabb módja is egyben. „A szeptember 26. és 29. között nyitva tartó OMÉK-on idén hatvanezer négyzetméter fedett területen mutatják be termékeiket és szolgáltatásaikat a kiállítók" - mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója. Mint hozzátette, ugyan a vásárközpont területén építkezés zajlik, ám ez nem akadályozza majd a kiállítást. A gazdálkodás már régen nem a sztereotípiákban még élő földtúrást jelenti, ráadásul nagyon jól meg lehet élni belőle FOTÓ: VG-KALLUS GYÖRGY Bevásároltak Magyarországról a kazahok Mintegy 300 ezer élő állatot vásárolt Kazahsztán idén Magyarországtól. A Külgazdasági és Külügyminisztérium külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa szerint ez sikertörténet a magyarkazah agrárkapcsolatokban. Budai Gyula elmondta: a vásárlásra a kazahsztáni gazdálkodók többször is kérték az ottani mezőgazdasági tárcát, mivel a magyar élő állatok kiváló minőségűek. A kazah agrárminisztérium vezetői szorosabb együttműködést és közös fejlesztési projekteket szorgalmaznak. Az erről szóló megállapodást várhatóan novemberben írhatják alá. Kazahsztán 2018 és 2027 között egymillió szarvasmarha importját tervezi, mezőgazdaságát pedig 800 millió dollárból fejleszti, a magyar agrárium előtt tehát jó üzleti lehetőségek állnak. IVG