Világosság, 1981. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)

1981 / 2. szám - Lengyel László: Az állam válsága: Nicos Poulantzas emlékének

ROHAD AZ ÁLLAMGÉPEZETBEN VALAMI... Poulantzast a 70-es években egyértelműen az állam válsága érdekli. Sok más marxista és nem-marxista szerzővel együtt vallja, hogy a 70-es évek igazi válsága az állam válsága (a liberális, a szociáldemokrata és a tekintélyuralmi diktatúrák államáé, a fő típusokat illetően). Véleménye szerint a polgári állam válságba került, mint a polgárság, a burzsoázia érdekeit szol­gáló „magánszervezet”, egyszersmind egy viszonylag autonóm politikai szervezet. És ezzel az állítással mindjárt egy vita kellős közepébe értünk: hogyan különíthető el az osztályhatalom és az államhatalom egymástól, hol húzódnak a határvona­lak?2 Louis Althusser, 1970-ben megjelent cikkében a következő megoldását adja a problémának: a mo­dern állam teljes mértékig behatolt a társadalomba, különböző államapparátusai révén birtokba vette azt. Felszámolta a civil intézményrendszert, ill. ma­gába integrálta, és kialakította az ún. „ideológiai ál­lamapparátusokat” (vallás, iskola, család, jog, poli­tika — politikai pártok, egyesületek —, szakszervezet, információ, kultúra). Althusser szerint lényegében el­tűnik az államban minden önálló forma, megszűnik a polgári társadalom és az állam kettőssége. Nem marad más, mint az államon belül megkülönböztetett elnyomó apparátus (Appareil Répressif d’État), amely egynemű és az állami erőszakot „működteti”, és az ideológiai államapparátusok (Appareil Idéologique d’État), amelyek plurálisak és az ideológiákat dolgoz­zák fel és viszik be a tömegekbe.­ Ez az elmélet követ­kezetesen felszámolja a Gramsci-féle hegemóniakon­cepciót, ahol a társadalmi formáció a politikai társa­dalom, a polgári társadalom és a gazdasági társada­lom hármasságára tagozódik, és ahol ez a hármasság nem intézményekben és kapcsolatokban fejeződik ki és nem is jelent szerves tagozódást.­ Poulantzas ha­bozik a két elmélet között, megpróbálja kibékíteni azokat. Így, miközben alapvetően Althusser felé haj­lik és elismeri, hogy az állam kiterjesztette territóriu­mát a polgári társadalomra, azt állítja, hogy­ ez a terjeszkedés egyben a polgári társadalom behatolása az állam területére is. Az állam csatatérré vált. Min­den elkülönültsége ellenére állandóan áthatott a tö­megek mozgásától, „a tömegek küzdelmei behatolnak az államba, még ha fizikai valóságukban nincsenek is jelen szerveiben”.­ A polgári társadalom etatizáló­­dása, a gazdaság irányítása, kezelése, feldolgozása állami eszközökkel, az ideológiai apparátusok széles­körű alakítása, befolyásolása, de még az állam erő­szakszervezeteinek közvetlen érintkezése a polgári tár­sadalom belső folyamataival is elindít egy ellentétes, ill. kölcsönhatáson alapuló áramlatot: az állam és bürokratikus apparátusa kénytelen nem-állami visel­kedésmódokat, intézményes mechanizmusokat először államiságának rejtésére ingként magára húzni, majd e módszerekkel egészen egybeforrni. Vállalkozónak kell tettetnie magát, részt kell vennie piaci műveletek­ben, az állami beavatkozás kompromisszumos alku­­mechanizmusát kell érvényesítenie, apparátusai kö­zött kell állandóan az érdekeket egyeztetnie stb. A civil társadalom ellentmondásai beépülnek az állam­­apparátusok ellentmondásaiba, az államhatalmon belüli erőviszonyok kölcsönkapcsolatba kerülnek a polgári társadalom és a gazdasági társadalom erővi­szonyaival. Az állam legszélső, elhanyagolt faváros erődjétől a zászlót lobogtató csúcsig, egész bonyolult erődrendszerében a belső összeütközések tere.