Világosság, 1981. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)
1981 / 2. szám - Lengyel László: Az állam válsága: Nicos Poulantzas emlékének
ROHAD AZ ÁLLAMGÉPEZETBEN VALAMI... Poulantzast a 70-es években egyértelműen az állam válsága érdekli. Sok más marxista és nem-marxista szerzővel együtt vallja, hogy a 70-es évek igazi válsága az állam válsága (a liberális, a szociáldemokrata és a tekintélyuralmi diktatúrák államáé, a fő típusokat illetően). Véleménye szerint a polgári állam válságba került, mint a polgárság, a burzsoázia érdekeit szolgáló „magánszervezet”, egyszersmind egy viszonylag autonóm politikai szervezet. És ezzel az állítással mindjárt egy vita kellős közepébe értünk: hogyan különíthető el az osztályhatalom és az államhatalom egymástól, hol húzódnak a határvonalak?2 Louis Althusser, 1970-ben megjelent cikkében a következő megoldását adja a problémának: a modern állam teljes mértékig behatolt a társadalomba, különböző államapparátusai révén birtokba vette azt. Felszámolta a civil intézményrendszert, ill. magába integrálta, és kialakította az ún. „ideológiai államapparátusokat” (vallás, iskola, család, jog, politika — politikai pártok, egyesületek —, szakszervezet, információ, kultúra). Althusser szerint lényegében eltűnik az államban minden önálló forma, megszűnik a polgári társadalom és az állam kettőssége. Nem marad más, mint az államon belül megkülönböztetett elnyomó apparátus (Appareil Répressif d’État), amely egynemű és az állami erőszakot „működteti”, és az ideológiai államapparátusok (Appareil Idéologique d’État), amelyek plurálisak és az ideológiákat dolgozzák fel és viszik be a tömegekbe. Ez az elmélet következetesen felszámolja a Gramsci-féle hegemóniakoncepciót, ahol a társadalmi formáció a politikai társadalom, a polgári társadalom és a gazdasági társadalom hármasságára tagozódik, és ahol ez a hármasság nem intézményekben és kapcsolatokban fejeződik ki és nem is jelent szerves tagozódást. Poulantzas habozik a két elmélet között, megpróbálja kibékíteni azokat. Így, miközben alapvetően Althusser felé hajlik és elismeri, hogy az állam kiterjesztette territóriumát a polgári társadalomra, azt állítja, hogy ez a terjeszkedés egyben a polgári társadalom behatolása az állam területére is. Az állam csatatérré vált. Minden elkülönültsége ellenére állandóan áthatott a tömegek mozgásától, „a tömegek küzdelmei behatolnak az államba, még ha fizikai valóságukban nincsenek is jelen szerveiben”. A polgári társadalom etatizálódása, a gazdaság irányítása, kezelése, feldolgozása állami eszközökkel, az ideológiai apparátusok széleskörű alakítása, befolyásolása, de még az állam erőszakszervezeteinek közvetlen érintkezése a polgári társadalom belső folyamataival is elindít egy ellentétes, ill. kölcsönhatáson alapuló áramlatot: az állam és bürokratikus apparátusa kénytelen nem-állami viselkedésmódokat, intézményes mechanizmusokat először államiságának rejtésére ingként magára húzni, majd e módszerekkel egészen egybeforrni. Vállalkozónak kell tettetnie magát, részt kell vennie piaci műveletekben, az állami beavatkozás kompromisszumos alkumechanizmusát kell érvényesítenie, apparátusai között kell állandóan az érdekeket egyeztetnie stb. A civil társadalom ellentmondásai beépülnek az államapparátusok ellentmondásaiba, az államhatalmon belüli erőviszonyok kölcsönkapcsolatba kerülnek a polgári társadalom és a gazdasági társadalom erőviszonyaival. Az állam legszélső, elhanyagolt faváros erődjétől a zászlót lobogtató csúcsig, egész bonyolult erődrendszerében a belső összeütközések tere. Így tehát Poulantzas elveti Althusser azon állítását, hogy az ideológiai államapparátusok révén transzmissziós szíjakká alakult volna át szakszervezet, iskola, vallás, párt, információ stb., ellenkezőleg, szerinte az állam többé már nem — ha ugyan valaha az volt — egyhatalmú, monolitikus intézményű és ideológiájú elefántcsonttorony, megszűnt erődállam lenni, belsejében civil szigetek, összefüggő ellenállási gócok és főleg az általános széthullást erősítő mozgások jöttek létre. „A hatalom nem az állam birtokában lévő valamiféle kézzelfogható dolog, amelyet el kell ragadnunk tőle — sokkal inkább a különböző társadalmi osztályok közötti viszonyok sora. Az állam nem szer-2 Lásd: Ralph Miliband: Marxism and Politics. Oxford University Press, 1977. 54. o. Miliband kétfelé hadakozik: egyrészt Gramsci hegemóniaelméletét veti el, mert az uralkodó osztály hegemóniáját egyértelműen annak ideológiai uralmával azonosítja és így nem hiheti, hogy a proletár hegemónia behatolhat a polgári rendszerbe (53. o.), másrészt Althusser ellen, hogy összetéveszti az államhatalmat az osztályhatalommal. 3 Althusser: „Idéologie et appareils idéologiques d’État”. Pensée, 1970. jun. (Megj.: Positions, Ed. Sociales, Paris, 1976. 82—84. o.) . A hatalmas, Gramsci hegemóniakoncepciójával foglalkozó irodalmat nincs értelme felsorolni, csak utalnék Bobbio, Luporini, Gruppi, Ingrao, Marramao, Yacca (olaszok), Buci-Glucksmann, Piotte, Garaudy (franciák), Hobsbawn, Perry Anderson (angolok) és Endreffy, Betlen, Böhm nevére és munkáikra. 5 Poulantzas: „Towards a Democratic Socialism”. Neiv Left Review, 109. 1978. május—június, 80. o. 6 Talán nem véletlen, hogy Poulantzas tézise befolyással van a nyugatnémet, angol és skandináv irodalomra, vagy megfordítva, Poulantzas felhasználja az államról szóló észak-európai irodalmat. A nyugatnémet baloldali politikai szociológia azért talált bensőséges partnerra Poulantzasban, mert már mérhetetlen mennyiségű empirikus anyagot dolgozott fel az államon, a szakszervezeten, a helyi képviseleteken belüli és közötti mindennapos állóháborúról, pozícióharcról. Elemezték a beavatkozó állam gazdaságpolitikai alkuit, a központi és a tartományi, helyi irányítók és közösségek permanens konfliktusait, az állampárt vagy pártállam vitázó, érdekellentmondó és egyben újra meg újra kiegyensúlyozódó világát, az állampolgári kezdeményezések, a spontán kisközösségek és az államapparátusok viszonyait stb. Feltették azt a kérdést: hogyan egyeztethető össze az államban, hogy egyszerre egy sajátos osztálykoraplexum magánszervezete, ugyanakkor kénytelen a társadalom közösségi ügyeinek döntő többségét magára vállalni, tehát közösségi szervezetcsoport? Hogyan települtek fel a gazdasági ellentmondások az állam szintjére, ill. hogyan szorította le az állam a gazdaságot az alagsorba? Bár Poulantzas alapvetően nem ért egyet ez utóbbi kérdésfeltevéssel, de vizsgálja a gazdaság, a termelési viszonyok bonyolult, áttételes megjelenését az államapparátusokban. A német álláspontokról lásd: Habermas, Offe, Blanke, Schmitt stb. műveit. John Holloway—Sol Picciotto: État et capital: le débat allemand sur la „dérivation” de l’État. Critique de l'économie politique, 1980. jan.-nuire, c. összefoglalóját, J. Hirsch dolgozatát az „Állam válsága” című kötetben (Remarques théoriques sur l'État bourgeois et sa crise). Lásd még Lengyel László—Papp Zsolt: „Válság és társadalomelméletek”. Valóság, 1977. 6. sz.p.89