Világgazdaság, 2022. június (54. évfolyam, 104-124. szám)

2022-06-03 / 106. szám

MAGYAR GAZDASÁG KAMATOT EMELT A JEGYBANK A várakozásoknak megfele­lően 30 bázisponttal emelt az egyhetes betét kama­tán a Magyar Nemzeti Bank, amely így 6,45 százalékról 6,75 százalékra növekedett. Mindez nem meglepő, hiszen amikor a jegybank a legutób­bi, keddi ülésén 50 bázis­pontos alapkamat-emelés­ről döntött, Virág Barnabás alelnök pontosan ezt a lé­pést vetítette előre. Több­ször hangsúlyozta, az egyhe­tes betéti kamat növelését továbbra is az eddigi havi ütemben és mértékben foly­tatja a jegybank, a szigorú monetáris politika fenntar­tása az infláció miatt indo­kolt. A novemberben szétvá­lasztott két ráta valószínű­leg a tervezettnél később, az év második felében érhet is­mét össze, jelenleg 85 bázis­pont a különbség.­­ K. R. 0. TOVÁBB ROMLOTT A MÁRCIUSI EGYENLEG Az első becsléshez képest is nagyot romlott a termék-kül­kereskedelem márciusi egyen­lege, a Központi Statisztikai Hivatal az először közöltnél 205 millió euróval kedvezőt­lenebb adatot állapított meg második jelentésében. Az év harmadik hónapjában a kivi­tel volumene 4,4 százalékkal kisebb, a behozatalé 2,2 szá­zalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakában mért­nél. A passzívum 708 millió euró volt, az egyenleg 1,6 mil­liárd euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben összessé­gében a kivitel értéke 34 mil­liárd euró (12,4 ezer milliárd forint), a behozatalé 35,1 mil­liárd euró (12,8 ezer milliárd forint) volt. A mérleget te­kintve az Európai Unió tagálla­mainál 217 millió eurós több­let, az EU-n kívüli országoknál 925 millió eurós passzívum keletkezett.­­ K. R. 0. VILÁGGAZDASÁG üzleti napilap www.vg.hu Tízezer új lakóingatlan akár egy százalékpontot is hozzátehet az adott évi GDP-növekedéshez Több rozsdaövezetre vagy tartósan alacsony áfára vár a lakáspiac SÁNDOR TÜNDE :A rozsdaöve­­zeti akcióterületek kijelölé­sének felgyorsítása vagy az ötszázalékos áfa megtartá­sa szükséges ahhoz, hogy ne fogjon padlót az újlakás-piac. A kínálat már most szűkös, az elbizonytalanodott fejlesz­tők óvatosan indítanak új projekteket az elszállt kivite­lezési költségek miatt. H­iteles információ nincs arról, hogy hány kérelmet bírált el pozitívan a rozsdaövezeti bizottság, de a piaci hírek szerint az összes nagy fejlesztő pályá­zik az akcióterületi besorolásért, ami ked­vezményes áfa híján immár az egyetlen lehetőség a piacon maradásra. Akár száz ké­relem is lehet az illetékesek fiókjában, ami­vel tömegesen­­ és a városfejlesztési szán­dékokkal maximálisan összhangban­­ is lehetne a lakásépítéseket serkenteni rozs­daövezeti kormányrendeletekkel. Két éve már, hogy bejelentette a kor­mány a rozsdaövezeti akcióterületek ter­vét. Ennek lényege, hogy a városok bel­területén kihasználatlanul álló egykori ipari területeket, az úgynevezett barna mezős övezeteket újjáélesztik, és a lakás­­fejlesztésekhez kapcsolt kedvezmények­kel serkentik azok beépítését. Ez konk­rétan azt jelenti, hogy a fokozatosan kivezetésre szánt, a lakáspiacon jelen­leg csak ideiglenesen élő kedvezményes, 5 százalékos értékesítési áfa a jövőben csak a rozsdaövezeti lakásokra alkalmaz­ható, valójában az ottani ingatlanok még ennél is kedvezőbb feltételekkel, a vissza­igényelhető áfa miatt