A világháború képes krónikája, 1916 (6. kötet, 66-78. szám)
1916-03-05 / 74. szám
lalkozás, azt megítélhetjük abból, hogy június első felében 15.000, a huszonkettediki és huszonharmadiki harcokban pedig legalább kétezer embert veszítettek a szövetségesek. Az idegenlégió egy tagja, aki részt vett eme csatákban, a követezőket írta lausannei hozzátartozóinak: «Az angol, francia és színes csapatok halottai közvetlen állásaink előtt feküsznek ezerszámra, hogy terjesszék a rettenetes járványokat. Eltemetni nem lehet a szerencsétleneket, mert a törökök halálos biztonsággal lőnek. Ez már nem háború, ez mészárlás . . . .» Június huszonötödikén már ismét dörögtek az ellenséges ágyúk és szárazföldi támadás is következett. A támadók a törökök balszárnyát akarták megkerülni ezúttal is, de kísérletük kudarcot vallott most és a következő napokon is. Hiába való volt az ellenfél halálmegvető bátorsága, minden igyekezete, a török állások rendületlenül tartották magukat, sőt egyes helyeken összébb szorították az angolok és franciák által megszállott keskeny földsávokat. A tüzérségi és gyalogsági harcok ilyen modorban folytak egész júliuson át, csaknem augusztus közepéig. Különösen heves volt a küzdelem július tizenharmadikán és huszadikán, augusztus negyedikén és ötödikén, hatodikán és hetedikén, mikor az ellenfél újból legalább öt divíziót indított rohamra. Ari Burnunál és Szedd Barnál a nyugati hadiszintési pozícióháborújához hasonlatos küzdelem fejlődött ki, amelyet csupán a hajók ágyúinak működése és a vérrel áztatott félsziget különös fekvése különböztetett meg a souchezi lövészárok tusától. A török tüzérség meglepő nagyszerűen viszonozta az ágyúk ostromát és július, valamint augusztus folyamán is újabb sikereket ért el. Az anafortai csata. Augusztus első napjaiban kezdődött Gallipoli félszigetén a nagy küzdelem második része, amely az ellenség új tervei alapján új csatatereket is eredményezett. Az angolok, miután belátták, hogy nem tudnak célt érni sem páncélos szörnyetegeikkel, sem a szedil-bari és ariburnui szárazföldi támadásokkal, más oldalon próbálkoztak. Augusztus elején egy egész hadsereget szállítottak a Suvla-öbölbe, hogy Ariburnutól északra is megvethessék lábukat. A sóstótól északra szállottak partra és nehéz hajóágyúik védelme alatt a kirecs-tepei magaslatokat akarták elfoglalni, hogy a beljebb fekvő Anafórtánál áttörvén, visszahúzódásra kényszerítsék az összes délen álló török erőket. A terv nem volt rossz, mert ha sikerül az anaforti áttörés, akkor az angolok hálába kerülhettek volna az egész török védelmi vonalnak. Kitchener új hadseregének százezer embere kezdte meg az új stratégiai terv végrehajtását, de augusztus tizedikéig mit sem tudott a hat divízióból álló hadsereg elérni. Augusztus huszonegyedikén azután megkezdődött a csata, amely a világháború legvéresebb és legcsodálatosabb küzdelmei közé tartozik. Az anafortai csatáról az alábbi részleteket jelentette a Morning Postnak Ashmoad Barrett, az ismert haditudósító.