Világgazdaság, 2021. február (53. évfolyam, 21-40. szám)
2021-02-02 / 22. szám
2021. február 2., kedd TESZT Nem csak városi közlekedésre kínálják a modellt A BMW legyártotta a jövő autóját MIKLÓS-ILLÉS KÁLMÁN : Számos elektromos BMW érkezik a következő években, az első kézzelfogható újdonság pedig már itt is van az iX3-as képében, íme, a hazai utakon szerzett benyomások. Nem kell bennfentesnek lenni ahhoz, hogy lássuk, az autóiparban sosem tapasztalt változások jönnek. Az Egyesült Királyság és Kalifornia már egyértelművé tette, hogy az akkumulátoroselektromos autóké a jövő, a tervek szerint náluk 2035-től már nem lehet forgalomba helyezni belső égésű motorral ellátott modelleket. Az Európai Unió eközben javában dolgozik az Euro 7-es normán, amely - ha a jelenlegi formájában lépne életbe - lényegében mindent ellehetetlenítene, amiben nem az akkumulátoros-elektromos technika dolgozik. Szóval kár is lenne vitatni az iX3-as létjogosultságát, amelynek jóvoltából az X3-as a BMW első olyan sorozata, amely benzines, dízel, plug-in hibrid és elektromos hajtáslánccal is választható. A többi X3-assal ellentétben azonban a villanyos verzió nem amerikai gyártásból érkezik, hanem a kínai vegyesvállalat, a BMW Brilliance Automotive terméke. Bár a kék betétekről és a televesekről gyorsan beazonosítható a különbség a hagyományos X3-asokhoz képest, az autóban ülve az első benyomásom az volt, hogy szinte mindenben ragaszkodtak a kiindulási Első blikkre csak az indítógomb és a váltókar kék betétje árulkodik arról, hogy ez az elektromos változat alaphoz. Szó sincs arról, hogy extrém, futurisztikus belső fogadna minket (mint mondjuk az i3-asban), aki nem vezetett korábban elektromos autót, az is azonnal kiismeri magát. És persze amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az iX3-as is hozza az X3-as alaptulajdonságait, a több mint korrekt helykínálatot és a tisztességes méretű rakteret - az 510 literes csomagtér 40 literrel kisebb, mint a benzines vagy dízelváltozatoké. Ami a műszaki tartalmat illeti, az e-motort, a teljesítményelektronikát és a váltót közös házba építették - a BMW a többi elektromos modelljénél, az iNEXT-nél és az i4- esnél is ezt az építési elvet követi a jövőben. A 400 voltos, 80 kilowattórás akkumulátor ugyan nem számít különösen nagynak (a Mercedes EQC-é ugyanekkora, az Audi e-troné 95 kilowattórás), de 30 százalékkal nagyobb az energiasűrűsége, mint például az i3-as akkujának. A 188 cellából álló telepből 74 kilowattórát tudunk hasznosítani, ami a WLTP-ciklus szerint 460 kilométeres hatótávolságot eredményez. Nyilván vannak olyan körülmények, ahol ezt el lehet érni, de a menetpróbán (5 fok) igyekeztünk úgy használni az autót, ahogy azt a tulajdonosok is tennék: páramentesítéssel, az összes fontos komfortfunkció használatával 330 kilométeres hatótávot jelzett a fedélzeti számítógép. Ez már lehetővé teszi, hogy ne csak városi-elővárosi autóként gondoljunk az iX3-asra, főleg, hogy 150 kilowattal lehet tölteni, vagyis ha találunk ilyen villámtöltőt, tíz perc alatt száz kilométerre elegendő energiát vételezhetünk. És milyen vezetni? Pihentető és eseménymentes, maximum azt emelhetjük ki, hogy a menetpedál lenyomására egészen érdekes mesterséges hangot bocsátanak ki a hangszórók - Hans Zimmer és Renzo Vitale zenész nevéhez fűződik az Impressive szinthez járó akusztikai élmény. A BMW ugyan hangsúlyozza, hogy a saját fejlesztésű, teljesen új elektromotor 17 ezres percenkénti fordulatra képes, és ezáltal hozza a márkától elvárható vezetési élményt, őszintén szólva csak azt észleli a vezető, hogy a 286 lóerő teljesítmény bőséges, és hogy finoman hívható le. Nincs olyan érzésünk, hogy padlógázra a nyakunkba szakad a tengernyi nyomaték, a hátsókerék-hajtás miatt a nedves úton amúgy is azt tapasztaltuk, hogy a vezérlésnek pórázon kell tartania a nyomatékot. Apropó, hátsókerék-hajtás! Mivel a prémiumkategóriában az összkerékhajtást