Világgazdaság, 2019. december (51. évfolyam, 230-247. szám)

2019-12-03 / 231. szám

­ . FEJLESZTÉSPOLITIKA November végéig csaknem ezermilliárd forintot folyósított Brüsszel A viták lezárása után nagyon felpörögtek az uniós lehívások A 2014-2020-as uniós ciklusban a Magyar­­országnak járó fejlesztési forrásokból az Európai Bizottság már 10,74 milliárd eurót, azaz 3594 milliárd forintot folyósított, ebből 967 milliárd forintot az idén, a január­novemberi időszakban - derült ki az uniós testü­let legfrissebb adataiból. A forráslehívási rang­sort tekintve Magyarország a - most még - 28 tagú uniós mezőnyben a szeptemberi tizenkette­dik helyről november végére a kilencedik helyre ugrott, a 43 százalékos részaránnyal pedig épp­úgy felülmúlja az uniós átlagot, mint a 12 száza­lékpontos január-novemberi bővüléssel, hiszen ez idő alatt az EU-tagállamok átlagosan 27-ről 37 százalékra léptek előre.­­ GYÖNGYÖSI BALÁZS Az önkormányzati fejlesztések egy része uniós vitákat szült, a rendezésük után kezdte nagy összegben ellentételezni a fejlesztési számlákat az Európai Bizottság ■ Inog a német kormány Balra vinné a német Szociáldemok­rata Pártot a frissen választott ve­zetőpáros. Magasabb minimum­bért, gazdagadót, több zöldkiadást akarnak, és újratárgyalnák a kor­mánykoalíciós szerződést. Konzer­vatív partnereik ellenállnak. A kö­vetkezmény a büdzsé átírása vagy a Koalíció bukása is lehet.­ P. S. ......................................................6 ­ Az uniógazd­a Nemzeti Ve­zitettség csökke­dési­ üteme lassul, ami hatással van a magyar gazdaságra is - mondta jégi t­anács ülése után Varga Mihály pénzügyminiszter. Kiemelte: az ipari t£se erdjében egyre több iparágban van szükség minőségi külföldi befektetésekre. Világgazdaság ÜZLETI NAPILAP I VG.HU éves 2019. december 3., kedd 51. évfolyam, 231. (12 738.) szám 370 forint T EUR/HUF 332,10 (-2,48 Ft) ▼ USD/HUF 299,87 (-3,76 Ft) ▼ CHF/HUF 302,30 (-0,85 Ft) A EUR/USD 1,1073 ( 0,0 058 USD) ▼ EUR/CHF 1,0987 (-0,0027 CHF) ­ Tovább emelkedhet a bolti tej ára Az uniós áremelkedés mértékét meghaladva - igaz, az európai átlag­nál alacsonyabb szintről indulva - az elmúlt fél évben 6 százalékkal emel­kedett a nyers tej felvásárlási ára. A magasabb árak megjelentek a fel­dolgozói átadási, majd a fogyasz­tói árakban is, de a jelenlegi árszint még mindig csak részben fedezi a fel­dolgozók költségeinek növekedését. Harcz Zoltán, a terméktanács ügyve­zető igazgatója szerint a nemzetközi piaci helyzet, a várhatóan folytatódó nyerstejár-emelkedés és a forint­­euró árfolyam változása is a fogyasz­tói árak további emelkedésének irá­nyába hat. IK. B. Z. ...­............................................­ M ■ Lejtőre került a Mól Plordónként 2,9 dollárra esett a Mól csoportszintű finomítói árrése novemberben az októberi 7,2 dollár­ról. Egyik ok az emelkedő olajár, a másik magyarázat a finomítói ka­pacitások növekedése, amelyek „le­törték'' a nyersolaj és a kész üzem­anyagok közti árkülönbözetet. IS. V. A MOL ÁRFOLYAMAI 2019. december 2. (forint) 2960 10 11 1*2 1*3 1*4 1*5 1*6 Forrás: Reuters, VG-grafika .........­....------ -.........................*ro ­ Átadták az első orosz­kínai gázvezetéket Megindult a szállítás az Oroszorszá­got Kínával összekötő első gázve­zetéken. Az 55 milliárd dolláros be­ruházás révén háromezer kilométe­res csőrendszer köti össze a jakut­­földi gázmezőket Kína északkeleti régiójával, ahonnan délre, egészen Sanghajig viszik majd tovább a gázt. A harminc évre szóló állam­közi szállítási szerződés 400 milliárd dollár volumenű. A Szibéria Ereje névre keresztelt vezeték 2025-re éri el teljes, évi 38 milliárd köbméteres kapacitását. A gázt a Gazprom táp­lálja a vezetékbe, és a PetroChina veszi át. Az oroszok a kínai gázim­port tizedét adják majd. IK.­B. .....................................................11 FŐBB MUTATÓK: 2019. december 2. BUX 43 370,30 pont -0,77 18 órakor levett adatok MAX 44000 09 10 11 12 13 14 15 16 17 824,12 pont -0,54 ▼ FTSE100 7 285,94 pont -0,82 T Xetra DAX 12 964,68 pont -2,05 ▼ CAC40 5 786,74 pont -2,01 ▼ Dow Jones 27 814,60 pont -0,84 ▼ Arany (1 uncia] 1 463,05 USD -0,06 T Brent (1 hordó) 61,22 USD 1,21 ▲. Várja a piac a minősített lakásbiztosítást N. L NI.­­ Várhatóan az ügyfelek szűk, tudatos része keresi majd a minősí­tett fogyasztóbarát otthonbiztosítá­sokat (MFO), ám a biztosítók sze­rint jó, hogy a jegybanki program ráirányítja a ügyeimet a lakásbiz­tosításokra. A piaci szereplők sze­rint az elmúlt évek ügyfélközpontú fejlesztéseinek köszönhetően ter­mékeik főbb paramétereikben ma is megfelelnek az MFO követelmé­nyeinek. Az ügyfelek egyre inkább a magasabb fedezetű biztosításo­kat választják, a díjérzékenység és az alulbiztosítottság lassan háttér­be szorul. LAKÁSBIZTOSÍTÁSI KONCENTRÁCIÓ­­ piaci részesedés/százalék Forrás: MNB, VG-grafika ■ Legnagyobb 31 ■ Második 21 ■ Harmadik 17 ■ Negyedik 16 ■ A többi biztosító 15 .................­............................................................................................13 Növekednek a hitelezési kockázatok K.M.I Az Európai Bankhatóság éves jelentése szerint az alacsony kamat­­környezetben jelentkező fokozott hitelezési kockázatok és csökkenő nyereségesség mellett is bizton­ságos tőkemegfelelési mutatóval rendelkeznek az európai bankok. Ez a helyzet azonban romlani fog a közeljövőben. A hatóság a reformok jegyében kezdte meg a felkészülést a 2020-as stressztesztekre, mivel az amerikai rendszerrel szemben na­gyon lassú a reakció, és a felügyele­ti szerveknek nincsenek megfelelő eszközeik, ha hiányosságot tapasz­talnak. ..................................­......­.............9 770042 614022 . IK­ 19231

Next