Világosság, 1963. szeptember-december (4. évfolyam, 7-12. szám)

1963 / 11. szám - Erőss László: Amíg a fejlődés gondolata győzött: A darwinizmus születése

tekintette a fajok mai állapotát. Az élővilág fotogra­­fikus hűségű, pillanatnyi metszetét adta. Linné gi­gantikus laboratóriumában fegyelmezett rendben felvonult az egész világ minden élőlén­ye, virágok, madarak, majmok és az ember, mindegyikből egy pár, mint Noé vízreszállásakor . . . És nem mindenki számára zárult le a „scala naturae”az embernél. Charles Bonnet svájci biológus a lények lét­rájának legfelsőbb fokára angyalt ültetett. ,,Minden Világok csak egy Grádits-sort tesznek a’melyeknek első léptsője az Atomus, az utolsó pedig a’ legditsőségesebb CHERUBIM” — fordítja 1818-ban Tóth Pál a Con­templation de la Nature-t. (A’ Természet’ vizsgálása.) Végül is Linné hetven könyvével, szervezőkészségé­vel „divatba hozta” a természetrajzot; megjelentek a darwinizmus előőrsei, a transzformisták és Okén már a darwini korszak egyik vezéreszméjéig jut: „az állat nem más, mint az ember — magzati állapotban.” Az élet fájáról kiderült, hogy — családfa ... A bio­lógia hierarchikus épülete a társadalom feudális hierarchiájával egyidőben süllyedt a mélybe a nagy francia forradalom elő- és utóvéd harcai idején. Ez természetesen nem véletlen időbeli egybeesés, fénye­sen mutatja a társadalmi változások hatásmechaniz­musát. George Louis Leclerc de Buffon 1749-ben adta ki az Histoire Naturelle I. kötetét. Szinte minden szava forradalmian új volt, mégsem jutott túl a tudós kor­társak dolgozószobáján. Tartalmazott szinte minden gondolatot, amit Darwin használt fel száz évvel utána — kivéve persze a szelekciót —, csakhogy ki­fejtés nélkül, összedobálva — így aztán a leszármazás­tan fő kérdésére, tehát hogy a fajok fejlődése a ter­mészetben hogyan megy végbe — Buffon írásaiban eléggé zavaros és ingatag válaszokat látunk. A francia forradalom után gyorsul a biológia fejlő­désének üteme, sokasodnak az évfordulók. 1794: megjelenik Erasmus Carmvinnak a leszármazást érvekkel bizonyító, de a maga korában inkább hatás­talan, mint meggyőző könyve — és ebben az évben kezdi meg előadásait Lamarck, a párizsi Musée-ben. 1809-ben születik Darwin — ebben az évben jelenik meg Lamarck fő műve, a Philosophie Zoologique. Jean Lamarcknak mindenekelőtt az idő keretét kellett szétfeszítenie határtalanná, hogy aztán az időnek ebbe az új rendszerébe „beleférjen” a fejlődéstörténet. A teremtés korábban hat napra rögzített lépcsőzete mozgó lépcsővé változott. Lamarck kora a mechani­kus materializmus univerzális motorjával látta el a Linné-féle fixált rendszert, és az megindult körbe és fölfelé. Mozgásba jött az élőlények rendszere, a rög­zült teremtés, de maga a biológia tudománya is, a 672 mechanikus gépek szabályai szerint. Lamarck elméletében zseniális és naiv elemek alkot­nak tartós kötést. Valahogy a teleológia materialista változatát próbálja megfogalmazni. Deista megköze­lítéssel a „fejlődés céljáról”, a „teremtés beteljesíté­séről” beszél. Túlságosan egyszerű, túlságosan szelle­mes gondolatait néha ködök lengik körül, egyes fogal­mai mélyén a misztikum bújkál. A szervezetet egy „cél”, vagy pszichológiai elem irányítja Lamarcknál s ez a környezethatásra új formákat hoz létre. Az öröklés viszonylagossága, a szerzett tulajdonságok örökölhetősége olyan fogalmak voltak, melyeket első felvetésük idején nem fogadhatott el a tudományos világ. Lamarck nem forradalmasíthatta a biológia tudományát — az előőrsök mindig elesnek. A biológia korszerű fejlődéseszméje azonban már testet öltött — a természetfilozófia korszakát Lamarck a biológiában is lezárta. Korában Cuvier volt a „tudós” típusa, Lamarck mind­ennek ellentéte. A túlhaladott, vagy túlságosan is előrefutó gondolatsorok költői ötvözete nem látszott meggyőzőnek. Az 1809-es év Franciaországa Lamarck számára — aki a Philosophie Zoologique-ot a „forra­dalomban győztes népnek” ajánlotta — különben sem volt alkalmas ilyen tanok hirdetésére. Napóleon megegyezett a pápával, a forradalom császárságban omlott össze és az evolúciós tan előhírnökét hosszú időre elfeledték. A biológia nagy forradalma később feltámasztotta Lamarckot, de örökségét és nevét a vitalista idealizmus igényű magának. A „pszicho­­lamarckisták” lelket leheltek az eltemetett Lamarck­­ba, hogy szembefordíthassák Darwinnal. Meggyőzőbb érvek először Erasmus Darwinnál, Dar­win nagyapjánál találhatók. Az orvosi gyakorlat eredményeiből kiindulva a természet mélyebb titkáig jutott. A Zoonomiában arról ír, hogy a szerves világ „évmilliók alatt” egyetlen ősi rostból fejlődhetett. A háziállatok változásait már ő is a fejlődést bizonyító érvként említi. A Zoonomia könyvsiker volt— a „fejlődés” már kezd a kor varázsszava lenni. Megjelent francia, német, olasz, orosz nyelven — szerzőjének legfőbb tudomá­nyos eredménye mégis csak az maradt, hogy Charles Darwin nagyapja volt. A fajok átalakulásának eszméje mégsem erősödött meg annyira, hogy könnyedén legyőzhesse a kor igazán népszerű biológiai koncepcióját: Cuvier elméletét. A már korábban jelentkező kataklizma-elméleteknek Cuvier adott sajátosan drámai színezetet. Ő fogalmaz­ta meg a koreszmét, s mögötte állt a kor egész intel­lektuális apparátusa. A Discours sur les Révolutions de la Surface de Globe szóhasználata inkább az egyházi igényeknek felelt meg. Felfogásában az utolsó kata­klizma, a bibliai özönvíz lehetett. A tengerfenék időn­kénti felemelkedése és Cuvier egyéb feltevései .

Next