Világosság, 1966. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)
1966 / 9. szám - Babits Mihály: Fortissimo
Babits Mihály FORTISSIMO Haragszik és dúl-fúl az Isten vagy csak talán alszik az égben, aluszik vagy halott is épen — ki költi őt föl, emberek? Anyák, sírjatok hangosabban, akit föl nem ver annyi ágyú, rezzenti-e gyenge sírástok? És ne is könnyel sírjatok, mert a könny mind csak földre hűlt hanggal sírjatok föl az égre, sírjatok irgalmatlanul, ne oly édesen mint a forrás, ne oly zenével mint a zápor, ne mint a régi Niobék, hanem parttalan mint az árvíz sírjatok vagy a görgeteg lavina, sírjatok jeget, tüzet sírjatok mint a láva! A drága fiúk hullanak vérben a hóra napra-nap. Ne hagyjatok aludni senkit: ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva, de érdemes-e félni még? és érdemes-e élni még? Ó, mért nem hallani hangotok? Menjetek a piacra sírni, sikoltsatok a templomokban vadak asszonyai, vadakká imuljatok őrjítő, őrült imában! És ha hasztalan ima, sírás: — mi káromolni tudunk még, férfiak! Ma már hiszünk káromlani érdemes alvó magasságot a Sorsban. Hányjuk álmára kopogó beszemmiáknak jégesőjét! Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van? Tagadjuk őt, talán fölébred! Cibáljuk őt, verjük a szókkal ! mint aki gazda horkol égő házban — a süket Istenét! Süket! Süket!... Ó ma milyen jó volna süketnek mint az Isten ! Süket a föld, nem érzi hátán hadak alázó dobogását. Jó volna süketen csírázni mint virághagyma föld alatt, minden süket, földben, Istenben, csak az ember szakadt ki a süket Istenből iszonyokra kikelt belőle féreg-módon, Isten férgének, viszkető nyüzsgésre, fájni — mert ami nem süket Isten: fájdalom, míg az Istenbe visszahal! Lukovitzky Endre: Anya gyermekével Emberi szó