egyre fontosabbnak tartják a kuncsaftok, egy szabadidő-autónál nehéz indokolni a hiányát. HlLlíÚliliríl: fclüillit»Midii'1m ám BMW IX3| Max. teljesítmény (kW/LE) 210/286 Max. forgatónyomaték (mm) 400 Hossz./szél./mag. (mm) 80 Tengelytáv (mm) 2864 Fordulókor (m) 12,1 Saját tömeg (kg) 2260 Csomagtér (1) 510-1560 0-100 km/h (s) 6,8 Max. sebesség (km/h) 180 Átlagfogyasztás (1/100 km) 18,6 A modell alapára (Ft) 22 990 000 £ i DIZÁJ& Callum jelentős örökséget hagy maga után Nyugdíjba vonul a Ford vezető formatervezője i ííVtl GERGELY Moray Callum 38 éves karrierjének több mint a felét a Fordnál töltötte, ahol a Ford és Lincoln márkák megjelenéséért felelt 2014 óta, például az aktuális Mondeót, Mustangot vagy az új Mustang Mach-E villanyautót is neki köszönhetjük. Callum karrierje a Chrysler brit részlegénél indult, majd a Peugeot-Citroennél folytatódott. 1988-tól a Ford tulajdonában lévő Ghia stúdióban dolgozott. 1995-ben a Fordhoz került, ahonnan az akkor a Fordhoz kötődő Mazdához távozott, majd 2006- ban visszatért a detroiti gyártóhoz. 2014-ben vette át a Lincoln és a Ford márkák vezető formatervezői pozícióját. Utódja, Anthony Lo a Renault külső megjelenéséért felelős formatervezői pozíciót hagyja ott, április elsején kezd dolgozni Detroitban, egy hónap lesz az átállásra. Callum számos közkedvelt modellt alkotott meg autó-motor Közel a valósághoz A Volvo Cars mozgó vezetőüléssel, haptikus visszajelzésű kormánykerékkel és egy kristálytiszta képet adó VR szemüveggel felszerelt szimulátort helyezett üzembe. A szimulátor természetesen nem játékra, hanem a biztonsági technológiák fejlesztésére, ellenőrzésére szolgál, a mérnökök célja pedig az, hogy olyan értékes információkat szerezzenek az emberek és az autó közötti interakciókból, amelyek elősegíthetik az új biztonsági, vezetéstámogató és autonóm vezetési funkciók fejlesztését. A szimulátor érdekessége, hogy a tesztelők az egész testfelületet beborító Teslasuit öltözetet vesznek fel, amely monitorozza a felhasználó testének reakcióit. A rendszer alkalmas az önvezető autókban utazás megtapasztalására is, azaz hogy miként viselik a sofőrök, hogy nem feltétlenül ők vannak vezető helyzetben. ■ Szélesebb, erősebb, gyorsabb Az Abt Sportsline úgy véli, az Audi RS5-tulajdonosok egy része biztosan legyorsulná a típustestvéreket, tehát eldöntötték, hogy eszközt adnak a kezükbe. Sonoma zöld metálra fényezték a vasat, a 21 colos keréktárcsák matt versenyaranyszínűek. Van mindemellett sárvédő kopoltyú, hátsó kis szárny, koptató és egyéb díszek karbonmintásan, magas fényű lakkal bevonva. Az Abt Power S motortuning a gyárilag 450 lóerős autónak plusz 80 paripát ad, e mellé érkezik 80 newtonméter extra nyomaték is, amellyel az összállomány már 680 newtonméter. I AM ■ Visszahívás A Mercedes eVito és eSprinter model leknél korrodálódhat az akkumulátorház, ezért a gyártó visszahívást rendelt el. A kiegészítő padlóburkolat ellenére előfordulhat, hogy víz (télen sós lé) kerülhet az akkumulátorházra, ami korrodáláshoz vezet, és ez az autó mozgásképtelenségét okozhatja, és rövidzárlat miatt tűzveszélyes. A márkaszervizben lebontják az alsó burkolatot, megtisztítják az akkumulátorházat és ellenőrzik az épségét, és ha már előrehaladott korrodálódást észlelnek, kicserélik az akkumulátort. I AM ■ Új villanyautó Az Alibaba kínai webáruház és a Shanghai Auto együttműködésében készül az új IM villanyautó, amelynek jövőre indul a forgalmazása. Egy szedánnal kezdenek, de rögtön után világítást millió LED-pixel biztosítja na érkezik a szabadidő-autó is. A kocsi igazi műszaki csemegéket tartalmaz majd, a világítást például 2,6 millió LED-pixel biztosítja - a töltésről való visszajelzést például animációval kapja az ember -, de az alapfelszereléshez tartoznak a menet közbeni vezeték nélküli töltéshez szükséges adapterek, amelyek segítségével 11 kilowatt teljesítménnyel tud energiát felvenni az akkumulátor. i AM