­ Így tehát Poulantzas elveti Althusser azon állítását, hogy az ideológiai államapparátusok révén transz­­missziós szíjakká alakult volna át szakszervezet, is­kola, vallás, párt, információ stb., ellenkezőleg, sze­rinte az állam többé már nem — ha ugyan valaha az volt — egyhatalmú, monolitikus intézményű és ideo­­lógiájú elefántcsonttorony, megszűnt erődállam lenni, belsejében civil szigetek, összefüggő ellenállási gócok és főleg az általános széthullást erősítő mozgások jöt­tek létre. „A hatalom nem az állam birtokában lévő valamiféle kézzelfogható dolog, amelyet el kell ragad­nunk tőle — sokkal inkább a különböző társadalmi osztályok közötti viszonyok sora. Az állam nem szer-2 Lásd: Ralph Miliband: Marxism and Politics. Oxford University Press, 1977. 54. o. Miliband kétfelé hadakozik: egyrészt Gramsci hege­­m­óniaelm­életét veti el, mert az uralkodó osztály hegemóniáját egyér­telműen annak ideológiai uralmával azonosítja és így nem hiheti, hogy a proletár hegemónia behatolhat a polgári rendszerbe (53. o.), másrészt Althusser ellen, hogy összetéveszti az államhatalmat az osztályhata­lommal. 3 Althusser: „Idéologie et appareils idéologiques d’État”. Pensée, 1970. jun. (Megj.: Positions, Ed. Sociales, Paris, 1976. 82—84. o.) . A hatalmas, Gramsci hegemóniakoncepciójával foglalkozó irodalmat nincs értelme felsorolni, csak utalnék Bobbio, Luporini, Gruppi, Ing­­rao, Marramao, Yacca (olaszok), Buci-Glucksmann, Piotte, Garaudy (franciák), Hobsbawn, Perry Anderson (angolok) és Endreffy, Betlen, Böhm nevére és munkáikra. 5 Poulantzas: „Towards a Democratic Socialism”. Neiv Left Review, 109. 1978. május—június, 80. o. 6 Talán nem véletlen, hogy Poulantzas tézise befolyással van a nyugat­német, angol és skandináv irodalomra, vagy megfordítva, Poulantzas felhasználja az államról szóló észak-európai irodalmat. A nyugatnémet baloldali politikai szociológia azért talált bensőséges partnerra Pou­­lantzasban, mert már mérhetetlen mennyiségű empirikus anyagot dol­gozott fel az államon, a szakszervezeten, a helyi képviseleteken be­lüli és közötti mindennapos állóháborúról, pozícióharcról. Elemezték a beavatkozó állam gazdaságpolitikai alkuit, a központi és a tartomá­nyi, helyi irányítók és közösségek permanens konfliktusait, az állam­párt vagy párt­állam vitázó, érdekellentmondó és egyben újra meg új­ra kiegyensúlyozódó világát, az állampolgári kezdeményezések, a spontán kisközösségek és az államapparátusok viszonyait stb. Fel­tették azt a kérdést: hogyan egyeztethető össze az államban, hogy egyszerre egy sajátos osztálykoraplexum­ magánszervezete, ugyanakkor kénytelen a társadalom közösségi ügyeinek döntő többségét magára vállalni, tehát közösségi szervezetcsoport? Hogyan települtek fel a gazdasági ellentmondások az állam szintjére, ill. hogyan szorította le az állam a gazdaságot az alagsorba? Bár Poulantzas alapvetően nem ért egyet ez utóbbi kérdésfeltevéssel, de vizsgálja a gazdaság, a terme­lési viszonyok bonyolult, áttételes megjelenését az államapparátusok­ban. A német álláspontokról lásd: Habermas, Offe, Blanke, Schmitt stb. műveit. John Holloway—Sol Picciotto: État et capital: le débat alle­mand sur la „dérivation” de l’État. Critique de l'économie politique, 1980. jan.-nuire, c. összefoglalóját, J. Hirsch dolgozatát az „Állam válsága” című kötetben (Remarques théoriques sur l'État bourgeois et sa crise). Lásd még Lengyel László—Papp Zsolt: „Válság és társadalom­­elméletek”. Valóság, 1977. 6. sz.p.89

Next