Világosság, 1972. július-december (13. évfolyam, 7-12. szám)
1972 / 7. szám - Hársing László: A tudományos viták stratégiájáról
A tudományos viták stratégiájáról A tudománytörténet tanúsága szerint szinte valamennyi jelentős új tudományos felismerés megosztotta a korábban viszonylag egységes tudományos közvéleményt. Az egyes korok tudósainak jelentős része különböző megfontolások alapján ellenezte az új, egyelőre rendszerint hipotetikus elképzelések elfogadását. Mások viszont gyakran szenvedélyesen kiálltak mellettük. A szembenálló felfogások képviselőinek szellemi összecsapását nevezzük tudományos vitának. A VITÁK SZEREPE A TUDOMÁNY FEJLŐDÉSÉBEN A tudományos viták a tudományos élet állandó kísérőjelenségei. Vannak azonban időszakok, amikor különösen éles formát öltenek. És ez az élesség mintegy szimptómája a tudományban lezajló változások erősségének. A tudományos viták szerepe azonban nem merül ki abban, hogy jelzik az emberi megismerés formaváltozását, hanem egyúttal hozzájárulnak a szembenálló koncepciók jobb megismeréséhez, az érvek felsorakoztatásának természetes keretét alkotják,és végső fokon bennük fogalmazódik meg a régi és az új felfogás kapcsolatáról az adott kor értékítélete. Nem tévedünk tehát, ha azt mondjuk, hogy a forradalmian fejlődő tudomány elképzelhetetlen éles viták nélkül. Ahhoz, hogy ezt a tételünket alátámasszuk, ki kell térnünk a tudományos forradalmak rövid jellemzésére. A tudományok fejlődését gyakran leegyszerűsítve, mint a tudományos ismeretek mennyiségi halmozódását fogják fel. Azt képzelik, hogy a tudomány olyan épülethez hasonló, amelyhez az egyes korok új emeleteket vagy épületszárnyat építenek hozzá. T. Kuhnt nevéhez fűződik az az alapvető felismerés, hogy tudományos forradalmak nélkül nem beszélhetünk a tudományok igazi fejlődéséről. Folytatva az előbbi hasonlatot, azt mondhatjuk, hogy a tudomány épületét nemcsak bővítik az egyes korok tudósai, hanem néha át is építik. A tudomány nemcsak bővül és növekszik, hanem formaváltozáson, strukturális átalakuláson megy keresztül. Ennek eredményeképpen minőségileg megváltozik a tudomány arculata. Azt a minőségi változást, amely a tudomány fejlődésének keretei közt lezajlik, tudományos forradalomnak nevezzük. Példaként megemlítünk néhány jelentős tudományos forradalmat: (a) Kopernikusz a XVI. században megalkotja a heliocentrikus világfelfogást, amely szöges ellentétben áll a korábbi geocentrikus (ptolemaioszi) felfogással, (b) Lavoisier a XVIII. században létrehozza az égés oxidációs elméletét, amely minőségileg különbözik a korábbi flogiszton-elmélettől. (c) Gyökeres változás következik be a kémia fejlődésében azzal, hogy a XIX. század elején sikerül Wöhlernek szerves vegyületet szervetlen vegyületekből előállítani és ezzel az életerő-elméletet megcáfolni. (d) A XIX. század közepén forradalmi változás következik be a biológiában a sejtelmélet és a darwini fejlődéselmélet megszületésével. (e) A századfordulón összeomlik a klaszszikus (newtoni) fizika egyetemességéről alkotott korábbi felfogás a relativitáselmélet és kvantumelmélet létrejöttével. A tudományos forradalmaktól meg kell különböztetnünk a technika (a termelőeszközök) fejlődésében bekövetkezett forradalmi változásokat. Ilyen forradalom volt a technika történetében a gőzgép feltalálása, az elektromosságtan és a kémia eredményeinek alkalmazása, az atomenergia felhasználása, az automatizálás stb. E technikai forradalmak és a tudomány akkori fejlettségi szintje közt szoros a kapcsolat, de e kölcsönhatásban először inkább a technikai oldal dominál, és csak a XX. század közepétől beszélhetünk arról, hogy a tudományé a vezető szerep. Világosan kell továbbá látnunk azt is, hogy a tudományos forradalom lehetséges technikai forradalom nélkül is és megfordítva. Amikor ma tudományos-technikai forradalomról beszélünk, akkor nem a tudomány forradalmára kell ! T. Kuhn, The Structure of Scientific Revolutions. Chicago: Chicago University Press, 1962. .25 1972 JÚLIUS • XIII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM