Világosság, 1981. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)
1981 / 7. szám - Ágh Attila: A nemzeti kérdés a XX. századi marxizmusban
imperializmus elleni harcban. A nemzetek önrendelkezési jogáról (1914) c. átfogó elméleti írásában Lenin Luxemburggal polemizálva kifejti a gazdasági tartalom és a politikai forma viszonyát a nemzeti kérdésben. Luxemburg helytelenül teszi fel a kérdést, amikor a nemzetek politikai függetlenségének problémáját azzal utasítja el, hogy szükségszerűen hiányzik gazdasági függetlenségük a világkapitalizmus rendszerében. Lenin azzal érvel, hogy a gazdasági függetlenséghez csupán a politikai függetlenségen keresztül vezet az út. A politikai függetlenség kivívásának és a nemzettéválásnak a feltételei természetesen lényegesen különbözők a kapitalizmus keletkezése és a szocialista forradalmak színre lépése korszakában, de Lenin korántsem korlátozza a nemzeti mozgalmak ébredését az első szakaszra. Egész munkásságára nézve mérvadó az a megállapítás, hogy „a nemzeti állam a kapitalizmus szabálya és »normája«” az egész világon”, s mindvégig Ázsia ébredésének és a világforradalom kitörésének viszonya foglalkoztatja: „nem tudjuk, sikerül-e Ázsiának a kapitalizmus összeomlása előtt — Európához hasonlóan — önálló nemzeti államok rendszerévé alakulni. Az azonban vitathatatlan, hogy a kapitalizmus, miután felébresztette Ázsiát, ott is mindenütt nemzeti mozgalmakat indított el, hogy e mozgalmak tendenciája nemzeti államok alakítása, s hogy a kapitalizmus fejlődésének legkedvezőbb feltételeit éppen az ilyen államok biztosítják.” (LCM 25. 262. 1.). A nemzeti kérdés történetében a marxizmusban először Lenin munkásságában történik éles és végleges szakítás az európacentrikus megközelítéssel. Az oroszországi helyzetet elemezve és Luxemburggal polemizálva Lenin erősen hangsúlyozza, hogy a nyugat-európai nemzeti fejlődés modellje nem alkalmazható a korabeli nemzeti felszabadító mozgalmakra: „sem a modern államok közös tőkés jellegéhez, sem közös fejlődési törvényükhöz nem fér kétség. Csakhogy az efféle összehasonlítást hozzáértéssel kell végezni. Elemi feltétel ebben az esetben annak tisztázása, vajon öszszehasonlíthatók-e az összehasonlítandó országok fejlődésének történelmi korszakai . . . Ugyanez vonatkozik a nemzeti kérdésre is. A legtöbb nyugati országban ezt már réges-régen megoldották. Nevetséges dolog nem létező kérdésekre keresni feleletet a nyugati programokban. Rosa Luxemburg éppen a legfontosabbat tévesztette itt szem elől: azt, hogy mi a különbség azok között az országok között, amelyekben már régen befejeződött a polgári demokratikus átalakulás, és azok között, amelyekben még nem fejeződött be.” (LDM 25. 267. 1.) Luxemburgnál (beleértve egyes mai követőit is) és a jelenlegi polgári modernizációs elméletekben közös mozzanat az európai modell túláltalánosítása. Lenin viszont éppenséggel az elnyomott és elnyomó nemzet 402ek ellentétét látja az imperializmus „lényegének”, és ezért Lenin képes arra, hogy a periféria nemzeti fejlődésének eltorzulását levezesse a világimperializmus rendszeréből. Az európai modell túláltalánosítása két ellentétes szélsőségre vezet. Ha a nemzeti fejlődés csak a kapitalizmus felfelé ívelő szakaszában jogosult, akkor a nemzeti függetlenségi harcok a periférián szükségképp a szocializmus ellen is irányulnak („antinacionalista” vagy „anarchista” álláspont), vagy ha mindenütt jogosultak is, az európai modellt követve szükségképp a nemzeti burzsoázia vezetésével megy végbe a nemzeti függetlenségi harc („mensevik” álláspont). Lenin 1914-es munkájában világosan felvázolja a két szélsőséges álláspont között a közvetítést : „Amennyiben az elnyomott nemzet burzsoáziája harcol az elnyomó ellen, annyiban mindig, minden esetben és mindenkinél határozottabban támogatjuk, mert a legbátrabb és legkövetkezetesebb ellenségei vagyunk az elnyomásnak. Amennyiben az elnyomott nemzet burzsoáziája saját burzsoá nacionalizmusát hirdeti, ellene vagyunk . . . Ha nem adjuk ki és nem hirdetjük az agitációban a különválási jog jelszavát, nemcsak a burzsoáziának teszünk szolgálatot, hanem az elnyomó nemzet feudális urainak és abszolutizmusának is.” (LOM 25. 273. I.)5 Lenin az I. világháború időszakában is megmarad a nemzeti integráció tendenciájának dominanciája mellett, s továbbra is a nagy nemzeti államokat tekinti a proletariátus osztályharca szempontjából a domináns formának. A forradalmi proletariátus és a nemzetek önrendelkezési joga (1915) c. művében így ír: „Mi nem azért követeljük az elnyomott nemzetek önrendelkezési szabadságát . . . hogy gazdasági szétdarabolásról vagy a kis államok eszményéről ábrándozzunk, hanem éppen ellenkezőleg, azért, mert nagy államokat akarunk és azt akarjuk, hogy a nemzetek közeledjenek egymáshoz, sőt egybeolvadjanak, de valóban demokratikus, sőt internacionalista alapon” (LDM 27. 65. I.). Ugyanakkor azonban fokozatosan felismeri a nemzeti szétválás tendenciájának nagy jelen-4,,Az a korszak, amelyben a kapitalizmus végleg legyőzi a feudalizmust, világszerte nemzeti mozgalmakkal jár együtt. E mozgalmak gazdasági alapja az, hogy a burzsoáziának az árutermelés teljes győzelme érdekében meg kell hódítania a belső piacot, állammá kell összeolvasztania azokat a területeket, amelyeknek lakossága egyazon nyelven beszél ... a nyelvi egység és a nyelv akadálytalan fejlődése az egyik legfontosabb feltétele a modern kapitalizmussal összhangban levő, valóban szabad és széles körű kereskedelmi forgalomnak, a lakosság osztályok szerinti szabad és széles körű csoportosulásának” (LDM 25. 258. 1.). Munkássága második időszakában Leninnél a nemzeti kérdés egyre nagyobb hangsúlyt nyer és egyre jobban összekapcsolódik a demokratikus feladatokkal: „valamennyi polgári demokratikus forradalom közös tendenciája, önálló nemzeti állam alakítása”, ugyanakkor óvja is az elnyomott nemzetek marxistáit a nemzeti kérdés túlértékelésétől, mivel „a tömegeket elvakítja »saját« nemzeti felszabadulásuk eszméje” (LDM 313. 1.) . Lenin időnként igen szélsőséges megfogalmazásokat is használ az integráció tendenciájának leírására: ,,A kapitalizmusból nem lehet átmenni a szocializmusba anélkül, hogy szét ne törjük a nemzeti kereteket, ahogy a feudalizmusból nem lehetett átmenni a kapitalizmusba nemzeti eszmék nélkül.”, ill. „A nemzetközi burzsoázia megdöntése azonban óriási mértékben meggyorsítja mindennemű nemzeti válaszfal leomlását.” (Marx-Engels-Lenin: I. m. 367, 379. 1.).