A világháború képes krónikája, 1916 (6. kötet, 66-78. szám)

1916-03-05 / 74. szám

lalkozás, azt megítélhetjük abból, hogy június első felében 15.000, a huszon­­kettediki és huszonharmadiki harcokban pedig legalább kétezer embert veszítettek a szövetségesek. Az idegenlégió egy tagja, aki részt vett eme csaták­ban, a köve­tezőket írta lausannei hozzátartozóinak: «Az angol, francia és színes csapatok halottai közvetlen állásaink előtt feküsznek ezerszámra, hogy terjesszék a rettenetes járványokat. Eltemetni nem lehet a szerencsét­leneket, mert a törökök halálos biztonsággal lőnek. Ez már nem háború, ez mészárlás . . . .» Június huszonötödikén már ismét dörögtek az ellenséges ágyúk és szá­razföldi támadás is következett. A támadók a törökök balszárnyát akarták megkerülni ezúttal is, de kísérletük kudarcot vallott most és a következő napokon is. Hiába való volt az ellenfél halálmegvető bátorsága, minden igyekezete, a török állások rendületlenül tartották magukat, sőt egyes helye­ken összébb szorították az angolok és franciák által megszállott keskeny földsávokat. A tüzérségi és gyalogsági harcok ilyen modorban folytak egész júliuson át, csaknem augusztus közepéig. Különösen heves volt a küzdelem július tizenharmadikán és huszadikán, augusztus negyedikén és ötödikén, hatodikán és hetedikén, mikor az ellenfél újból legalább öt divíziót indított rohamra. Ari Burnunál és Szedd Barnál a nyugati hadiszintési pozícióháború­­jához hasonlatos küzdelem fejlődött ki, amelyet csupán a hajók ágyúinak működése és a vérrel áztatott félsziget különös fekvése különböztetett meg a souchezi lövészárok­ tusától. A török tüzérség meglepő nagyszerűen viszo­nozta az ágyúk ostromát és július, valamint augusztus folyamán is újabb sike­reket ért el. Az anafortai csata. Augusztus első napjaiban kezdődött Gallipoli félszigetén a nagy küz­delem második része, amely az ellenség új tervei alapján új csatatereket is eredményezett. Az angolok, miután belátták, hogy nem tudnak célt érni sem páncélos szörnyetegeikkel, sem a szedil-bari és ariburnui szárazföldi támadá­sokkal, más oldalon próbálkoztak. Augusztus elején egy egész hadsereget szállítottak a Suvla-öbölbe, hogy Ariburnutól északra is megvethessék lábu­kat. A sóstótól északra szállottak partra és nehéz hajóágyúik védelme alatt a kirecs-tepei magaslatokat akarták elfoglalni, hogy a beljebb fekvő Anafór­­tánál áttörvén, visszahúzódásra kényszerítsék az összes délen álló török erőket. A terv nem volt rossz, mert ha sikerül az anaforti áttörés, akkor az angolok hálába kerülhettek volna az egész török védelmi vonalnak. Kitche­ner új hadseregének százezer embere kezdte meg az új stratégiai terv végre­hajtását, de augusztus tizedikéig mit sem tudott a hat divízióból álló had­sereg elérni. Augusztus huszonegyedikén azután megkezdődött a csata, amely a világháború legvéresebb és legcsodálatosabb küzdelmei közé tarto­­zik. Az anafortai csatáról az alábbi részleteket jelentette a Morning Postnak Ashmoad Barrett, az ismert haditudósító.

Next