áfamentesen meg­vásárolhatók. Jelenleg erre Budapesten összesen hat helyen, tavaly ősszel és az idén két körben kijelölt övezetekben van és lesz lehetőség. Piaci szakértők össze­sítése szerint a rozsdaövezeti kormány­rendeletekkel akcióterületté, vagyis áfamentes lakásépítési övezetté minő­sített területeken 4-5 ezer lakás épülhet fel négy-öt éves időtávban, ami lényegé­ben a fele a jelenlegi egyéves vállalko­zói lakásépítési mennyiségnek. Idén kö­zel 20 ezer lakás készülhet el, ezek fele magánerős, a fennmaradó 10 ezer pedig vállalkozói, zömében nagyvárosi és bu­dapesti fejlesztés. Mint Kiss Gábor, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) alelnöke, a Metrodom Építő és a Metrodom Kivite­­lező Kft. ügyvezetője a VG-nek kifejtette: A jelenlegi, már amúgy sdBB igazán elég­séges lakásépítési volumen fenntartásá­hoz ennyi rozsdaövezet kevés lesz, tehát a kijelölések felgyorsítására van szükség. Azok a lakások, amelyek építési engedé­lyét nem sikerül 2022-ben megszerezni, és nem a kijelölt akcióterületeken terve­zik felépíteni őket, már csak 27 százalékos áfá­val lesznek értékesít­hetők, amitől persze azonnal piacképtelen­né válnak az áfamentes rozsdaövezeteken kívü­li fejlesztések - hangsú­lyozza Kiss Gábor, aki az 5 százalékos lakásáfa hosszú távú meghos­­­szabbítását tartja szük­ségesnek a lakásépíté­sek bezuhanásának elkerülése érdekében. A rozsdaövezeti elgondolás szándéka vi­tathatatlanul jó, mert például a Buda­pest agglomerációjának szétterülését, a lakosságszám-robbanást követni képte­len infrastruktúrából adódó feszültségek­nek is elejét venné a városhatárokon be­lüli lakásépítési tempó felgyorsítása. Az IFK alelnöke szerint a számok beszéde­sek: tízezer új építésű lakás 0,8-1 százalék­­pontot tesz hozzá az adott évi GDP-növe­kedéshez. A képlet visszafelé is érvényes, vagyis ha nem épül elegendő új lakás, az nemcsak az épületállományra, de a gaz­daság teljesítményére is negatív hatás­sal lesz. A kormányzati szándéknyilatkozatok­ból kiindulva a fejlesz­tők bíznak abban, hogy néhány tucat új rozs­daövezet gyors kijelö­lésével vagy a kedvez­ményes lakásépítési áfa meghosszabbításá­val mentőövet kap az amúgy biztosan gyors mélyrepülésbe kezdő szektor. A VOLT LÁNG GÉPGYÁRRAL KEZDŐDÖTT A BESOROLÁS Elsőként a XIII. kerületi Váci úton, a volt filnTf gépgyár területe kapta meg a rozsdaöveze­­ti akcióterületi besorolást idén februárban, majd a IX. kerületi egykori vágóhíd területén megkezdett City Pearl néven ismert lakónegyed-fejlesztés is. Mindezek mellett a pesti oldalon a X. kerületben a Somfa liget további ütemeit nyilvánította a kormányrendelet fejlesztési akcióterületté. A budai oldalon is három építkezést emelt a rozsdaövezeti ak­cióterületek sorába egy hónappal ezelőtt a kormányrendelet. Ezek a BudaPart projekt, az Elite lakópark második és harmadik üteme, valamint a Tetris ház második üteme. ÚJ LAKÓÉPÜLETBEN ÉPÍTETT LAKÁSOK SZÁMA 2016.1. negyedév ► 2022.1. negyedév (ezer db) 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 Forrás: KSH, VG-grafika FOTÓ: MAGYAR NEMZET - TEKNŐS MIKL Nyilvános a honatyák vagyoni helyzete HECKER FLÓRIÁN­­ Valamen­­­nyi esküt tett országgyűlési kép­viselő, nemzetiségi képviselő és nemzetiségi szószóló, valamint volt képviselő és volt szószóló le­adta határidőre a saját és a vele közös háztartásban élő család­tagja vagyonnyilatkozatát. Az országgyűlési törvény értelmé­ben az érintettek az eskütételü­ket követő harminc napon belül, valamint a megbízásuk megszű­nését követő harminc napon be­lül kötelesek vagyonnyilatko­zatot tenni. Mivel a választás után az új Országgyűlés május 2-án alakult meg, a vagyonnyi­latkozat tételének határideje jú­nius 1. volt. Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz vezetőjének vagyoni helyzetében nem következett be számottevő eltérés a rendes éves, februárban közzétett beszámoló­hoz képest. Továbbra is egy bu­dapesti és egy felcsúti ingatlan kapcsán rendelkezik tulajdon­­résszel, hitelintézettel szembe­ni tartozása nincs. A pártelnöki jövedelmét határozatlan ide­ig felfüggesztette. Semjén Zsolt KDNP-elnöknek a II. kerületben két ingatlanban van tulajdonré­sze, Balatonfenyvesen egy nya­raló haszonélvezője. A képvise­lői tiszteletdíj hathavi összegét meghaladó értékű ingóságok­nál antik bútorokat jelölt meg, és nyolcmillió forint készpénz­ről is beszámolt. Más szerződés alapján 1,5 millió forint pénzkö­vetelést tart számon. A DK elnöke, Gyurcsány Fe­renc friss bevallásában a jól is­mert pápai és kötcsei ingatlant tüntette fel. Értékpapír-állomá­nya csaknem 588 millió forint, ami jókora csökkenés a februá­ri, árfolyamértéken számított egymilliárdos szinthez képest. Más szerződés alapján fennál­ló pénzkövetelés címén két tétel olvasható: 446,5 millió forint la­kásvásárlási foglalóelőleg (ez ko­rábban még 348 millió volt) és 42 millió forint kölcsön. Hitel­­intézettel szembeni tartozásnál legújabban szűk 60, értékpapír­fedezetű hitelnél pedig 275 mil­lió forint szerepel. Vállalkozásból (Altus Portfolió Kft.) kivont eseti jövedelme bruttó 7,6 millió forint. Jakab Péter Jobbik-elnök a miskolci lakóházán túl 3,9 mil­lió forint készpénzről számolt be. Hitelintézettel szembeni tartozása 7,88 millió forint. A tucatnyi neki járó juttatás között budapesti lakásbérletet és gépjárművet is bevallott. A Momentum napokban megvá­lasztott elnöke, Gelencsér Fe­renc most először jelentett a vagyoni helyzetéről országgyű­lési képviselőként. A hitelinté­zeti számlakövetelés során írt be 2,3 millió forintot, illetve a hitelintézettel szembeni tarto­zásnál 480 ezret. Figyelemre­méltó, hogy 2,1 millió forintot tart kriptovalutában. Az MSZP társelnökének, Kun­halmi Ágnesnek a XIII. kerü­letben van egy fele részben tu­lajdonolt lakása. Hitelintézeti számlakövetelése forintban 12,4 millió, devizában forintértékben további hárommillió. Tóth Ber­talan társelnök összesen négy ingatlanban érdekelt. A Mi Ha­zánkat vezető Toroczkai Lász­ló szintén első alkalommal val­lotta be vagyonát honatyaként. Ásotthalmon egy tanyának és egy szántónak is tulajdonosa. Hi­telintézettel szemben 5, magán­­személyekkel szemben 5,5 millió forint tartozása van. A Párbe­széd parlamenti mandátummal rendelkező női társelnöke, Szabó Tímea továbbra is két óbudai tár­sasházi lakásban tulajdonos. Az LMP parlamenti mandátumot szerző férfi társelnöke, Kanász- Nagy Máté is első alkalommal tette közzé vagyoni helyzetét or­szággyűlési képviselőként. Egy újpesti garzon van a nevén, meg­takarítása ugyanakkor sokrétű: tízmilliós értékpapírt és többmil­liós életbiztosítást is fel tud mu­tatni.

Next