Világosság, 1963. szeptember-december (4. évfolyam, 7-12. szám)
1963 / 11. szám - Erőss László: Amíg a fejlődés gondolata győzött: A darwinizmus születése
tekintette a fajok mai állapotát. Az élővilág fotografikus hűségű, pillanatnyi metszetét adta. Linné gigantikus laboratóriumában fegyelmezett rendben felvonult az egész világ minden élőlénye, virágok, madarak, majmok és az ember, mindegyikből egy pár, mint Noé vízreszállásakor . . . És nem mindenki számára zárult le a „scala naturae”az embernél. Charles Bonnet svájci biológus a lények létrájának legfelsőbb fokára angyalt ültetett. ,,Minden Világok csak egy Grádits-sort tesznek a’melyeknek első léptsője az Atomus, az utolsó pedig a’ legditsőségesebb CHERUBIM” — fordítja 1818-ban Tóth Pál a Contemplation de la Nature-t. (A’ Természet’ vizsgálása.) Végül is Linné hetven könyvével, szervezőkészségével „divatba hozta” a természetrajzot; megjelentek a darwinizmus előőrsei, a transzformisták és Okén már a darwini korszak egyik vezéreszméjéig jut: „az állat nem más, mint az ember — magzati állapotban.” Az élet fájáról kiderült, hogy — családfa ... A biológia hierarchikus épülete a társadalom feudális hierarchiájával egyidőben süllyedt a mélybe a nagy francia forradalom elő- és utóvéd harcai idején. Ez természetesen nem véletlen időbeli egybeesés, fényesen mutatja a társadalmi változások hatásmechanizmusát. George Louis Leclerc de Buffon 1749-ben adta ki az Histoire Naturelle I. kötetét. Szinte minden szava forradalmian új volt, mégsem jutott túl a tudós kortársak dolgozószobáján. Tartalmazott szinte minden gondolatot, amit Darwin használt fel száz évvel utána — kivéve persze a szelekciót —, csakhogy kifejtés nélkül, összedobálva — így aztán a leszármazástan fő kérdésére, tehát hogy a fajok fejlődése a természetben hogyan megy végbe — Buffon írásaiban eléggé zavaros és ingatag válaszokat látunk. A francia forradalom után gyorsul a biológia fejlődésének üteme, sokasodnak az évfordulók. 1794: megjelenik Erasmus Carmvinnak a leszármazást érvekkel bizonyító, de a maga korában inkább hatástalan, mint meggyőző könyve — és ebben az évben kezdi meg előadásait Lamarck, a párizsi Musée-ben. 1809-ben születik Darwin — ebben az évben jelenik meg Lamarck fő műve, a Philosophie Zoologique. Jean Lamarcknak mindenekelőtt az idő keretét kellett szétfeszítenie határtalanná, hogy aztán az időnek ebbe az új rendszerébe „beleférjen” a fejlődéstörténet. A teremtés korábban hat napra rögzített lépcsőzete mozgó lépcsővé változott. Lamarck kora a mechanikus materializmus univerzális motorjával látta el a Linné-féle fixált rendszert, és az megindult körbe és fölfelé. Mozgásba jött az élőlények rendszere, a rögzült teremtés, de maga a biológia tudománya is, a 672 mechanikus gépek szabályai szerint. Lamarck elméletében zseniális és naiv elemek alkotnak tartós kötést. Valahogy a teleológia materialista változatát próbálja megfogalmazni. Deista megközelítéssel a „fejlődés céljáról”, a „teremtés beteljesítéséről” beszél. Túlságosan egyszerű, túlságosan szellemes gondolatait néha ködök lengik körül, egyes fogalmai mélyén a misztikum bújkál. A szervezetet egy „cél”, vagy pszichológiai elem irányítja Lamarcknál s ez a környezethatásra új formákat hoz létre. Az öröklés viszonylagossága, a szerzett tulajdonságok örökölhetősége olyan fogalmak voltak, melyeket első felvetésük idején nem fogadhatott el a tudományos világ. Lamarck nem forradalmasíthatta a biológia tudományát — az előőrsök mindig elesnek. A biológia korszerű fejlődéseszméje azonban már testet öltött — a természetfilozófia korszakát Lamarck a biológiában is lezárta. Korában Cuvier volt a „tudós” típusa, Lamarck mindennek ellentéte. A túlhaladott, vagy túlságosan is előrefutó gondolatsorok költői ötvözete nem látszott meggyőzőnek. Az 1809-es év Franciaországa Lamarck számára — aki a Philosophie Zoologique-ot a „forradalomban győztes népnek” ajánlotta — különben sem volt alkalmas ilyen tanok hirdetésére. Napóleon megegyezett a pápával, a forradalom császárságban omlott össze és az evolúciós tan előhírnökét hosszú időre elfeledték. A biológia nagy forradalma később feltámasztotta Lamarckot, de örökségét és nevét a vitalista idealizmus igényű magának. A „pszicholamarckisták” lelket leheltek az eltemetett Lamarckba, hogy szembefordíthassák Darwinnal. Meggyőzőbb érvek először Erasmus Darwinnál, Darwin nagyapjánál találhatók. Az orvosi gyakorlat eredményeiből kiindulva a természet mélyebb titkáig jutott. A Zoonomiában arról ír, hogy a szerves világ „évmilliók alatt” egyetlen ősi rostból fejlődhetett. A háziállatok változásait már ő is a fejlődést bizonyító érvként említi. A Zoonomia könyvsiker volt— a „fejlődés” már kezd a kor varázsszava lenni. Megjelent francia, német, olasz, orosz nyelven — szerzőjének legfőbb tudományos eredménye mégis csak az maradt, hogy Charles Darwin nagyapja volt. A fajok átalakulásának eszméje mégsem erősödött meg annyira, hogy könnyedén legyőzhesse a kor igazán népszerű biológiai koncepcióját: Cuvier elméletét. A már korábban jelentkező kataklizma-elméleteknek Cuvier adott sajátosan drámai színezetet. Ő fogalmazta meg a koreszmét, s mögötte állt a kor egész intellektuális apparátusa. A Discours sur les Révolutions de la Surface de Globe szóhasználata inkább az egyházi igényeknek felelt meg. Felfogásában az utolsó kataklizma, a bibliai özönvíz lehetett. A tengerfenék időnkénti felemelkedése és Cuvier egyéb feltevései .