Világgazdaság, 2021. április (53. évfolyam, 63-82. szám)
2021-04-08 / 66. szám
magyar gazdaság ■ Digitalizáció az élelmiszer-biztonságért Együttműködési megállapodást írt alá az Állatorvostudományi Egyetem Digitális Élelmiszerlánc Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Intézete, az agrártárca és a Digitális jólét program arról, hogy közösen dolgoznak majd az élelmiszerlánc-biztonság digitalizációjának elősegítésén. Az együttműködés része a digitális agrárstratégia és a digitális élelmiszeripari stratégia, de fontos az adatvezérelt agrárium és élelmiszergazdaság fejlesztése is, különös tekintettel az élelmiszerlánc-biztonságra. I VG ■ Tarolt tavaly a távmunka Tavaly az elmúlt tíz év 2,9 százalékos átlagának csaknem háromszorosára nőtt a távmunkában vagy home office-ban dolgozók aránya (8,6 százalékra) Magyarországon. A csúcs 2020 májusára esett, akkor közel 760 ezer főt, a foglalkoztatottak 17 százalékát érintette ez a fajta munkavégzés. Idén februárban az arányuk az egy évvel korábbinak csaknem ötszöröse volt. Döntő többségük (77 százalék) felsőfokú végzettségű, csaknem kétharmaduk pedig a központi régiókban élt. Budapesten a foglalkoztatottak 21 százaléka dolgozott ily módon. Ennek a foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz - vetíti előre a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb elemzése. | VG ■ A múlt évben nagyot zuhant a bevétel A koronavírus-világjárvány miatt a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek 2020-ban az előző évinél 58 százalékkal kevesebb, összesen 13 millió vendégéjszakát regisztráltak, a bevételük 59 százalékkal csökkent, 228 milliárd forintot tett ki. A belföldi vendégéjszakák száma 39 százalékkal csökkent, összesen 9,6 millió volt tavaly. A külföldiek 77 százalékkal kevesebb, mintegy 3,7 millió vendégéjszakát töltöttek el nálunk. A tavalyi rekordévnek indult a turizmusban, az első két hónapban 20 százalékos bevételnövekedéssel, 68 milliárd forint forgalommal. I S. T. ■ Lendületben maradt az ágazati bértámogatás Eddig több mint 155 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást a koronavírus-járvány miatt, a megítélt támogatások 99 százaléka már megérkezett a vállalkozásokhoz. IVG Eddig 62 milliárd forint bértámogatást fizettek ki üzleti napilap | www.vg.hu ■ Megnyílt a mezőgazdasági keret A mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás idei kerete 11 milliárd forintra nőtt. A gazdálkodók április 7. és május 15. között pályázhatnak, a támogatással a biztosítások díjának akár 70 százalékát is visszakaphatják utólag. Ehhez azonban a Magyar Államkincstárhoz benyújtandó kérelemükben ezt igényelniük is kell - hívja fel a figyelmet a Groupama Biztosító. Közleménye szerint tavaly a mezőgazdaságban a legnagyobb károkat a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták. Az április 1-jétől kezdődő tavaszi fagyok esetében mínusz 2 fok alatt szolgáltatnak a biztosítók, vagyis a húsvét utáni fagyok idején idén is azok érezhetik biztonságban magukat, akiknek van biztosításuk. A gazdák a mezőgazdasági területekre kötött biztosítások mintegy kétharmadára már igényelnek díjtámogatást. IVG KONJUNKTÚRAJELENTÉS IA magához térő szolgáltató szektor két százalékponttal támogathatja a bővülést Javított előrejelzésén a Kopint-Tárki RÁSKI PÉTER I Egy százalékponttal nagyobb növekedést vázolt fel 2021-re az elemzőintézet, ennek alapján a bruttó hazai termék az idén 4,5 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbit. Egy százalékponttal, 4,5 százalékra javította a Kopint-Tárki a bruttó hazaitermék- (GDP) előrejelzését - mondta Palócz Éva, az intézet vezérigazgatója. A vártnál jobb növekedés ugyan megemelte a bázist, azonban a kedvezőbb teljesítmény hatása erősebb lehet. A második negyedévben a bázishatás miatt mindenképpen 10 százaléknál nagyobb mértékben emelkedhet a GDP A Világgazdaság kérdésére Palócz Éva hangsúlyozta: a szolgáltató szektor tavaly jelentősen visszaesett, azonban az egyes ágazatokban nagy volt az eltérés: a telekommunikáció jól teljesített, a vendéglátás összezuhant. Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki vezető kutatója hozzátette: a szolgáltatások az idén 3,5 százalékkal bővülhetnek, a szektor a GDP növekedését csaknem 2 százalékponttal emelheti. Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott korábbi interjúban jelezte, hogy a kormány 4,3 százalékos idei GDP- növekedéssel kalkulál. A Pénzügyminisztérium decemberben kiadott makrogazdasági és költségvetés i szolgáltatói árak elszállására számíthat az MNB . A piaci szolgáltatások ára magasan alakulhat a következő hónapokban, 2021- ben 3,5 százalék lehet az átlagos infláció - mondta Palócz Éva. A piaci szolgáltatások nyitásával a kereslet megugrik, és csökken az árérzékenység, arra azonban egyelőre nem lehet rálátni, hogy mekkora lesz a kínálat a nyitás után, hány üzlet húzhatta le végleg a rolót. A szakértő hangsúlyozta: ha a piaci szolgáltatások drágulása tartósan emelkedett szinten lesz, akkor megvalósulhat a jegybank 3,8- 3,9 százalékos fogyasztóiárindex-előrejelzése. A tartós fogyasztási cikkek sok év tartós csökkenés-stagnálás után, a forint gyengülése miatt most drágulnak. Palócz Éva felhívta a figyelmet: a forint árfolyama elszakadt a régiós devizáktól, két év alatt 17-18 százalékot veszített értékéből. A VG si előrejelzése 2022-re 5,4 százalékos bővülést jelez. A kormány és az elemzők a nyilatkozataikban egyaránt hangsúlyozzák: az előrejelzésekhez képest az oltás ütemétől és a vírushelyzet alakulásától függően jelentősen javulhat vagy romolhat a tényleges gazdasági teljesítmény. Az ipar már tavaly ősszel is jól teljesített, és a januári csiphiány miatti megingás ellenére 7 százalékkal bő A tudományos tevékenységek számottevően elmaradtak a 2019-estől vülhet a szektor 2021-ben - derült ki a Kopint-Tárki negyedéves konjunktúrajelentéséből. Az építőipar az év elején 10 százalék feletti növekedésbe fordult a tavalyi bukdácsolás után. Elsősorban a magasépítésben, ezen belül a lakáságazatban várható fellendülés, többek között a lakosság támogatásának következtében. Az ágazat túl van a mélypontján. A fogyasztás az év elején még mérséklődhet, 2021 egészében viszont 3,7 százalékkal bővülhet. A beruházások az állami fejlesztéseknek köszönhetően 8 százalékkal nőhetnek. Az IT és az egészségügy fejlesztései már a tavalyi utolsó negyedévben jól teljesítettek, míg a vendéglátás és a tudományos tevékenységek számottevően elmaradtak 2019-hez képest. Az export és az import egyaránt 6,7 százalékkal emelkedhet 2021-ben. Az export gyorsabban nőtt tavaly, mint az import, kérdés, hogy ez a tendencia mennyire maradhat fenn a beruházások és a fogyasztás felfutásával. Ű § W& fi| f 0- «HÉ* ' * A GDP ALAKULÁSA 1 százalék Forrás: Kopint-Tárki, KSH, VG-grafika + a Kopint-Tárki előrejelzése TURIZMUS • Kilencven százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma Padlón a szálláshelymutatók S T ! Maradtak a súlyos mínuszok, februárban éves alapon 90 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, amelyeken változatlanul érvényben vannak a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások. A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 86 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma pedig 94 százalékkal csökkent. A vállalkozások vendégforgalomból származó bevétele 90 százalékkal maradt el az előző évitől, csupán 3,5 milliárd forintot tett ki. Az év első két hónapjában elkönyvelt 6,7 milliárd forint szállásdíj abból a 355 ezer vendégéjszakából származott, amelyet az üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezők töltöttek el, a turisztikai céllal érkezők elszállásolása ugyanis továbbra is tiltva van. Az összes vendégéjszaka 68 százalékát a belföldiek adták. Noha a vendégéjszakák 61 százalékát szállodákban töltötték a vendégek, a hotelek forgalma 89 százalékkal csökkent. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken szerényebb volt a mínusz, az előző évi forgalom 36, illetve 33 százalékát teljesítették. A korlátozások fenntartása miatt a következő hónapokban hasonlóan alacsony maradhat a vendégforgalom, de a bázishatások miatt márciusban már kisebb lesz a visszaesés, áprilisban pedig akár több mint százszázalékos növekedés is mutatkozhat - jelezte Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Szerinte a felhalmozódott, óriási kielégítetlen igény miatt gyors felfutásra lehet számítani a turizmusban. FOTÓ: VG- FÖLDI D. ATTILA KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEK VENDÉGÉJSZAKÁI | Belföldieké Január-február(ezer) 238 Vált (%) -85,6 Külföldieké 117 -93,5 Összes 355 -89,7 Összes bevétel (milliárd forint) 6,7 -90,2 Forrás: KSH