Világirodalmi lexikon 16. U–Vidz (1994)
V - vámpírirodalom - vámpírtörténet
VAMPI Stokernek a — később külön említendő — Dracula-figura megírásakor; hatása alatt a francia Ch. Nodier és C. Bérard kétkötetes vámpírregényt írt (Lord Ruthwen ou les vampires, 'Lord Ruthwen avagy a vámpírok', 1820). A. Dumas színpadra alkalmazta, s ezt követően Nodier, Carmouche és Jouffray A vámpír c. darabját is előadták a párizsi színházak. A híres 19. sz. eleji vámpírtörténetek sorába tartozik E. T. A. Hoffmann Vampirismus (1820, Trócsányi Z., A vámpír, 1919) c. elbeszélése a szépséges vérszívó leányról, Auréliáról, valamint a P. Mérimée La Guzla ('A guzla', 1827) c. kötetében közölt vámpíreset, melynek az író 1816-ban maga is tanúja volt Szerbiában. 1828-ban a német zeneszerző, H. A. Marschner szerzett hírnevet (R. Wagnerre is ható) Der Vampyr ('A vámpír') c. operájával, amely a német színpadokon csaknem egy évszázadon át műsoron maradt. A. K. Tolsztoj az orosz néphagyományból merítette Opir ('Vámpír', 1841) c. elbeszélésének témáját. Hoffmann és Nodier alapján Th. Gautier is írt vámpírnovellát Síron túli szerelem (magyar ford.: Szoboszlai Margit, Galaktika, 1983, 51.) c., s Ch. Baudelairetől két vámpírköltemény is ismert — Le Vampire (Babits M., A vámpír, Baudelaire válogatott versei, 1957); Métamorphoses du Vampire (uő, A vámpír metamorfózisa, uo.) —; az utóbbit A romlás virágai c. kötetéből 1857-ben a cenzúra kihagyatta, mint „erkölcstelen és szemérmetlen" verset, s csak a későbbi kiadásokban jelenhetett meg. Ez idő tájt, a 19. sz. derekán egyébként egy Th. Preskett nevű — ma már elfeledett — angol szerző írta a leghosszabb, legvéresebb és legszenzációsabb vámpírponyvaregényt (Varney, the Vampyre of the Feast of Blood, "Varney a vámpír, avagy a vértivornya'). A 19. sz. második felében a lidérces kísértethistóriák nagymestere, az ír J. Sh. Le Fanu (1814—1873) egyben a legsikerültebb vámpírtörténet szerzője is. Carmilla c. novellájában elsőként hasznosította a néphiedelmek motívumai mellett a vámpirológia (Calmet és mások) műveit. Új fejezetet nyitott a vámpírhistóriák történetébe az ír B. Stoker Dracula (1897, Bartos T., Drakula gróf válogatott rémtettei, 1985) c. regénye. A Dracula ('ördög') név eredetileg Vlad Tepes, a kegyetlenségéről hírhedt 15. sz.-i havasalföldi vajda ragadványneve volt, akinek figuráját Stoker egybeötvözte a főrangú vámpírok rémalakjaival, s az erdélyi Kárpátok kísérteties tájain játszódó történet óriási sikert aratott. Milliós példányszámban adták ki, világszerte lefordították — magyarul már a megjelenését követő évben folytatásokban közölte a Budapesti Hírlap —, napjainkig újra és újra megfilmesítik, s a 20. sz.-i horror műfajokban is igen divatos figura köré fonódó mondakör az effajta írások szerzőinek fantáziájában egyre tovább variálódik, bővül. A századforduló utáni, jórészt Le Fanu és Stoker nyomdokain haladó angol és amerikai vámpírtörténetírók többsége ma már elfeledett (mint a 20. sz. elején működő angol F. G. Loring és R. M. James), és D. H. Lawrence The Lovely Dame ('A szép nő') c. vámpírelbeszélése sem tartozik az író jelentős alkotásai közé. Az angol W. F. Harvey Miss Avenal (ua., 1946) c. novellája a mások energiájából táplálkozó „energiavámpír" ötletével tűnik ki, színvonalával pedig R. Ruddorf The Dracula Archives ('A Dracula-archívum', 1970) c. regénye. Az amerikai vámpírtörténetek közül F. M. Crawford For the Blood is the Life ('Mert a vér az élet', 1911) c. regénye érdemel említést, és próbálkozott vámpírelbeszélésekkel aSword and Sorcety egyik klasszikusaként számontartott H. P. Lovecraft (The Hunned House, 'Az elátkozott ház', 1924) és baráti körének több tagja (A. W. Derleth, C. A. Smith, R. Bloch) is. Képviselői azonban többnyire igénytelenebb, ideig-óráig számontartott szerzők (H. Davidson, R. E. Sloward, C. Jacobi, O.K. Kline, G. La Spina, E. Warrel stb.). A -science fiction egyik, a -* Sword and Sorcery felé mutató vonulata is ötvöződik olykor a vámpírtörténetekkel, amint ez R. Bradbury (The Man Upstairs, 'Ember a másodikon', 1947), R. Matheson (Tom Legend, 'Legenda vagyok', 1954), F. Brown (Blood, 'Vér', 1955) és mások írásaiban megfigyelhető. O*démonológia, kísértettörténet, rémtörténet) ; Irod.: C. de Plancy: Dictionnaire infernal (1818, reprint 1980); R. Amador: De la vie du sang au point du vue des croyances populaires (1844); Ipolyi A.: Magyar Mythologia (1854); S. Hock: Die Vampyrsagen und ihre Verwertung in der deutschen Literatur (1900); M. Summers: The Vampire, his Kith and Kin (1928); uő: The Vampire in Europe (1929); H. Ludlum: A Biography of Dracula (1961); R. Vadim (szerk.): Histoire des vampires (1961); T. Faivre: Les vampires (1962); M. L. Carter (szerk.): The Curse of the Undead (1970); D. Sturm—K. Völker: Von denen Vampyren oder Menschensaugern. Dichtungen und Dokumente (1971); R. Florescu—R. T. MacNally: Dracula. The Biography of Vlad the Impaler (1973); D. Gifford: A Pictorial History of Horror Movies (1973); L. Wolf: The Annoted Dra-