Világosság, 1974. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)
1974 / 8-9. szám - Fröhlich Ida: A kinyilatkoztatás könyve
526 során nyerte, így tehát már helyet kapnak benne a korábban a próféták által is sürgetett szociális intézkedéseket tükröző törvények; ilyenek a Deut. 15. intézkedései az ún. jóbél év rendszeréről — azaz az adósrabszolgák hét évenkénti kötelező szabadonbocsátásáról — a lesüllyedő kisparasztság érdekében. A 2 Kir. 22:3-23:3 könyv megtalálást leíró elbeszélésének irodalmi szempontból komoly hagyománytörténeti jelentősége van. A történetben minduntalan felbukkannak a Szináj-tradíció, a Jahvénak Mózessel és népével kötött szövetségéről szóló elbeszélés elemei, amelyeknek felhasználásával Jósijáhu - vagy inkább a Királyok könyvének szerkesztője - újra megeleveníti a korábbi szövetség történetét. Erre a kapcsolatra közvetlenül is utal az elbeszélés, amikor a megtalált törvénykönyvet rögtön Mózes személyéhez kapcsolja, és azonosítja a Szináj-hegyi törvényekkel. Az elgondolást számos más, stiláris jegy is alátámasztja. Jósijáhu ünnepélyesen, az egész nép előtt olvastatja fel és iktatja törvénybe a Deuteronomiumot az aktus ünnepélyességének hangsúlyozása és a népgyűlés történeti szerepének bizonyítása mellett ez az elem szintén a mózesi szövetségre utal, ahol Jahve Mózesnek szintén az egész nép jelenlétében nyilatkoztatja ki törvényét (Ex. 19:10 2,5). A Szináj tradícióhoz hasonló a törvény és a szövetség hagyományának felfogása is a Krónikák könyvének elbeszélésében. Az adott történeti szituácóban — amelyben a tartós politikai függetlenségnek csak a reménye csillan meg — a Szináj-tradícióhoz hasonlóan hangsúlyozza az elbeszélés a saját törvény meglétét, és ennek alapján a nép saját, kizárólagos istenével kötött szövetséget, a kiválasztottság hagyományának alapját. Nem véletlen az sem, hogy az elbeszélés szerint a törvény beiktatása után Jósijáhu a peszahot - az egyiptomi fogságból való menekülés ünnepét - fényes külsőségek között üli meg, „amilyet nem tartottak a bírák napjai óta” (2 Kir. 23:22). Távolabbról a Szináj-hegyi szövetség törvény adása és a jóslási szövetség törvény megtalálásra vonatkozó elbeszélése ugyanannak az ismert irodalmi fikciónak, az „égi levél”, az égtől írásban kapott isteni üzenet motívumának körébe tartozik . Mózes írást - kőtáblákra vésett törvényeket - kap a szövetség megkötésekor. A Jósijáhu nevéhez kapcsolódó hagyomány ugyancsak isteni eredetű; Jahve szándékának megfelelően megtalált könyvről beszél. A motívum nem ismeretlen a Biblia más helyén sem ; Ezékiel prófétának látomásában könyvtekercset tartó kéz jelenik meg, átadja az írást, amelyet a próféta lenyel. Az irat hatására isteni sugallat szállja meg, és prófétáini kezd. (Ez. 2:8-3:3). Az idézett bibliai helyek mellett az „égi levél” motívuma megtalálható görög irodalmi szövegekben, apokrif és pszeudepigrafikus, hagiográfiai iratokban, középkori legendákban, sőt, a mormon vallásalapító, Joseph Smith 1823-ból származó, bibliai utánérzésektől áthatott leírásában is, amely a mormon vallás aranytáblákra írt szent könyveinek megtalálását mondja el. Ezeket az elbeszéléseket gyűjti össze és elemzi részletesen egy nemrég megjelent munka, Wolfgang Speyer Bücherfunde in der Glaubenswerbung der Antike (Könyvleletek az antik vallási propagandában, Göttingen 1970.) c. könyve. A szerző vizsgálódásainak körét azokra az elbeszélésekre szűkíti le, amelyek az írásos kinyilatkoztatás tana mellett egy sajátos mozzanatot, a kinyilatkoztatást tartalmazó könyv megtalálásáról, vagy újra-felfedezéséről szóló beszámolót is tartalmazzák. Anyagát is a megtalálás helye szerint csoportosítja, égből a földre érkezett könyvek; sírokból és földből előkerült iratok; templomokból, könyvtárakból és levéltárakból származó, isteni eredetű könyvek. Az égből származó könyvekhez fűződő történetekben egy jellegzezetes csoport különül el a többitől. Plutarkhosz, Fabius Maximus életrajzában (2:3) az Itáliában Hannibál hadjárata alatt feltűnő baljós előjelek közt említi a Faleriiben talált égi eredetű táblákat, rajtuk Hannibálra utaló felirattal. Phótiosz egyházatya Izidorosz életrajzában említést tesz egy Kisázsiában, Emesza közelében földre hullott tűzgolyóról, amelyen szintén írás található, és a kérdezőnek szóban jóslatokat is ad. A más ókori forrásokban és újkori hiedelmekben is feltűnő elbeszéléstípus jellegzetessége, hogy az isteni kinyilatkoztatás az égből lezuhanó kőre írva, vagy kőben elrejtve érkezik az emberek közé. Az elképzelés kétségkívül a meteoroknak a primitív vallásokban ismeretes tiszteletével kapcsolatos; az égből érkező meteorkő a villám képének párja, tehát a viharisten, vagy az elemek felett uralkodó isten mitikus logika szerinti megjelenési formája, amely gyors és félelmetes megjelenésével egyben hatásos kifejezője az elképzelésnek. A kopt gnosztikus Pisztisz Szophia c. iratban az égi levelet sziklán találják meg (c. 134). Az az irodalmi szokás, hogy az írásos kinyilatkoztatást égből érkező kövekhez kapcsolják, magyarázható a meteorköveknek már említett, az ókorban általános, de más területeken és korokban is ismert tiszteletével. A primitív vallásokban egyébként is rendkívül elterjedt a kövek tisztelete, eredetüktől függetlenül. A szentként tisztelt köveknek isteni erőt - így többek közt az isteni kinyilatkoztatás előidézéséhez szükséges képességet is - tulajdonítottak. Közismert, és a Speyernél elemzett történetek érdekes párhuzama felépítésében a Gén. 28:11-ben elbeszélt történet, amely szerint Jákob, útban Hárán felé, alkonyatkor megpihenve feje alá egy követ tesz. Almában Jahve