Világosság, 1982. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)

1982 / 1. szám - Lendvai L. Ferenc: [A cigányságról]

képezik le a valóságot, akkor ezeket az értékeléseit szokta megváltoztatni. Éppen azért, hogy — határozatainak szellemében — majd a tényeket is megváltoztathassa. Szeretném viszont a figyelmet egy eddig háttérbe szorult mozzanatra irányítani. Éspedig arra az igen egyszerű, sőt alkalmasint triviális igazságra, hogy — bármilyen nagy dolog legyen is a tudomány —, arra a kérdésre, hogy ki vagy mi a cigány, elsősorban mégiscsak ma­guknak a valóságosan létező cigányoknak kell válaszolniuk. Adhat ugyanis a néprajz, az etnológia, a szociológia stb. bármilyen szép meghatározást is arról, hogy mi a cigányság, egyetlen ilyen meghatározásnak sem lesz semmi értelme, ha ez a meghatározás a valóság­ban nem fedi azokat, akiket cigánynak tartanak, s főleg akik magukat cigánynak tartják. Lehetnek persze eltérések aközött, ahogyan a tudomány a cigányságot minősíti, aho­gyan őket mások minősítik, s ahogyan ők minősítik magukat, ám közel sem mindegy, miféle okokból jönnek létre az ilyenfajta divergenciák. Hadd világítsam meg egy kötel­eső példán, mire gondolok. Harminchat évvel Auschwitz traumája után talán már elfogulatlanul föl lehet tenni azt a kérdést: ki zsidó? Hogy a faj­elmélet ebben a kérdésben milyen abszurd válaszokhoz vezet (éspedig a mózesi törvények alapján éppúgy, mint a nürnbergi törvények alapján), az eléggé ismert. De keressünk más kritériumokat. Zsidó talán az, aki zsidó származású ? Nyilvánvalóan nem, hiszen aki zsidó származású, az nem zsidó, azért csak zsidó szár­mazású, mert már magyar vagy német stb. Akkor talán csak az a zsidó, aki nyelvileg az, pl. héberül vagy jiddisül beszél? Ha ezt mondanánk, álláspontunk „tudományosan” bizonyára szépen hangzana, csak éppen ezerszámra tiltaná meg olyan embereknek, akik magukat zsidónak tartják, hogy zsidóknak nevezzék magukat. (A zsidók többsége a Szovjetunióban oroszul, az Egyesült Államokban angolul beszél.) Vagy talán az lenne zsidó, aki zsidó vallású ? De hisz a zsidók többsége még Izraelben sem vallásos ! Vonjuk le a következtetést: nyilvánvalóan az, és csak az zsidó, aki - megfelelő objektív okokból kifolyólag — magát zsidónak hiszi és vallja. És nyilván lehetnek itt divergen­ciák is, de alapmeghatározásunkat ezek nem fogják megkérdőjelezni. Elképzelhető ugyan, mondjuk, az a különös eset, hogy valaki zsidó akar lenni, jóllehet eredetileg semmi köze a zsidósághoz. (Bernard Shaw szellemesen aknázza ki a dolog furcsasá­gában rejlő komikumot a „Genf” c. darabjában.) Nos, egy ilyen eset csakugyan különös lehet, s én mégsem vonnám kétségbe még ennek a különcnek sem azt a jogát, hogy sza­bad választása mellett kitartson és — ha akar — új identitásra tegyen szert. — A dolog ellenkezője viszont, mint tudjuk, már nem kitalált vagy elszigetelt furcsaság: a zsidók tömeges asszimilációja történelmi tény. Itt viszont csakis az a döntő, hogy ez az asszi­miláció tényleges legyen, mert ha ez így van, akkor a fajelmélet hívei akármit fecseghet­nek : a kutya ugat, a karaván halad ... Az identitását kereső egyénnek azonban mindig magának kell döntenie, s a szabad döntéshez mindig joga kell, hogy legyen, így vala­kinek a fasiszta és a cionista faj­elmélettel szemben egyaránt joga van akár asszimilálódni, akár megmaradni zsidónak. Valóban szabad elhatározásról pedig csak akkor beszélhe­tünk, ha az új identitástudat nem kell, hogy megsemmisítse és szétrombolja a régit , ha tehát — mondjuk — Heltai Jenő ugyanolyan természetességgel tekintheti magát zsidó­származású, mint Petőfi Sándor szláv származású magyarnak. Hogy itt még ma sincs minden tökéletesen rendben, azt persze jól mutatja, hogy Petőfiről mindenki tudja: eredetileg Petrovicsnak hívták, — de hol szokás föltüntetni Heltai eredeti nevét ? Mintha akár magyar, akár „zsidó” részről itt bármi röstellni vagy eltitkolni való dolog lenne! Egy kérdés ugyanis csak attól válik „kényessé”, ha azzá teszik... És éppen itt látom én a cigánykérdés eddigi megoldatlanságának (néha úgy látszik : meg­oldhatatlanságának) legfőbb okát: a cigányoknak a magyar társadalomba, illetve álta­lában az európai civilizációba való integrálódása eddig csakis az asszimiláció, mégpedig 63

Next