Világosság, 1976. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - A jezsuiták 1975-ben
A jezsuiták 1975-ben A római egyház már hosszabb ideje betegeskedik. Régebben ez járta: „Roma locuta, causa finita". Ma már elég, ha a szentatya megjelenik a képernyőn, s máris kezdődnek a viták, a kritikák a változtathatatlan határozatokról. Már szinte szokássá vált nyílt leveleket küldözgetni a pápának, kollektív üzeneteket intézni a püspökökhöz. De a püspöki kar sem jobb: a belga bíboros kétségbe vonja a római centralizmust, a libanoni érsek gyarmati minisztériumhoz hasonlítja a keleti egyházak kongregációját. A vezető klérus tagjai lemondanak. Számtalan pap és barát veti le a reverendát. A Vatikán tekintélye még fennáll, de VI. Pál pápa érzékenyen reagál ezekre a jelenségekre: „A misztikus templomhajó csúcsáról érezzük a veszélyt, elér hozzánk és körülvesz bennünket.” Valahányszor a katolicizmus veszélybe kerül, azonnal felidéződnek a jezsuiták és a XVI. század ama vészterhes napjai, amikor a reformáció két ellenséges táborra szakította, s be akarta kebelezni Európát. Akkoriban a jezsuiták abban látták megbízatásukat, hogy megvédjék a római egyházat a protestáns eretnekek behatolásától, hogy megszilárdítsák a pápaság helyzetét, és föltartóztassák a katolicizmus széthullását. A rend a pápaság egyházi, sőt világi érdekeinek is oltalmazója lett, s ebben lényegileg különbözik más kongregációktól. A jezsuiták sikereit, az idő tájt éppúgy, mint egész 400 éves történetük során, alkalmazkodóképességük és módszereik változatossága magyarázza. A Jézus Társaság 1975-ben c. cikkében Igor Bontschkowski (Weg und Ziel, 1975/12) így ír: „A jezsuita rend fennállása óta a pápaság támasza, amolyan kereszteslovagcsapata, s ezért sok olyasmit is megengednek tagjainak, amiért más papokat és laikusokat súlyosan megbüntetnének. A rend már hosszú ideje engedélyezi tagjainak az állásfoglalások és megnyilvánulások viszonylagos szabadságát. Ha kell, maga a generális nyújt példát, mint tette pl. akkor, amikor meglátogatta börtönében a lázadó Daniel Berrigan atyát, s ezzel jóindulatot tanúsított a vietnami háborúban való részvételt megtagadó fiatal amerikaiak akciói iránt. A rend minden iskolájában szabad ateista szerzők műveit olvasni, s a legfelsőbb helyről hagyták jóvá a marxizmus tanulmányozását a szemináriumokban. A pápai Gregoriani Egyetemen ma már 264 »Marxizmuskutató Központ« működik, ahol »szakembereket« képeznek a marxizmus és a tudományos ateizmus tárgykörében. Európa és Latin-Amerika üzemeiben ma már senki sem csodálkozik a jezsuita munkásokon. A jezsuita Paul Feller több mint 20 évig volt kovács. Van Wilsdonk atya kora hajnalig gubbaszt Amszterdam dancingjaiban és bárjaiban, mert úgy véli, ez a legjobb hely arra, hogy a fiatalokkal értelmesen lehessen beszélni. Párizsban Duval atya gitárkísérettel magasztalja az Örök Dicsőséget. Montrealban Aquin atya egy taxi kormánykereke mögött ül. Japánban Heavers atya európaiak számára elképzelhetetlen darabokat állít elő, ójapán témákra. Jaouen atya vitorlásversenyzőként átszelte a La Manche-csatornát és az Atlanti-óceánt. Szent Ignácot gyakran ábrázolják egy világtérkép fölé hajolva, melyen a jezsuita munka stratégiai pontjai vannak bejelölve. Szimbólumról van itt szó. »Ott kell lennünk mindenütt, és mindig a megfelelő pillanatban« mondják a jezsuiták. Könyvek, folyóiratok, minden kiadvány, aminek valami értéke van, eljut a könyvtáraikba. Ott aztán szociológusok, közgazdászok, statisztikusok, szovjetológusok, Kína-, sőt Lesotho-specialisták olvassák, dolgozzák fel, és értékelik őket. Nincs olyan társadalmi probléma, olyan állam, amit a jezsuiták ne kísérnének figyelemmel.” Az egyházi-vallási kérdésekkel foglalkozó folyóiratok, rovatok 1974 decembere óta kísérik figyelemmel, hogy mi megy végbe a jezsuiták házatáján. Ekkor kezdődött ugyanis az 1975-ös, több hónapig tartó, 32. egyetemes kongregáció előkészítése. A jezsuiták többségének hangvételét, irányultságát mintegy előrejelezte a rend generálisának, Arrupe atyának Egy gyógyításra szoruló planéta c. könyve. A 68 éves Pedro Arrupe baszk származású (földije a rendalapító Loyolai Szt. Ignácnak), egyszerre határozott és liberális, nyolc nyelvet beszél, hosszú ideig Ázsiában tevékenykedett. Hirosima egyik külvárosának lakosaként szemtanúja volt az atombomba robbanásának, és maga is ápolt sebesülteket. Arrupe atya írásainak gyűjteményén vörös fonalként húzódik végig a változás témája, vagyis a világ és az egyház új jelenségeinek szembesítése. „Egykor feleletet vártak a jezsuitáktól, most kérdéseket”, hangzik egy divatos jezsuita mondás. Ez a „megkérdőjelezés”, a jelek szerint nyugtalanítja a pápát. VI. Pál már 1973-ban külön üzenetben hívta fel a generális figyelmét a rendben kialakult „intel- SZEMLE